131.

Kedves Karolina!

A kérdésem az, hogyan lehet megállapítani, hogy valaki Asperger-szindrómás?

Saját magammal kapcsolatban gyanakszom ugyanis erre. Nemrég olvastam róla, és sok gyerekkori nehézségemet megmagyarázná. Akkoriban egyáltalán nem foglalkoztam a kortársaimmal, leginkább egyedül szerettem játszani, akkor is leginkább kirakós/logikai jellegű játékokkal. Érdekes módon a kirakósokat sosem "kreatívan" kezeltem, inkább sorba rendeztem méret/szín szerint (ez a sorba rendezgetési mánia máig megvan). Felnőttekkel beszélgettem néha, de mindig csak konkrétumokról. Bár azóta szociálisabb lettem, és vannak barátaim, de ők nem hiányoznak, ha nem találkozom velük, remekül elvagyok egyedül a gép előtt napokig. Nehezemre esett és esik most is a "csak úgy csevegés a semmiről", bár az évek során megtanultam, hogy ez szükséges lépése a kapcsolatteremtésnek, de még mindig idegesít és feleslegesnek érzem.

Nem igazán tudok mit kezdeni azzal, ha valaki nem logikusan cselekszik. Most már megértettem a hazugságot és a képmutatást is, gyerekkoromban sokáig nem fogtam fel, hogy pl. anyám miért nem azt mondja, ami ténylegesen történt, hanem valami teljesen mást. Persze kijavítottam, feltételezvén, hogy csak rosszul emlékszik, és ez jó pár hosszadalmas szidást eredményezett. Mások érzelmi igényeit is megértem, ha nyilvánvalóak (pl. bejön az irodámba és elkezd panaszkodni), de magamtól nem gondolok rá, hogy valakit tutujgatnom kéne.
Olvastam a betegségről, hogy jellemző tünet, hogy a beteg kerüli a szemkontaktust. Én épp hogy a szemébe bámultam mindenkinek, és nem értettem, hogy mi bajuk van vele, vagy ennek mi a jelentőssége. Különösen kiskamasz koromban értették gyakran félre, és hitték azt, hogy flörtölni próbálok, pedig mi sem állt tőlem távolabb :D Viszont ha jól emlékszem, az arckifejezések értelmezésével sosem volt gondom.

Mára már nagyjából sikerült megtanulnom a viselkedési szabályokat (sok keserves tapasztalat után), de azért szeretnék megbizonyosodni az állapotomról, hogy ennek megfelelően tudjam a pályámat orientálni (kutató legyek vagy oktató). Ha van mód arra, hogy fejlesszem a szociális képességeimet, azt hogyan tudnám megtenni? Aggódom amiatt, hogy ha egyszer gyerekem lesz, nem fogom tudni kielégíteni az érzelmi igényeit.

Előre is köszönöm a választ:
Gabi

Ui: Kitöltöttem néhány internetes Asperger-tesztet, és mind pozitív eredményt adott, de nem tudom, ezek mennyire megbízhatóak.



Kedves Gabriella!

Hogy konkrétan válaszoljak: pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus diagnosztizálhatja az Asperger szindrómát. A diagnózisokat jellemzően egy vagy több interjú alapján állítják fel, amelyben többek közt azokra a tünetekre is rákérdeznek, amelyek az adott betegséghez kapcsolódnak.

Túl a konkrét kérdésen: gondolom, azért tartja fontosnak a diagnózist, mert ez megnyugtatná, magyarázatot adna arra, hogy bizonyos kérdésekben Ön miért "más". Természetesen segíthet ebben egy konkrét elnevezés, diagnózis, azonban anélkül is elfogadhatja, hogy bizonyos képességei jobbak, mások rosszabbak az átlagnál (ahogy ez mindenkinél így van), és a gyengébb képességek fejlesztése persze extra erőfeszítést kíván.

A szociális készségeket egyfelől a hétköznapi életben lehet fejleszteni, ahogy már teszi is: figyelni az emberek visszajelzéseit, óvatosan próbálgatni, mi milyen reakciót vált ki. Ennél intenzívebb tanulási folyamat, ha keres olyan közösséget, ami viszonylag bensőséges, és még inkább van rá esély, hogy miközben elviselik az ember "furcsaságait", finoman visszajeleznek arról. Egy hívő számára alkalmas lehet egy vallási közösség például. Vagy ugyanennek nem vallási formája egy önismereti csoport, csoportos pszichoterápia.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina