Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2012. június 27., szerda

256. Lehet, hogy már nincs rám szüksége?

Kedves Karolina! Kíváncsi vagyok a véleményére. 3.5. éve vagyok párkapcsolatban, egy nálam lényegesen fiatalabb hölggyel. ( több mint 20 év a korkülönbség). A családja ellenzi a kapcsolatot és nem fogad el. Az első évben szidalamzás, az elmúlt 2 évben levegőnek nézés volt a taktikájuk.Tavaly eljegyzést tartottunk, már az esküvőt is bejelentettük idén augusztusra. Most végzett a párom az egyetemen. Azt mondja időt kér, mert bizonytalanságai vannak. Őszinték a kételyei, vagy csak átverés, szakítani akar csak ürügyet keres, netán a mérgező szülők hatása. 1 éve hozzám költözött, és teljesen én tartom el, kicsit fura, hogy ősszel már keres. Lehet, hogy nincs rám szükség? Üdv Zoltán

Kedves Zoltán!
Hogy barátnőjének mik a tervei, nem tudhatom, hiszen nem ismerem őt, csupán néhány alapvető adatot. Azt gondolom, mindegy, hogy a szülőknek mekkora volt a hatásuk a mostani helyzetre, egyrészt, mert ez olyan tényező, amire nincs hatással, másrészt mert barátnője felnőtt nő, így ő dönti el, mennyire engedi befolyásolni magát. Így végső soron Önök ketten számítanak, hogy Önök hogyan tervezik a jövőt.

Ami az anyagiakat illeti, Ön ismeri a barátnőjét, kérdés, mit gondol róla az eddigi tapasztalatai alapján: lehetséges-e, hogy az anyagi helyzetének várható megváltozása befolyásolja döntését? Ha ez komolyan felmerül Önben, vajon milyen hangulat uralkodik (uralkodott) Önöknél? Nem hallom ki soraiból az alapvető bizalmat és jóindulatot.

Igyekszem diplomatikusan fogalmazni: lehetséges, hogy kapcsolatukban az anyagi különbség is része volt az egyensúlynak. Nyilván az Ön számára is van (volt) előnye, hogy egy csinos, fiatal hölggyel él(t). Bár nem mérhetjük kilóra, hogy ki milyen előnyt visz egy kapcsolatba, de valamilyen észlelt egyensúly szükséges ahhoz, hogy működjön a kapcsolat.

A lényeg: ha eddig tartalmasnak élte meg kapcsolatukat, ne magában állítson fel teóriákat, hanem igyekezzen bizalommal fordulni barátnőjéhez, és Tőle megtudni, mit szeretne.
Cz. K.

2012. június 25., hétfő

255. A szerelem elvakított, nem értem, hogy lehettem vele együtt

Kedves Karolina!
Próbálok rövid lenni, a kisfiamért aggódok, aki másfél éves. Az apukájával szétmentünk még a születése előtt. A szerelem elvakított, de utólag visszagondolva már nem értem, hogy lehettem vele együtt. Folyamatosan hazudozott, apróbb és nagyobb dolgokban egyaránt, mások érzelmeit semmibe vette, sosem volt olyan emberi kapcsolata, ami hosszabb távú lett volna, ivott, rettentően féltékeny volt, sosem láttam rajta megbánást, ha valakit bántott, úgy gondolta jogosan tette, csak a saját érdekeit nézte, képes volt akár a saját gyerekein is áttaposni, mert nem a közös gyerekünk az egyetlen gyereke. Előttem lévő két kapcsolatából összesen 5gyereke született. Amikor úgy látta jónak velem volt, ha összekaptunk visszament a volt élettársához. Nem foglalkozott semminek a következményeivel, a mai napig néha felbukkan csak azért, hogy megbántson. A gyerekére nem kíváncsi, pénzt se ad. Egyébként nagyon simulékony természet, mindenki szereti, amíg jobban meg nem ismeri. Utánanéztem és a tünetek alapján antiszociális személyiségzavarra gondolok. Kérem erősítsen meg benne, hogy az elmondottak alapján nagy esély van rá. A kérdésem az lenne, hogy örökölhető-e ez a fajta betegség.
Előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel, Ági 

Kedves Ági!
Az első kérdésével kapcsolatban: nem szívesen adnék diagnózist néhány leírt mondat alapján. De azt gondolom, nem is ezért írt, hanem amiatt aggódik, mennyire kell attól tartania, hogy kisfián is megjelennek az Ön számára taszító személyiségjegyek. Szeretném megnyugtatni: bár valóban sok jellemzőnk öröklött alapokon nyugszik, ezek inkább (erkölcsileg) semleges temperamentumvonások (mint például az aktivitási szint). Ám az, hogy az ember milyen normákat követ, hogyan viselkedik személyes kapcsolataiban, nem öröklés kérdése. A legfontosabb, hogy kisfia nyugodt, elfogadó, ugyanakkor világos kereteket biztosító közegben nevelkedjen, amit Ön megadhat neki. És fontos, hogy elengedje félelmeit, mert nem lenne jó, ha a gyanakvás légköre venné körül kisfiát, ha Ön azt figyelné, kiütnek-e rajta volt párja személyiségjegyei. Ha ezt figyeli, úgyis fog találni olyan gesztust, ami rá emlékezteti. Fontos, hogy ezt vegye észre magában, és ne minősítsen valamit csupán azért rossznak, mert volt partnerére emlékezteti. Fia mindenképp másik személyiség, akire Ön és még sok más hatás, amelyet szintén megválaszthat (például óvoda), nagyobb befolyással bír, mint az apai örökség.
Cz. K.

2012. június 20., szerda

254. Ha öltözni kell már kezdi az öklendezést

Kedves Karolina!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől, 3 éves kisfiammal kapcsolatban. Kb. 6 héttel ezelőtt kezdődött. Hűvösebb volt az idő és szerettem volna kis vékony sálat tenni neki illetve a sapkát megkötni, ekkor elkezdett öklendezni. Ma már ott tartunk, hogy ha tudja, hogy öltözni kell már kezdi az öklendezést. Kétszer már hányt is. Próbáltam a dologról nem tudomást venni, hátha abbahagyja, de ez nem jó, mert ekkor volt az, hogy még hányt is. Szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan lehet erről a rossz szokásáról leszoktatni, mert én már nagyon ki vagyok borulva és már előre félek, ha látom, hogy mire készül. Egyébként egy értelmes kisfiúról van szó.nem tudom, miért alakulhatott ki ez a helyzet? A választ előre is köszönöm: Edit



Kedves Edit!
Az a fontos, hogy mindkét végletet kerülje el: ne tegyen úgy, mintha semmi sem történne, de ne is reagáljon hevesen (sem ijedtséggel, sem idegességgel). Maradjon higgadt, és mondjon pár nyugtató szót kisfiának, tegyen olyan gesztust, amivel jelzi, odafigyel rá, észre vette, hogy valami kellemetlenséget él át. Majd folytassa az öltöztetést nyugodtan, finoman. (Általában is ez a szerencsés viselkedés, ha meg akarja nyugtatni a csemetét.) És kommunikáljon vele öltöztetés közben, bátorítsa, hogy ő is vegyen benne részt (amit tud, ő vegyen fel, esetleg együtt, segítve), valami játékos mondókát is kapcsolhat hozzá, kicsit megdédelgetheti közben.

2012. június 15., péntek

253. Nem hagy nyugodni az érzés, lehet hogy beteg vagyok

Kedves Karolina!
Több hónapja nem hagy nyugodni az érzés, lehet hogy beteg vagyok.
Gyerekkorom óta (most 18 éves vagyok) van egy úgymond világnézetem, miszerint az emberek nem maguk irányítják az életüket, hanem valaki más, nálunk felsőbbrendű lények. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint ahogy mi irányítjuk a videojátékokban szereplő "embereket" ugyanúgy irányítanak minket, más dönti el mit tegyünk, és hogy tegyük, mi csupán bábuk vagyunk. Akkor kezdtem el keresgélni a neten mikor észrevettem, hogy ez a "világnézet" csak abban az esetben jelentkezik, ha valami nem sikerül (legyen az a legkisebb dolog, pl. nem sikerül elsőre kihegyezni egy ceruzát) Ilyenkor hatalmas düht érzek magamban, és indulatos beszélgetést kezdeményezek az úgymond "irányítómmal". Az idő múlásával ez egyre inkább kezd dominálni az életemben

Térült-fordultam, és így akadtam egy oldalra ami a skizofrénia tüneteit közli. Itt egyik tünetnek a téveszméket említi, majd tovább böngészve egyéb rám illő tünettel találkoztam, amiket eddig nem tartottam lényegesnek (pl. koncentrációs képesség romlása, érzelem mentesség a hozzám legközelebb álló emberekkel is, problémák a személyes higiéniámmal, koordinálatlan mozgás, ect.)
Nagyon aggódom, hogy nem csak én gondolom, hanem tényleg ez a bajom. Kérem segítsen rájönni mi lehet a probléma. Tudom hogy nincs rendben valami.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Dániel!


Kedves Dániel!

Egy levél alapján nem lehet megállapítani, skizofrén-e valaki, az öndiagnózis még ennél is bizonytalanabb. Különben is sokan hajlamosak rá, hogy pszichopatológiák tüneteit olvasva rendre mindegyikben magukra ismerjenek. Szakszerű diagnózist felállítani és a kezelést meghatározni pszichiátrián lehet. (Különösen érdekes, mikor valaki téveszméket állapít meg önmagán, hiszen ha tudja, fantáziái nem a valóságról szólnak, akkor már nem téveszmék. Ha valóban téveszméi lennének, arról csak mások tudnának, Ön meg lenne győződve a valóságtartalmukról.)

Ami a leírt konkrét jelenséget illeti: ez a "világnézet" valamiféle védekezés a kudarc ellen, hiszen, ha az embert mások irányítják, akkor nem felelős a hibákért. Valamiért az Ön életében problémássá vált annak feldolgozása, hogyha valami nem sikerül, annak elfogadása, hogy ez az élet normális része. Lehetséges, hogy olyan elvárásokkal volt kénytelen szembesülni, amelyek nem voltak a képességeihez vagy életkorához szabva, esetleg azt érezte, hogy mindig hibátlanul kell teljesítenie. Én a hatalmas dühöt fontosabbnak látom, mint az ezt kísérő fantáziát. Kérdés, hogy ez gyakran előfordul-e, mennyi idő, míg lecseng, összességében: komoly szenvedést okoz-e Önnek.

Ha ez inkább valamiféle játék, még ha bizarr is, ne aggódjon miatta! Apró rituálék, "furcsaságok" sokak életében lehetnek, a kérdés, hogy ez könnyít-e, vagy inkább szenvedést okoz. Ha utóbbi igaz, akkor mindenképp javaslom, hogy vegye igénybe szakember segítségét.

Üdvözlettel:
Cz. K.

2012. június 6., szerda

252. 3 év után telefonon kidobott a barátom

Kedves Karolina!
Én egy olyan problémával fordulok Önhöz, hogy 3 év után 2 hónapja telefonon szó szerint kidobott a barátom, szinte azt sem mondta miért. Nagyon kikészültem, mert úgy éreztem ő lehet a jövendőbelim. Én 22 éves vagyok, ő 23 volt. Nagyon nagyot csalódtam benne, és mostanában képtelen vagyok bárkiben is megbízni. Az önbizalomhiányom szinte nulla, állandóan azzal foglalkozom, hogy biztos a kinézetem miatt szakított, mert nem vagyok elég szép stb. 

Nem érzem jól magam a bőrömben. Sőt még, hogy fokozzam, megismerkedtem egy sráccal, aki nagyon kedvesnek és jó fejnek tűnt. Viszont mostanában lankadt irányomba az érdeklődése, amit szintén nem értek, hogy miért. Engem érdekelne a fiú, de ezt is akkora kudarcnak élem meg... Nem tudom összeszedni magam. Félek, hogy sose találom meg azt, aki hozzám való. Nem értem sokszor mi a baj velem, mert ezek után mindig magamban keresem a hibát. Az előző kapcsolatomban szinte mindent megtettem, hogy működjön a dolog, és sokkal több energiát fektettem bele, mint a párom. Lehet, hogy ez a baj?

A másik gondom, hogy 22 évesen úgy érzem ketyeg a biológiai órám. Ez normális? Annyira szeretnék már családot, hogy szinte fáj látnom, hogy másoknak már van babájuk. Szóval azt mondanám teljes káosz uralkodik bennem. Az új fiúval kapcsolatban pedig nem tudom, hogy ő érdekel-e valóban vagy csak szeretnék valakit magam mellé. Viszont tudom ki volt a volt barátnője és úgy érzem amellett a lány mellett labdába se rúghatok. Tudom ez nem normális, hogy ilyenekkel foglalkozom, de a saját önbizalomhiányomból fakad. Mit kellene tennem? Annyira rosszul érzem magam..
A választ előre is köszönöm
Üdvözlettel: Anikó

Kedves Anikó!

Abból, amit leír, azt hallom ki, eleve abból indul ki, Ön nem elég jó, ezért több erőfeszítést kell tennie egy kapcsolatban, mint a párjának. Mikor a befektetett energia ellenére szakítanak Magával, igazolva látja, hogy valóban nem volt elég jó a másiknak, lám, annyira, hogy bármennyire igyekezett, nem tudta megtartani őt.

Én úgy látom a helyzetet, ha egyenlő félként tekintett volna magára, előjel lehetett volna, hogy a partnere kevesebbet tesz a kapcsolatba - talán bele sem ment volna. Egy vélt hiányosságot akar kompenzálni, és éppen ez vezet szerencsétlen lépésekhez. (Például ahhoz, hogy hosszú időn át működtet egy egyenlőtlen kapcsolatot.)

Önmagában az életkora, és a két említett példa (a volt kapcsolat, és a jelenlegi ismerkedés) nem ad okot aggodalomra, hiszen normális, hogy az ember próbálkozik, mielőtt megtalálná a párját. Ám ha úgy érzi, mély meggyőződése, hogy nem elég szép, nem elég értékes ahhoz, hogy megtalálják egymást egy vonzó partnerrel, és kölcsönösségen alapuló kapcsolatot alakítsanak ki, önismereti munkát javaslok, kérje szakember segítségét! 

A babakérdésről azt gondolom, nem feltétlenül a biológiai óra ketyegéséről van szó, hanem arról, azzal is kínozza magát, hogy összehasonlítja magát olyanokkal, akik már túl vannak a családalapításon, akik már nem a párkeresés szakaszában vannak, amiből olyan szívesen kilépne már.

A telefonon való szakítás bizonyára megrázó élmény volt, bárkinek az lett volna többéves kapcsolat után, adjon időt magának, hogy feldolgozza!
Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: