Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. január 25., kedd

69.

magának mi a véleménye a Montessori illetve más egyéb modern nevelési módszerekről?

most tervezünk a párommal gyereket, semmiképpen sem szeretném porosz rendszerbe iratni. Ha lehet akkor már az óvodát is valamilyen alternatí­v helyen képzelem el.

egy fiatal leendő anyuka.


Kedves Levélíró!

A Montessori elvei irodalmi ismereteim alapján rokonszenvesek, de hozzá kell tennem, nincs személyes tapasztalatom vele.
Legalább olyan fontos annak a személyisége, aki a gyermekkel lesz, mint maga az irányzat. Érdemes ellátogatni azokba az intézményekbe, amik szóba jönnek, szétnézni, esetleg megkérdezni olyanokat, akik oda jártak. Ami az én élményeimet illeti: olyan embereket ismerek, akik Waldorf iskolába jártak, ők mind pozitívan nyilatkoztak, és érdeklődő, kiegyensúlyozott személyiségek voltak. De biztatom a többi alternatív iskola-óvoda felfedezésére is!

B.K.

68.

Jó napot kívánok! Nem tudna-e nekünk tanácsot adni abban, hogy nem olyan a szex a barátnőmmel mint kellene legyen! Nekem sikerül az orgazmus, neki pedig nem, aztán próbálkozunk tovább és nekem valahogy nem sikerül merevedést elérni, ha sikerül is akkor is csak rövid ideig tart, pedig kivánjuk egymást mind a ketten, és ez már szinte frusztrál minket! (Én kamionozok és csak 2-3 hetente járok haza)! Talán ez lehet a probléma hogy ritkán vagyunk együtt? Ha nem tudna segiteni akkor tudna valakit ajálni aki tudna nekünk segiteni. Várjuk mihamarabbi válszát. Előre is köszönjük a segitségét.

Kérdés, hogy jól értem-e, amit ír: tehát első körben nincs probléma a merevedéssel, hanem azzal, hogy a partnernek nincs orgazmusa, majd tovább próbálkoznak, és ekkor Önnek már nincs merevedése. Pontosításra szorulna a történet, de ha az a fő gond, hogy a partnere nem jut el az orgazmusig, akkor stratégia váltást javaslok: ne újabb aktust kezdjenek, hanem vagy más módon elégítse ki párját (orálisan, kézzel), vagy eleve úgy kezdjék az aktust, hogy a partner már "előrébb tart", tehát már izgatta őt, mire eljutnak a behatolásig.

B.K.

2011. január 24., hétfő

67.

Kedves Karolina!
Jelenlegi problémám gyermekkorom egyes eseményeiből adódnak, melyet megpróbálok röviden leírni. Az apám alkoholista volt és szexuálisan is molesztált egyszer-kétszer részegen, azonban ezt sosem mondtam senkinek, és akkor még nem is tudtam igazán felfogni, hogy mi történik velem, és csak feküdtem mozdulatlanul várva, hogy hagyja abba végre. Szüleim szerencsére elváltak hamar anyukámnak azután lett egy élettársa, akivel először nem volt semmi probléma, azonban 1-2 év alatt ő is egyre többet ivott és néha verte is anyukámat, és mintha ismétlődtek volna a dolgok..ő is megtalált és az éjszaka közepén átjött a szobába és elkezdett simogatni ott lent és lihegett a fülembe, de még akkor is csak 7 éves lehettem és ugyanúgy nem tudtam mit csinálni. Szerencsére nagy nehezen sikerült megszabadulnunk tőle is, azonban az évek alatt elég sok lelki terrornak voltam kitéve már olyan fiatalon. 24 éves vagyok és anyukámnak máig nem mondtam el semmit és soha senki másnak se. Anya nagyon sokat tesz értünk, hogy meg legyen mindenünk és ő is megszenvedte az elmúlt éveket, nem viselné el ha ezt valaha is megtudná.
Annak ellenére amiken keresztül mentem úgy érzem, nem károsodtam lelkileg annyira és voltak kapcsolataim is amik jól működtek és szexuális téren sem volt semmi probléma, mert el tudom engedni magam és nem kísér ez az egész. Azonban arra lettem figyelmes, hogy a kapcsolataim már fél évtől tovább nem tartanak, és nem tudok senkit se lelkileg közel engedni magamhoz, nem akarok bárkitől is függni és menekülök inkább, nehogy túlságosan kötődjek valakihez. Most van egy friss kapcsolatom 1 hónapja vagyunk együtt, azonban egyre többször jönnek elő a gyerekkori emlékek és sokszor nem érti mi bajom van, például miért akadok ki azon ha egy pohár sört iszik és utána ad egy puszit.
A hozzáállásom ezzel az egész történettel kapcsolatban mindig is az volt, hogy amin nem tudok már változtatni arra már kár energiát fordítani, vagy engednem hogy befolyásolja a mindennapjaimat. Azonban most kezdem úgy érezni, hogy ez nem a történtek elfogadása a részemről, hanem csupán elfojtom az egészet magamban. És félek attól, hogy mind az amit eddig elnyomtam magamban az előjön, rámegy a kapcsolatom és valamilyen ördögi körbe kerülök…Nem gondoltam eddig, hogy fel kellene keresnem bárkit is vagy elmondani akárkinek, nem is szívesen tépném fel a régi sebeket, meg szégyellem is persze(bár tudom, hogy nem nekem kellene). Még annyit hozzátennék, hogy nem érzek utálatot se, talán egy kis dühöt mert olyan magatehetetlennek éreztem magam..de legfőképp "sajnálatot" és szánalmat..
Kíváncsi lennék az Ön véleményére ezzel kapcsolatban, és elnézést a hosszú levélért.
Válaszát előre is köszönöm,
Ági


Kedves Ági!

Köszönöm, hogy leírta történetét, bizonyára nem volt könnyű megtenni. Igen, sokan érzik, hogy inkább nem tépik fel a múlt sebeit, hanem odafigyelnek, hogy a jelenre ne legyen hatással, ami történt velük. Sajnos ez nem így működik. Ami megoldatlan, feldolgozatlan, az nincs az irányításunk alatt, így azt sem áll módunkban eldönteni, hogyan hasson az életünkre. A múlt sebeinek feltépése azért szükséges, hogy elgyászoljuk, amit kell, megsirassuk azokat a helyzeteket, amikben kiszolgáltatottak, magatehetetlenek voltunk, vagy más esetben újraértelmezzük a velünk történteket. Csak az így megszelidített emlékekkel lehet békében együtt élni.
Leveléből hallatszik az a halvány szándék, hogy szakembert keressen fel - csak biztatni tudom ebben.

Karolina

66.

Az előbb kérdést szerettem volna feltenni,de már megkaptam a választ itt ahogy tovább nézegettem és kerestem a tb terhére esetleg igénybe vehető szakembert.Sajnos a saját példám mutatja mennyire siralmas a helyzet ezen a téren ha valaki hát én tudom mit jelent ez.Már tini koromban voltam pszichiátrián aztán a későbbiekben is többször mikor eljutottam odáig,hogy nem megy tovább nem tudom a feszültséget stb.elviselni akkor mindig csináltam valami olyat amivel felhí­vtam magamra a figyelmet de leginkább azt mondanám ami kizökkentett az addigiakból.Szedtem gyógyszereket,több öngyilkossági kísérletem volt és voltam drogfüggő,illetve most is az vagyok csak absztinens 7.éve.Nem ragozom tovább,most is vannak problémáim bár az elmúlt eseményekből tanulva jobban kezelem és edzem magam folyamatosan de még mindig állítom,hogy ha egyszer egy önismereti személyes tréninget megcsináltak volna velem elkerülhető lett volna sok minden probléma.Nem ragozom tovább,sajnos nekem nincs pénzem bár lenne akkor kevesebb gondom is lenne.

Kedves Kriszti!

Először is hadd gratuláljak a 7 éve tartó absztinenciájához!
Összetett probléma, amit ír, mert egyrészt valóban érinti a pszichoterápia finanszírozását, másrészt az oktatást is. Ha ott nagyobb súlyt fektetnének a stresszkezelés tanítására, a konfliktuskezelésre és hasonló kompetenciákra, az a megelőzésben sokat segítene. Olyan szervezet azért hál' Istennek létezik, ahol tartanak terápiát szenvedélybetegek számára, mint például a Megálló Csoport.

B.K.

65.

kérem segítsen, teljesen kikészültem már, a férjem jó apa és férj de szex közben más nőkről beszél névvel és név nélkül is, utalgatva kiről beszél. kit hogyan elégítene ki. ki milyen izgató, mit tenne velük, ez nekem fáj. már nem hiszem el hogy nem csalt még meg sosem. ott tartok hogy semmi önbizalmam nincs, kielégí­tetlen maradok és feszült. mintha nem is velem szeretkezne. ha megkérem ne tegye ezt, elutasí­tó, ebből nem enged. tönkre megyek ebben. féltékeny vagyok. azt mondja ez a férfiasságához tartozik, én viszont úgy érzem engem nem kíván!! elég gyakran vagyunk együtt de kezd nálam kialakulni a vaginizmus, már rossz kedvem van ha közeledik, és utána is nagyon ideges vagyok. bánt, és megalázónak érzem. normális ez?

Kedves Tiko!

Mikor a férje azt mondja, ez a viselkedés a férfiasságához tartozik, valami olyasmit élhet meg, hogy a nők emlegetésével szex közben egy egész háremet hódít meg. Azt gondolom, hogy ez nem arról szól, hogy Maga nem elég vonzó számára, hanem sajátos kifejeződése a vadászösztönnek. (Ebből nem következik, hogy megcsalja.) Természetesen ezt Önnek nem kell tolerálnia, ha -érthető módon- zavarja. A szeretkezésben jó esetben a felek tekintetbe veszik egymás érzéseit, vágyait. Ha ezt a férje másképp gondolja, sajnos nincs csodareceptem a meggyőzésére. Egy ötlet: valahogy pótolni a hódítási igényét másfajta játékkal, ami már közös. Beszéljék meg, van-e olyasmi, ami mindkettőjüknek örömteli, és megadja számára a férfiasság érzését. (Pl. szerepjáték, amiben Önt kell meghódítani.)

B.K.

64.

Kedves Karolina!

Van egy lassan 9 éves, második osztályos kisfiam, akinek az iskolai magatartásával vannak komoly problémák. Már voltunk nevelési tanácsadóban, az igazgatói irodában, beszélgettünk a tanító nénikkel, de nem sikerült kitalálnunk, mit tegyünk, hogy az én otthon átlagos, normális fiam, az iskolában órán azt csinálja amit a tanítónéni mond, és ne harcoljon az iskola és az iskolai órák rendeje ellen.

Folyamatosan érkeznek rá a panaszok, hogy öntörvényű, szófogadatlan, unja, utálja az iskolát, és ezt ki is nyilvánítja. Ha valamin felbosszantja magát, azt a többieken vezeti le, pl megveri őket. Ugyanakkor ugyanazokkal a tanárokkal, gyerekekkel egy osztálykiránduláson, színházban, szülinapon nincsenek ilyen problémái.

A nevelési tanácsadó szerint nem vesszük elég komolyan az iskolai viselkedését a gyereknek, ami szerintem nem igaz, kifejezetten büszke vagyok rá, hogy következetesen neveljük a gyerekeinket. Az igazgatónő szerint túl szigorúak vagyunk, biztosan elhanyagoljuk, és 2-3 év múlva lesz egy teljesen kezelhetetlen gyerekünk. Rendszeresen elbeszélgetünk (elordibálok, lenyugszom, beszélgetünk) a gyerekkel arról, hogy ha már okos, jó tanuló, akkor ne rontsa el az iskolai életét azzal, hogy rendetlenkedik. Annyira nem okos, hogy azért unatkozna, gyors a felfogása, matekból nagyon jó, de azért az írás és az olvasás képessége teljesen átlagos. Kérdeztem , inkább másik osztályba, iskolába szeretne-e járni, de nem volt a válasz, mert az iskolák unalmasak, ő felnőtt szeretne lenni.

Én lány létemre rém verekedős gyerek voltam, de a tanárok tekintélyét nem kérdőjeleztem meg, az órákat nem zavartam, és idővel a verekedős hajlamom is magától elmúlt.

Ön szerint mit tudnánk tenni, hogy felfogja ésszel: muszáj iskolába járnia, és ha már ott van, arra használja az idejét és az energiáit, hogy okosodik, gyakorol, nem pedig hisztizik, dacol, rombol?

Előre is köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel
Judit



Kedves Judit!

Én családterápiát javasolnék. Kiderül leveléből az őszinte aggódás és törődés a gyermekével kapcsolatban: mindent megtenne, hogy olajozottan működjenek a dolgok. A gyermek viselkedésével kapcsolatos problémák megoldásában a család tud legtöbbet segíteni. Annyi biztos, a fia nem tud egyedül mit kezdeni valamilyen feszültséggel, ezt jelzi viselkedési problémáival. Ezért nem segít pusztán a következetes nevelés és a pedagógusok erőfeszítései. Ha igényli, tudok ajánlani szakembert, a családterapeuták listáját pedig itt találja: http://www.csaladterapia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=63

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2011. január 20., csütörtök

63.

Remélem jó helyre fordulok a problémámmal!
Egy 28 éves párkapcsolatban élő nő vagyok. Vőlegenyemmel 14 éve ismerjük egymás és lassan 6 éve alkotunk egy párt. Általában nagyon jól kijövünk és szinte mindent megtudunk beszélni. Tegnap azonban összevitatkoztunk egy semmiségen, aminek az lett a vége, hogy neki mentem és ököllel ütöttem. Az elmúlt időben igen nagy a feszültség, vagy inkább a düh és a harag. Sajnos ezt a környezetem sínyli meg, mert egyre gyakoribbak a dühkitöréseim. Egyáltalán nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Rettegek attól, hogy egy ilyen kirohanás a munkahelyemen történik meg, mivel én nap mint nap emberekkel foglalkozom.
Segítségét előre is köszönöm!


Kedves Diana!

Javaslom, hogy forduljon szakemberhez! Leveléből kiderül, hogy egy ilyen dühkitörésnél kicsúszik az irányítás a kezéből, tehát nem tud rajta változtatni azzal, ha pusztán elhatározza, máshogy fog cselekedni. Azt a csoportot, ahova ez a jelenség tartozik, impulzuskontroll-zavaroknak nevezik, és mint minden viselkedésünknek, ennek is összetettek az okai, de feltételezem, biológiai gyökere is lehet problémájának. Azaz Ön nehezebben bír el indulataival, mint mások. A feszültség kezelése, kordában tartása azonban tanulható. Első körben viselkedésterapeuta felkeresését javaslom. Remélem, itt sikerrel jár, ha azonban mégsem, akkor a feltáró terápiák (pszichoanalízis) irányában léphet tovább, ami hosszabb munkát jelent.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

62.

tönkretettem magam körül mindent.lelkemben annyira gyötrődöm hogy fizikálisan érzem a fájdalmat.hogyan lehetne megmenekülni az öngyilkosság elől.

Kedves Sándor!

Rövid segélykiáltása számomra azt jelenti, hogy krízishelyzetben van, és azonnali segítséget igényel. Vannak lehetőségei: ha budapesti, jelentkezzen be az Alsóerdősor utca 7. szám alatt található krízisintervenciós osztályon. Lakóhelytől függetlenül választhatja, hogy felhívja az egyik számot az alábbi listából http://www.lelki-segitseg.hu/p/ha-baj-van.html
Amennyiben úgy érzi, van kapacitása, lehetősége, hogy a kérdezz-felelek műfajából adódó várakozási időt elviselje, nyugodtan bontsa ki, miket érez tehernek, miért merült fel az öngyilkosság gondolata Önben. Válaszolni fogok, ha azonban idő közben felerősödnek ezek az érzések, életbe lép a fenti forgatókönyv (kórház, telefon).

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2011. január 17., hétfő

61.

Egy barátomról a napokban kiderült hogy leukémiás.A dolgot súlyosbítja hogy skrizofrén amit nem kezeltet.Nem akarja vállalni a kezelést mert azt mondja ő nem kísérleti nyúl.Mit tehetek hogy rávegyem a kezelésre?Köszönöm

Kedves Orsolya!

Azzal segít a legtöbbet, ha racionális érvelés helyett azt mondja el, hogy Ön személyesen hogyan éli meg ezt a helyzetet, hogy félti őt, szeretné, ha meggyógyulna, és szeretne mindent megtenni, amivel segíthet. A barátja valószínűleg maga is tudja, hogy szüksége van a kezelésre a gyógyuláshoz, és hogy ennek nincs sok köze a kísérleti nyúl léthez. Ezt tehát nem érdemes szajkózni, csak ellenkezést fog kiváltani, ahogy mindig azt vált ki, ha valaki úgy érzi, helyette akarnak dönteni a sorsáról. Jó, ha a barátja látja, tiszteletben tartja a döntéshez való jogát, és emellett számíthat Magára. Valószínűleg a félelem tartja vissza a kezeléstől, amin leginkább a társas támasz megerősítésével lehet oldani.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2011. január 15., szombat

60.

sziasztok segitcsetek mit tegyek .en meg a volt pasimat szeretem .3 evet voltunk egyut de szakitotunk 6 honapja de meg mindig halalosan szeretem, es visza akarnam kapni.a 6 honap alat 1 xer talizunk 1 orara .hogyan tudjam meg hogy szerete es hogy kaphatnam visza kelek segitcs


Kedves Denisza!

Sajnos elég hosszú idő feldolgozni egy szakítása, az ember hajlamos elfelejteni a kapcsolat nehézségeit, és felerősödik a veszteségérzés. Fontos lépés, hogy tudomásul vegye a tényt, hogy a kapcsolat már megszűnt. Enélkül nehéz túllépni, és újat kezdeni.
Nem tudom, ki kezdeményezte a szakítást: ha Ön, akkor megvolt rá az oka, valami nem jól működött, így nem érdemes most azon fáradoznia, hogy újra kezdjék. Ha a partner, akkor még egyszerűbb a helyzet, mert akkor ez kész tény. Ne haragudjon, miért szeretné megtudni, hogy szereti-e? Szakítottak, és azóta alig találkoztak, ez tiszta, világos helyzet. Ami miatt ezt most nehéz Önnek elfogadni, hogy a Maga önértékelését fenyegeti, hogyha a volt párja nem szereti. Pedig Önről ez a világon semmit sem mond el! Lehet, hogy az illető egy Magánál sokkal rosszabb lánnyal fog járni, mert olyan az ízlése. Legyen ez az ő baja, ne a Magáé!

B.K.

59.

42-eves vagyok anyi problemam van hogy talan egy delutan is keves volna hogy elmondjam nem talalom evilagban ahelyem nincsn munkahelyem nincsn jo anyagi hejzetem minden felborult 4 gyermekem van alegkiseb 3-eves o ad meg valami kis remenyt az eletemnek miben kapaszkodjam meg hisz valamikor meg fel ebredni sincs kedvem sos

Kedves Jenő!

Azt sugallja a levele, hogy kétségbe van esve. Jó, hogy a kisgyerek erőt ad ebben a helyzetben. Az anyagi és munkahelyi problémák megoldása nyilván lassú, türelmet, időt igénylő, ami viszont azonnali segítség, hogy gondolja át, kikre támaszkodhat, kik vannak Ön körül, ki az, akivel együtt viszi ezeket a terheket. Nehéz helyzetekben az ember hajlamos beszűkült állapotba kerülni, ahonnan az egyébként létező támaszok már nem látszódnak, vagy csak nagyon homályosan, és csak a nehézségek tűnnek konkrét, objektív, megkérdőjelezhetetlen tényeknek.
A másik fontos feladata ebben a helyzetben, hogy gondolja végig, mik azok, amelyek miatt megéri, érdemes Önnek küzdeni, talpon maradni. Egyet írt is. Jó, ha ezeket tudatosítja magában, reggel, ébredéskor felsorolja magának.

Érthető, ha nem minden pillanatban látja, hogy érdemes lenne folytatni, hogy lenne miből merítkezni. Amikor éppen így érzi, a leggyorsabb segítség egy lelkisegély vonal felhívása. Talál számos elérhetőséget a "ha baj van" oldalon. Ezek a beszélgetések majd átsegítik a legnehezebb pillanatokon!

2011. január 13., csütörtök

58.

Kedves Karolina!
Megint megakadtam a férfiak gondolkodásának útvesztőjében. Igazából nem értem mit, miért tesznek. Most egy olyan helyzet állt elő, hogy nincs helyzet. Egy hónapja még minden rendben volt névnapomon felköszöntött, mikulásra aranyos sms volt a válasz. Azután már a harmadik sms-re sem válaszolt. Egyszerűen semmire nem í­r vissza. Boldog Karácsonyt kívántam neki elmondtam hiányzik, névnapjára küldtem smst, és egyszerűen semmi. Nem értem mi történt, megkérdezni nem merem, mert úgysem jön válasz Pedig 4 hónappal ezelőtt szerelmet vallott, miatta mondtam vissza egy külföldi munkát, kérte hogy ne menjek el, és persze maradtam. Miatta felfordult az életem kicsit de megérte. Viszont most nagyon megvisel ez a helyzet mi történhetett. Ön szerint félhet közelebb kerülni hozzám, mert érték már csalódások, vagy egyszerűen nem kellek csak nem meri megmondani? Több mint egy éve ismerkedtünk meg, de nem volt közöttünk semmi csak puszi. Pedig megbeszéltük, ha van valami szólunk róla a másiknak. Ön szerint mi lehet a baj és mi lehet a helyes cselekedet a részemről? Mert szerintem magyarázattal tartozik mindenképpen, én í­gy gondolom. Köszönöm szíves türelmét és egyben válaszát. Szép estét kívánok: Melinda


Kedves Melinda!

Ez az a helyzet, mikor valaki, aki megtanulta a kommunikáció alapvető szabályait, és joggal feltételezi ezt másokról is, tehetetlenül áll olyan helyzetben, mikor a másik fél ezekhez a normákhoz (ki tudja, miért), nem tartja magát. Sovány vigasz, de így, ismeretlenül hadd küldjek Önnek megerősítést: maga gondolkodik normálisan, mikor abból indul ki, ha egy komolynak induló kapcsolatot szeretnénk valami okból megszakítani, akkor azt először is megbeszéljük a társunkkal. Meg azt is joggal furcsállja, hogy akit nem rég még kértem, maradjon miattam itthon, és mondja le a külföldi lehetőséget, annak pár hónappal később nem reagálok az SMS-eire. Azt nem tudom, hogy mi áll a férfi viselkedése mögött, de arra biztatnám, hogy ennek magyarázatába ne tegyen több időt, energiát. Az illető nem kész, nem nyitott olyan kapcsolat kialakítására, ami kiszámítható viselkedést, készenlétet jelent. Vannak nők, akikben ilyenkor feltámad a "majd én megmentem, meggyógyítom" buzgalom. Óva inteném ettől! Bár ilyenkor a jó tanács keveset ér...

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2011. január 4., kedd

57.

Kedves Karolina!
Lassan 26éves nő vagyok és van egy 2éves fiam.Párommal ma úgy néz ki végetért a kapcsolatunk.Sajnos a fiammal védekezik és elakarja vetetni tőlem.Képes a hazugságokra is,hoyg bejelenteti magát,hogy munkája van sőt,hogy háza is csak,hogy ő kapja meg a gyereket.Sajnos több hülyeséget követtem el az életemben így nem kapok erkölcsit és felfüggesztés alatt álok így nem tudom,hogy van-e esélyem munkahelyre.Szüleim nem tudnak segíteni.Kihez tudok fordulni,mert már teljessen megbolondulok és félek,hogy netán feladom az életemet.Mert ha elveszi a fiamat minek éljek.Köszönöm a választ előre is.


Kedves Anita!

Valóban nehéz helyzet, amit ír, hiszen ha nincs munkája, és a szülei sem segítenek, akkor valóban kérdés, biztosítva látja-e a bíróság a gyermek jövőjét Önnél. Ha a legrosszabb esetet nézzük, és most úgy dönt a bíróság, az apánál helyezi el a gyermeket, az sem jelenti, hogy eljött a vég, hiszen később megváltoztathatják ezt. Majd ha rendeződnek a körülményei, lesz munkája, bizonyára megvizsgálják újra a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy értékelik majd az erőfeszítéseit. (Mivel nem vagyok jogász, nem tudom, hogy pontosan milyen módon zajlik a kérdés eldöntése, illetve felülvizsgálata – erről egy ügyvédnél érdemes érdeklődni.)

Ha Önnek fontos a fia, akkor ne gondolkozzon abban, hogy feladja az életét, mert ezzel örök törést okozna neki. A legtöbbet azzal nyújtja, ha legalább érzelmileg, és amint lehetséges, anyagilag is biztos pontot jelent számára.

A legjobb persze az lenne, ha mégis rendeződne kapcsolata a párjával. Ehhez érdemes lenne szakember segítségét kérni. Úgy tudom, mediátorok nyújtanak segítséget hasonló helyzetekben a bíróságon. Javaslom, érdeklődjön, milyen feltételekkel vehető ez igénybe!

Remélem, rendeződik a helyzet mihamarabb, ez a gyermek érdeke is!

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

56.

Kedves Karolina!

31 éves férfi vagyok. 8 éve volt utoljára párkapcsolatom, és valamilyen okból kifolyólag nem tudok(akarok?) ezen az állapoton változtatni.
Az ismerősök döbbenten kérdezik, hogy miért nincs barátnőm, amire csak annyit tudok válaszolni, hogy ha megtudom, akkor ő lesz az x. akinek megmondom.

Előzmények: Nagyon introvertált gyerek voltam (a szüleim nem nagyon foglalkoztak velem; ráadásul egy kis faluban nőttem fel). Mondhatni elég független életet éltem, és magamra voltam utalva.
14 éves koromban kollégiumba kerültem, ahol a serdülőkorom tanulással, beilleszkedéssel, szocializálódással telt. 9 év kollégium, tanulás, és \"szórakozás\" után költöztem Pestre, mint friss diplomás.
Ekkor ismerkedtem meg második barátnőmmel, akivel 1,5 évet éltem együtt (első kapcsolat egy 3 hónapos távkapcsolat volt, és egyiket sem én kezdeményeztem).
A szakítást követően próbáltam új kapcsolatot kialakítani, de csak kudarcok értek, amiknek következtében lassan jöttek a pótcselekvések: munka, mindenféle sport, olvasás...
Az évek során volt néhány lány barátom, akikkel kapcsolatban később kiderült, hogy többek is lehettek volna, de az nekem akkor eszembe sem jutott!
Ha valakivel \"randiztam\", akkor a kézfogáson túl nem jutott a dolog (vagy addig sem).

Fogalmam sincs hogyan léphetnék tovább...
Tudsz valamit javasolni?

Üdv,
Laci


Kedves Laci!

Abból kiindulva, hogy néha eszébe sem jutott, egy barátságból lehetne valami más is, feltételezhető, hogy nem az ismerkedési technikáival vagy az adottságaival van gond, hanem Önben van valami gát, valami tudattalan ellenérzés a párkapcsolattal szemben. Azt a kérdést is érdemes feltenni, vajon mi miatt írt: ezt Ön látja-e problémának, vagy inkább a környezete? Merthogy az is jelenthet nyomást, hogy viszonylag erőteljesen él a kultúránkban az a nézet, hogy a rendben lévő embereknek kell, hogy párkapcsolatuk legyen, hogy ez hozzá tartozik egy egész, kerek emberhez. Holott vannak olyanok, akik szólóban működnek jobban.

Ezzel nem lebeszélni szeretném a párkapcsolatról, csupán érdemes elgondolkodni ezen a szemponton is. Ön mit kapna egy kapcsolattól, miért vágyik rá, ha vágyik, mit remél tőle? Nagyon sok oka lehet, hogy miért alakult eddig másképp az élete, meglehet, hogy valamilyen kedvezőtlen kép él a fejében a kapcsolatokról (akár nem tudatosan), és tart tőle, hogy az Öné sem lesz különb. Az is lehet, hogy nem szívesen kerülne olyan közelségbe egy emberhez tartósan, amit a párkapcsolat jelent. Azt se felejtsük el, hogy az első párkapcsolat, amit látunk, az a szüleinkké. Meglehet, ezzel kapcsolatban alakult ki valami törés Önben. Ezek csak feltevések, sok gondolkodást igényel ennek felgöngyölítése.

B.K.

55.

Üdvözlöm

Egy érdekes kérdéseben szeretném a segítségét kérni. Nem is tudom hol kezdjem. 24 éves vagyok, egyetemre járok, mondhatom hogy az életem úgy halad előre ahogy én szeretném. Egy dolgot kivéve! 1éve abba kellett hagynom a modellkedést (5évig modellkedtem itthon és külföldön) mert egy hormon változás miatt híztam 25kg-ot!!!
Ez teljesen felborította az életem... ugyan 3 hónapja szedek egy gyógyszert ami szépen beállította, de most a kilók megmaradtak...és nem nagyon tudok lefogyni.
Nyilván közben én is vágyom szeretetre ezért regisztráltam egy társkereső oldalra, ahol megismertem valakit! ő 13évvel idősebb nálam, ami nem baj, mindig is idősebb párjaim voltak. telefonon, skypeon beszélünk mert ő pécsi én pesti vagyok. Neki már kialakult élete, egzisztenciája van. én nem mertem neki elmondani hogy meghíztam (a képen csak arcos kép volt) kb 2 hónapja beszélgetünk minden nap, sokat. Kicsit talán megis szerettük egymást.. ő mindenképp találkozni akar már jó ideje, ami jogos. A vizsgaidőszakra , szakdolgozatra (végzős vagyok) hivatkozom . De ezt sokáig nem lehet már húzni nyilván! Nem tudom hogy mondjam el Neki, mert idő közben nekem is elégé fontos lett ő . Fájna ha elmenne ezért... De megérteném mert tényleg hazudtam neki. És azért nem mindegy hogy 55kg valaki vagy 80kg!
Már beszéltem dietetikussal és járok edzésre is, de sok idő kb fél év, háromnegyed év amire újra a régi lesz a külsőm.
Gondoltam rá hogy azt mondom neki elutazom külföldi nyelviskolába erre az időre és ha hazajöttem találkozunk. és szerintem még el is fogadná. De nem tudom tudnék e fél évig hazugságban élni. mert már most elég megterhelő!
ön szerint mi a válasz? Hogy kell ezt előadni? egyáltalán elő kell vagy hagyjam elmenni? Várom válaszát köszönettel, Anna


----
Kedves Anna!

Mikor meghízott a betegség következtében, egyszerre hármas veszteséget élt át. Egyrészt komoly csapás egy nő önértékelésének, ha hirtelen, akaratán kívül megváltozik a külseje. Másrészt elvesztette a munkáját, ami szintén nem könnyű. Harmadrészt maga a betegség is megingatja az ember biztonságérzetét. Sok nehézségen van túl, és nagy dolognak tartom, hogy ezt jól viselte, és most ott tart, hogy tudatosan tesz magáért (a fogyásért is), és kapcsolatot keres. Fogadja elismerésem!

Ami a konkrét helyzetet illeti: a vázolt probléma nélkül is elő tud adódni (nagy eséllyel), hogy egész másmilyen élőben az illető, akivel hosszú levelezés folyt, mint amilyennek elképzeltük. Azt gondolom, hogy egy találkozást mindenképp megér, és jó, ha előtte megírja, hogy súly kérdésében nem volt őszinte, és ahogy nekem, neki is elmondja, hogy mi ennek a története, és hol tart ezzel. Ha van Önről reális (nem régi), és természetesen csinos-kellemes fotó, azt is mellékelheti, nehogy túlzást képzeljen el a levelezőpartner.

B.K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: