Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2010. július 28., szerda

34.

Kedves Karolina!
Kérdésem a szakmával kapcsolatos lenne.
23 éves frissdiplomás vagyok, idén júliusban végeztem el a pszichológia BA-t, tehát „viselkedéselemző” a végzettségem, és bár felvettek a mesterképzésre, de csak levelezőre, így kénytelen vagyok rendes munka után nézni. Azt szeretném kérdezni maga szerint mennyi esélyem van így egy szakmába vágó területen elhelyezkedni, pl. asszisztensként egy pszichológus mellett Budapesten? (Elsősorban a klinikai terület vonz, az iskola és a HR világa már kevésbé.) Volt ilyesmire már példa?
Gyakorlattal sajnos nem rendelkezem, épp ezért örülnék is, ha végre kipróbálhatnám magam az életben, de ugyanakkor nem tudom hogy merre keressek. Az interneten levő álláshirdetések sajnos nem bővelkednek a pszichológus asszisztensek keresésében (ami persze nem lep meg…), ráadásul vidéki vagyok, de mindenképpen Bp-re szeretnék költözni.
Tudom, nem könnyű kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen végzettséggel (a tanárok se tudják), de ha mégis lenne vmi ötlete, hogy kb. hol próbálkozzak, örülnék ha megosztaná velem :)
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:
Kati


Kedves Katalin!

Sajnos pont olyan tippet nem tudok adni, amit leginkább szeretne, tehát amiben a pénzkereset és a szakmai tapasztalat együtt lenne meg. (Ez nem jelenti, hogy nincs ilyen, persze.) Ha ez az ideális kombináció nem jön össze, azt tudom tanácsolni, hogy a szakmai gyakorlatot valamilyen önkéntes munkával szerezze meg. Ilyet biztosan talál, például el lehet menni lelkisegély szolgálatokhoz (a Kék vonal rendszeresen keres embereket, ha a gyerekek érdeklik, a Háttér Társaságnál épp most fog indulni új képzés, ha a szexuális kisebbségek érdeklik /www.hatter.hu/), de úgy hallottam, szoktak önkénteseket foglalkoztatni a Hospice-nél, és valószínűleg még sok más helyen. Mivel a klinikai irány érdekli, és a pszichológia szakok általában kis súlyt fektetnek annak megtanítására, mit is kell kezdeni egy hús-vér emberrel a való életben, ezt hasznosabbnak gondolom, mint asszisztenskedni valaki mellett. De ha esetleg valaki tud ilyen lehetőséget, és megírja, szívesen továbbítom az információt.

Sok sikert kívánok!
BK

2010. július 22., csütörtök

33.

Kedves Lina!

Elnézést, mi szinte ismerjük egymást, legalábbis látásból, és hallottam rólad sokat egy ismerősön keresztül. Csak a megszólítást magyarázandó mondom. Szóval. A kérdés komoly, nagyon is. Nekem régirégi konfliktusom van anyámmal, ami megvisel lelkileg. Szeretnék vele jóban lenni, de ez lehetetlen, úgy érzem. Rettenetesen kritikus velem, mivel nem úgy élek, ahogy ő elképzelte helyettem. Szerinte nekem nagyszerű tehetségem lett volna a közgazdaságtanhoz, amivel apám is foglalkozik. Lehet, hogy tényleg így van, oké, jó voltam iskolában matekból meg van agyam, nem érdem, de van, ez tény. De engem nem ez érdekel, hanem elmentem grafikusnak. Sokat harcoltam, hogy az lehessek, ebben nem volt előttem kitaposott út, egyedül önerőből oldottam meg piszok sok munkával. Nem részletezem, nem dicsekszem, de elhiheted. Nem várom, hogy megdicsérjenek ezért, felfopgtam, hogy a szüleim mást vártak, pontosabban főleg anyám /apám jobbfej, ő inkább elfogadja, hogy a magam útját járom, azt mondja az a fontos csak hogy boldog legyek, örül a sikereimnek/ de nem értem egyszerűen, hogy ezzel a dologgal most hogy harminckét éves vagyok, miért szekál még mindig? Mit hisz, hogy mégis közgazdász lesz belőlem? Azt mondom, bocs, igazad van, jobb lesz az nekem? Nem értem egyszerűen! Nem túlzok, komolyan mondom, nincs alkalom, hogy találkoznánk, és fel ne hozna valami ezzel kapcsolatosat, erre utalót. Nem direkten vagy nem mindig direkten, hogy lányom miért vagy te grafikus, de valami pikírt megjegyzést mindig tesz, hogy hát igen, bezzeg ilyen anyagi gondjaid nem kéne hogy legyenek, de te ezt választottad. Meg hogy tudom te azt hiszed, hogy a művészek mind sokat érnek /már nem is tudom, hogy rángatta elő ezt/ meg ilyenek. Miért nem fogad el annak ami avgyok????? Hány év kell még? Azt érzem, ha ennyi nem volt elég már semennyi nem lesz az. Fáj, hogy így van, hoögy folyamatosan mást várna tőlem mint ami vagyok. Kérlek segíts!
F. Lívia

Kedves Lívia!

Köszönöm, hogy megosztottad mindezt (nem ugrik be, hogy tényleg ismerjük-e egymást, de ez most nem is fontos).
Jó lenne kicsit többet tudni a mozgatórugókról. Azt érzem, hogy ezek a megjegyzések nem arról szólnak, amiről a felszínen, a grafikusságról kontra közgazdászságról. Vajon mit jelent, mit szimbolizál a közgazdászság édesanyádnak? Talán egy életformát? Amivel szemben állnak a művészek, akik mások (de milyenek...)? Lehet, hogy valami más miatt érzi azt, hogy elfordultál a családtól, családi értékektől, amit ebben tud megragadni. Azt is írtad, sok munkád van benne, hogy grafikus lettél. El tudom képzelni, hogy sajnálja, hogy nem segíthettek (vagy a választásod miatt, vagy mert nem kértél belőle), hogy nem ők indíthattak útnak... Talán bűntudata van, hogy nem segített a törekvésedben. Csupa kérdőjel, tudom. De ha ez évek óta téma, akkor nem a szakmáról van szó valójában, ez biztos.

Számomra azon volt a hangsúly, azt érzed, nem olyannak akartak, amilyen lettél, és így nem tudnak elfogadni. Nagyon fájdalmas lehet ez az érzés. Nem tudom, fedi-e a realitást - természetesen lehet, de az is lehet, nagyon rosszul kommunikál veled édesanyád, és nem tudja kifejezni a pozitívumokat. Sok ilyet hallani, mikor a szülőknek eszükbe sem jut, hogy dicséretre is szüksége lenne a gyereknek. Vagy attól félnek, nem is fogadná szívesen.
Ha egyszer úgy érzed, éppen megfelelő a pillanat egy mélyebb, nyugodtabb beszélgetésre, elmondhatnád neki, hogy úgy érzed, mintha csalódott volna benned, és ez nehéz neked. Azt főképp mondd el, mi az, amiről úgy hiszed, tőle, tőlük kaptad. Valószínűleg meg fog nyugodni, ha látja, hogy mégis továbbviszed mindazt, amit ő/ők adni tudtak. Ha nem is konkrét tudásról van szó, mint a matematika, de tulajdonságokról, attitűdről, bármiről.
Remélem, jól fog sikerülni a beszélgetés!

B.K.

2010. július 20., kedd

32.

Nekem megjegyzésem lenne inkább, mint kérdésem, de örülnék, ha leírná a véleményét. Férfi létemre írok. Nem vagyok már fiatal, igaz, öregnek sem érzem magam. Nem akarok általánosítani, de észrevettem, hogy manapság a fiatal nők, asszonyok nem úgy adnak magukra, mint régen. Most a tizenéves lányokról nem is beszélek, a színes hajaikkal. Rendben van, megvan a véleményem, de ők gyerekek a szememben. De ha a felnőtt nőket nézem, tisztelet a kivételnek, azt kell mondjam, a többség slampos, nem ad magára. Bő nadrágban és kinyúlott felsőkben járnak meg tornacipőben. Legtöbben a sminket, parfümöt már teljesen elfelejtették (vagy soha sem találkoztak vele). Szomorú vagyok. Az IWIW fóromon láttam, hogy női kört tart. Nem tudom, ilyen problémákról ott szó esik-e, vagy csak a lelkiekről, szerintem érdemes lenne, ha megengedi ezt a tanácsot. Köszönöm, hogy meghallgatott!
Gyula

Kedves Gyula!

Sajnálom, ha így látja. Valószínűleg van benne igazság, hogy az uniszex ruházat egyre elfogadottabb. Azért ma is sok nő örömét lelki abban, ha csinosan felöltözhet. Meglehet, sokan úgy érzik, a munkahelyükön azt várják tőlük, hogy nőiségüket háttérbe szorítva teljesítsenek, és ezt az alkalmazkodást megjelenésükkel is ki akarják fejezni. A női-élmény-csoporton ha maga az öltözködés nem is külön téma, de a női szerepek, női önkifejezés igen. Persze kinek-kinek a maga kezében van, hogyan dönt, az ő személyiségének melyik stílus a legmegfelelőbb.

B.K.

2010. július 16., péntek

31.

Hogyan lehet megtalálni a nekünk való hivatást?
J.K.


Kedves J.K.!

Nos, szerintem amit még sosem csináltunk, arról nehéz elképzelni, szeretnénk-e, ezért inkább a meglévő élményekből érdemes kiindulni.
Egyrészt, jó számba venni, hogy az ember miben jó, mert nyilván nem kell olyan irányban gondolkodni, amihez nincs képességünk.
A második: milyen élethelyzetekben érezzük jól magunkat? És vajon mi azokban a közös? Ebből sok kiderül. Kiderülhet, hogy kifejezetten emberek közt nyüzsögve vagyunk elemünkben, vagy éppen valamilyen témában aprólékosan elmerülve, vagy imádunk mások előtt szerepelni, vagy az a legfontosabb, hogy változatosság legyen, stb.
És a harmadik szempont, hogy milyen igényekhez ragaszkodunk (anyagi, kiszámíthatóság, presztízs, stb.)
Ezekből össze lehet rakni, hogy milyen hivatás az, amit meg tudunk csinálni, otthon érezzük magunkat benne, és megfelel az elvárásainknak. Persze, ez csak hipotézis, ahogy mondják, a puding próbája az evés.

B.K.

30.

Kedves Karolina, van-e valami jó tippje, hogy vegyem ár barátnőmet, forduljon pszichológushoz? Neki ez ciki, ugyanakkor ő is tudja, hogy rászorulna. Az önértékelése a béka feneke alatt van, amit megdobott még egy egészségi trauma, plusz egy szakítás. Egy fogamzásgátló miatt meghízott és kiütései lettek (legszívesebben leírnám a nevét, hogy senki se próbálkozzon vele, de gondolom úgyis kimoderálná). Nem emiatt szakítottak, de pont rosszkor jött, egy időben ezzel a másik bajjal. Én nem tudok neki eléggé segíteni, el kéne mennie szakemberhez. Legalábbis szerintem. Hogy lehet az ilyen félősöket rábírni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket? Köszönöm, Adél (Ez nem az igazi nevem.)

Kedves Adél!

(Könnyen lehet, hogy a többieké sem az igazi. :) )
Nem ritka probléma, amiről ír, sajnos még manapság is sokan kínosnak érzik pszichológushoz fordulni. Ezen az oldalon is írtam a leggyakoribb előítéletekről, azt is nézze meg, hátha segít: http://lelkisegitseg-kihez-forduljak.blogspot.com/2010/04/4-tevhitek-pszichologusokrol.html
Nincs olyan mondatom, ami csodareceptként működne. Párhuzamba lehet állítani a pszichológust az orvossal: az értelmes, érett ember a testi problémájával is orvoshoz fordul, ugyanígy a lelkivel pszichológushoz. Ez egyfajta törődés magunkkal.
Én meg vagyok győződve, hogy a pszichológusoknál kikötők nincsenek rosszabb mentális állapotban, mint akik nem fordulnak szakemberhez. A legtöbb embernek van valamilyen elakadása (ez nem jelenti, hogy beteg!) ha csak nem olyan szerencsés, hogy minden ideálisan alakult az életében a genetikától a családon át az egyéb életeseményekig; csak nem mindenki keres meg vele szakembert. Vajon ki jár jobban?

Üdvözlettel:
B.K.

29.

Az én problémám, hogy bulikban csak alkohollal tudok ellazulni. 19 éves vagyok, szeretek bulizni, de kell egy-két pohár bor, addig nem érzem jól magam, feszült vagyok, nem tudok feloldódni. Ez normális?

H.


Kedves H.!

Nem véletlen, hogy az alkoholfogyasztás összekapcsolódott a társasági összejövetelekkel, bulikkal, hiszen az ember nem feltétlenül tud gombnyomásra jókedvű és fesztelen lenni. Amellett, hogy nem túloznám el a problémát, azt is gondolom, jó, ha önmagában az, hogy azokkal vagyunk, akiket kedvelünk, kedélyjavítóként hat ránk. Ha ez egyáltalán nem működik Önnél, feltehető a kérdés, a megfelelő emberekkel jár-e a megfelelő programokra.
Csak a bulikat említi: egyébként, más helyzetekben tudja jól érezni magát alkohol nélkül? Elég az említett egy-két pohár bor? Ha mindkettőre igen a válasz, nincs baj, úgy gondolom.

B.K.

2010. július 1., csütörtök

28.

Nekem kicsit rendhagyó kérdésem lenne, nem lelkiproblémával írok. Azt szeretném kérdezni, mi kell ahhoz, hogy valakiből pszichológus legyen? Másik kérdésem, hogy tudna-e ajánlani könyvet a témában?
Zoli

Kedves Zoli!

Mi kell ahhoz, hogy valaki pszichológus legyen: nem egyértelmű, konkrétan a képzésre gondol-e, vagy emberi adottságokra. (Nem akarok úgy járni, mint a viccben az utcán megszólított férfi, akit megkérdeztek "Tessék mondani, hogy jutok el a Zeneakadémiára?", mire azt felelte "Gyakorlással, sok gyakorlással.")
Ahhoz, hogy pszichológussá váljon, el kell végeznie a pszichológia szakot. A képzés és a felvételi rendszer teljesen átalakult, mióta én jártam. Tudtommal már nincs felvételi vizsga pszichológiából, hanem valamilyen módon érettségi pontokkal lehet bejutni, de ennek nézzen utána. A folytatás azon múlik, pontosan mivel szeretne foglalkozni. Bizonyos területek további szakképzést igényelnek az egyetemi diplomán felül.
Ha megírja, mi érdekli a pszichológián belül, könnyebben tudok könyvet ajánlani. Persze talál átfogó, nagy tankönyveket, amik szemezgetnek a lélektan különféle területeiből, de ezek nem mindig a legérdekesebbek, talán éppen azért, mert a szerzők igyekeznek az összes fontos információt egyetlen könyvbe sűríteni.
Tehát kérném a kérdése pontosítását!

B.K.

27.

Kedves Bujdosó Karolina!

20 éves lány vagyok. Remélem nem fog kinevetni. Tudom hogy súlyosabb problémákkal is élnek emberek, de nekem tényleg gondot okoz, ami miatt írok. Kamaszkorom óta büdös a lábam, hiába fürdök és használok mindenféle kozmetikumot a leplezésére. Azonnal mosdás után még nem az, de pár óra múlva már lehet érezni ha leveszem a cipőm. Ez a probléma megmérgezi az életem, kerülöm az olyan szituációkat ahol le kell vetni a cipőt. Most van egy kezdődő kapcsolatom, eddig sikerült megoldanom hogy ne bukjak le. Így nyáron könnyebb mert nyitott cipőben járok és akkor nem annyira van gond, vagy nem olyan feltűnő. De előre félek, mi lesz ha jön az ősz. Nem akarom hogy a lábamról szóljon az életem, de fogalmam sincs mit tehetnék. Üdv: Zita


Kedves Zita!

Elhiszem, hogy komolyan gondot okoz ez a probléma. A túlzott izzadásnak lehet lelki oka, de első körben érdemes testi oldalról közelíteni. Nem tudom, orvosnál volt-e már, meglehet, ő tudna olyan tanácsot, készítményt adni, ami megoldja a problémát. Sajnos én nem vagyok orvos, ezért nem tudom pontosan, milyen okok állhatnak a lábszag hátterében, csak feltételezem, lehet szó fertőzésről.

A túlzott izzadást okozhatja szorongás is. Egy idő után nehéz elkülöníteni az okot az okozattól: ha most megkérdezném, szorong-e, és igennek felelne, nem tudnánk rögtön, hogy a tünet miatt szorong, vagy fordítva. Ha az orvos nem tud segíteni, akkor javaslom pszichológus megkeresését.

B.K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: