Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2017. március 15., szerda

385. Nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem.

Kedves Karolina!

A problémám sajnos nem most kezdődött. Édesapám kiskoromban meghalt, így anyukámmal ketten maradtunk. Erején felül próbált, és próbál nekem mindent megadni, mert csak én vagyok neki. Illetve a keresztanyukám, aki anya testvérének a lánya, így nagyon közel áll anyukámhoz. Anyagilag, és lelkileg is nagyon sokat segített, de sajnos nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem.


Kezdődött az evéssel. Finnyás vagyok, nagyon. Nagyon kevés az az étel, amit én megeszek, ezért nagyon sokáig csont és bőr voltam. Nem szeretek új dolgokat megkóstolni, enni, ez van. Ilyen vagyok. Sajnos a keresztanyám ezt valami krónikus dolognak fogta fel, és kitalálta, hogy akkor is megetet. De ez még csak a kezdet volt. Szép lassan mindenbe beleszólt. Az öltözködésembe, a stílusomba, a viselkedésembe. Én nem vagyok maximalista, és könyvmoly sem. Nem tudok leülni órákat tanulni, nekem elég a hármas is, neki nem. A saját akaratát próbálta kivetíteni rám. Mindenképp gimnáziumba akart küldeni, de szerencsére elrontottam a felvételit, és a város egyik legjobb szakközép iskolájába kerültem.
De ez csak egy apróság a sok közül. Volt, hogy órákat papolt nekem a jövőmről, hogy el fogom szúrni, hogy anyukám rosszul nevel, mert nem vagyok kitűnő tanuló. Az évek során folyamatosan csak a megvetést, a piszkálódást kaptam t le, ami mostanra már odáig fajult, hogy életképtelennek, és gonosznak titulált. Az életképtelen jelzőt azért kaptam meg, mert nem különböztettem meg a dobozos ketchupot a tubusostól. A gonosz jelző meg abból fakadt, hogy többször is szóltam anyukámnak, hogyha nekem van igazam álljon ki mellettem. Erre kitalálta, hogy ezt azért mondom, mert azt akarom, hogy ők ketten összevesszenek. Eszembe sem jutott, ilyesmi. 
De édesanyám tényleg soha nem állt ki mellettem, amit egy részről meg is értek, hiszen mi vagyunk a két legfontosabb ember az életében de a lánya vagyok, és nem állapot amit a keresztanyám tesz velem.

Egyik ismerősünk szerint, ha ezeket a szemére vetjük, megsértődik majd. De így sem maradhat. 18 éves vagyok nem hagyhatom, hogy ez tovább folytatódjon. Mit tehetnék azért hogy ne sértődjön meg végleg, de valahogy próbálja meg visszafogni magát, hisz most már nem az a 10 éves kislány vagyok akit terrorban tarthat azzal, hogy hetekig keresztül néz rajta. (Igen, volt ilyen is) Tényleg tanácstalan vagyok.
Előre is köszönöm a válaszát.


Kedves Levélíró!

Először is megosztanám azt a benyomásomat, hogy biztosan nincs nagy baj, mert úgy látom soraiból, hogy a súrlódások, a kritikák ellenére nagyon is pontosan érzi és tudja, hogy mi a fontos magának, milyen elvárásnak szeretne és tud megfelelni, és mi az, ami idegen Öntől. Ez nem is olyan egyértelmű, hiszen előfordulhat az emberrel, hogy idővel elveszíti a belső iránytűjét, mert vagy a megfelelés vágya, vagy éppen a sértettségből fakadó dac kezdi vezérelni. Úgy látom, Ön elég megértő tud lenni édesanyjával és keresztanyjával is, miközben nem veszi magára a szerepet, hogy mindenben meg kellene felelnie neki.

Mi a megoldás: persze, csak a beszélgetés, a kommunikáció. Ehhez néhány támpontot írnék, ami remélem, segítségére lesz. De először is azt kell eldönteni, kivel lenne könnyebb beszélni: keresztanyjával, vagy inkább édesanyja támogatását kérni, vele megosztani, mi zavarja, és vagy őt megkérni, beszéljen keresztanyjával, vagy együtt, hármasban leülni. Ön ismeri a szereplőket, így biztosan érzi, melyiknek látja leginkább értelmét. Ha édesanyja segítségét kéri, akkor nem abban kellene, hogy olyan értelemben kiálljon Maga mellett, hogy beolvasson keresztanyának, vagy megmondja, helytelenül jár el, hanem, hogy segítsen neki megérteni a Maga szempontjait, azt, hogy mi zavarja, tehát segítsen empátiát ébreszteni benne.

Ha beszélget a keresztanyjával, fontos, hogy azt is elmondja, hálás neki a segítségéért. Kevésbé valószínű, hogy megsértődik, ha nemcsak arról szól a beszélgetés, miben változtasson, hanem, hogy értékeli, amit kapott tőle. Szerintem (egyetértve az ezzel foglalkozó szakemberekkel) a tartalmas, egymást megértő beszélgetés legfőbb záloga, ha elsősorban nem arról van szó, kinek van igaza, mi a helyes. Hanem arról, kinek mik az érzései egy helyzetben, és mire lenne szüksége. Elmondhatja például azt, hogy az Ön számára nehéz és szorongató érzés, hogy szeretne jóban lenni vele, és fontos Önnek a kapcsolatuk, az, hogy hogyan vélekedik Magáról, de úgy érzi, maga másmilyen, mint amit várna Öntől (például más céljai vannak, nincsenek első helyen a jegyek). Ha keresztanyjának sikerül meghallania, hogy igazából kérésében benne rejlik, hogy nem tojja le őt (ahogy azt talán hiszi, hiszen kiderült, érzékeny emberről van szó), hanem ellenkezőleg: azért esnek Magának rosszul a szavai, mert fontos a vele való kapcsolat, akkor biztosan nem fog megsértődni. Ha nem jutnak egyről a kettőre, én akár megkérdezném (nyugodtan, nem számonkérően), hogy tényleg őszintén így gondolkodik-e magáról, hogy pl. életképtelen stb. Amikor egy másfajta légkörben, barátságos hangulatban kerülnek elő ugyanazok a szavak, amiket az ember mérgében a másik fejéhez vág, maga is meg tud ijedni tőle, és megérzi, hogy igenis van súlya a szavaknak.

Szerintem keresztanyja rendkívül aggódik, hogy mi lesz Önnel, és mintha amiatt is erősen szorongana, hogy mindent megtesz-e Magáért, valószínűleg attól tart, nehogy utólag szemrehányást kelljen tennie magának, hogy hagyta elkallódni. Ezeket az egyébként építő szándékokat is vissza lehet jelezni, és erről beszélni, hogy vajon tényleg afelé tart-e (gyanítom: nem), és nem lehetne-e egy kicsit megnyugodni, hátradőlni.

Remélem, jól sikerül a beszélgetés!

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: