Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2015. február 22., vasárnap

361. Új főnököm van, nem jövünk ki egymással

Kedves Karolina!
Négy éve új főnököm van. Sajnos három éve nem igazán jövünk ki egymással. Elmondása szerint teljesen kikészítem, mert ha hibázok mindig másban keresem az okokat, nem magamban. Ha kritizál én rögtön visszatámadok. Azt is felrótta nekem, hogy mások előtt hajlamos vagyok mártírnak beállítani magam. Előfordulhat, hogy ez valamilyen korábbi traumára utalhat nálam? Odáig fajultak a dolgok kettőnk között, hogy neurológushoz küldött. Ott nem találtak problémát.Most pszichológust kell felkeresnem, hogy feltárjuk, miért viselkedem így. Először persze tiltakoztam, de mi van, ha igaza van, és ő látja jól a helyzetet? Tud segíteni? Előre is köszönöm: Irma


Kedves Irma!

Nem derült ki leveléből, Ön mit gondol főnöke megállapításairól. Maga hogy érzi: nehéz vállalnia a felelősséget, nehéz elfogadnia, ha hibázott? Ha pszichológushoz fordul, ne a főnöke miatt tegye (persze az állás megtartása sem utolsó szempont), de a saját érdeke, hogyha valóban nehézségei vannak ezen a téren, segítséget kapjon benne. Hiszen Ön is szenved tőle, ha nem tudja kezelni, amennyiben valamit elrontott. Kérdésére felelve: nem gondolnám, hogy feltétlenül valami konkrét trauma áll ennek a hátterében, inkább az, hogy sérülékeny az önbecsülése, nem fér bele, hogy hibázhat, de attól még, hogy hibázott, megmaradhat a jó közérzet és a jó viszony önmagával. Azok szokták rosszul viselni a kritikát, akik úgy hiszik, ahhoz, hogy szerethetők legyenek, tökéletesnek kell lenniük. Azaz, ha hibáztak, már nem is lehet őket szeretni, értéktelenek. A cél egy rugalmasabb önértékelés kialakítása lenne, ami valahogy úgy szól: "alapvetően rendben vagyok, jó munkaerő és szerethető ember vagyok, és ebbe belefér, hogy néha elrontok ezt-azt". Ha így fogja érezni, nem lesz rá szükség, hogy mást hibáztasson vagy támadjon, ha kritikát kap.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2015. február 16., hétfő

360. Feleségem rögeszméjévé vált, hogy a családom nem szereti a kisfiúnkat

Kedves Karolina!

Feleségemmel 2 éve vagyunk együtt, egy éve házasok, van egy 10 hónapos kisfiúnk, akit imádunk. A probléma a következő: A Feleségem rögeszméjévé vált, hogy a családom (édesanyám, nagyanyám...) nem szereti a kisfiúnkat, hanem csak öcsémék 2 hónappal fiatalabb kislányát. Állíthatom: ez még véletlenül sem igaz. A legkisebb jelét sem láttam soha ennek, rajonganak érte. 200 km távolra lakik édesanyám, ritkábban találkozunk. Mindennaposakká váltak a veszekedések, feleségem szerint nem állok ki ő és a fiúnk mellett ez ügyben, míg édesanyám számomra az Isten. Egy nem létező probléma van a fejében, és semmilyen eszközzel nem tudom meggyőzni őt arról, hogy ez egyszerűen nem létező gond! Azt is állítja, hogy édesanyám miatt fogunk elválni, mert megmérgezi a kapcsolatunkat ??? Elfogytak az ötleteim, sehogy sem tudom meggyőzni őt rögeszméje alaptalanságáról. Tanácsot szeretnék kérni.

Köszönettel: István



Kedves István!

Ha valami miatt, akkor nem Édesanyja miatt fognak elválni, hanem a kommunikációs gátak miatt. (Természetesen remélem, emiatt sem, csupán arra utalok ezzel, hogy ez valóban probléma lehet hosszú távon.)

Nem tudhatom, hogy milyen gesztusai vannak Édesanyjának, hogy kívülről nézve kinek van igaza, de úgy gondolom, nem is ez a fontos. Ki-ki a saját valóságában él, a saját észlelésében, és természetes, hogy ez gyakran eltér. Úgy gondolom, egy házasságban fontos, hogy az ember a másik fél valóságára is nyitott legyen. Ön nem egy bírósági tárgyalás részese, ahol azt kell eldönteni, kinél van az igazság, hanem egy kapcsolat részese, ami arról is szól, megpróbáljuk megérteni, mi játszódik le a másikban, ő hogyan éli meg a mindennapokat, számára mi mit jelent, és milyen üzenettel bír.

Úgy hiszem levele alapján, hogy felesége eléggé magányosan érezheti magát a problémájával, mert Ön eldöntötte, nem ért egyet, innentől kezdve egyetlen feladatának látja, hogy meggyőzze őt a maga igazáról. Javaslom, próbálja elengedni az igazságkeresést, mint célt, és nyitottá válni arra, mi zajlik a feleségében. Valami elbizonytalanította őt, meglehet, hogy túl érzékeny bizonyos dolgokra, még az is lehet, belelát olyasmit, ami nem egyezik azzal, ami Önben vagy Édesanyjában van. De azt lenne fontos megérteni, hogy mi okozza szorongását és mi nyugtatná meg. Azt hallom ki abból, amit felesége szavaiból tolmácsolt (hogy az Édesanyja az Isten az Ön számára), hogy nem érzi magát elég fontosnak, nem biztos benne, hogy ő, illetve az Önök kis családja az első Maga számára. Érdemes lenne arról beszélgetni, ezt miből érezné, mit tudnának tenni, hogy ezt a "mi" érzést erősítsék.

Tanácsom röviden tehát a beszélgetés egymás megértésének céljával, és azzal a kiindulóponttal, hogy mindkettőjüknek meglehet a maga igazsága. Nyilván másképp szocializálódtak, eltér a történetük, a személyiségük, hiszen Önök két külön ember. Ugyanazok az események, mondatok talán egészen mást jelent kettőjüknek. Nem kell (nem szabad!) hogy egyikük győzzön, hogy márpedig az ő valósága a jobb, igazabb. Örüljenek neki, hogy különböznek, és próbálják megkeresni az együttélésnek azt a módját, ami mindkettőjük számára otthonos.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: