Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. május 11., szerda

147.

Nemrég szültem. Nem első gyerek, 40 éves vagyok. Félelemszerű tünetek jönnek rám, megijedek néha melegem lesz. Úgy érzem levert vagyok, étvágyam sem a régi. Félelmemnek nincs különösebb oka,hanem félek egyre többet jöhet elő,nincs helyhez kötve. Pedig örülök a babának,nagyon vártuk,szoptatom is. Lehet bajom ettől? Mikor múlik el? 
Köszönöm válaszát Tünde


Kedves Tünde!

Előfordul, hogy a gyermek születését ilyen tünetek követik. Azt javaslom, ha tartósan fennáll a probléma, és olyan jelentős szenvedést okoz, ami zavarja a hétköznapok menetét, vegye igénybe szakember segítségét. 

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2011. május 10., kedd

146.

Kedves Karolina!

Azzal a számomra elég komoly problémával fordulok önhöz, hogy 25 éves végzős hallgató vagyok záróvizsga előtt 1 hónappal...tavaly ilyenkor egy éjszaka megtámadott egy férfi és orális erőszakra kényszerített. Azóta sem mondtam el senkinek, és az utóbbi időben úgy éreztem, hogy már teljesen jól vagyok...,de egy hónapja láttam egy filmet hasonló jelentettel és azóta nincs nap, hogy ne élném újra az egészet. Nem tudok aludni rendesen, szorongok. próbáltam sportolni, és elterelni a figyelmemet, de nem megy. És a legrosszabb, hogy a vizsgámra se tudok készülni arra is gondoltam, hogy halasztok? Ez normális, hogy egy évvel a történtek után így érzem magam?


Tudna esetleg valamilyen tanácsot adni, hogy tovább tudjak lépni?

köszönettel: M
.


Kedves M.!

Normális, hogy visszajöttek az emlékek és a szorongás. Sajnos egy ilyen erőszakos eseményt nem könnyű elfelejteni, sok idő, sok beszélgetés helyre tenni. Ilyenkor egy csomó irreális gondolat és félelem kavarog az emberben. Bűntudat is keletkezhet, az áldozatok gyakran indokolatlanul önmagukat hibáztatják. A megoldás: alaposan átbeszélni az eseményeket egy elfogulatlan személlyel, akár szakemberrel, akár olyannal, aki nem akarja gyors vigasztalással elhessegetni a témát. Ha van lehetősége halasztani, az sem rossz ötlet, ebben nincs konkrét tanácsom.

Üdvözlettel:


Bujdosó Karolina

2011. május 5., csütörtök

145.

Kedves Karolina.

Gyermekem kamasz utál iskolába járni az osztálytársai csúfolják félős visszahúzódó mit tegyek hogyan segítsek neki


Júlia


Kedves Júlia!

Több részletre, tudásra lenne szükség, de elsősorban nem nekem, hanem Önnek.

Beszélgessenek arról, mi lehet a visszahúzódás hátterében, miért érzi bizonytalannak magát a gyermek, szorong-e valami miatt. Ha úgy érzi, olyan mértékű problémáról van szó, amit már ketten nem tudnak megoldani, fordulhat szaksegítséghez is, persze leginkább gyermekének kell ezt akarnia. Bár nem mindegy, 12 vagy 17 évesről van-e szó, ahogy az sem teljesen, hogy fiúról vagy lányról - ezek nem derülnek ki a levélből. Minél kisebb, annál valószínűbb, hogy Önnek meg fog nyílni, hogy ki fogja önteni Önnek a szívét - persze ez a korábbi kapcsolatukon is múlik.
Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

144.

A szituáció a következő:

Egy papíron még nős, de több hónapja különélő, (válópert már beadták) férfi volt néhány nappal ezelőttiig a párom.


Két gyermeke van. 11 és 13 évesek. A férfinak még komoly kapcsolata nem volt korábban, csak velem, akivel már nyilvánosan is megjelent szinte mindenütt, láttam, hogy nem titkol. Egyedül a hétvégén a gyermekekkel való kapcsolattartásokon derült ki, hogy nem mer bemutatni még nekik,a válasz az volt, hogy majd ha biztos lesz a kapcsolatunk, akkor szeretne rólam beszélni. Rákkövetkező héten beszélt is rólam ő kezdte el mondani. Nyilván a gyerek akkor még nem fogta fel, csak a 13 éves nagyobbikkal van gond, mert ő a nehéz eset.

Lényeg, hogy nekünk soha nem volt vitánk,szépen alakult a kapcsolatunk, mindezidáig, hiszen 2011.04.15-én találkoztunk,vásároltunk,szerelmesek voltunk,mígnem másnapra azt mondta,hogy időt kér, ígéri hétvégén mindent megbeszél a gyerekekkel és átgondol mindent,és ha még én is szeretném összeköltözhetünk. Ekkor jött a gubanc, mivel a nagyobbik gyerek beverte a hatalmas hisztit, kikészült, mert mondták neki, hogy látták egy új nénivel és a gyerek totál kikészült. Az apja pedig megijedt, mert a gyerekek most már egyöntetűen mondták, hogy nem, senkit se akarnak megismerni, se anyjuk, se apjuk részéről. Tudni kell, hogy a nejjel azért nem tudtak megegyezni, mert mindent akart, nem volt elég a ház, a kocsi,hanem még üzletet,és mást is akart,de a volt párom,sajnos megzsarolta, hogy - és pont a gyerek kiborulása utáni nap volt a határidő,hogy döntsön elfogadja ezen az egyezségi ajánlatot,vagy feljelenti a nejét... - szóval minden h! atalmas fordulatot vett, mert a kisgyerek kikészülése révén minden meghiúsult, a férfi megrémült, és azt mondta nekem már vasárnapra,hogy visszaköltözik a gyerekeihez,külön szobába de együtt nevelik,mert mindketten halálra rémültek a gyerek kiborulásán.

Tartok tőle a neje van a háttérben, létezik ez, vagy én képzelődöm... Tudom, hogy jobb kiszállni az egészből, de még nagyon friss az élmény, mert már terveink voltak,hogy ha minden jól megy, én is megismerem a kicsiket, és mindent szépen kialakítunk, anyukával is jó kapcsolatban leszünk akármilyen gonosz... Segítsen, miként dolgozhatnám fel ezt az egészet. A lényeg, hogy a gyermekeit választotta, mely érthető, de jó döntés ez? Lehet még nekik jó kapcsolatuk, miután hozzá sem tudott már érni a nejéhez, óriási vitáik voltak? 

Köszönöm 
Ann

Kedves Ann!

A "hogyan dolgozhatnám fel" kérdésekre mindig nehéz konkrét választ adni: ki kell várni az időt, amíg enyhülnek a fájdalmai, ezt nem tudja siettetni.

Csak egy kérdés: tudott volna boldogan együtt élni valakivel, aki (akár Önért) otthagyta a gyermekeit? Értem, hogy a legjobb az lett volna, ha a gyerekek megismerik, és elfogadják Magát, de azt gondolom, hogy az új kapcsolat az ő szempontjukból túl hamar jött.

Üdvözlettel:
--
Bujdosó Karolina

2011. május 3., kedd

143.

Kedves Karolina!

Előre is elnézést kérek, ha hosszú lenne a levél, de nem tudom, hogy mely részlet lehet fontos.
Férjem 39 éves, fizikailag egészséges, legalábbis temérdek kivizsgálás után se találtak fizikai problémát. Már az elején is sejtettem, hogy pszichés dolog lesz, de nem vagyok orvos, így bíztattam, hogy zárjuk ki a fizikai betegségeket.

Kicsit visszaugorva időben: 5 éve lépett ki egy boldogtalan házasságból, amit nagyon fiatalon kötött egy nem tervezett baba miatt. Tisztességgel ellátta a feladatait apaként és férjként is. A válást az exneje nem könnyítette meg. A jogi részében partner volt, korrekt feltételekben állapodtak meg.


Amint mi megismerkedtünk (a válás jogi lezárása után pár héttel) és komolyra fordult, az exnej is rányomott a gázra. Többnyire a lányát használta ütközőnek. Eleinte a férjemet is tudta rángatni, mert ő eléggé domináns, manipulatív személyiség, míg a férjem kifejezetten nem.

Később már csak a gyereken keresztül gyakorolt rá nyomást. Az oka főként én voltam (illetve nem személy szerint én, hanem az általam betöltött szerep). Ha együtt voltunk és a lánya is ott volt - akivel szerencsére akkor és azóta is jó a viszonyom - akkor a lányt hivogatta telefonon, fenyegette, amíg ki nem borult és a férjemnek nem volt más választása, úgy ugrált, ahogy ő fütyült. (A házasságuk is jórészt emiatt futott zátonyra, az utolsó 10 évben csak "házicsicska" volt, se szex, se intimitás, se kedvesség.)

A válás alatt/után a férjem a munkájába temetkezett. A főnökei egy idő után alapnak tekintették, hogy ő 16-18 órát dolgozik (az előírt 8 helyett). Az akkori krónikus fáradtságát meg is értettem, hazaért és bedőlt az ágyba.

1-2 év alatt elértem, hogy álljon ki magáért és ne hagyja, hogy akár az exnej, akár a főnökei dróton rángassák.

Közben elkezdett egy egyetemet is, aminek a második événél tart. Azért kezdte el, mert butának tartotta magát és bizonyítani akart - no meg szeretett volna diplomát. Nem buta, de ezt csak a sikeres első év után látta be ő is. A második évre már elfogyott a lendület, nagyon kínlódik a tanulással, nincs kedve hozzá.
A munkája ismét normális mennyiségű, 7-8 óra, stressz se éri már ott, miután átszervezték a céget és egy jobb, könnyebb pozícióba előléptették. Mindezek ellenére nem szereti a munkahelyét, de a fizetés miatt tűr. (Főleg az ott dolgozó emberek hátráltatják és ez zavarja, de ismerem őket és jogosan gondolja így.)
Sportra is rábeszéltem, hetente néhány alkalommal járunk küzdősportra.

Időközben számomra néhány éven belül esedékes lenne a gyerekvállalás, de annyira nem lelkesedik az ötletért, mondván végre szeretné kiélni magát, kirándulni, utazni, vagy "csak lenni". Egyrészt megértem, mert ő a negatív részét is látja a gyerekvállalásnak, én gyermektelenként nem. No meg a fiatalsága kimaradt a korai családalapítás miatt, gondolom azt is szeretné bepótolni. Nem is nyaggatom vele, egyszer beszélgettünk, elmondtam, hogy kb. 5 éven belül szeretnék gyereket, de addig nekem se sürgős.

A tényleges kérdésem, visszautalgatva a fentiekre:
Egy-két éve még a megterhelő munkatempó mellett is járt sportolni, életvidám volt, hihetetlen energiája volt, pedig akkor még az exfeleség is napi szinten táncolt az idegein.

Most nyugalom van körülötte, minden rendeződött, viszont nagyon fáradékony lett. 8-10 órát alszik, de reggel alig bír magához térni. Edzés után nagyon fáradt, szerinte a kora. Orvosilag makkegészséges, a vérképe is tökéletes. Nem vagyok orvos, de kétlem, hogy ennyi idősen 1-2 év alatt ilyen hanyatlásnak indulna a fizikai ereje.

Másrészt folyton beszél arról, hogy szeretne több aktívan eltöltött szabadidőt, mégis annyira túlvállalja magát (pl. most az egyetemmel), hogy alig marad ideje. A kevés időben pedig már nincs kedve/ereje/lendülete komolyabb aktivitásra. Nem lusta, de egy egynapos túrának nem szívesen vág neki.
A gyerekvállalást is erre hivatkozva "ellenzi". Nem vitatkoztam ezzel, de a magánvéleményem az, hogy ha most nem tud magának időt teremteni kikapcsolódásra, akkor ez nem azon múlik, hogy van-e gyerek. A lánya már lassan nagykorú, ritkán igényli az apja jelenlétét, inkább a barátaival van. Tehát még ez sem terheli.

Számomra még furcsa, hogy a szó klasszikus értelmében nincsenek barátai. Vannak haverjai, akikkel el lehet viccelődni egy sör mellett, de ő sem tartja őket szellemi partnernek. Az előző házassága alatt le volt tiltva a barátokról. De saját magát is akadályozza újak szerzésében, mert bár alapvetően barátságos és könnyed természete van, mindenkiben talál valami negatívumot. Ami többnyire reális is, de felnagyítja őket és már nem jut figyelem a potenciális barátok előnyös tulajdonságaira. Örülök, hogy engem tart a legjobb (és sajnos egyetlen) barátjának is, de szerintem egy embernek ennél tágabb a szociális igénye.

A fenti fizikai tünetek mellett emésztési problémák is előfordulnak nála, bár a tükrözéstől való félelme miatt nem tisztázott, hogy szervi eredetű, esetleg az étrendje okozza vagy tisztán pszichés alapú. Mivel jön-megy, én az étrend és a pszichés okok kombinációjára tippelek.

Pszichoszomatikus tünetekre egyébként nagyon hajlamos, vizsgaidőszak alatt például teljes impotenciát produkál, ami az utolsó sikeres vizsga után pár órával nyom nélkül eltűnik. Ezen is aggódott, de megnyugtattam, hogy csak a stressz okozza, támogatom, nem zavar.

Felmerült bennem az is, hogy évekig küzdenie kellett valamiért. Vagy az anyagi javak megteremtéséért, vagy a válásért, vagy az egyetemért, vagy a munkahelyén valamiért. Talán az okozza a fáradékonyságot, enerváltságot, hogy túl nyugodtak lettek az életkörülményei?

A kapcsolatunkban komolyabb probléma nincs, mindketten kommunikációpártiak vagyunk. Ha össze is veszünk valamin néhány órán belül leülünk megbeszélni és tisztázzuk, nem hurcoljuk a sértettséget. De az időnkénti veszekedések se komolyak, komolyabb vita talán 2-3 volt az elmúlt évek alatt, de azokat is rövid úton tisztáztuk.

Elnézést a hosszú és kissé csapongó leírásért. Eddig szinte minden problémában partner tudtam lenni, mondhatni "házi pszichológus", de a jelenlegi helyzetre már nincs ötletem.
Partner vagyok a közös programokban, külön programokra is noszogatom, ha hívják a barátai, de olyankor is hosszasan kell győzködni, mert olyan, mintha nélkülem nem akarna menni. Bár erre oka nincs, remekül elfoglalom magam egyedül és nem igénylem a napi 24 órás együttlétet, a féltékenység pedig távol áll tőlem.

Mit tehetnék még? Tudok valamit tanácsolni, vagy finoman javasolni?
Nagyon köszönöm a türelmét, hogy eljutott a levelem végére és előre is köszönöm a válaszát!

Üdvözlettel:
Enikő

Kedves Enikő!

Nem, ne adjon tanácsot neki, finoman sem. 

Mást kérdezek: Ön tiszteli a párját? Felnéz rá, mint férfira? Ha igen, jelezze számára minél többször! 

Ahogy olvastam a levelét, olyan volt, mint egy jóindulató, szerető édesanya levele a gyermekéről (a végén némi orvosi szakvéleménnyel fűszerezve). Odafigyel minden apró rezdülésre, aggasztják a kellemetlen tünetek, igyekszik terelgetni őt, és örül, mikor a maga segítségével pozitív irányban változik az élete. Azonban azt gondolom, egy férfinek nem arra van szüksége, hogy a felesége ilyenfajta támaszt adjon, hanem hogy férfiként kezelje őt. A férje dolga, hogy elintézze, annyi terhe legyen, amennyit ő bír, hogy eldöntse, hány barátot szeretne, és ha többet, gondoskodjon a megismerésükről, velük való kapcsolattartásról. Azt javaslom, figyelmének egy részét, amit eddig férjére szánt, fordítsa önmagára, és ez minden bizonnyal pozitív hatással lesz férjére is.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

142.

Kedves Karolina!


21 éves vagyok és lassan 5 éve vagyunk együtt a barátommal.Nagy szerelem volt az elejétől fogva,kivételes fiú,akit nagyon lehet szeretni.Azonban már 3 éve távkapcsolatban élünk az egyetem miatt.Így igen keveset találkozunk,ami megnehezíti a kapcsolatunkat és az utóbbi 3 évben rendszeresen veszekedtünk.Most zajlott le az utolsó nagyobb veszekedésünk,és eközben megtudtam,hogy ő másik lánynak udvarolt.Sajnos nem tudom mi történt pontosan közöttük,mert nem beszél róla.Pár napja írt nekem,hogy Szeret és örökké velem szeretne lenni.Ezután találkoztunk is,ami nagyon jó volt,mert úgy éreztem,hogy őszinte és valóban szeret.Viszont,amikor a lányról kérdeztem akkor tagadott..és itt elveszett minden reményem.Ha nem akar tőle semmit miért tagad?


Ez az első kapcsolatom,igen tapasztalatlan vagyok minden téren.Ezért is fordulok Önhöz!
Rengeteg helyen olvastam,hogy ha egy kapcsolatban az egyik fél megcsalja a másikat,azt nem lehet helyre hozni és hogy többször is megteszi.Úgy vélem ehhez két ember kellett,és nagyban hibás vagyok én is!Tudom,közhely,de érzem,nekem ő az igazi és el sem tudnám képzelni az életem más mellett,ha erre gondolok üresnek érzem magam és elveszettnek a világban.


Ön szerint faggassam tovább a lányról? Vagy hagyjam ennyiben a dolgot?
Én meg tudtam neki ezt bocsájtani,félek ugyan még mindig,hogy elveszíthetem,de megbocsájtottam.
Helyre lehet ezt hozni úgy,ha nem beszélünk erről?


Köszönöm a válaszát! Szép estét!
Üdvözlettel,
Petra


Kedves Petra!

Kérdés, mit jelent, hogy "udvarolt" egy másik lánynak, és hogy mi volt az, amit letagadott az említett beszélgetésben. Tagadni akkor tud a párja, ha Önnek plusz információi vannak, értesült valami konkrétumról, amire bizonyíték van, a párja pedig a tények ellentétét állította. Azonban Ön nem írt ilyesmiről, ebből gondolom, párja nem "tagadott", hanem elmondta, hogy nincs mással kapcsolata, Ön pedig ezt nem hiszi el. Azt sem értem, milyen megcsalásról beszélünk, hiszen a levél elején csak udvarlásról van szó.
De igyekszem válaszolni azzal együtt is, hogy némi zavart keltenek bennem ezek az ellentmondások.

Azt gondolom, valóban mindkét félen múlhat, ha az egyik félre lép, de azt nem hiszem, hogy a kapcsolaton esett csorbát ne lehetne helyre hozni. Más kérdés, hogy vannak olyan emberek, akik általában véve promiszkuisak, tehát nem horgonyoznak le valaki mellett - ez ellen valóban nem lehet sokat tenni, azonban semmi nem utal arra, hogy Önöknél ilyesmiről lenne szó.

Nem Önnek egyedül kell gondolkodnia, esetleg változnia, hanem beszélgetéssel kellene kideríteni, van-e valami, ami már nem működik jól a kapcsolatukban, amit hiányol a párja, és együtt javítani, ha szükséges. Ennek alapja, hogy nemcsak a párjában, de magában sem keres hibást. Természetes, hogy egy kapcsolatnak van valamiféle dinamikája, különösen így, hogy Önök kamasz korukban ismerkedtek meg - csoda lenne, ha azóta töretlenül egyformán jó lenne. 

Levelében aggasztó volt, mikor arról írt, milyen elveszettnek érezné magát, ha megszakadna ez a kapcsolat. Sosem szül sok jót, ha egyik (vagy mindkét fél) azt érzi, ő a másik nélkül nem is lenne teljes ember, ha érzelmileg rá akar támaszkodni. Akkor lehet teljes értékű a kapcsolat, ha két kerek egész ember között jön létre, akik önállóan is erősnek érzik magukat.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

141.

Tisztelt Karolina a problémám eléggé összetett. 32éves vagyok van két fiam ( 4 és9 évesek). úgy 20 éves koromig egy jó kinézetű sovány (60kg) nő voltam mostanra viszont 120kg lettem. Probáltam diétázni de nem nagyon sikerült a külsőmet még mindig annak a jó csajnak gondolom ami már nem az és csak a tükör szembesíti velem a valóságot. Sajnos ilyenkor (mármint diétázásnál) a fiúkkal is ingerlékeny vagyok és ha nem sikerül a "ráhatás" akkor bizony megtudom őket szóval bántani amit abban a pillanatban meg is bánok de már kimondtam. Sajnos. Kérem adjon tanácsot mert sokszor a falási kényszerek után jön a diéta és a nyugtalanság. Válaszát előre is köszönöm.

Éva

Kedves Éva!
Gondolom, már számtalan fogyókúrás módszert kipróbált. Ha ezek nem vezettek eredményre, érdemes lenne pszichológus segítségét igénybe venni ahhoz, hogy támogatást nyújtson a fogyáshoz. Hiszen nemcsak esztétikai kérdésről van szó, hanem egészségügyiről is. Ritkán fogalmazok ilyen sarkosan, de így, hogy Ön vállalt két gyermeket, kötelessége mindent megtenni, hogy fel is tudja őket nevelni. De ezt Ön is tudja, azt hiszem.
Az ingerlékenység csökkenne, ha egyrészt megfelelő fogyókúrát követne, ami nem jár együtt folytonos éhségérzettel, másrészt lenne egy "szelep", ahol kiventillálhatja feszültségeit.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

140.

Én 5 éve élek távkapcsolatba és túl kevés időt töltünk együtt. 300km távolság van köztünk, mindketten dolgozunk. Nagyon sok szép nővel találkozom akikkel flörtölök olykor-olykor. Nem tudom tart-e még a szerelmünk vagy már túlléptem ezen a kapcsolaton. Az idő múlásával a szerelem mintha kihunyna de ahogy találkozunk arra a kis időre is feltámadna és ezek az érzelmi hullámvölgyek miatt szinte minden gondolatomat leköti ez bizonytalanság.Ahogy múlik az idő, gondolkozom a házasságon is de néha úgy érzem nem vagy csak kevésbé tudom a jelenlegi partneremmel elképzelni és meghozni ezt a fontos döntést.Bizonnyára a bizonytalanság miatt.Nagyon köszönöm előre is.
Árpád


Kedves Árpád!
Azt nem írta, miben kér segítséget, így csak leírom, hogyan látom ezt a helyzetet. A házasságról akkor lehetne dönteni, ha Önök előtte egy darabig (mondjuk fél évig) együtt laknának. Annak nincs értelme, hogy a távolban lévő barátnőnek megkéri a kezét, és aztán kezdik szervezni az összeköltözést. A bizonytalansága is csökkenne, ha többet lennének együtt. Ha pedig nincs ehhez motiváció, azaz nem annyira fontos a kapcsolat, hogy átszervezzék az életüket, vállalni kell a szakítással járó fájdalmat.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: