Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. augusztus 5., péntek

169.

Kedves Karolina!

Én egy művi vetélésen estem át,nagyon megviselt!
Sajnos muszály volt.De az a legrosszabb, hogy láttam a magzatot, és ez teljesen kikészít.9 hetes elmultam mikor megszakadt a terhesség és már a gondolat is borzasztó volt, de amikor megláttam a magzatot azt hittem megszakad a szivem. Rémálmok gyötörnek, mindíg sírhatnékom van tiszta depresszios vagyok és nincs akivel beszéljek a problémámról.

Mikorra lehet ezt feldolgozni? 2 hete történt és, úgy érzem magamat hogy nem vagyok méltó arra, hogy éljek amikor elvettem a gyerekemtől az élet lehetőségét.Nagyon rossz a lelki állapotom.
üdv : virág


Kedves Virág!

Nem ítélem el. Azt gondolom, bár most az Ön vállát nyomja annak a súlya, hogy kimondta a végső döntést a terhességmegszakításról, ez nem egyedül az Ön története, hanem a környezetéé is, hiszen bizonyára nem érezte azt az érzelmi és/vagy anyagi biztonságot, amiben vállalhatta volna a gyermeket.

Talán furcsállni fogja, amit írok, de nem tudom, ki van nagyobb bajban: Ön, aki látta a magzatot, és nyomasztja ez a kép, vagy az, aki nem látja, és jobban el tudja hitetni magával, hogy nem történt semmi, így esélye sincs helyre rakni a történteket.

Azt javaslom a lelki békéje visszanyeréséhez, hogy ne csak a magzatot próbálja gyászolni, hanem magukat kettőjüket, ezt a szomorú találkozást, hogy így alakult, hogy ezt élték át.

BK

2011. augusztus 4., csütörtök

168.

Az én bajom hogy nagyon nagyon szeretnék egy yorkshire terrier kutyát de anya nem. próbálom rá venni de nem megy mert ha sokat beszélek akkor ideges lesz és kiborul nekem meg muszáj az a kutya és anya baja csak annyi hogy nem szeretné bent tartania házban

De én mondtam hogy mindent vállalok ja és ha beszélgetünk róla csak tereli a szót és azt mondja hogy majd elmúlik ez a vágy de nem múlik csak nagyobb és nagyobb lesz a vágy!!!!!!!! :((((((((((( léciiiiiiiiii segíts léciiiiiii léciiiii tudom nem nagyon pszichológus kérdés!!!!!!! kérlek válaszolj köszikeee SZIA


Kedves Noémi!

Egy ötletem van, amit még meg lehet próbálni: valamilyen vállalást érdemes tenni (jövő félévi osztályzattal kapcsolatban, esetleg házimunkához kapcsolódóan), hogyha azt megcsinálod, a kutya lenne a jutalom. Ha tényleg komoly a feladat, és teljesíted, anyukád is biztos komolyabban fogja venni az elszántságodat, és könnyebben elhiszi, hogy tényleg gondoskodni fogsz a kutyáról.

Üdv, BK

167.

Kedves Pszichológus!

22 éves férfi vagyok, és eddig még nem volt párkapcsolatom. Sajnos nagyon nehezen építek kapcsolatot más emberekkel, ez egyrészt annak köszönhető, hogy nem vagyok egy nagy társasági ember, másrészt (ezzel összefüggésben) minden bizonnyal önbizalom hiányos is vagyok. Szerencsére most (már) van néhány haverom, és talán barátom is, viszont nagy szükségét érzem egy barátnőnek.


Mivel egyáltalán nem vagyok egy nagy dumás, ezért utcán, stb. nagyon nehezen ismerkedem. Ezen kívül sajnos a szakon (karon), ahol tanulok a lányok aránya 10% alatt van, és ez a kollégiumomra is jellemző. Ezért haverommal az utóbbi időben szórakozóhelyekre járunk ismerkedni. Év közben ez tipikusan egyetemista bulikat (disco) jelent. Mivel ez a fajta szórakozás nekem eddig szinte teljesen kimaradt az életemből, ezért kellet jónéhány alkalom, mire "ráéreztem", és az utóbbi időben jutottam csak el odáig, hogy merjek hívni lányokat táncolni. 

Bár állítólag jól nézek ki-, de azért magam is meglepődtem, hogy jöttek, egyesek a számukat is megadták, ezek igen jól eső tapasztalatok voltak, azt hiszem az önbizalmam is igen sokat nőtt. Jelenleg sajnos a nyári időszakban az egyetemisták hazautaztával pangás van a szórakozóhelyeken, illetve az odajáró lányok döntő többsége beképzelt, öntelt, puccos liba. Szóval haverommal megállapítottuk, hogy ez elég esélytelen terep a számunkra.

A kérdésem igazából arra vonatkozik, hogy az egóm, önbizalmam szempontjából milyen hatással van rám a hölgyek részéről az elutasítás? Mert egyrészt feltételezem, hogy csökkenti az önbizalmam (sem én, sem a haverom nem szereti, ha visszautasítják), viszont másrészt úgymond hozzászokok ezekhez a (kellemetlen) szituációkhoz, és (ezt megfigyeltem) a következő alkalommal, sokkal kevésbé negatívan fogom megélni az elutasítást, sikertelenséget.

Most nyáron akkor ne is próbálkozzak ilyen helyeken, hanem várjak szeptemberig a "kedvezőbb terepre"? Viszont zavar az, hogy már évek óta gyakorlatilag csak "várok", és nem teszek semmit a cél érdekében.

Az egóm milyen irányban fejlődik a negatívan megélt helyzetektől? Erősebb lesz-e, vagy gyengül? Hogyan tudnék úgy fejlődni, hogy a kudarc ne vegye el az önbizalmam / kedvem? Mi a helyes hozzáállás?

előre is köszönöm válaszát!


Kedves Levélíró!

Olyan emberrel még nem találkoztam, akinek az elutasítás kimondottan jót tett volna, próbálkozni, ismerkedni mégis érdemes, mert maga a rutin ad önbizalmat. Tehát többet nyer, mint veszít. Különösen igaz ez akkor, ha nem veszi túl komolyan ezeket a helyzeteket, és "részeredményeknek" is örül. (Például egy jó táncnak vagy beszélgetésnek.)

Ami a leginkább rombolja az önbizalmat, ha az ember a sikertelenségétől való félelmében bele sem megy bizonyos helyzetekbe. Ha belemegy, és nem sikerül, legalább azért megdicsérheti magát, hogy megpróbálta, és egy tapasztalattal többre tett szert.

BK

166.

Tisztelt Pszichológusnő! 

Gondom a következő: 4 éve élünk együtt párommal, ő 58, én 45. Őt is , engem is akkor hagyott el házastársunk, több év után. Neki már felnőttek a gyermekei, nekem az egyik, a 13 éves velünk él. Az első időben kedvelték egymást, de idővel megomlott a kapcsolatuk, nem szólnak egymáshoz, rideg a légkör. Párom állandó gyógyszert szed depresszióra,bár inkább enyhén neurotikusnak mondanám, ill. borzasztóan labilisnak, s túl érzékeny, lányom viszont merev, nem tolerálják egymást. Ő mindig kritizálja lányomat, aki "kicsit kamasz", de nincs vele különösebb gond, inkább csendes, magának való.

Én próbálom kitartásra ösztönözni páromat, hiszen a köztük való feszültséget érezni lehet, de az utóbbi hónapokban odáig fajult a rossz viszony, hogy fennhangon szidja a lányomat pl. - hogy többször elküldtem, el is költözött, azután mindig visszaköltözött, hiszen mi szeretjük egymást, és egyikünk sem szeretne másik kapcsolatot keresni.

Főbb gondom még, hogy a volt férjem addig zsarolt, amíg hitelt vettem fel, svájci frankban persze, hogy őt kifizethessem, de akkor úgy gondoltuk, a párom is megkapja majd az ő részét, s abból visszafizetjük a hitelt, hiszen szeretünk itt élni nálam, és amúgy sem tudjuk eladni. (nincs vevő.) 

De most megkapta a párom a pénzét, amiből mégis külön lakást vásárolt, azzal az indokkal, hogy ha idegileg nem bírja tovább elviselni a lányomat, akkor van menekülési pontja. (Addig legalább kiadja, s beszáll a hiteltörlesztésbe.) De én így is arculcsapásként éltem meg, hogy rajtam hagyta ezt a nagy gondot: jelzáloghitel, amíg élek, ami majdnem annyi, mint a fizum. 

A legfőbb gondom persze az ő kettőjük közti áldatlan állapot. Lányom minden hétvégét az apjánál tölti, de párom munkája kötetlen, így sokat van itthon, sok a találkozási pont. Nem tudunk egy közös programot kitalálni, mert egyik sem akar a másikkal lenni. ( én jól kijövök a lányommal is.)

Kérdésem: van-e erre megoldás? Hogyan tudnám összebékíteni őket? Mindkettővel sokat beszéltem erről, de egyik makacsabb, mint a másik. Válaszát előre is nagyon köszönöm
Tisztelettel: Gabriella.

Kedves Gabi!

Egy felnőtt ember és egy 13 éves kamaszlány közül az előbbinek lenne sokkal nagyobb feladata és felelőssége abban, hogy legalább normális legyen a kapcsolat köztük. Őszinte leszek: ha hagyja, hogy megmaradjon ez a feszültség, és párja kritizálja-szidalmazza lányát, lehet, hogy végül mindkettőjüket elveszíti. Ne kockáztassa a lányával való kapcsolatot! Az összebarátkozást nem látom időszerűnek, ahhoz egy nyitott, ám türelmes felnőtt fél volna az alapfeltétel, akit lassan megszokhat, elfogadhat a kamasz lány.

Az ügy anyagi része nehéz, gondolkozzon olyan megoldáson, mit tehet, ha kiszáll a törlesztésből a párja

BK

165.

Van egy 4 és 8 éves lányom és egy 10 éves fiam. A legtöbb gond a 4 évessel van. A férjemtől elváltam és lett egy élettársi kapcsolatom, ami már másfél éve tart. A 4 éves lányom nem hajlandó szót fogadni, hisztizik, ha nem az van amit ő akar a büntetéseket nem tartja be,mintha nem is mondanánk neki semmit. Néha bunkó módon viselkedik és beszél az élettársammal, ami mind kettőnknek rosszul esik. Kérem, segítsen, mit tudok tenni. Félek, hogy elveszítem mindkettőjüket.

Kedves Levélíró!

A hisztire azt tudom tanácsolni, hogy sose érjen vele célt, tehát ne teljesítsék, amit hisztizve kér, viszont vegyék észre, dicsérjék meg, ha más módon fejezi ki akaratát.

A kislányt nyilván megviselte a válás, és teljesen normális, ha nem könnyen fogadja el az élettársát. Persze, ez az Önök viselkedésén is múlik, ha nem erőltetik, hogy apaként tekintsen rá, azzal sok terhet levesznek a kapcsolatról, és könnyebbé teszik az összeszokást. (Ez arra az esetre vonatkozik, ha a lány dacos viselkedése már az elejétől fogva jellemző volt). 

A családi változások sok bizonytalanságot okozhatnak a kislánynak. Amellett, hogy helyes, ha bizonyos szabályok betartását megkövetelik (ez lehetőleg legyen nagyon kevés, néhány szabály egy 4 évesnél), a legfontosabb, hogy érzékeltesse vele, az Önök kapcsolata (Öné és kislányé) rendíthetetlen és feltétlen szereteten alapul, még akkor is, ha "bunkón" beszél (megjegyzem, elég kemény szavak egy 4 éves kislánnyal kapcsolatban), vagy ha bármi is történik.

BK

Leggyakrabban megtekintett kérdések: