Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. március 30., szerda

106.

Én csak arra vagyok kíváncsi h hogyan növelhetném az IQ szintemet? A választ előre köszönöm!!
Üdv Gábor


Kedves Gábor!

Az IQ részben öröklődik, részben gyermekkorban alakul attól függően, milyen gazdag impulzusok érik az idegrendszert. Felnőttkorban érdemben már nem változtatható. Pontosabban, egy-egy IQ teszt típusfeladatait lehet gyakorolni, hogy az adott teszt magasabb eredményt adjon, de ennek nem sok értelme lenne.

BK

105.

Segítségét szeretném kérni egy számomra fontos dologban.5 éve élek együtt barátnőmmel, előtte volt egy másik, de azzal mikor szakítottunk, kipróbáltam a szexet egy férfival. Szerepjátékban én voltam a nő, női ruhákban csak a péniszét szopogattam, de annyi. Azóta párkapcsolatban élek, nem történt ilyesmi. Nem olyan régen újra elkezdtek vonzani ezek a gondolatok, de csak alkalmanként. Néha veszek a boltokban egy combfixet is, és csak felveszem. Érdeklődnék, hogy ha újra szexelnék egy fiúval, elmúlna a dolog vagy mit tehetek,hogy elmúljon? Párom nem tud semmit, de egy-egy szexképnél szeretnék nő lenni főleg amikor orális szexről van szó!

Kedves Levélíró!

Két külön kérdésről van szó, sőt, ha jobban meggondoljuk, háromról. Első a női ruhadarabok viselése. Ezzel kapcsolatos vágyak előfordulnak a kizárólag ellenkező nemhez vonzódó férfiaknál is. Másik kérdés a saját neméhez fűződő érdeklődése. Volt egy -feltehetően jó- szexuális élménye férfival, aztán elcsitult ez az érdeklődés, most ismét fellángolt. Nem gondolom, hogy ez elmúlna attól, hogy realizálódik, és más receptem sincs arra, hogy ne foglalkoztassák ezek a gondolatok. Inkább érdemes elfogadnia ezeket. A harmadik téma az első kettő összekapcsolása, a "női szerep" utáni vágyakozás, ami női ruhadarabok viselésében és abban a vágyban jelentkezik, hogy egy férfival való szexuális aktusban Ön legyen a passzív fél.
Ez az érdeklődés, ezek a vágyak Önhöz tartoznak, nem érdemes az elnyomásukon gondolkodni. Inkább azt kell megkeresni, hogyan lehet ezzel együtt élni.
Ha szeretné alaposabban átbeszélni ezt a kérdést, javaslom a Meleg Háttér Telefonszolgálatot (számuk a "ha baj van" menüpontnál).

BK

2011. március 28., hétfő

104.

Tisztelt doktornő!
28 éves vagyok, 2gyermekem van és sajnos 150km re vagyok tőlük, a problémám az, hogy nem merek hazamenni, mert ott csináltam a gondokat, játékgépeztem, a feleségemmel nem vesztünk össze, csak eljöttem. nagyon szeretem őket, ő nem tudja hogy gépeztem, nem sok a tartozásom, belátom, hogy a család a fontos.
Üdvözlettel.Ferenc


Kedves Ferenc!

Az Ön helyében először is tiszta vizet öntenék a pohárba, azaz megbeszélném a feleségemmel, miért jöttem el. (Ő mit hisz?)
A második feladat a függőség kezelése (már amennyiben ebből származtak a gondok - amit csak találgatok, mivel elég kevés derül ki a levélből). Nem tudom, most hol él, Budapesten tudok megfelelő intézményt ajánlani.

BK

2011. március 17., csütörtök

103.

Tisztelt doktornő!

Férjem hetek óta alig eszik, alig pihen. Alszik, de felszínesen, azt mondja, mintha moziban lenne, képeket lát, a munkáját végzi tovább. Beesett a szeme, 7 kilót fogyott, türelmetlen a gyerekekkel, mire hazaér, csak leroskad a kanapéra és fekszik. (Egy lehetetlen feladattal bízták meg a munkahelyén, amit határidőre, minimális összegből kell megoldania, ráadásul nem rajta múlik, hanem a szerződő feleken, ő \"csak\" felelőse a végső állapotnak.) Az állását félti, ha nem sikerül teljesítenie. Meddig mehet ez így? Vajon ha a feladat lejár, akkor a férjem rendbe jön, vagy érdemes lenne máris pszichológushoz, esetleg pszichiáterhez fordulni? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Ilona


Kedves Ilona!

Ha ez a projekt elszigetelt eset, és egyébként élhetők a hétköznapjaik, akkor persze, rendbe jöhet a férje a határidő lejárta után. A munkahelyi stressz, és a családdal szembeni felelősség alaposan felőrölheti az embert, különösen, ha úgy érzi, nem tud megfelelni az elvárásoknak. A pszichológus a stressztűrés javításában, vagy ha fennáll a túlzott megfelelési vágy, annak korrigálásában segíthet. Azonban vannak objektíve nehezebb időszakok, előfordul, hogy valóban nem fair körülmények közé kerül az ember. Ezen persze nem tud segíteni a pszichológus, de ha megtanul a férje lazítani, illetve abban támogatást kap, hogyan kommunikáljon a főnökével ahhoz, hogy a munkafeltételei javuljanak, az sokat számít. Ön azzal segíthet, hogy sokat bátorítja, sok megerősítést ad neki.

BK

102.

Tisztelt Doktornő!
Segítségét kérem abban, hogy jó irányban haladok-e az életemben.
A férjemmel 20 év házasság után külön éltünk pár hónapot, de később újra hazajött és újra egy család voltunk. A gyerekek örültek, hogy újra együtt vagyunk. A 20 év házasság alatt is már voltak intőjelek, hogy nem igazán ágy működik a kapcsolatunk, ahogyan kellene. Ő sokat volt távol a családtól, a vállalkozását egyengette, én meg elláttam a 3 gyereket, a háztartást vezettem és dolgoztam. Sajnos a rosszul menő vállalkozás miatt eljelzálogosítottuk a házat, amit el is veszítettünk. A munkahelyemet is elveszítettem. 8-éve, hogy itthon van a férjem, sajnos 1-éve nincs jövedelme, és már minket is a nyomor szélére dönt. Tiszta vesztés azóta az életünk. Ő egy nagy ugrással akarja a problémákat megoldani! Tudom, hogy megoldja a problémákat, de milyen áron? Sokáig segítettem neki ebben az ügyben, de azt mondták egyesek, hogy ne csináljam, mert amit most Ő átél, én is azt fogom majd átélni. Bennem a jóság és a szeretet dolgozik és semmi negatív dolog. A sors mégis egyre távolabb viszi tőlem!
Mit tegyek most? Ragaszkodjak-e? Vagy engedjem el? Az eszem az elengedést támogatja,- a szívem ragaszkodna hozzá!
Ő helyre akarja hoznia a család anyagi helyzetét, de már emberfeletti dolgokat művel, mártírként viselkedik amit én már nehezen viselek el. Hiába mondom, hogy ne csinálja, nekünk Ő kell, és nem az anyagi javak. De nem lehet vele bírni! Volt egy asztrológus, aki azt mondta, hogy azonnal lépjek ki a kapcsolatból, ha még tovább akarok élni! Mit csináljak? Mi legyen a gyerekekkel, akik már nagykorúak és szeretik az apjukat? Mi lesz velünk és a férjemmel?

Segítségét nagyon köszönöm!

Tisztelettel: Éva!


Kedves Éva!

Milyen emberfeletti dolgokat csinál a férje? Hogy elkótyavetyélte a házat, most pedig valami csodás megoldásról álmodozik, de nem történik semmi, nem emberfeletti. Mivel elsősorban az anyagiakról szól a levele, feltételezem, ez az, ami egyre távolabb viszi Önöket egymástól, mivel a férje valószínűleg nem tudja reálisan kezelni a problémát. Bár hozzá kell tennem, találgatásra szorulok, mert nyitva marad a kérdés, milyenek a hétköznapjaik, a kapcsolatuk, vannak-e konfliktusok, a pénz kérdését leszámítva milyen vele együtt lenni. És az is rejtélyes, hogy „amit most ő átél, azt fogja maga is”. Miért, mit él most át ő?
Az biztos, bizonyos mértékű együttműködés szükséges ahhoz, hogy együtt tudjanak maradni, ezt csak Ön látja, működik-e. Ez alatt azt értem, hogy egy nyelven tudjanak beszélni aktuális gondjaikról, és közösen keresni a megoldást. Ha úgy dönt, hogy elválnak, attól még a gyerekek nem veszítik el az apjukat.

BK

101.

Kedves Karolina!

19 éves vagyok, a barátommal élek, esti iskolába járok egy héten kétszer, teljesen átlagos és kényelmes az életem. Mégis, körülbelül másfél éve ágy érzem, teljesen üres vagyok és szürke körülöttem a világ. Pedig tudva tudom, hogy nincs így, de mégsem veszem észre a jó dolgokat, amiknek örülhetnék. Gyakran a mosolygás is nehezemre esik, erőfeszítésnek érzem azt, ha kommunikálnom kell másokkal, nem érzek okot arra, hogy beszélgessek, megnyíljak, enyhén antiszociális vagyok. Általában túlalszom magam, tíz óra alvás után kinyitom a szemem, de tudatalatt úgy érzem, jobb lenne visszaaludni, így sokszor 12 órát is alszom, mégis álmos vagyok ébredés után. Nincs kedvem kikelni az ágyból, sem elhúzni a függönyt, csak azért öltözöm fel, hogy sétáljak egyet a kutyával. Általában nem tudom megélni/átélni a körülöttem történő eseményeket, ahogyan szeretném. Mintha kívülről szemlélném magam, lebegnék magam körül, mint egy objektív szemlélődő. Ilyenkor gyakran a beszédemre sem tudok koncentrálni, van hogy csak pár perc után döbbenek rá, hogy nem is azt mondtam, amit szerettem-, vagy amit kellett volna. Monotonnak és borongósnak érzem a hétköznapjaim és semmi motivációt nem érzek arra, hogy változtassak, egyszerűen tál fáradt vagyok hozzá. A szexuális életem pedig, azóta az is katasztrófa. Szeretem a barátomat, és nagyon vonzónak tartom, de mégsem érzem azt a vágyat, amit kellene, és amióta ilyen a tudatállapotom, orgazmusom sincs. Szerintem drasztikusabban hangzik, mint amilyen, hiszen gyakran vannak jó napjaim is, nem tudom, mitől változnak, olyankor vidám vagyok, gyönyörűnek látom magam, és néha még energiám is van kimozdulni ide-oda, és remek beszélgetéseket folytatok másokkal, ami olyankor szórakoztat, és nem érzem úgy, mint legtöbbször, hogy fárasztó feleslegesség lenne élnem az életem.
Szeretném tudni, hogy mennyire normális az, hogy így érzem magam? Mit tudnék tenni? Nagyjából mi lehet a \"diagnózis\" -jól gondolom, hogy ez egy enyhébb depresszió? Mi lehet ennek a kiváltó oka, mikor a körülmények tényleg teljesen adottak lennének egy \"normális élethez\"?

Előre is nagyon hálás vagyok a válaszáért!

Üdv, Sarolta


Kedves Sarolta!

Amiket leír, azok valóban a depresszió tünetei (kedvetlenség, motiválatlanság, aluszékonyság, szexualitás csökkenése). Tudnia kell, hogy a szakemberek álláspontja eltérő, mi a megoldás ilyen esetben. Sokan gyógyszert írnának fel, sokan azt mondanák, a tüneteket jelként kell értelmezni, hogy valami nem úgy működik az életében – a látszat ellenére – ahogy optimális lenne, és inkább ezt érdemes megkeresni, változtatni. Ön dönti el, melyik álláspont rokonszenvesebb az Ön számára. Én az Ön helyében a pszichológust választanám a gyógyszerrel szemben, de ez nem jelenti, hogy ez az egyetlen helyes döntés.

Az „átlagos és kényelmes” életről az vetődött fel bennem, vajon van-e elég kihívás, van-e, ami kellőképp motiválja, olyan cél, ami lázba hozza? A kényelmes élet nem a legjobb biztosíték depresszió ellen, sőt.

BK

100.

Kedves Szakértő,

Érdeklődni szeretnék a kisgyermekek személyiségfejlődével kapcsolatban eriksoni elmélet szerint, egy ismerősöm javasolta, hogy olvassam el, de bevallom, nem igazán értem. Szeretnék mindent lefektetni a boldog élethez a gyermekeim számára, sok mindent olvasok a neten, de igazából sok az információ és nem tudni, mi a helyes, lényeges ebből. Gyermekeim, 1, 3,ill.7 évesek. Tudna nekem ebben segíteni?
A belső gyermek sérüléséről olvastam valahol és ebben is szeretnék eligazodni, illetve a felnőttkorban ez mennyire lehet, orvosolni a kisgyermekkorban elszenvedett sérüléséket,
Köszönöm válaszát,
Lujza


Kedves Lujza!

Nagyon tiszteletre méltó a törekvése. Ha az ember sok pszichológiai elméletet olvas, könnyen lehet az eredmény, hogy intellektuális érdekességekkel találkozott, de még mindig nem tudja, mit, hogyan csináljon. Például az eriksoni elmélet sem arra szolgál, hogy konkrét nevelési tanácsokkal lássa el a szülőket. (Az elmélet lényege, hogy minden életkornak megvan a maga feladata, amit, ha a gyermek sikeresen teljesít, új kompetenciához jut, és arra épül a további fejlődés. A szerző leírja, melyik életkorban mi ez a feladat, és mit tanul meg áltata a gyermek.)
Ha olvasmányt javasolhatok, ahonnan konkrét ötleteket is meríthet, akkor Vekerdy Tamást ajánlom, leginkább azokat a gyűjteményeket, amikben kérdések és válaszok sorakoznak egymás után, mind gyermeknevelés témában.

Ami a sérülések orvoslását illeti, nehéz általánosságban válaszolni. Én abban hiszek, hogy mindenből van gyógyulás, bár nem feltétlenül gyorsan és fájdalommentesen. Nem tudom, ezt saját magával kapcsolatban kérdezi, vagy a gyerekei jövője miatt aggódik, esetleg mindkettő… A gyerekeinek az a legjobb, ha hallgat a józan eszére, és bízik saját magában. (A legnagyobb butaságokat szorongásból szokták elkövetni.)

BK

99.

(A levelet változatlan formában közlöm. BK)
nem tom hogy létezik e ilyen ami velem most épp történik , a látásom fura nem szertek ki menni emberekk közé se már pánik rohamajim vannak , pedig senki nem ismer, a látásommal valami baj van hangok elmesélenk nekem mindet mi történ t velem gyermekkoromban és ahogy elmeslnek valmit akkor jövök rá hogy igaz maguk köz beszélnek és rájvök hogy minden igytörtén , belefáradtam az életbe , ez férjhez menésem után egy kezdődött el de akkor nem voltak még hangok , férjem kidegelt tönkre tett ez minden hangok stb akkor kezdődött mikor összestem rá egy évre azóta is tart kb 3 éve nem tom hogy milyenbetesgség ez vagy átélem ami velem történt talán nem tom kérem segitsen emil cimemre kérem irlyon mert már nem tok mit gondolni hogy mi ez előre i köszönöm

Kedves Amanda!

Nem adott meg e-mail címet, de remélem, a honlapon keresztül eljut Önhöz a válasz. A soraiból sugárzik, hogy ki van merülve, nincs Önben nyugalom. Kérdezi, milyen betegség ez: nem szeretnék diagnózist adni, több különféle zavar tünetét említi, ha elmegy pszichiáterhez, amit javaslok, ő fog hosszabb beszélgetések alapján döntést hozni a kezelésről. Amennyiben megengedheti magának, javaslom, pszichoterapeutát keressen fel, ha ez nem lehetséges, akkor valamelyik kórház pszichiátriáját.

BK

2011. március 16., szerda

98.

Kedves Karolina!
Kérem segítsen nekem a tanácsával! Így leírva, biztosan érthetetlen, hogy miért foglalkoztat mindennap engem ez a dolog. A problémám az, hogy lassan 3 éve képtelen vagyok túltenni magam a párom előttem lévő kapcsolatain. Állandóan erre gondolok, keresem az alkalmat, hogy valamilyen ürüggyel belekössek, célozgassak a múltbeli hölgyekre. Ő soha nem beszél a régi dolgokról, a bűne csupán az, hogy őszintén elmesélt mindenkit /név szerint/ akikkel kapcsolata volt még a megismerkedésünk előtt. Én pedig folyamatosan ezen őrlődöm, ezért marom. Tudom, hogy szeret engem, ezt minden létező módon ki is nyilvánítja, minden vágya, hogy feleségül menjek hozzá, de én pont ezért soha nem fogok! Ez a büntetése a múltjáért! Ezt konkrétan meg is mondtam már Neki, amikor előjön a lánykérés témával. Azt mondtam, hogy a korábbi nagy szerelmeit kellett volna feleségül kérnie, és nem engem! /A saját bevallása szerint belém nem volt szerelmes soha./ Természetesen ezt nem tudom eldönteni, hogy igaz-e. Biztosan a sértettség beszél belőlem, hogy \"azok\" többet jelentettek neki, mint én. Akkor viszont nekem nem kell! Nem tudom mit tegyek, de ez az állandó feszültség felőröl! Ennyire megölheti valakinek a múltja a jövőt?!


Kedves Ildikó!

Nem a múlt az érdekes, hanem az a helyzet, hogy a párja feleségül kéri Önt, miközben azt mondja, nem szerelmes Önbe. Ezt mellékesen, zárójelben jegyzi meg, holott ez a kulcs. Gondolom, az okozza Önben a feszültséget, hogy bizonyára sok szempontból jól működik a kapcsolatuk, mégis szól Önben a vészharang, hogy ilyen körülmények között nem lenne szabad igent mondani, és többet várna egy férfitől, aki összekötné az életét a Magáéval. Tényleg rászorul a tanácsomra...?

BK

97.

Szia Karolina!
Tanácsodat kérném, kissé kezdek letörni. Munkahelyet keresek, sőt találtam is elég jót. Már megvolt a szerződés is, de annyira gyomor idegem lett az ismeretlentől (külföldi, főként keleti országbeli munka), hogy remegtem előtte egész éjszaka. Úgyhogy másnap fel is mondtam, de azóta (4 napja) is kissé ideges leszek, ha rá gondolok. Lehet, hogy a gyermekeim hiánya (ha vállalom a munkát) is rásegített ebben a dologban. Sofőrködésről lett volna szó, de eddig olyan munkám volt, hogy minden este láttam őket. Talán nagyon családcentrikus lettem? Köszönöm segítségedet.



Kedves Tamás!

Mindkét felvetés lehetséges, az is, hogy rossz érzéseit az új körülményekhez való alkalmazkodás, az is, hogy a gyermekek otthonhagyása okozza, és a kettő együtt is. Különösen ha külföldi munkáról van szó, az kihívás elé állítja az ember önbizalmát, hiszen mindenképp stressz egy új helyen megfelelni, pláne, ha közben idegen kultúrához is igazodni kell. A család otthagyásával kapcsolatban pedig felmerülhet olyan tudattalan fantázia, hogy vajon megvárják-e, sőt akár az is, hogy hűséges lesz-e a párja. Hogy pontosabban értse magát, abban az segítene, ha felidézne hasonló helyzeteket: általában mennyire alkalmazkodik jól új helyzetekhez, szokott-e szorongani miattuk?
Egy családapa számára meglehetősen nyomasztó lehet az is, ha nem tudhatja anyagi biztonságban a családját, emiatt is jó volna utánajárni a dolognak.

BK

96.

Tisztelt Doktornő!

6 éve, elvált asszonyként ismerkedtem meg a jelenlegi társammal, aki ugyan nős, de a felesége egy másik férfival él. Tulajdonképpen kettős életet élnek, mert a barátom felesége hol a barátjánál, hol otthon, a férjével lakik, arra hivatkozva, hogy a közös házukban élés őt is megilleti!
A barátom őszinte ember, hiszek neki és megbízom benne. Elmondása szerint 10 éve nincs köztük testi kapcsolat a feleségével, mégsem tudja elhagyni, mert összeköti őket a múlt és a két felnőtt gyermekük.
Mi minden hétvégén találkozunk - mivel a barátom az én lakóhelyemtől 150 km-re lakik -, együtt töltjük a szabadságunkat és együtt nyaralunk, szeretjük egymást.
6 éves ismeretségünk alatt egyetlen alkalommal sem követeltem semmit, vagy éreztettem vele a bizonytalanságomat, amiért nem váltak még el. Mindentől függetlenül megalázó érzés, hogy én csak a \"szerető\" vagyok, nem vehetünk részt maximálisan egymás életvitelében.
A kérdésem az lenne a Doktornőhöz, milyen megoldást javasol, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjön.
Tisztában vagyok azzal, hogy a barátom gyenge ahhoz, hogy változtasson a helyzeten, valamilyen megoldást azért mégis jó lenne találni ahhoz, hogy meglegyen a lelki megnyugvásom.

Válaszát és segítségét köszönöm.

Üdvözlettel,

Éva

Kedves Éva!

Az Ön döntése ebben a helyzetben: marad minden így, vagy kockáztat, és elhagyja a szeretőjét. Utóbbi esetben nem tudjuk a folytatást, lehet, hogy az illető Önt választja, lehet, hogy benne marad a házasságában. Nézzünk szembe a valósággal: sok ideje lett volna elválni. Igaz, Ön is segített konzerválni ezt a helyzetet azzal, hogy elfogadta a hétvégi szerető státuszát. A férfinek ez rendkívül kellemes, mindent megkap, amire csak vágyik. Neki a legkevésbé érdeke, hogy változzon a helyzet, tehát tőle ne várja. Kérdés, mennyit nyújt Önnek ez a kapcsolat. Ha nem eleget, és egy kölcsönös elköteleződésen alapuló kapcsolatot szeretne, a kilépés az egyetlen út, ami még akkor is nyereség, ha ezt a férfit elveszíti, hiszen szabaddá válik, hogy új kapcsolata lehessen. Ha úgy érzi, elfogadható a helyzet, akkor a megnyugvás kulcsa abban rejlik, hogy ne várja többé, hogy változni fog, mondja ki magukról, hogy Önök szeretők, és ebben találja meg a boldogságát.

BK

95.

Kedves Karolina!

A kisfiamrol szeretnek kerdezni. Mar majdnem 2,5 eves, es olyan egyeves koratol furcsan viselkedik. Kulfoldon elunk, velem van otthon, de neha elviszem babauszasra, vagy jatszohazba, hogy szokja a gyerekeket. A gond ott van, ha beszelgetek valakivel, vagy hozza szol valaki, akkor lehajtja a fejet,merges lesz, vagy megijed, elfordul, elbujik, vagy eltakarja a szemet. Ha mennenk tovabb, hozzam bujik, ugy hogy lepni sem tudok, vagy olbe keredzkedik. Kiprobaltam eves kozben, hogy szotlanul, mosolyogva neztem a szemebe. Ramnezett, aztan gyorsan hatrafordult, nem csak a fejevel, egesz testevel. Persze, ha ker valamit, vagy beszelgetunk tud a szemembe nezni, de ha raszolok, rogton az elbujasi reakcio. Kerem mondja meg lehet-e ezen segiteni, vagy varjam hogy majd megvaltozik? Sokan neznek rank furcsan emiatt. Valaszat koszonom, tisztelettel; Linda.


Kedves Linda!

A leírtakban figyelemre méltó, hogy Önnel szemben is fenn áll a probléma, tehát nem az idegenektől való félelemről van szó. Bár bevallom, az evéses példát nem teljesen értem. A gyermek evett valamit, Ön közben nézte, ezt egy idő után észre vette a kicsi, és elfordult? Kicsit mesterséges helyzetnek tűnik, valószínűleg mást is zavarna, ha bámulnák (elnézést a kifejezésért, értem, hogy nem rossz szándék volt Önben) evés közben.

Arról kevés derül ki számomra, hogy Önök között milyen a kapcsolat, illetve mi a helyzet az apával? Pedig egy "tünet", vagy inkább viselkedés kontextusában értelmezhető. Az is kérdésként fogalmazódik meg, beszélgettek (a gyermek szintjén) erről a dologról? Megkérdezte, miért fordul el, fél-e, van-e valami baj? Milyen a nyelvi helyzet? Önök otthon magyarul beszélnek, míg a gyerekek egy másik nyelven szólnak a kicsihez? Történt valami változás egy éves kora körül? Akár valami a szülők között. Ezeket fontos lenne tudni, hogy értsük őt.

BK

2011. március 13., vasárnap

94.

Üdvözlöm!
Egy 20 éves lány vagyok, aki nem találja a helyét. Először kamaszkori problémára gondoltam, de évekkel később sem múlt el, és úgy érzem, most a legerősebb. A szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük, holott nem érdemlik meg.
Ok nélkül nagyon rossz kedvem van, ami addig fajult, hogy a magam körül lévőket is megfertőztem vele. Örökös pesszimizmus jellemző rám. Emiatt egyre többször vagyok beteg, gyerekkori betegségeim is kialakultak és egyéb pszihés tünet.
Szeretnék végre boldog lenni, hogyan tudnám ezt megoldani?


Kedves Enikő!

A 20 éves korba még belenyúlhat a kamaszkor (pszichológiai értelemben), ez a felnőtt lét kialakításának ideje. Valamiért úgy látja, érzi, nem bíztatók az Ön előtt álló lehetőségek, inkább borúlátón áll a jövő előtt. Kérdés, vannak-e barátai, és milyen a kapcsolatuk. Ha van kivel beszélgetnie erről, tegye meg (lehet az egy nagynéni vagy unokatestvér is), ha nincs, akkor keressen más módot, akár pszichológust. Nem volna jó, ha tartós depresszióvá alakulna ez az állapot.
A szerettekkel való bunkóság gyakran a leválás része: az ember szereti őket, és fontosak, ugyanakkor érzi, hogy már önálló útra kell lépnie, ezért kicsit igyekszik távolodni.

BK

93.

Tisztelt doktornő!

Én egy 21 éves lány vagyok, és úgy gondolom, elég sok mindenen keresztül mentem már! Mindig sikerült megtartani az optimizmusomat, a jókedvemet! De most már egy más fél éve egyszerűen nem megy! A párom szerint mély depresszióban szenvedek és orvoshoz kellene fordulnom, de annyi mindent túl tudtam már vészelni! Félek a gyengeségtől, attól, ez sem fog segíteni, mert semmi nem jön össze! Elegem van a folyamatos lelki bántásból, ami mindenhol jelen van már! Lassan már felkelni sincs kedvem! Nem akarok mást, csak h hagyjon mindenki békén, egyedül lehessek, hogy fel tudjak készülni a másnap elviselésére! Mikor alszom, az a legjobb, akkor legalább nem gondolkodom, és nyugodt vagyok! Ha tehetném, mindennap csak aludnék! Viszont azt is tudom, hogy a páromnak se lehet könnyű így elviselni engem. Ön szerint mit kéne tennem, hogy a páromat nem \"bántsam\" ezzel? Játsszam el, h jó kedvem van és minden rendben?


Kedves Mónika!

Az Ön által leírtak valóban a depresszióra engednek következtetni, ezért egyetértve párjával, én is javaslom, forduljon szakemberhez, lehetőleg pszichoterapeutához. Nem elsősorban a párja, hanem önmaga miatt. Van rá lehetőség, hogy ne csak elviselje a napokat, hanem élvezze is azokat.

BK

92.

Van egy barátom, és nem tudok nagyon bízni benne, nem tudom, mikor őszinte. Már másfél éve együtt vagyunk, és ezt nem értem, miért nem tudok bízni benne.


Kedves Zsuzsanna!

Miért vannak együtt másfél éve, ha nem tud bízni benne?

BK

91.

Sziasztok.....az en problemam,hogy nagyon beleestem egy fiuba akivel jartam egy rovid ideig,de elotte honapokig beszeltunk,sms,mess........szakitottunk es o osszejott egy masik lannyal ra egy hetre......ez mit jelent h nem is erdekeltem igazan vagy???!!!es megeri meg remenykedni h visszajon hozzam?a lannyal egy honapja jarnak!En nem ismertem a rossz oldalat de mostmar lattam h az is van neki......haragszom ra de azert nehez is egy kicsit haragudni ra,mert..mikor elkezdtunk beszelni ugy tunt h igazan tetszem neki nagyon is es a lany akivel osszejott annak mar o regota tetszett de neki a lany ne vagyish nemtudom...felejtsem el vagy meg remenykedjek?....valaszolj kerlek.....

Kedves Barbara!

A "sziasztok" nem tudom, vajon kiknek szól, csak magammal szolgálhatok, ugyanakkor elnézést kérek, hogy sokáig várattam a válasszal, illetve hogy mint mindenkivel, magázódni fogok.

A párkapcsolathoz két ember kell. Értem, hogy Maga szeretné ezt a fiút, a fiú azonban másik lányt választott. Azt gondolom, túl hosszan nem érdemes senkire sem várni, mert sokkal több energiabefektetést, hiábavaló reménykedést jelent, mint amekkora esélye van annak, hogy végül összejön a dolog.

BK

90.

Üdvözlöm!

Amikor kimegyek egy ajtón vagy kifordulok egy kanyarból és valaki (akár munkatárs) megjelenik előttem, állandóan megijedek. Pedig egyfolytában arra gondolok, hogy akárki lehet ott, nem az a helyzet hogy valamibe bele vagyok mélyedve, és úgy lepnének meg hirtelen.
Néha amikor bemegyek egy szobába és először úgy látom, hogy senki sincs bent, majd valaki a sarokból előtűnik, akkor is. (Pedig itt is arra gondolok, hogy vajon lesz-e most bent valaki.) A hirtelen zajoktól is meg szoktam ijedni.
Tudna ajánlani valamilyen gyakorlatot, amivel ez leküzdhető vagy javítható lenne?

Köszönöm a segítséget!


Kedves Gábor!

Elnézést kérek, hogy várakoztattam a válasszal!

Ez olyasmi, mint egy fóbia, ha jól értem a leírását. Ha mögé nézünk a tünetnek, akkor a kiszámíthatatlanságtól, a váratlanságtól fél, amire nehéz reagálni. Gondolja át, az élethelyzetében, emberi kapcsolataiban van-e valami, ami nyomasztó Önnek, és meglehet, szakember segítségére is szükség lesz, legalábbis ha annyira zavaró ez a jelenség, hogy rontja életminőségét. Gyakorlatot nem tudok javasolni, a szorongást kellene oldani.

Egy kollégám ötlete a problémára: menjen egy paint ballozni. Lehet, hogy kissé komolytalannak tűnik, de valóban igaz, hogy a félelmek ellen az egyik eszköz, ha az ember szándékosan beleviszi magát olyan helyzetekbe, ahol biztonságos körülmények között megküzdhet a félelem tárgyával.

BK

89.

Üdvözlöm!


Én egy 18 éves lány vagyok, és abban szeretnék segítséget kérni Öntől, hogy mit tegyek, ha nem szeretek otthon lenni. Édesanyámmal nagyon jó a kapcsolatom, édesapámmal szinte semmilyen, nem is nagyon nevezném kapcsolatnak azt, ami köztünk van. Az biztos, hogy csak anyagi téren beszélünk egymással. Nem érzem azt, hogy én szeretem őt. Néha-néha elő is jönnek olyan álmaim, hogy milyen jó lenne, ha csak édesanyámmal, esetleg még tesómmal élnék. (Pedig tudom, hogy akkor sokkal rosszabb anyagi hátterünk lenne). Ha édesapám nincsen itthon, akkor minden jó...Én nagyon érzékeny vagyok, de nagyon is tudok szeretni. De ha megbántanak, azt nem tudom elviselni, és édesapám kisebb koromban sokat csúfolt a külsőm miatt, mert kicsit teltebb voltam. Lehetséges, hogy innen fakad ez az érzés? Vagy minek nevezhető ez egyáltalán?
Válaszát nagyon várom,
Fanni


Kedves Fanni!

Először is elnézését kérem, hogy sokáig várattam a válasszal!

Sajnálom, amit ír, mert egy lány számára fontos forrás az önbecsüléséhez, hogy a szülei elismerik, dicsérik őt. Az apa különösen fontos az egészséges női öntudat kialakításában. Érthető, ha haragszik rá, és feszültséggel tölti el a jelenléte. Nincs gyors receptem. A lassú recept a megbocsátás, ami meglehet, könnyebb, ha már nem lakik otthon. De természetesen így is lehetséges. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy elgyászolja a saját fájdalmait, hiányait, és azt is fontos kimondani, hogy nem Maga tehet róla, nem Magán múlt, hogy így alakult. Ezt nem lehet agyból egyszer csak megcsinálni: legyen Önben a szándék, és előbb-utóbb meg fog történni.

BK

2011. március 12., szombat

88.

Jó napot, volna egy kérdésem ön felé, én egy 26éves nő vagyok, van egy 5éves kisfiam és most pedig 26 hetes terhes vagyok. Az érdekelne engem, hogy terhesség alatti depresszió is létezik e vagy csak szülés utáni? Annyi mindent hallani mostanában a tv-ben, pár tünetet észre vettem magamon, rossz gondolataim vannak amióta terhes vagyok! Teli vagyok félelmekkel, nem tudom mit tegyek. Kérem segítsen, adjon tanácsot! Egy kétségbeesett nő!

Minden életszakaszban lehet depressziós az ember. Lehet biológiai oka, vagy az élethelyzetből fakadó, illetve a kettő kölcsönhatásban is áll egymással, természetesen. De a lényeg, hogy Ön mit él meg. Erről sajnos nagyon keveset ír. Mire vonatkoznak a félelmei és a rossz gondolatai? Egyébként milyen a közérzete? Lehet ez valamilyen szorongásos zavar is, ennyiből nem derül ki. Ha gondolja, írjon részletesebben!

87.

Kedves Karolina!

Velemenyt,illetve tanacsot szeretnek kerni Ontol.A \"fojtogato anyai szeretet\" problemajaval allok szemben,amely mintha a siron tulrol is gyotorne.Szuleim elvaltak,Edesanyam 13 eves korom ota egyedul nevelt (bar Edesapammal is tartom a kapcsolatot).Alapvetoen jo ember volt,es kivalo haziasszony,mindig tokeletessegre torekedett.Egy szem gyerek vagyok,az egesz eletet ram epitette,mindent megadott nekem,apolt,ellatott.Viszont mivel mindent ram epitett,minden elvarasat,erzelmi terhet is ram rotta.Nem volt csaladja,aszexualiskent parja sem,en voltam az egyetlen kozeli rokona.Talan a \"majomszeretet\" szoval is lehetne illetni a kapcsolatunkat.Ez meg nem zavart tizenevesen,de 20 folott mar egyre inkabb elkezdtem erezni,hogy nem jo igy,fojtogatott a ragaszkodasa,a folytonos martirkodas,a tulzott sertodekenyseg,az hogy mindig mindenrol tudni akart,hogy keptelen volt \"elengedni a kezem\".
Aztan nehany evvel ezelott rakot diagnosztizaltak nala.Probaltam segiteni,sok modszert kiprobaltunk,tobb even at \"egyszer fent,egyszer lent\" jellemezte az allapotat.Az utolso evre azonban belefaradtam.Mar nem tudtam ugy viselkedni vele,mint korabban,ugyan megtettem,ami tolem tellett,hogy levegyem rola a terheket,de mar nem tudtam hosszabb idot tolteni a tarsasagaban,mert ereztem,hogy \"lesziv\",minden pozitiv energiam eltunik,ha vele vagyok,megsem jut elorebb,ugyanolyan remenytelen a helyzet,es ez alatt nem az allapotat,hanem inkabb a gondolkodasmodjat ertem (alacsony onbecsules,kisszeru gondolkodas,erzelmi fugges tolem).
Nem tudtam,mi lesz a vege,de szabadulni akartam.22 evesen mar ugy ereztem,a magam eletet kell elnem,mert sem neki,sem nekem nem jo,hogy rajtam fugg,hogy nincs sajat elete,celja.
Ekkor kaptam egy osztondijat,amelynek reven lehetosegem nyilt majdnem egy evet az USA-ban tolteni.Meg is beszeltuk:jo alkalom lesz,neki arra,hogy elengedjen,nekem arra,hogy felnojek.Mikor eljottem,meg jol volt,el tudta latni magat,nem szorult apolasra,de persze sokat segitettek neki a valoban odaado baratnoi is.
En tehat kijottem Amerikaba.Azonban a kijovetelemtol szamitva Edesanyam allapota rohamosan romlani kezdett,par honappal kesobb meghalt.Bevallom,nem ert keszuletlenul a dolog,a betegsege evei alatt hozzaszoktam a gondolathoz,hogy sajnos ez is megtortenhet,bar remenykedtunk a gyogyulasaban.Nem tudtam hazamenni a temetesere,bar a tavolbol igyekeztem intezni az ilyenkor szokasos dolgokat.A problema,amiben a segitseget szeretnem kerni,az a fennallo helyzet kezelese:
1.Neha buntudatom van amiatt,mert ugy erzem,nem tettem meg mindent Edesanyamert,nem viszonoztam az o onfelaldozo,martirkodo szeretetet,megha tudom is,hogy az a szeretet egeszsegtelen.Hogyan lehet ebbol az ordogi csapdabol szabadulni ugy,ha a masik fel mar nem el?Mit tehetek,hogy ne erezzem magam halatlannak?
2.Sajnos kevesen vannak,akik megertik,hogy mi tortent kettonk kozott,a kivulallok (Edesanyam ismerosi kore,munkatarsak) csak azt latjak,hogy en \"elhagytam\" a beteg anyamat,aki nem ezt erdemelte volna,stb.Gyulolkodo levelet is kaptam mar emiatt.Hogy lehet ezt a szituaciot kezelni?
Elnezest a hosszu level miatt,de muszaj volt ennyit irnom,hogy teljes kepet kaphasson.Valaszat,tanacsait elore is koszonom!

Udvozlettel:Laszlo


Kedves László!

A kulcs az, hogy elfogadja, senki sem mentheti meg a szüleit. Az Édesanyja Öntől várta, hogy érzelmi támasza legyen, de egy anya-fiú kapcsolatban fordítva kellene lennie, így a Maga életösztöne azt diktálta, hogy ne engedjen ennek a szorításnak. Ugyanakkor az anyánk a hozzánk legközelebb álló személy, nagyon nehéz konfliktus, ha egyszerre szeretnénk jók és hálásak lenni, mint gyermek, de visszautasítani bizonyos elvárásokat, amik nem a gyermeknek kellene, hogy szóljanak.

A legtöbb embernek bűntudata lenne, ha épp akkor halna meg az édesanyja, mikor ő külföldön van. Az érzés nem meglepő, azzal mentheti fel magát, hogy ebben a helyzetben nem volt más választása, mint elmenni. A megbékélésben az a döntő elem, hogy nem kell senkit hibáztatni, sem magát, sem Édesanyját - neki is megvan a maga története, amiért így tudta csinálni, miközben nyilván a legjobbat szerette volna.

BK

86.

Tisztelt doktornő!
Egy nagyon súlyos problémával fordulok önhöz. Két évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy lánnyal interneten keresztül. Találkoztunk, megszerettük egymást, összeköltöztünk. Neki van egy kislánya, öt éves volt, amikor megismerkedtünk. A gyerek is elfogadott, apaként szeretett, én is kislányomként fogadtam el. Tudtam, hogy a párom valamire le van százalékolva, de soha nem mondták el a teljes igazságot. Csak annyit láttam, hogy rendszeresen gyógyszert kell szednie. Aztán kb. egy éve megváltozott a viselkedése. Nem érdekelte semmi, állandóan kötekedett, sokszor a saját állításait is megcáfolta. Mivel én nem tudtam, hogy mi a gond, veszekedéssel reagáltam a támadásaira. Aztán a tavalyi év végén robbant a bomba. Rohamot kapott: elkóborolt, sírt, hogy meg fog halni, azt hitte, hogy meghalt az apja, a testvére, képzelődött, napok óta nem aludt egy percet sem, hiába fogtam a kezét, kidülledt szemekkel összefüggéstelenül beszélt. A végén rohammentővel szállították a pszichiátriára, teljesen elkábították, hogy tudjon aludni. Kb. egy hónap múlva engedték ki. Én az orvosától tudtam meg az igazságot: a barátnőm skizofrén. Egy éve nem volt orvosi ellenőrzésen, és azóta nem szedi a gyógyszereit. Ez okozta a rohamot. A szülei, a család természetesen engem okolt. Valahol hibásnak is érzem magam, amiért veszekedtem vele. De ha tudom, hogy ezek a megnyilvánulások egy betegség tünetei, és mire kell még odafigyelnem, biztos, hogy azonnal orvoshoz viszem, és nem bántom. Most jobban van a volt(?)barátnőm, és újra megkeresett. Még most is nagyon szeret, és ez kölcsönös. Nagyon ragaszkodik hozzám. Tudom, hogy az lenne a logikus lépés, a szakítanánk, de egyikünk se tudja kimondani. Nagyon szeretjük egymást. Még én is fiatal vagyok, szeretnék saját gyereket is, de nem tudom, a barátnőm szülhet-e? Ártana-e ez neki, vagy a babának ? Mennyire lehet együtt élni ezzel a betegséggel, és ha szakításra kerülne a sor, hogyan érhetem el, hogy ne legyen egy életen át lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy egy betegség miatt hagytam el azt, akit szeretek. Az az igazság, hogy már teljesen magam alatt vagyok emiatt. Alvászavarokkal küzdök, szinte robbanok, annyira ideges vagyok. senki sem tud tanácsot adni, mindenki csak annyit mond, hogy ne áldozzam fel az életem egy beteg nő miatt. De én szeretem ezt a nőt! Akkor is fogtam a kezét, amikor bénultan feküdt a kórházban, rengeteget sírtam, lefogytam. Nem tudom, mit kellene tennem. Kérem segítsen ! Nagyon nagy szükségem lenne rá.
Tanácsait előre is köszönöm!
Gyula


Kedves Gyula!
A skizofréniának mindenkinél más a súlyossága, lefutása, több típusa is van: inkább gyűjtőfogalom ez, mint egyetlen betegség. Tehát nem a diagnózis a lényeg, mert egyik skizofrénnel lehet együtt élni, míg a másikkal képtelenség, hanem az, hogy tudnak-e normális párkapcsolatban élni. Nem gondolom, hogy a diagnózis miatt okvetlenül el kéne hagyni valakit, vannak családos emberek, akiket szintén ezzel a betegséggel kezelnek. Ugyanakkor hiú reményeket sem szeretnék Önben ébreszteni, mert nem tudom megjósolni, milyen lesz a folytatás. Egy dolog aggasztó: hogy nem szedte a gyógyszereit, igaz, ebben Ön tud segíteni. Gyakori nehézség ez ebben a zavarban, mert nincs teljes betegségbelátás. Reméljük, a bizalom is meg fog erősödni Önök között, és a jövőben nem lesz szükség olyan titkolózásra, ami eddig kísérte kapcsolatukat.
(A gyermek kérdést beszéljék majd meg a pszichiáterrel, le kell-e állítani a gyógyszert a terhesség idejére.)
BK

2011. március 2., szerda

85.

Tisztelt doktornő!

5 hónapja szültem, ami problémamentes volt. Nagyon rossz 9 hónap volt, hiszen végig hánytam, egy hétig kórházban is voltam. Annyira gyenge voltam, hogy utáltam a terhességem. A gyermekem nagy szeretettel vártuk a párommal, ezzel gond nem volt, az utálat a gyengeségre vonatkozott, ami a napi kb. 10-15 hányás okozott. A szülés után teljesen jól voltam, hamar belejöttem az anyaságba, a párommal is minden jól ment, a szexuális életünk is rendben volt. A gondok kb 2 hete kezdődtek. 21 éves vagyok, és egyetemista. Mivel aktív félévem volt az egyetemen vizsgaidőszakom is volt. Év közben nem jártam be az iskolába, tehát a félév végén mindenből vizsgáznom kellett. Lányom októberben született, vizsgaidőszakom decemberben és januárban tartott. Nagyon kimerültem ez idő alatt(nem fizikailag)... Az önbizalmam úgy 2 hete a béka feneke alatt van. Néha hülye gondolataim vannak, pl. hogy undorítóan nézek ki... Józan perceimben tudom, hogy nem lenne erre okom (165 cm, 50 kiló vagyok). Ami nagyobb gond, hogy (ezt a vizsgaidőszak vége felé haladva egyre jobban tapasztaltam) egyáltalán nem tudok koncentrálni, a tanulás szinte alig megy... Most hogy vége lett, és felszabadulhatnék és csak a gyerekkel kéne foglalkoznom egész nap kényszeresen teszek veszek, takarítok, mosok, főzök, és nagyon nehezen veszem rá magamat hogy pl. bemenjek a városba a barátaimmal egy teára (a kisbabám élvezné, nagyon jó kislány). Kb két hete nem tudok lefeküdni a párommal és minden ok nélkül úgy érzem, nem vagyok már belé szerelmes. Kiüresedettnek érzem magam, de nem gondolnám hogy depressziós lennék. Sajnos ingerlékeny is vagyok (ezt nem mutatom, nem mondom ki...) csak érzem, de sokszor amikor az amúgy áldott jó kislányom sír, és nem tudom az okát nagyon megharagszom rá. Nem akarom őt bántani vagy ilyesmi, ne gondolja (nem vagyok őrült és nagyon szeretem). Nagyon meg vagyok ijedve, hiszen eddig egy kedves szeretetreméltó embernek tartott mindenki és én is magamat, most meg olyan mintha egy türelmetlen szörnyeteg lennék. Ebből az egészből maximum a szex hiányát veszi észre a párom, a többi ember előtt meg mosolygok... nagyon szégyenlem. Kérem segítsen! Mit tehetnék és mitől van ez? Lehet hogy nem tűnik túl komolynak az emberkerülés, meg az a nagy közöny amit érzek, de mivel nem érzek örömöt, és boldogságot (amit szülés óta már éreztem!) ezért szerintem mégsem bagatell a jelenség.

Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,
Barbara


Kedves Barbara!

Ismert jelenség, hogy miután az ember valamilyen fontos célon teljes erőbedobással dolgozik, majd megvan a cél, vége a „küzdelemnek”, az illető öröm helyett ürességet, depresszió-szerű állapotot él meg. Azt gondolom, a szülés, majd röviddel utána a vizsgaidőszak hatalmas teljesítmény volt Öntől, most pedig belekerült egy sokkal szétfolyóbb, sok apró feladattal teli helyzetbe, aminek szintén fárasztó megfelelni, de nem azt a koncentrált munkát igényli, ami eddig zajlott. Teljesen normális az a lelkiállapot, amiben most van, és minden valószínűség szerint idővel –külső segítség nélkül is- rendeződni fog. Le kell csengenie az elmúlt hónapoknak, és át kell állni egy új életmódra. Gyakorlatban már átállt, de a lélek még nem tudja követni.
Erről az jut eszembe, hogy állítólag az indiánok nem utaznak repülővel, mert túl gyorsnak találják, és úgy vélik, a lelkük nem tud ilyen tempóval velük tartani. Valami ilyesmi történt Magával is: fizikailag már egy pár hete a boldog, gondtalan, vizsgáin túl levő anya szerepét éli, az érzelmei viszont még elakadtak valahol út közben az űrben. Várja meg, amíg utolérik Önt.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

84.

Segiteni szertenék, de nem tudom hogyan. Elvált fiatal nő egy kislányával, majd a férj barátjával élettársi kapcsolatban. Mindkettőjüknek hitel amit alig tudnak fizetni. A gyerek apukája ritkán, 4hetente viszi el s akkor kedvez neki. Olyankor az anya mindig maga alatt van. Újabban semmi nem jó neki. Sok a teher rajta: háztartás, gyerek munka, iskola, egy öreg szülő, hitel. Egyéb apróságok. A világra is haragszik, ha egy probléma megoldódik, gyorsan keres másikat, folyton gyötri magát, mint aki saját magára is haragszik. Nem örül, semminek, folyton aggódik. Kértem, menjünk lelki segítségért orvoshoz, hallani sem akar róla. Pár éve szorongásos betegséggel kezelték. Erről sem akar beszélni. Az apróbb problémákat is már eltúlozza, amin legtöbb ember átlép. Hogyan vegyem rá arra hogy fogadjon el segítséget?

Kedves Kérdező!
Senkit sem lehet akarata ellenére megmenteni. Ha ő nem szeretne segítséghez fordulni, ezt el kell fogadni. Azt teheti, hogy a maga részéről felajánlja segítségét, ami lehet akár csak egy beszélgetés egy csésze tea mellett. Mindenkinek jól esik, ha van egy tapintatos ismerős, aki nem erőszakosan akar segíteni, de szükség esetén elérhető.
B.K.

83.

Sajnos édesapám 1 éve halt meg szörnyű balesetben! És nagyon nehéz ezt feldolgoznunk! Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb! Van egy húgom és egy öcsém! Az öcsém nagyon nehezen viseli apa hiányát, sajnos rossz irányba halad, amit se én, se anyukánk nem tud megakadályozni! Az alkoholhoz fordult 18 évesen, nagyon agresszív és durva egy egyéniség lett, kérem segítsen, írja meg, hogy mit is tehetnénk! Kérem adjon tanácsot!!! Előre is köszönöm

Kedves Levélíró!

Ezt a problémát nem Önnek kell megoldania, mert nem Ön a szülő. Tudom, hogy szeretne segíteni édesanyjának, akinek bizonyára nehéz most hely állnia, de ettől még nem kell szülői feladatokat átvállalnia, függetlenül attól, hogy szintén felnőtt. Amit Ön tehet (azon kívül, hogy saját gyászával is meg kell birkóznia, ami gondolom, Önnek sem könnyű), próbáljon testvérként beszélgetni öccsével. Elmondhatja neki őszintén, hogy aggódik miatta, és tehetetlennek érzi magát, mert nem tudja, hogyan segítsen neki. Még ha abban a pillanatban nem is mond erre semmit, akkor is sokat fog neki jelenteni önmagában az is, hogy tudja, van valaki, akire számíthat.

B.K.

82.

Mit tegyek,hogy ne veszitsem el gyermekeimet?

Mivel semmit sem írt élethelyzetéről, erre nehezen lehetne válaszolni…

BK

81.

Kedves Karolina!
Mit javasol, hogyan tudnék magamon segíteni? Sokszor előfordul, hogy nehezen alszom el, vagy ha éjszaka felébredek, félek, hogy nem fogok tudni visszaaludni. Szervi okai nincsenek a problémának, kivizsgáltattam magam. Viszont valamiféle megfelelési kényszert tudok megfogalmazni e mögött: ha nem alszom ki magam, holnap nem leszek friss, nem tudom a helyem megállni a munkahelyemen stb.
Van-e erre valami gyógyító, figyelemelterelő technika?
Köszönöm a tanácsát!


Kedves Iliána!

Talán furcsa lesz a tanácsom: igyon meg egy pohár bort vagy sört lefekvés előtt! Ha az ember aggódik, hogy nem fog tudni elaludni, akkor valóban nem is tud, hiszen nem jön létre az az ellazult állapot, ami szükséges lenne, és csak akkor alszik el, ha már egészen kimerült a sok idegeskedéstől. Egy kis alkohol egyrészt álmosít, másrészt oldja a feszültséget.

Ha ez nem használ, kipróbálhatja az autogén tréninget, ami egyrészt segít, hogy ébren kipihenje magát, másrészt, hogy meg tudja nyugtatni önmagát. Illetve azon is érdemes volna elgondolkodni, a munkahelye miért okoz ilyen szorongást Önben, és vajon onnan indulnak-e el a problémák.

BK

Leggyakrabban megtekintett kérdések: