Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2012. augusztus 23., csütörtök

272. A férjemmel megbeszélni a dolgot nem lehet, mert mindent tagad

Tisztelt Cziglán Karolina ! Férjemmel egyidősek (64 évesek) vagyunk. 48 éve ismerjük egymást, 42 éve vagyunk házasok. Hosszú házasságunk alatt többször voltak mélypontok (természetesen nyugodt időszakok is), ugyanis férjem életébe ugyanaz a nő több alkalommal is belépett, amit én nem tudtam bizonyítani, de a férjem viselkedéséből tudtam és a női megérzésemben is biztos voltam. Az utóbbi 4-5 év viszonylag nyugodtan telt, de tavaly nyáron és idén nyáron is visszatért ugyanez a nő (fiatal korukban a munkatársak voltak és egyébként egy városban élünk) ismét kapcsolatba kerültek egymással. Tavaly iszonyatos veszekedések voltak köztünk, mivel a férjem természetesen mindent tagadott, de én pár véletlenből megtudtam és telefonbeszélgetésük foszlányait hallottam, hogy együtt voltak nyaralni egy hétig.(A "barátnő" régóta egyedül él) A férjem azzal az indokkal utazott el, hogy régi barátokkal találkoznak. Ugyanez a szituáció idén ugyanúgy megismétlődött. Mielőtt elutaztak a férjem elfelejtett kilépni az e-mailjéből és a véletlen folytán a levelezéséből megtudtam, hogy így rendelt magánháznál szállást. Mivel a levél személyes hangvételü volt, tisztán kiderült számomra, hogy máskor is voltak ott. A levél végén úgy köszönt el, hogy nem csak a saját, hanem a barátnő nevét is kiírta. Ettől fogva nincs több bizonytalanság. Természetesen ismét én számonkértem, Ő először tagadott, aztán mindenféle magyarázatot adott. Borzalmasan rossz lelkiállapotban vagyok, fogalmam sincs mit tegyek. A szívem azt mondja, hogy nekem ez a hazug ember nem kell, már hányszor átvágott, de mihez kezdek 64 évesen, a férjem nem nyilatkozik, Neki így kényelmes. Van két felnőtt családos gyerekünk, akik nagyon szeretik az Apjukat is és tudom, hogy iszonyúan meg fogja viselni Őket, ha szakítunk. Arról nem is beszélve, hogy saját családi házban lakunk, amelynek jellegéből adódóan nem tudnánk két külön életet élni. A ház eladása szinte lehetetlen, esetleg áron alul, amit nem engedhetünk meg magunknak. Megint hunyjak szemet az újabb kaland felett ? A férjemmel megbeszélni a dolgot nem lehet, mert mindent tagad de leginkább nem hajlandó beszélni a problémákról. Azt hittem, hogy békés, nyugodt időskorunk lesz, ezen már nem tudok túllépni. Félek, hogy meggyűlöljük egymást és állandó szorongásban sem akarok élni. Racionálisan goldolkodva nem is látok ebből kiutat.
Kiváncsi vagyok szakember véleményére és előre is megköszönöm a válaszát.
Tisztelettel: Ági

Kedves Ági!

Megértem az elkeseredettségét, és azt javaslom, most ne hozzon semmilyen visszavonhatatlan döntést! Most a sértettség, csalódottság vezetné, miközben a valóságnak csak szűk szeletét látja: hogy férje hazug ember, aki becsapta Önt.

Ha megengedi, kicsit kitágítom ezt a képet. Mit is tudott most meg, mi változott? Tulajdonképpen semmi. Olvasott egy e-mailt arról, amit eddig is tudott, évek, talán évtizedek óta. Azt kell mondanom, nem baj, hogy férje tagad és mellébeszél. Gondolja el, ha teljesen nyílttá válna Önök között ez a téma, legközelebb azt kellene mondania, elmegy egy hétre barátnőjével nyaralni. Szeretné ezt hallani?

Azt hiszem, hogy Ön nem szeretne válni, és nem is az a kérdés, lehet-e így együtt élni valakivel, hiszen már jó ideje élnek így együtt. Inkább az, lehet-e boldogan (kevesebb veszekedéssel) élni valakivel, akiről tudható, hogy párhuzamos kapcsolata van. Tudom, hogy ez nem vigasz, de azt hiszem, sokkal többen élnek így, mint látszik, csak nem szeretik az emberek nagy dobra verni. Nem szeretnék, és nem is tudok ítélkezni, hogy ez jó vagy rossz, mindenesetre nem Ön az egyedüli, aki ilyen helyzetbe került.

Most az a kérdés, hogyan tovább, hogy élhetnének úgy együtt, hogy elviselhető, sőt, szeretettel teli legyen otthon a légkör. Először is várjon, várja meg, míg oldódik Önben a feszültség, és újra teljes valójában rálát férjére és kapcsolatukra, az összes árnyalattal együtt, értékelve, hogy ő az az ember, akivel felneveltek két gyereket, akivel bizonyára számtalan meghitt élményük volt, akivel rengeteg dolog összeköti Önöket. Ebben a pillanatban talán mindez megkérdőjeleződik, hiszen a férje "hazug", tehát talán azt is érzi, a házasságuk is hazugság. Pedig ez nem így van, a közös életük valóság, amit semmi nem vehet el.

Ha van olyan ember, akivel meg tudja beszélni, ami Önben kavarog (és nem fogja hergelni magát, csak meghallgatja), tegye meg, akár egy lelkisegély szolgálat is alkalmas erre. Az élő beszélgetés, még ha csak telefonon történik is, több, mint ez az egyszeri levélváltás.

Lehet, hogy végül valamilyen köztes megoldást találnak, például barátként élnek tovább.

Sok türelmet kívánok, és azt, hogy ne a sértettség vezesse lépéseit!

Cz. K.

2012. augusztus 22., szerda

271. Mindent és mindenkit birtokolni akar

Kedves Karolina!

Nagyjából 1,5 hónapja megismertem egy lányt, aki épp akkor szakított párjával, 6,5 év után. Van egy közös kislányuk is. Szakításuk oka a fiú alkoholproblémái miatt volt első sorban, valamint hogy folytonos otthonról való eljárásában más lányoknak kezdte el csapni a szelet. Lényegileg megcsalásról én magam nem tudok, de a lánynak nagyon sok volt az utolsó 1 évük, ahol a fiú estéről estére otthagyta őket, majd hajnalban zajjal jött haza, kiverve az álmot a lány szeméből.

A lakás amiben élnek, a fiú anyjáé, de ő úgy határozott, hogy ha ketté mennek, a fiú keressen magának albérletet, és a lány a közös kislánnyal, az unokával maradjon ott, csak rezsit fizetve. Ennek oka az, hogy a lány jelenleg állást keres, a fiú pedig jól kereső munkát végez.
A fiú nem költözik, egyfelől mert a folytonos delírium miatt képtelen albérlet keresésre, másfelől mert végtelenül egoista: mindent és mindenkit birtokolni akar. Erre sajnos levelem oka a legjobb példa: bár szakítottak, a fiú "csajozhat", azonban ha megtudja, hogy a lánnyal én találkoznék, rögtön elszáguld otthonról "még mit nem" felkiáltással, és így nincs ki vigyázzon kislányra.

A lány a kislánya védelmében (ő ezt mondja) drasztikusan nem akarja kidobni a fiút, mert fél, hogy akkor még annyira sem támogatja majd őket, mint most (néha ad pénzt ételre, a kislány óvodai dolgaira, ha nagyon ki van belőle könyörögve)

Voltaképpen a lány -érzem, érezteti, mondja is és feldob néha lehetőségeket- akar velem találkozni, de nagyon nehezen jön össze, ha egyáltalán összejön.

Kicsit lelki válságba keveredtem, mert nagyon megszerettem őt, de van bennem egy félsz, hogy így, hogy ha a fiú záros határidőn (anyagilag a lánnyal lesz ami lesz) nem költözik, akkor az "kényszerű" együtt lakás miatt, és a józan napok kedvességével a fiú szép lassan visszakerül egy belsőbb körbe a lánynál. valamint felmerült bennem az is: nem lehet-e, hogy most csak egy jóleső vigasz vagyok a lány számára, valaki, aki szöges ellentéte jelennek és a múltnak, és csak amíg otthon minden rendeződik, addig jó hogy vagyok, hogy van valaki akivel nőnek érezheti magát.
Mennyire esélyesek az ilyen megszakadt családi kapcsolatok, hogy egy a fent leírt élethelyzetben újra melegednek? Mikre számíthatok? Gondolom pontosabb ismeret lenne szükséges a szereplőkkel kapcsolatban, de nem akartam most eme fórum-jellegű kérdés feltevés terjedelmét meghaladni.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
András


Kedves András!

Az összes felvetése jogos, de ezekre csak idővel fog választ kapni. Úgy gondolom, a lány volt párja most nem úgy viselkedik, hogy visszalopja magát a lány szívébe, de tagadhatatlan, hogy a közös gyerek erős kötelék, ilyen helyzetben valószínűleg mindenki azt szeretné lelke mélyén, hogy a gyermeke apjával rendeződjön a kapcsolata. Ám mindenkinek van valamilyen tűréshatára, nem tudjuk, hogy a lány túl van-e azon a ponton, mikor végleg lemondott a gyerek apjáról, mint lehetséges partnerről. Arra nem látok okot, hogy gyanakodjon, csak vigasznak kell, bizonyára azért találkozgat magával, mert ő is érdeklődik Ön iránt.

Azon tűnődtem, vajon valójában miért fordult hozzám... Hiszen még csak másfél hónapos ismeretségről van szó, tehát bizonyára nem a végső elkeseredettség íratta ezeket a sorokat. Azt is nyilván tudja, így és úgy is alakulhat a történet (abból a szempontból, hogy újra egymásra talál-e a lány és volt párja), és ezt senki nem jósolhatja meg előre. Vajon nem az a valódi kérdés, hogy Ön belekeveredjen-e egy ilyen zűrös történetbe? Hogy mi alapján döntse el, érdemes-e végigcsinálni ezt valakivel. Ezzel kapcsolatban csak azt javasolhatom, ne vegye magára a megmentő szerepét, ne akarja megoldani a lány (volt) családjának életét. Akkor valóban érheti olyan csalódás, hogy Ön bevonódik, magára veszi mások terheit, végül mégsem úgy alakul a lánnyal a kapcsolat, ahogy szerette volna. Javaslom, legyen ott a közelben, találkozzon a lánnyal, de akkor kezdje komolyan venni a kapcsolatukat, mikor azt látja, ő szabaddá vált egy új kapcsolatra, azaz elrendezte "előző életét".

Cz. K.

2012. augusztus 17., péntek

270. Mit tegyek, hogy könnyebb legyen, hogy talpra tudjak állni?

Kedves Karolina,
Alexandra vagyok 22 éves, és volt egy 2éves jól működő kapcsolatom, a párommal nagyon jól megértettük egymást, szerelmesek voltunk minden jól működött és mindent megtudtunk beszélni ő egyébként 22 éves, de körülbelül egy hónapja jött neki egy érzelmi hullám ami által úgy érezte h az érzései nem a megfelelőek irántam, de ezt próbáltam könnyen kezelni és nem rá görcsölni hanem úgy h ezen is túl leszünk mivel nekem is volt ilyen időszakom mikor össze voltam zavarodva. De aztán minden egyre rosszabb lett éreztem hogy valami baj van...Ugyan is a céljaink kicsit eltérőek mivel én külföldön szeretnék útnak indulni ez az álmom és emelett kitartok akármibe is kerüljön, csak ez neki bizonyára nem volt megfelelő célkitűzés illetve neki ez sok lett volna valószínű bepánikolt...Aztán szakított velem és utána rá pár napra kért gondolkodási időt amit megadtam neki de rájött arra hogy így jobb lesz mindkettőnknek, ő már ismerkedik én meg egyszerűen nem tudom mit tegyek hogy elfelejtsem nmegpróbáltuk úgy hogy tartjuk a kapcsolatot de rájöttem hogy úgy az életben nem fogom tudni elfelejteni így töröltem de így sem jobb sehogy sem jó az öngyilkosság gondolata kerülget egyszerűen össze vagyok zuhanva mit tegyek hogy könnyebb legyen???? Hogy ne hiányozzon?? Hogy talpra tudjak állni?Kérem segítsen!Köszönöm.



Kedves Alexandra!

Nagyon friss a szakítás, sajnos nem tud olyat tenni, hogy most ne fájjon. Valószínűleg nehéz hónapok állnak Ön előtt, ám idővel jobb lesz. Tudom, ezt könnyű mondani, és ez most nem vigasztalja Önt, mégis, tekintsen erre az állapotra úgy, mint amin szükséges átesni, nagyon nehéz, de vége lesz.

Azt kérdezi, hogyan tudna talpra állni. Egyelőre az a feladata, hogy adjon magának időt, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez, közben, amennyire tudja, tegye a dolgát a hétköznapokban. Azt szokták mondani, a szakítást és a halált (pszichológiai értelemben a kettő hasonló: gyász) az embernek "ki kell fájnia" magából. Tehát engedje meg magának az érzéseket, a fájdalmat, hiányt, és ne ijedjen meg tőlük. Ezeket át kell élni ahhoz, hogy később valami újba tudjon fogni. Annyit tehet, hogy ügyesen egyensúlyoz ebben a folyamatban: ne próbálja minden pillanatban elterelni a figyelmét, de azért tartson kapcsolatot a külvilággal, találkozzon barátokkal, néha lépjen ki a gondolataiból, pihenjen egy kicsit, engedje meg magának, hogy egy könyv vagy film elterelje a gondolatait. 

Ami a találkozást illeti: egyet értek Magával, könnyebb, ha nem tartanak rendszeres kapcsolatot.

2012. augusztus 16., csütörtök

269. Teljes kétségbeesésemben fordulok önhöz

Kedves Karolina!
Teljes kétségbeesésemben fordulok önhöz,már szinte mindent megpróbáltam ,és folyton csak kudarc ér.Depresszióval és szorongással küzdök már 3 éve.A suliban kezdődött minden,az erős izzadással,rengeteg féle dezodort,izzadásgátlót kipróbáltam,golyós,spray-t,krémes,antisudorica,és exedor nevű izzadáscsökkentő szert,mégis folyton kigúnyoltak,kinevettek,megaláztak,azt hiszik nem szoktam fürödni,mert naponta többször is,minden szünetben ha csak tudtam bekentem,befújtam magam,izzadásgátlóval,mikor mit használtam,parfümöt is kirpóbáltam még emelett,nagyon sok fajtát,semmi sem hozott sikert.Anyukámmal összegyűjtöttük a pénzt,egy hónajbotoxra,90%-os javulás,nagyon boldog voltam,kb 3 hete csináltattam meg,azt hittem minden megváltozik,de tévedtem.Kicsit talán javult a helyzet,eddig a 3 év alatt,akkor mozdultam ki a lakásból,ha már tényleg kötelező volt,a suli maga volt a pokol,minden napi megaláztatás..stb. mindent elkövettem hogy akár egy napot is megússzak a suliból.Már nyári szünet van hála istennek,már 3 éve saját börtönömben élek és nem tudok kitörni.Ráadásul hüvelyfolyásom is van,ami még pluszban újabb gátlásokat szül,nem merek senki mellé leülni,mert érzik,már voltam nőgógyászál is többször is,de a vaginám túl szűk,a tampon sem megy fel,így sem kúp sem semmi más.Nem tudom hogy valaha képes leszek e túljutni a sérelmeken,és lehet e valaha normális életem,mindent megteszek hogy elmúljon a hüvelyfolyás és sikerülni kell,de félek hogy akkor is tele leszek gátlással,mert ha már nem merem felemelni a kezem,tele vagyok gátlásokkal,mert nem képes elhinni az agyam h nem vagyok kellemetlen szagú és soha nem ékhetek normális életet.Amikor már kezdem elhinni,hogy minden rendbe jön,akkor mindig történik valami,amitől ismét elzárkózom a külvilágtól a barátoktól,meg akarok halni ,mert hogy már csak a halál az egyetlen kiút.Már a gesztusokból rájövök nagyon sok mindenre,ennyi idő alatt sok mindent tanultam az emberekről,hogy mikor éreznek olyannak,és nem tudom hogy mit tegyek,hogy megszűnjön az örökös rettegésem,félelmem és szorongásom az emberektől,a gondolataiktól.
Kérem segítsen!!!!!!!


Kedves Levélíró!

El kell mondanom, hezitáltam, mikor elkezdtem megfogalmazni a választ, mert alapelvem, hogy nem írok diagnózist, hiszen ez elhamarkodott lenne egy levél alapján. Ugyanakkor tudnia kell, hogy mindaz, amit leír, beleillik egy pszichés zavarba, amivel mások is küzdenek. Ezt testdiszmorfiás zavarnak nevezik, az ilyen emberek nagy része a külseje miatt aggódik, de egy részük éppen amiatt, amit Ön ír, hogy milyen a testszaguk, és azt érzik-e mások is. Azért éreztem szükségesnek kivételt tenni, és leírni ezt, mert azt gondolom, akkor keres jó irányban megoldást, ha pszichés segítséget kér, nem pedig ha a testszag ellen küzd. Ami a testszagot illeti: senki sem tudja objektíven megítélni, mások mit éreznek belőle, hiszen a sajátját mindenki másképp érzi. Ráadásul, ha szorong amiatt, hogy kellemetlen szagú, akkor is érezni fog valamit, ha valójában nem az. Ezt alátámasztja a két példa, amit írt: a hónaljkezelés hatásaként, ha eddig lett volna is, most már biztosan nincs hónaljszaga (feltételezem, ha óránként használt izzadásgátló szereket, eddig sem volt), olyannal pedig még nem találkoztam, hogy valaki hüvelyfolyását társasági érintkezés során érezni lehetett volna. Úgy gondolom, itt nem a testszag, hanem a szorongás a lényeg, bármi történne (például megszűnne a hüvelyfolyás), a félelmei megmaradnának, esetleg átvándorolnának, és valami más hasonló, feltételezett szagtól szenvedne. Ezért azt javaslom, mindenképp keressen pszichés segítséget (pszichológust vagy terápiával foglalkozó pszichiátert), aki a szorongás oldásában segít. Valószínűleg hosszabb folyamatról van szó, nem biztatom hirtelen változással, ám érdemes belekezdeni.

Cz. K.

2012. augusztus 14., kedd

268. Rengeteg felesleges energiám megy el félelmekre szorongásokra

Kedves Karolina!

István vagyok 24 éves, egyetemi hallgató. Az ok, amiért most itt megkeresem önt, az a helyzet amibe most kerültem. Úgy érzem egy elég fontos döntés előtt állok és lassan 4 hete hezitálok. A probléma a gyógyszer. Bővebben: egy hónappal ezelőtt siófokon kórházba kerültem. Arra ébredtem, hogy kipattanok az ágyból fura foltokat látok hirtelen borzasztó rosszul éreztem magamat és hevesen vert a szívem. Ott siófokon háromszor is elmentem az ügyeletre este felvettek a kórházba, mert a mellkasi szorítás és a halálfélelem remegés izzadás nem akart csillapodni és estére már az ekg is mutatott valamilyen zavart. Sajnos előtte elég sok alkoholt fogyasztottam nem pihentem ki magamat rendesen és nagyon meleg is volt. A kardiológiai vizsgálatok során nem találtak semmilyen fizikális problémát a szívemmel, ez önmagában persze nagyon jó hír. A probléma csak az volt, hogy miután (3 nap után) kiengedtek ismételten arra ébredtem többször, hogy nyom fáj a mellkasom, bizsereg, izzadtam és nagyon erős halálfélelmem is volt. Aznap este elmentem az ügyeletre de a vizsgálatok eredményei és a zárójelentés alapján az orvos elengedett egy nyugtatóval és macskagyökeret javasolt. Egy- két nappal ezután háziorvosomnál jelentkeztem aki frontint írt fel. Holter ekg beutalót adott és Pszichiátriait is. Frontint elkezdtem szedni szép lassan egyre gyengültek a félelem rohamok és a szorongásom is oldódott. A 48 órás ekg-t még nem (majd csak 15-én fogják felrakni rám) de a kardiológus ismételten megvizsgált: ekg szív ultrahang és azt mondta semmi baja a szívemnek. Lassan elérkezünk a kérdésem lényegéhez :). A pszichiáter a következő diagnózist adta: F4100; Pánik zavar (szindróma) (epizódikus, rohamokban jelentkező szorongás) F3210; Közepes depressziós epizód F4110; Generalizált szorongás. Erre felírta a frontin mellé Rexetin-t ez egy antidepresszáns. Én a lehetséges mellékhatások miatt megrettentem. Ki is váltottam a gyógyszert, de nem kezdtem el szedni. Nem mertem elkezdeni. A történetnek persze (főleg sajnos) vannak előzményei főleg szorongásos gondolatok amelyek eléggé alaptalanok, és sokszor én sem értem miért féltem egyáltalán ezeknek az eseményeknek a bekövetkeztétől. Mindenesetre nem akarok most mindent egyszerre ide leírni. Én reménykedek abban, hogy a problémámra van valamilyen gyógyszermentes vagy legalább antidepresszáns mentes pszichoterápiás módszer. Mindenképpen meg akarok változni mert sokszor arra gondolok teljes egészében fel fogom emészteni magamat. Rengeteg felesleges energiám megy el félelmekre szorongásokra "agyalásokra" Ön mit javasolna nekem? Szedjem? Ne szedjem? Mit tegyek? Gyógyítható a lélek?


Kedves Levélíró!

Valóban, a leírtak alapján a pánikrohamok egyértelműek, gondolom, a másik két diagnózist a beszélgetés alapján adta az orvos.

Hogy szedje-e a gyógyszert, arra nem tudok választ adni, mindkét döntés lehet ésszerű. Leszögezem, nem tartom ördögtől valónak a gyógyszerszedést, ám ha úgy érzi, kibírja nélküle, és belevágna egy azonnali megkönnyebbülést nem ígérő, ám talán tartósabb hatással kecsegtető pszichoterápiába, akkor tegye azt! Annyi előnye mindenképp van a terápiának, hogy az önértékelésének jót tesz, hogy Ön dolgozott saját magán, az erőfeszítéseinek köszönheti a javulást. Szakszóval mondhatnám úgy, az énhatékonyságának jót tehet a pszichoterápia. Ám akkor sincs semmi baj, ha bármelyik pillanatban mégis úgy dönt, szeretné igénybe venni a gyógyszer nyújtotta támaszt. Az, hogy a pszichiáter gyógyszert írt fel, valószínűleg nem személyre szabott megoldás volt, hanem a legtöbb kórházban nincs komoly pszichoterápiás lehetőség, így a felsorolt problémákra ez az adódó kezelés.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2012. augusztus 13., hétfő

267. Képtelen vagyok újra és újra meghunyászkodni apám előtt

Kedves Karolina!
Édesapámmal kapcsolatban keresem. Gyermekkoromban soha nem éreztem a tiszteletet irántam, mindig megkaptuk(tesvéreim is)hogy mi csak gyerekek vagyunk és ne vitatkozzunk. Soha nem lehetett véleményünk, ha felnőttek jöttek hozzánk, minket bezavart a szobábánkba, hogy ne zavarjuk őket. Alig vártam hogy felnőjek, és ennek vége legyen. 32 éves vagyok, van egy másfél éves kisfiam. Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem miatta a nővérem előtt, aki velem veszekedett. És apámban semmi lelkiismeret furdalás nem volt, sőt. Mikor beszéltünk, én megemlítettem, hogy ezt nem illett volna így csinálni. Nem kiabáltam (bár szívem szerint ezt tettem volna), csak ezt így kijelentettem. Erre felháborodott, hog hogy jövök én ahhoz hogy Őt kioktassam, nem vagyok a anyja. Mondtam hogy én szívességet tettem Neki, amiből végül úgy alakult, hogy nekem lett nagyon kellemetlen helyzetem. Nem is beszéltünk 2,5 hónapig. Közben a hátam mögött minkét testvéremmel közölte, hogy soha nem jön meglátogatni, mert tiszteletlen voltam vele. Ma felhívott, előhozta a témát(én magamtól hagytam volna, nem ér annyit az egész), és csak azt mondogatta, hogy nincs jogom kioktatni Őt. Én meg mondtam, hogy Neki kellene bocsánatot kérnie tőlem, nem pedig fordítva. Erre közölte velem, hogy akkor nincs miről beszélnünk ezután. Nagyon tehetetlennek érzem magam, nem akarom megfosztani a kisfiam a nagypapától, de egyszerűen képtelen vagyok újra és újra meghunyászkodni, mindent eltűrni, csakmert "gyerek" vagyok. Ön mit gondol? Válaszát előre is köszönöm, további szép napot!
Üdvözlettel: Vivien


Kedves Vivien!
Nem derül ki leveléből, hogy valójában mi történt, kár, mert egy példán keresztül jobban lehetne látni, milyen a viszonyuk. De ami érthető, hogy úgy érzi, apja továbbra sem ismeri el Önt egyenlő félként, annak ellenére, hogy már felnőtt. Nem szeretné megszakítani vele a kapcsolatot (már kisfia miatt sem), de meghunyászkodni sem.

Én a megoldást abban látom, ha lemond arról a reményről, hogy apja meg fog változni, és hogy "jó útra" tudja téríteni őt. Ez nem meghunyászkodást jelent, hanem érzelmi önállóságot, azt, hogy már nem úgy hatnak Önre apja szavai, mint egy kiszolgáltatott gyerekre, és nem teszi függővé saját egyensúlyát az apai reakcióktól. Amennyiben egy elhangzott mondatot sértőnek talál, kikérheti magának, vagy bármilyen más módon határozottan kifejezheti nemtetszését, de az sose legyen egy vita indítása, egy átdobott labda, ami az apja térfelén pattog. Apja nem fog bocsánatot kérni, és végül Ön frusztrálódik, amiért megint nem úgy alakult a helyzet, ahogy Ön szerette volna. Azt tartsa észben, hogy csak az Ön viselkedése múlik magán, apjáé nem. Egyébként, egy konfliktust gerjesztő embernek az a legnagyobb büntetés, ha a másik nem háborodik fel, nem veszekszik, nem próbál harcolni, ezt higgye el.


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2012. augusztus 10., péntek

266. Komoly problémáim vannak a kapcsolatteremtéssel

Kedves Karolina!

20 évesen úgy érzem komoly problémáim vannak a kapcsolatteremtéssel. Mindig is zárkózott ember voltam, de régebben ez nem annyira zavart, mostanában viszont már nagyon megnehezíti az életemet. Akárhányszor társaságba megyek alig merek megszólalni, állandóan ideges vagyok és feszült, egyszerűen nem tudok feloldódni, beszélgetni, jól érezni magam, pedig nagyon szeretném. Sokszor már inkább el se megyek bulizni, annyira félek az emberektől. Nincs is önbizalmam. Kevés barátom van, és párkapcsolatom se volt még. Állandóan otthon vagyok, és szerintem ez ennyi idősen kicsit sem jó. Ráadásul most készülök egyetemre, és mellette kollégiumba fogok lakni, félek hogy nem tudok majd beilleszkedni emiatt,vagy nem fogom jól érezni magam. Hogyan tudnám megoldani ezt a problémát?

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Bogi

Kedves Bogi!

Amit leír, azok a szociális fóbia tünetei. Szorongás az emberek társaságától, beilleszkedési nehézségek, a társas helyzet ijesztő feladatnak tűnik, még akkor is, ha elvileg a szórakozás kedvéért ment oda. Azt nem írja, van-e egy-két jó barátja, akivel négyszemközt fel tud oldódni. Ha igen, érdemes tőlük is visszajelzést kérni, ők hogyan látják magát kívülről, van-e valami, amin szerintük érdemes változtatni. Igaz, ez csak kis része a megoldásnak, mert a lényeg a félelmei. Hasonlóan más fóbiákhoz, úgy érdemes közelíteni, hogy gyakorolja magát abban, amitől fél, ám nem rögtön a mély vízzel kezdi. Javaslom, keressen olyan közösséget, csoportot, ami valamiért kevésbé ijesztő Önnek, amit védettebbnek érez. Vallásos embereknél jó szokott lenni egy vallási közösség, ami általában bensőségesebb, elfogadóbb, mint a hétköznapi élet színterei. De választhat célzottan csoportterápiát, ahol bizonyára többen küzdenek hasonló problémával, és beszélni is tud majd erről. De bármilyen szabadidős tevékenységet is kereshet, ami csoportos, és amivel kapcsolatban azt érzi, nem lenne olyan ijesztő az Ön számára. Ahogy telik-múlik az idő, egyre oldottabban fog tudni részt venni, bizonyára lesznek olyanok, akikkel különösen egymásra tudnak hangolódni, az önbizalma is erősödni fog. Figyelmeztetem, lassú folyamatról van szó, ne várja, hogy fél év múlva Ön lesz az éjszaka királynője! De ha kitartóan gyakorol, és sok tapasztalatot szerez, évek múltával jó esély van rá, hogy nem fog problémát okozni egy új társaságba való beilleszkedés sem.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2012. augusztus 9., csütörtök

265. Az eszem azt mondja, hogy megalázott vagyok

Kedves Karolina, kérem segítsen.

2 éve megismertem egy férfit, akit nagyon megszerettem valószínűleg, ezért is vesztettem el a realitásom. Ez az ember engem feleségül akar venni. A probléma az, hogy sexchatelt, de ezt napi szinten óránként alkalmanként néhány percenként újabb és újabb nőket nézegetve. Ezt onnan tudom, hogy lekértem az oldaltól milyen gyakran csinálta. Az eredményen megdöbbentem amikor láttam, hogy nem telik úgy nap vagy óra, hogy ne ezt tegye még hétvégén is amikor itthon vagyunk a fiammal.

Amikor szóba hozom a sérelmem és tudatom, hogy nekem ez megalázó közli, hogy ez csak sex és ugyanúgy nézte, mint a híreket az indexen. Napi szinten éltünk nemi életet, sőt napjában többször is próbáltam kielégíteni, tudva, hogy ez neki fontos, de már belefáradtam. Ezen felül a szomszédok szóltak édesanyáméknak, hogy féltenek, mert amikor szóba hozom ezt, akkor mindent összetör, beül az autójába, csikorgatja a gumit, kidobja a kulcsom az udvarra, nem rég a munkahelyi telefonom, a magántelefonom és már ki tudja hány telefont tört össze még ami az Övé volt, és kiabál és csapkod. Legutóbb állítólag a szomszéd már a rendőrséget akarta hívni, hogy ne essen bajom. Nagyon szeretem, és nehezen tudom magam eldönteni. Egy intelligens ember, aki cégtulajdonos, így nincs korlát arra vonatkozólag, hogyan töltse el a napját.

Nagyon szépen kérem erősítsen meg abban, hogy helyes ha különválok ettől a férfitól és elküldöm egy pszichológushoz. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni mit tegyek, mert mindig visszakönyörgi magát. Próbálom magam kívülállóként elképzelni mit tennék, és az eszem azt mondja, hogy megalázott vagyok, hisz online kurvákkal nem tudok versenyezni, lévén a fiam nevelése, a munkám, a ház meg az egyéb teendőim fontosabbak, mint hogy egy élvhajhász ember mellett éljek.


40 éves leszek, egy multi cégnél dolgozom, egyszer már elváltam, amikor a gyermekem apja elhagyott egy másik nőért 7 éve. Mosolygós, nyílt embernek tartom magam. Az őszinteség az erősségem, és amikor rákérdeztem, hogy néz-e ilyet a neten akkor a szemembe hazudott, és közölte, hogy nem sexchatel, de nem sokkal később lebukott. Most azt állítja már vagy egy éve nem csinálja. Mivel minden jelszavát megváltoztatta ez már nem tudom ellenőrizni, így nem tudom, hogy felhagyott-e vele, és hogy megtudott-e változni. Várom válaszát! Köszönöm szépen!

Üdvözlettel: Virág Kívánok Önnek szép napot!!!


Kedves Virág!

Párja minden bizonnyal függőségbe került a szexchattől. Ezért én is gyanakodnék az Ön helyében, vajon felhagyott-e vele. A problémát én elsősorban magában a függőségben látom, azaz abban, hogy valaminek a rabja, ami kitölti napjának jelentős részét, és nem tud tőle szabadulni. Ebből a szempontból mindegy, szexchatről, pornóról, alkoholról vagy játékgépről van-e szó. Lehetséges, hogy párja ezt saját maga előtt is titkolja, és valóban elhiszi a magyarázatot: ártatlan szokásról van szó, mint a hírek nézegetése. A dührohamok legalábbis arra engednek következtetni, nem szívesen nézne szembe vele: problémája van.

Hogy elküldje-e pszichológushoz, nem tudom: csak akkor van értelme, ha ő maga is menne, van motivációja. Azonban Önnek is jól jönne a segítség annak tisztázásában, mi köti ehhez a férfihez, miért hagyja mindig, hogy visszakönyörögje magát.

Cz. K.

2012. augusztus 8., szerda

264. Még mindig a sírás jön rám, ha eszembe jutnak

Kedves Karolina!

A problémám a visszatérő álmaim édesapámmal. A szüleim már 6 éve elváltak, elég rossz házasság volt az Övék. Gyermekkoromban sok agresszív vitának, voltam a szem és fültanúja.. Sok rossz emlékem van, még mindig sokszor a sírás jön rám ha eszembe jutnak. Nem ritkán előfordul, hogy édesapámmal álmodom, és álmomban dühös vagyok, és folyamatosan sírok. Próbáltam uralni ezeket az érzéseket, megértetni magammal, hogy már elváltak a szüleim, és nem jön vissza édesapám, de hiába. 20-on éves fiatal Vagyok, még édesanyámmal élek, viszont elég érett lennék, hogy tudjam kezelni ezt a problémát, mégsem megy. Mi lehet az oka ezeknek a folyamatosan visszatérő álmoknak?
Köszönöm a segítségét előre is!


Kedves Levélíró!

Ne aggódjon az álmok miatt, ez is a gyászfolyamat része.

A hat év soknak tűnhet, valójában nem az idő a lényeg, hanem, hogy mit kezdett az Ön számára megterhelő élményekkel. Javaslom, legközelebb, mikor felidézi a veszekedéseket, ne csak a történésekre koncentráljon, hanem próbálja megfogalmazni, mire lett volna szüksége abban a helyzetben. Például félt, és biztonságra lett volna szüksége? Nyugodt légkörre? Gyászolja el, amit abban a helyzetben nem kapott meg.

Azért, hogy sikerüljön ez a folyamat, javaslom, felejtsen el mindent, ami arról szólna, egy-egy helyzetben kinek volt igaza, kinek mi járt volna, mi lett volna jogos. Mikor azt írom, vizsgálja meg, mire lett volna szüksége, kifejezetten érzelmi szükségletre gondolok.

Az érzelmek intenzitása akkor fog csökkenni, ha megtanul magával együtt érezni, de ez egészen más, mint az önsajnálat: az önsajnálatban az ember eggyé válik a régi önmagával, ugyanabba a helyzetbe képzeli magát, mint ahol annak idején volt. Az együttérzés a felnőtt önmaga empátiája a régi Emma felé. Egyfajta tisztelgés az akkori hiányai előtt.

Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: