Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2014. augusztus 22., péntek

353. A mérgét zúdította rám, ok nélkül teljesen váratlanul

Kedves Karolina!
10 éve váltam el, nemrég megismerkedtem egy férfivel, nagyon igértesnek indult a kapcsolat. Jött a közös nyaralás. A páromnak ritkán volt jó kedve, legtöbbször a mérgét zúdította rám, ok nélkül teljesen váratlanul mindenbe belekötött.

Egy példa: királynői tartással sétáltam végig a tóparton- szerinte, és még arra sem voltam képes, hogy meggyorsítsam a lépteim, ha jön egy autó - egy nyaralóövezetben voltunk. Izekre szedett emiatt, úgy kritizált, mintha életveszélyben lettem volna és óriási hülyeséget csináltam volna.
Mikor megkérdeztem, miért ilyen dühös - láttam, hogy halálosan komolyan gondolja - a válasz ez volt: rendnek kell lennie, neki elvei vannak. Értetlenségemre és a szituáció miatt mutatott döbbenetemre lefagyott, nekem szegezte a kérdés: "most félek tőle?", jobb lenne, ha elmenne?". Amikor azt válaszoltam, hogy valóban azt érzem, jobb lenne, ha csomagolna és elmenne, megijedt, átváltott, eltűnt a gonoszkodás, elnézést kért.

Ez csak egy példa volt a sok közül: többször az elveire hivatkozva szabályosan megalázott, fölényeskedett.
A kapcsolatnak vége, úgy döntöttem, menekülök.
Itt nagy a baj, úgy érzem...de mi?

Tud segíteni?
Előre is köszönöm a választ!
Vilma


Kedves Vilma!
Azt kérdezi, mi a baj a (volt) párjánál. Úgy gondolom, az önreflexió hiánya. Önreflexió alatt azt értem, mikor valaki figyeli a saját reakcióit, megpróbálja értelmezni, mit miért érez, mi játszódik le benne, többek közt azt is igyekszik helyre tenni, hogy egy problémás helyzetben az indulatai mennyire szólnak a másikról, mennyire saját magáról.

Bárkivel előfordulhat, hogy egy apróságtól indulatba jön. De szerencsés esetben az ember észreveszi, hogy ez az érzelem nincs arányban azzal, ami történt, és ahelyett, hogy a másikra zúdítaná minden feszültségét, igyekszik tompítani azt, és megérteni, miért is élte át ezt a rossz érzést. Úgy tűnik, volt párjánál ez nem történt meg, úgy gondolta, ha a maga viselkedése váltotta ki a haragját, akkor nyilván maga érte a felelős, és magán kell leverni a dolgot.

Írta a példát a királynői testtartásról, és hogy még az autók miatt sem szaporázta lépteit. Elmerengtem, mi lehet amögött, ha valakit ez indulatba hoz. Leírok néhány ötletet, de ezek az én asszociációim, meglehet, párja más okból lett dühös.

- Lehet ebben féltékenység, hiszen a királynői testtartás felhívja a figyelmet. De azt mégse mondhatta, húzza kicsit össze magát, hogy más férfiak ne vegyék észre, ezért kellett a látszólag racionális magyarázat az autókról.

- Egy királynőről, aki az autót sem veszi észre az elvarázsoltság is eszembe jut, zavarhat valakit egy ilyen benyomás azért, mert gyakorlatiatlannak látja a másikat, és irritálja, hogy minden praktikus feladat az ő vállát nyomja. Azaz a szerepeken módosítana, kölcsönös kapcsolatra vágyik, nem arra, hogy egy királynőt szolgáljon.

- A királynő, akit az autó sem zavar nyilván magabiztos, nem fél másoktól, elégedett önmagával. Kelthet ez kisebbrendűségi érzést a másikban, aki szeretné ugyanígy érezni magát, de nem tudja.

Én az első változatot tartom a legvalószínűbbnek, valószínűleg önbizalomproblémákkal küzdött a volt párja, ezért fenyegetést élt meg, ha Ön túl kihívó, túl tetszetős. Erre utal a magyarázat, hogy neki elvei vannak, amivel mintha meg akarná indokolni, jogosak az érzései.

Ezek már csak utólagos gondolatkísérletek, a lényeg az, bármi is volt a férfi indulatai mögött, ő nem jutott el odáig, hogy elemezze ezeket, és rájöjjön, mi ebből az, amivel nem magának, hanem neki van feladata.

Úgy gondolom, ha egy összességében jó kapcsolatban előfordul egy-két ilyen eset, azt lehet kezelni, a humor jó eszköz lehet erre. De ez akkor igaz, ha alapvetően rendben van magával a másik fél (kis segítséggel rá tud látni, hogy túlzásba esett), és ha nem ezek a kirohanások uralják a kommunikációt. De ha ez kerül túlsúlyba, az lélekölő, mert a másik folyamatosan úgy érzi, támadják, elégedetlenek vele, nem fogadják el. Ha így volt, úgy gondolom, a saját önbecsülése érdekében jól tette, hogy lezárta a kapcsolatot.


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2014. augusztus 13., szerda

352. Sokszor úgy érzem fiú vagyok

Kedves Karolina!

27 éves nő vagyok, de egyáltalán nem érzem magam annak.Gyerekkorom óta érzem így.Volt kiskoromban szexuális traumám-ez lehet az egyik oka? Sokszor úgy érzem fiú vagyok, és már néha az őrületbe kerget ez az egész. Mindenképpen szeretnék meggyogyulni, nem hiszem, hogy egy nemátalakítás megoldás lenne. Kihez tudnék fordulni, mert ez már nagyon rég ota bennem van?? Pszichologusnál, pszchihiáternél már voltam(szerintük nem vagyok transznemű)- De ezt szeretném ha belülről érezném hogy tényleg nő vagyok.Esetleg nincs valamilyen alternatív gyogymód? Tényleg elszeretném elfogadni magam, és semmiképp nem akarok műtétet,meg hasonlót. köszönöm.

Linda
Kedves Linda!
Én azt hiszem, hogy a nemiség nem ilyen fekete-fehér kérdés, hogyha valaki "sokszor" úgy érzi (tehát hol így, hol úgy), mintha fiú lenne, akkor transznemű, pláne, hogy ebből egyenesen következne a nemátalakítás. Mintha félne ettől: de hát ki mondja, hogy át kellene műttetnie magát? Egyébként a transzneműek számára sem feltétlenül a nemátalakítás a megoldás; van, aki ebben látja, és van, aki nem igényli ezt: az identitása inkább a másik nemé, mégis békében él azzal a testtel, ami adatott. A transzneműek sem egyformák, és egyébként is: ahányan vagyunk, annyiféleképp éljük meg a férfi és női mivoltunkat. Lehet olyan érzése az embernek, hogy bizonyos szempontból mintha a másik nemhez tartozna, de ez vagy zavarja, vagy nem, illetve van, akinek fontos a neme, és van, aki úgy érzi, ő első sorban egy ember, XY, és csak másod- vagy sokadsorban nő, férfi. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy ne higgye, hogy extrém a helyzete: Ön is valahogyan megéli a nemiségét, ahogy a többi ember is így vagy úgy - nagyon sokféleképp. Ám ami igazán fontos: hogy az ember elégedett-e ezzel a megélésével, jól érzi-e magát a bőrében. Ahogy írja, Ön nem érzi magát jól, nem tudja elfogadni önmagát, és emiatt fontos lenne terápiás segítséget igénybe vennie. Nem azért, hogy férfit vagy nőt varázsoljanak Magából, hanem hogy megtalálja annak az útját, hogyan élhetne harmóniában önmagával. (A szexuális traumának természetesen köze lehet az önelfogadási problémához, de akár köze van, akár nincs, a megoldás ugyanaz: megbarátkozni önmagával.)


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2014. augusztus 11., hétfő

351. Depresszióval diagnosztizáltak, ami szorongásos állapottal társult

Nem régen depresszióval diagnosztizáltak, ami szorongásos állapottal társult. A főiskolát nem tudtam idejében befejezni, csúsztam sajnos e probléma miatt fél évet. Úgy érzem a tanulási nehézség összekapcsolódik egyfajta kommunikációs deficittel. Sokáig próbálkoztam, mindhiába...Próbáltam visszapörgetni az eseményeket és rájöttem, hogy középiskolában az esszéírás volt az erősségem: nagyon szeretek írni, még a történelmi esszéket is szépirodalmi elemekkel túzdeltem tele.

A fősuli alatt éreztem úgy, mint ha egy fal emelkedett volna az elmém köré. ami gátat szabott a gondolatok szabad áramlásának. Hogyan tudnám ezt feloldani? Olvastam, hogy a naplóírás sokat segíthet. A tanulás során pedig hangfelvétel készítése, hogy ne féljek a saját hangomtól. Kitöltöttem egy online tesztet és az eredmény szerint auditív-vizuális típusú tanuló vagyok. Hogyan tudnám ezt hasznosítani? Tetszene tudni ezzel kapcsolatban tanácsot adni számomra?

Angol szakirodalomban találkoztam egy pár módszerrel, de nem tudom, hogyan működne ez magyar nyelven. Kétségbe cagyok esve: érzem több potenciál van bennem. Gyógyszert már szedek: anti-depresszámst és egy enyhe nyugtatót. Létezik megoldás?

István

Kedves István!

Ha lenne lehetőségem visszakérdezni, most megkérdezném: mi is az, amiben változást szeretne? Merthogy a levél elején szorongásról és depresszióról ír, a főiskolán való csúszást ennek következményeként említi, majd különféle kommunikációs és tanulást, vizsgázást javító stratégiákban gondolkodik. Egyfelől, ahogy utal is rá, korábban nem voltak efféle (tanulási) problémái, másfelől a szorongás és depresszió bőven elegendő ok a tanulmányi eredmény romlására. Aki szorong, annak sok figyelmét elvonja a szorongás, az önmaga motiválása is csorbát szenvedhet, hiszen nehezen hiszi el, sikeres lehet a vizsga, és a sikeres vizsgával aztán valamit tud kezdeni, ami teljesebbé teszi az életét. Hasonló a helyzet a depresszióval: jelentősen rontja a motivációt. Ezért úgy gondolom, nem a teljesítménynövelésben kell keresni a megoldást, hanem az érzelmi problémák kezelésében, és ezt minden bizonnyal követni fogja, hogy a tanulás terén is helyrezökkennek a dolgok. Hogy vajon mi okozhatja a szorongását, a depresszióját, azzal kapcsolatban kevés a támpont, így ennek kapcsán csak általános tanácsom lehet: a gyógyszerszedés úgy tűnik, teljes mértékben nem oldotta meg a problémát, érdemes volna pszichológiai segítséget kérni. Már csak azért is, mert úgy tűnik, nem szívesen foglalkozik az érzelmi szempontokkal, erre utal, amit fentebb is írtam. Érdemes megkérdeznie magától, vajon mi az oka ennek?


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: