Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2018. október 4., csütörtök

395. Férfi létemre egyre gyakrabban érdekel, hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel

Tisztelettel kérdezem, hogy mi állhat -e mögött. Nem tudom, hogy miért van, de 30 éves férfi létemre egyre gyakrabban érdekel,hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel. Milyen lehet a passzív szerep. Azért lehet ez az érdeklődés,mert biszexuális lennék vagy azért, mert nincs dolgom nőkkel és a meg nem élt,ki nem élt szexualitás így tör utat magának? Ha nem tudom megélni nőkkel akkor a férfiak felé terelődik az érdeklődés, a vágy? Ennek van értelme? Lehet ez a hátterében? A nők vonzanak csak nem merek közeledni feléjük. Számtalan oka van. Kórosan negatív az énképem és önbizalmam sose volt. Ugyan most lenne lehetőségem összejönni egy kedves,okos lánnyal,de nem érzem azt a pluszt ráadásul külsőre sem vonz olyan rettentően,de más oka is van. Ő vallásos én meg kevésbé. A kérdés inkább az, hogy miért kezdhetett el érdekelni már vagy 1-1,5 éve,hogy milyen lehet a szex egy férfivel. Lehetőségem is lenne kipróbálni. Nem tudom, hogy merjem-e megtenni. Mi van ha nagyon nem lesz jó? Hogy fogom ezt feldolgozni? Milyen lesz amikor mások erről viccelődnek és én meg hallgatom? Mi lesz ha élvezem? Azt, hogy fogom feldolgozni? Ha kiderülne, hogy biszex vagyok. Nem tudom mi tévő legyek. Mitől lehet ez az érdeklődés? Honnan tudjam , hogy ki akarom-e próbálni vagy csak egy hiányt pótol ez az érdeklődés? Időről időre felmerül bennem ez az irányú kíváncsiság. Nyomjam el? Ne foglalkozzak vele? Majd egy nő feledteti? Vagy próbáljam ki? nem tudom mi tévő legyek.
József


Kedves József

Semmiképp nem akarom Ön helyett eldönteni, hogy kipróbálja-e a szexet egy férfivel vagy nem. Ha úgy dönt, hogy igen, akkor úgy gondolom, nem kell amiatt aggódnia, mi lesz, ha mások ezzel kapcsolatban viccelődnek, hiszen ez csakis az Ön dolga, amit csak azzal oszt meg, akivel valóban olyan bizalmas a kapcsolata, hogy nem kell tartania élcelődéstől. Ha akarja, senkinek sem kell elmondania. 

Feltette a kérdést: mi van, ha nem lesz jó, és mi van, ha igen. Visszakérdezek: Ön szerint mi van egyik vagy másik esetben? Én azt hiszem, semmi több, mint hogy szerzett egy tapasztalatot, aminek fényében eldönti, hogyan tovább. Talán attól tart, ha "túl jó" lesz, akkor nincs visszaút, ki kell magának mondania, hogy érdeklődik a férfiak iránt, hogy biszexuális, vagy hogy meleg? Ezzel kapcsolatban két doldog tartok fontosnak: az egyik, hogy nem egy szex-élmény dönti ezt el. Vannak önmagukat alapvetően (inkább) heteroszexuálisnak tartó férfiak vagy nők, akik átéltek kellemes élményt a saját nemükkel, ettől még nem gondolják magukat sem biszexuálisnak, sem melegnek/leszbikusnak. És lehet valaki úgy is meleg, hogy nem volt semmilyen szexuális élménye azonos neművel, vagy volt, de rosszul alakult. Magyarán: továbbra is az Ön döntése lesz, minek vallja magát, hogyan gondol magára, és hogy a jövőben milyen nemű párt keres. A másik lényeges szempont, hogy talán nem is az a fő kérdés, hova sorolja magát, hiszen ezek nem szigorú kategóriák (noha a legtöbben így gondolnak rájuk). Valójában sokféle árnyalata van az emberi szexualitásnak, nem feltétlenül kell magát betennie egy dobozba, és eldöntenie, hogy heteroszexuális, biszexuális vagy meleg. Inkább azt döntse el, hogy (jelenleg) melyik nem iránt érdeklődik inkább, melyik nem foglalkoztatja, és milyen jellegű kapcsolatra vágyik, és ahhoz vajon hol érdemes ismerkednie. Lehet, hogy most így vagy úgy érzi, élete későbbi szakaszában pedig másképp fogja, nem szükséges végérvényes kategóriákban gondolkodnia. 

Kérdésére felelve: én még nem hallottam olyat, hogy valaki érdeklődése azért terelődött volna a férfiak felé, mert nem volt barátnője. Nagyon ijesztő arra gondolni, hogy nem a nők "helyett", hanem "csak úgy" érdeklődik a férfiak iránt? 

Ha szeretné valakivel megbeszélni az Önben kavargó kérdéseket, és beszélgetni valakivel arról, hogy vajon hogyan döntsön azzal kapcsolatban, kipróbálja-e a szexet egy férfivel, illetve milyen következményei lehetnek ennek, javaslom a Meleg Háttér Lelkisegélyszolgálatot, ahol anoniman és nyíltan beszélgethet az Önt foglalkoztató kérdésekről. Itt találja az elérhetőségeket: http://hatter.hu/tevekenysegunk/informacios-es-lelkisegely-szolgalat

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2018. május 5., szombat

394. Szakitàson gondolkozom

Üdv ! Immàron 2 ève vagyok együtt a pàrommal, nagyjàból màsfèl ève együtt èlünk, jól bànik velem alapjàraton nincs gond a kapcsolatunkkal, azonban egy hónapja egyèb okok miatt az ő csalàdjàhoz kellett költöznünk . A csalàdja kedves , èn mègis minden nap lehangolt és feszült màr màr depressziós vagyok , nem èrzem jól magam . Amikor felvetem , hogy nem èrzem jól magam az új helyen, ő kijelenti hogy ő nem hajlandó elmenni mert neki meg csak otthon jó , sajnos ez odàig fajult hogy màr a szakitàson gondolkozom mert úgy vèlem ez a fajta hozzààllàs kiölte belőlem az èrzelmeket felè. Azonban nem olyan egyszerű a szakítás termèszetènèl fogva elèg mert ha akàrmilyen problémát felhozok sír ,dühöng , vagy pedig a szőrnyű gyerekkoràval takarózik igy akarva akaratlanul megsajnàlom ès minden konfliktusunk vège , hogy én vigasztalom és engedèkeny vagyok vele szemben . Napról napra úgy érzem menekülnöm kell azonban mègsem vagyok képes megtenni ,mert fèlek a reakciójától , képtelen vagyok megbántani, nem tudom hogyan vethetnèk vèget a kapcsolatunknak mert egy csapdàban èrzem magam amiből nem tudok kijutni. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Levélíró!

Nem megbántania kell párját, hanem beszélgetni vele. Vajon ő hogyan képzeli a jövőjüket: örökké ott, a szülőknél fognak élni? Ezt csak azért furcsállom, mert másfél évig már kettesben voltak, és nem tudom, mi volt az "egyéb ok", ami miatt oda költöztek, de mintha ezt eredetileg nem tervezték volna, csak úgy alakult (kár, hogy nem írta le az okot, akkor pontosabban érteném a helyzetet). Több kérdőjel is felmerült bennem: ha szörnyű volt párja gyerekkora, miért akar mindenképp a szüleivel élni? Ön miért érzi, hogy sajnálni kell őt, és megbántja akár azzal, ha ragaszkodik az elköltözéshez, akár, ha szakít vele. Valamiért kímélni "kell" a párját? Mintha egyfajta huzakodás zajlana Önök között, amiben mindenki szeretné, ha a másik az ő szükségleteit venné figyelembe. Javaslom, először azt az egyensúlyt állítsák helyre, hogy kimondható legyen, mindkettőjüknek vannak érzelmi igényei, vágyai, és ezek egyformán fontosak. Egyiküktől sem várható, hogy a másiknak alárendelje magát. Közös jövőjük pedig akkor van, ha ezeket sikerül összehangolni. Ha ez kimondódik, és erről az alapról indulnak, akkor biztosan könnyebb lesz egyeztetni. Hogy a párjának nehéz volt-e a gyermekkora, az más kérdés: amiatt együtt érezhet vele, de a közös jövőjükről való döntéshez ennek semmi köze. Abban csak az számít, hogy mik a terveik, hogyan tudják elképzelni az életüket, és hogy ez összehangolható-e. Abba is érdemes szerintem egy kicsit belemenni, hogy párjának miért lett ennyire fontos az otthon lakás, hiszen eddig jól megvolt nélküle. Mit vár, mit kap ettől? Hátha olyan igényt fogalmaz meg, ami megvalósítható másképp is. Például, hogy szeretne szorosabb kapcsolatot a szüleivel, vagy tisztázni velük a múltat, esetleg többet segíteni nekik - ezek csak ötletek, nem tudom az igazságot, de az biztos, hogy nem arról van szó, nem tud nélkülük lenni, hiszen már éltek külön. 

Összességében tehát egy nyílt, őszinte tisztázó beszélgetésben látom a döntés felé vezető utat, amikor kimondódik, ki mire vágyik, mi az, amit kizártnak tart, miben képes kompromisszumra. Ez abban is segíthet, hogy együtt maradjanak, és abban is, hogy tisztázott módon, nyugodt lelkiismerettel dönthessenek a kapcsolat végéről - ha arra kerülne a sor.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2018. március 7., szerda

393. Jogos e a félelmem, vagy csak túlgondolom a dolgokat.

Jó napot kívánok! 
Az lenne a kérdésem, hogy jogos e a félelmem, vagy csak túlgondolom a dolgokat.  Kb féléve ismerjük egymást a párommal és kb egy hónapja, mikor úgy tereltem a beszélgetésünket, elárulta, hogy nem szerelmes belèm, csak szeret és jól érzi magát velem, de emiatt nem akar elveszíteni. Annak ellenère, hogy ez engem zavar, ès arra gondolok, hogy csak azért van velem, mert nincs más…vele maradtam. 
Ha ezt nem mondta volna el nekem, nem vettem volna észre, mivel a viselkedéséből azt éreztem, hogy szerelmes. Csak annyi hiányzott, hogy nem mondta még ki a “bűvös szót”, hogy “szeretlek”, de miután szembesültem vele, hogy azért nem, mert nem érez úgy, bennem megtört valami felé…/azt tudom, hogy már volt szerelmes és akkor egyből kialakult, szòval nem mondanám olyan típusnak, akinek idő kell hozzá, hogy kialakuljon./ Érdemes e tovább húzni és később változhat ez, vagy inkább engedjük 
elegymást? 


A másik kérdésem pedig: az elejétől kezdve tudom, sosem titkolta előttem, hogy van egy lány, akit a barátjának tekint és közeli a kapcsolatuk. Van olyan időszak, hogy napi szinten beszélnek a neten, néha meg ritkábban. Mivel egy a baráti társaságuk, ezért gyakran személyesen is találkoznak. Azt is elmondta a párom, hogy korábban szerettet volna összejönni ezzel a lánnyal, de aztán nem úgy alakult. Már régóta nem akar tőle semmit, csak szereti,mint embert. Mivel őszinte volt velem, és nyiltan felvállalta ezt előttem, ezèrt én próbáltam megbízni benne, legyőzni a bizalmatlamságom. Viszont a legutobbi beszelgetésüknél véletlen megláttam, hogy szives smileyt küldött neki üzenetben. Ez elbizonytalanított. Nem akartam, hogy tudjon róla, hogy megláttam, ezért nem is beszéltem meg ezt vele, hogy ő 
ezt, hogyan gondolta. 

Talán csak én látok ebbe többet vagy Ön szerint is lehet alapja a “féltékenykedésemnek”? 
Válaszát előre is köszönöm! 

Üdvözlettel: 
Sára


Kedves Sára!

Számomra az Ön bizonytalansága tűnik a leghangsúlyosabbnak. Gyanítom, ha ez a két incidens nem lett volna (a kijelentés arról, nem szerelmes a párja, és a szíves smiley), akkor lett volna más, ami elbizonytalanítja. Arról nem ír, hogyan volt ez eddigi kapcsolataiban, azokban biztonságban érezte-e magát, és ha igen, akkor ez a mostani miben más - lehet-e, hogy valamiért itt jobban tart párja elvesztésétől, most fontosabb ez a kapcsolat?

Hosszadalmasan nem mennék bele a két példába, mert tényleg nem ott van a lényeg, de nyilván Timi is látta már más esetekben, hogy a szíves smiley sok jelentéssel bír ("imádom, amit írtál", "jaj, de cuki"), nemcsak szerelmesek szokták egymásnak küldeni. Ami a másik esetet illeti: hamar el lehet veszni egy ilyen "ugyanazt érezzük-e egymás iránt" típusú beszélgetésben, és csak félreértések keletkeznek, hiszen mindenki mást ért szerelem alatt, és abban is különbözünk, hogy valaki ezt keresi, vagy egy párt, akivel harmonikus a kapcsolata (valaki pedig éppen ezt nevezi szerelemnek,míg a másik inkább valamiféle rajongást). Megfoghatóbb, ha azt figyeli, milyen Önök között a harmónia, szót értenek-e egymással, bensőséges-e a kapcsolatuk, megvan-e benne a szenvedély, hasonlóak-e a terveik a jövőre nézve, fontosak-e egymásnak. Ezeket Ön érzi a mindennapokban, ezek a fontos kérdések, nem az, hogy szerelemnek nevezzük-e az érzést.

Úgy tűnik, valamiért elbizonytalanodott, garanciát, megnyugtatást szeretne. Ezt az ember nem mindig a párjától tudja megkapni: lehet, hogy Önből fakadnak ezek az érzések, Önnek nehéz elhinni, hogy fontos lehet valakinek, tehát az önértékeléséről van szó, nem pedig a kapcsolatban van probléma. 

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2018. január 12., péntek

392. Szüleim nem engedik, hogy a barátommal lakjak albérletben

Január végén leszek 23 éves. Februárban leszünk a barátommal 3 éve együtt. A barátom 26 éves lesz idén. Még egy évig egyetemre fogok járni, mivel most tartok az MSc felénél. A vizsgáim után szeretnék munkát keresni, tehát következő félévemben, februártól már iskola mellett szeretnék 20 órában 
dolgozni. 


A probléma, hogy a szüleim nem engedik, hogy a barátommal lakjak albérletben, mivel én a bátyámmal lakok, a szüleim által vett lakásban. A szüleim felfogása szerint addig, ameddig ők tartanak el, nem költözhetek albérletbe, mert nem akarják azt fizetni, ha már van saját lakásunk Pesten. 


Ezt meg is értem. A barátommal viszont már másfél éve szeretnénk összeköltözni. A barátom már kezdetben felajánlotta, hogy ő fizetné az albérletet kettőnkre. Ezzel a barátom szüleinek nem volt gondja, csak a szüleim nem mentek bele. A szüleim azt mondták, hogy nem engedhetik, hogy 
más tartson el, mert ez az ő feladatuk, amíg nincs keresetem. Ezt is értem 
valamilyen szinten. 


Most viszont az se tetszik a szüleimnek, hogy úgy költözzek a barátomhoz, hogy én is fizetnék bele az albérlet költségeibe, a rám eső részt teljes egészében biztos nem tudnám finanszírozni, de a hiányzó összeget a barátom állná. Ez a helyzet is maximum egy évig állna fent, mivel iskola után már 
teljes állásban dolgozhatnék. A problémát még tovább fokozza, hogy a szüleim eltervezték, hogy az iskola befejezése után vesznek nekem (/és a barátomnak) egy lakást, úgy hogy a barátom szülei is tennének bele pénzt. A szüleimnek még arról nem is mertem beszélni, hogy már ezt az ötletüket se 
igazán támogatom. Attól tartok, ha lakást vesznek nekünk, akkor egész 
életemben hallgathatom, hogy milyen hálátlan vagyok (amikor nem a tetszésük 
szerint viselkedek/döntök), pedig ők még a lakást is megvették nekünk. Nem 
szeretném, ha ők irányítanák az egész életemet. 


A bátyám idén már 27 éves lesz, de nála még nem jött el az a pillanat, amikor úgy érezné, hogy ideje lenne kicsit lazábbra venni a szülői köteléket. Így két hetente hazajárunk és heti kétszer Skype-olunk a szüleimmel. Én viszont már szeretnék önállóbb lenni és elkezdeni élni a saját életemet. Amikor próbálok kiállni magamért, az lesz a vége, hogy én vagyok a lázadó, aki elhanyagolja a szüleit a barátja miatt. Ekkor hozzá jön még a Bezzeg a bátyád… kezdetű mondat. 


Úgy érzem, nem akarják engedni a szüleim, hogy felnőtté váljak. Sokáig már nem bírom azt elviselni, hogy kötelezően a bátyámmal kell, hogy lakjak, és nem lehetek annyiszor a barátommal, amennyit szeretnék. 


Tanácstalan vagyok, hogy én látom-e rosszul a helyzetet, és a szüleimnek van igaza, vagy jó úton járok, csak valahogy mindenki ellenem van. Ehhez szeretnék tanácsot, segítséget kérni. 
Előre is köszönöm! 


Kedves Levélíró!

Leveléből részletesen kiderül, hogy a gyakorlati kérdésekben mit szeretne Ön, és mit szeretnének a szülei. Arról azonban szűkszavúbban ír, mi az, ami miatt úgy érzi, követnie kell a szülői utasításokat. Annyi utal erre, hogy majd jön a "bezzeg a bátyja" mondat. Azt gondolom, érdemes lenne egy kicsit a belső érzéseire fókuszálni. Ha ezt mondják a szülei (hogy lázad, hogy bezzeg a bátyja, hogy hálátlan) az mit okoz Önben? Mitől fél? Hogy nem fogják szeretni, nem fogják támogatni, hogy megváltozik az Önről alkotott kép? Ha sikerül megfogalmazni a szorongás tartalmát, akkor jobban el tudja majd dönteni, ezek reális félelmek-e, vállalhatók-e, illetve mi éri meg Önnek. Akár a saját vágyai szerint dönt, akár a szülei elvárásaihoz igazodik, mindkettőnek megvan az ára.

Úgy tűnik, ebben a családban nem könnyű leválni, ez érződik leveléből. Valószínűleg később sem lesz az, ezt Ön is érzi, hiszen utalt rá, ha az egyetem után elfogadná a lakást szüleitől, úgy érezné, adósnak tekintik Önt. Tehát nem arról van szó, hogy csak egy évet kell kivárni, és utána minden könnyű lesz...

Ha kívülállóként nézzük a történetet, Ön egy nagykorú ember, aki olyan döntést szeretne hozni az elköltözésével kapcsolatban, amihez nem kéri szülei anyagi támogatását, tehát innentől kezdve ez az Ön egyedüli (illetve párjával együtt meghozott) döntése lehetne. Azt éreztem leveléből, mintha maga is elbizonytalanodna, joga van-e saját keresetéből oda költözni, ahova szeretne. Tehát még Maga sem tekinti igazán felnőttnek önmagát. Én ezt látom a legfontosabbnak, nem azt, hogy szülei hogyan vélekednek. 

Amikor leválásról, függetlenedésről beszélek, nem feltétlenül hangos konfliktusokra, ajtócsapkodásra gondolok. Hanem arra, hogy a belső függetlenséget kellene kimunkálni. Ennek ára van: lehet, hogy bűntudata lesz, amiért a saját útját járja. Lehet, hogy félni fog, hogy "ehhez most mit szólnak majd a szüleim". Lehet, hogy Ön lesz a lázadó, hálátlan gyermek a szülei szemében. 

Vannak családok, ahol könnyebb felnőtté válni, és vannak, ahol ez nehezebben megy, és több fájdalommal jár. Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb szülei is valamivel könnyebben elfogadják, hogy már felnőtt, és talán mást akar, mint ők, de úgy gondolom, ez nem fog magától megtörténni. Úgy gondolom, nem akarnak rosszat Önnek, csak talán ők is tartanak attól az új életszakasztól, amiben már kirepültek a gyerekek, és a saját fejük után mennek. Ez nekik is változás, ami valószínűleg ijesztő számukra. 

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: