Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2012. szeptember 29., szombat

279. Kérjem meg a gyerekeket, hogy ne szólítsanak anyának

Kedves Karolina!

Én egy gyermekotthon lakásotthonát vezetem, ahol 13 állami gondoskodásban élő gyermek él. 4-17 éves korú fiúkat, lányokat nevelek. Nagyon szeretem a munkámat és a gyermekek nagyon közel állnak hozzám. Teljes joggal mondhatom, hogy ők is nagyon ragaszkodnak hozzám. Van a csoportomban 2 gyermek aki anyának szólít. Én nem kértem ezt tőlük, de azt mondták, hogy úgy érzik megérdemlem ezt a nevet, mert mindketten ilyen anyát képzeltek el maguknak akivel ilyen őszinte bensőséges lehet a kapcsolatuk.. Az egyiknek nincs (lány 17 ) a másiknak(fiú 16 éves) nagyon rossz az anyjával a kapcsolata. Ritkán látják egymást.A kislányt 9 éve nevelem, a fiút 1.5 éve ismerem és 3 hónapja került a csoportomba. A felettesem azt mondta kérjem meg a gyerekeket, hogy ne szólítsanak anyának, mert nem én vagyok az anyjuk. Helytelen pedagógiailag ez. Én szóltam a gyerekeknek, hogy ne hívjanak anyának, de mindkettő tiltakozott és azt mondta, hogy ők döntöttek így és joguk van ahhoz, hogy így szólítsanak, mert nekik én vagyok az anyjuk, mert tőlem kapják meg azt amit a biológiai anyjuknak kellett volna megadnia.Nem hajlandóak elfogadni ezt. Mit tegyek? Valóban helytelen ez pedagógiailag?Én úgy érzem, hogy a gyerekeknek erre a szóra, ami valahol a kötődést erősíti bennük szükségük van.Ha helytelen, hogy tiltsam meg, mert azt gondolom a tiltással úgy érezné, hogy ellököm magamtól, amit már szóvá is tettek.

Üdvözlettel: I.

Kedves Levélíró!

Hogy pedagógiailag helytelen-e, erre nem lehet egyértelműen válaszolni, mert valójában nem az anyának nevezés a lényeg, hanem a kapcsolatuk. Én azt gondolom, a helyzet megoldása, ha úgy szoktatja vissza őket a saját nevére, hogy nem rájuk szól, azt hangsúlyozva, mit ne csináljanak, hanem nagyon kedvesen, akár magához vonva, átkarolva őket elmondja, szólítsák inkább xy-nak, Ön akkor is érzi, hogy szeretik Önt, és hogy a kapcsolatuk más dolgokon múlik. Mondhatja példának, Ön is a nevükön hívja őket, és Ön is nagyon szereti őket, tehát fordítva is jó ez. Említhet példákat, hogyan máshogy tudja az ember kifejezni, hogy a másik fontos a számára, például becézéssel, öleléssel (vagy bármit mondhat, ami belefér a kapcsolatukba). Azt gondolom, ha Ön is elfogadja ezt, és őszinték a szavai, a gyerekek is el fogják fogadni.
Cz. K.

2012. szeptember 22., szombat

278. Mit tegyek és kihez forduljak, amikor apósom bántalmazza az anyósomat?

Kedves Karolina,

Házas vagyok 10 éve és a feleséggel együtt egy anyóst is sikerült szerezni.
A gond pedig a következő:

Apósom okkal vagy ok nélkül, tudva, vagy tudat alatt, de bántalmazza az anyósomat: Szavakkal, ököllel. (hogy ezt az anyós kikényszeríti, vagy sem, azt sem tudom) Volt személyes tapasztalatom is, hogy anyóst a balesetire kellett vinni, vagy éppen egy családi ünnep hiúsult meg emiatt.
Erről velük, mármint a feleségem szüleivel nem beszéltem, mert kínos, rosszul érzem magam, és egyébként is az ő problémájuk.

DE! Minden egyes sértés, vagy verés, vagy megaláztatás után felhívja a lányát (a feleségemet) és elbőgi, elregéli, elpanaszolja, elnyávogja, stb ez az egészet.
A bosszantó ebben az, hogy a feleségem
- magába fordul
- elkezdi ölelgetni a gyerekeket, szinte rájuk mászik, "túl szereti" őket
- tönkremegy a hétvége, a tervezett program
- a SZEX élvezhetetlen lesz
- piszkálódni kezd, hibákat keres bennem
- stb
sorolhatnám, lényeg, hogy megöli a családom intimitását, szeretetét, hogy a kedves anyós és após nem tudják megoldani a problémájukat.
Miután a feleségem szüleinél elült a vihar, akkor a feleségemmel ezt nem közlik, hanem nála tovább tart.

Mi a bánatot tegyek és kihez forduljak?

A feleségem már többször mondta, hogy félti az anyját.
A drága anyós meg persze engem is utál, mert férfi vagyok és ez minden hibának a gyökere: nem tudok gyereket nevelni, nem törődök a feleségemmel, stb...

Szóval egy nagy kérdés: Most mit tegyek? A feleségemet sajnálom és valahogy segíteni szeretnék rajta, meg persze a családom egységét is szeretném megőrizni.

Üdv,
G.


Kedves G.!

Ha egyszerű viszálykodásról lenne szó, arról írnék, hogyan vonják ki magukat egy felnőtt, önálló pár magánéletéből. Itt azonban bűncselekmény történt, és ha jól értem, sorozatosan: nem gondolom, hogy ezt házastársak közötti magánügyként kellene, lehetne kezelni. Nem látok bele a viszonyulásokba, lehetséges, hogy felesége nem akarja feljelenteni apját, ám így cinkossá válik, válnak mindketten. Felesége magára vesz egy adag feszültséget a szüleitől, amit Ön is megérez, elszenved, és semmi nem változik, legközelebb ugyanúgy történik minden. Ez így valóban tarthatatlan, mert a felesége olyasmiben vállal részt, amiben nem kellene (a szülei egymás közti lelki problémáiban), és olyasmiben nem lépnek közbe, amiben kötelességük lenne, még ha az utcán látott idegenről volna is szó. Ha nyugodt lelkiismerettel szeretnének tükörbe nézni, és gyermekeiknek is válaszolni, amikor a nagyszülőkről (például a nagymama sérüléseiről) kérdeznek, ne hagyják, hogy ez folytatódjon! A kettőjük közötti lelki konfliktusok az ő ügyük, a bántalmazás nem az. (Amit fölvetett, hogy nem tudja, mennyire tudatos ez apósa részéről, illetve, hogy anyósa hogyan viselkedik vele szemben, a bűncselekmény szempontjából teljesen irreleváns.)


Ami a kérdés másik részét illeti, az érzelmi bevonódást, azt gondolom, ennek felesége a kulcsa. Bizonyára ő is szívesen kivonná magát, de nem könnyű megtenni. (Megjegyzem, ha már túl vannak a gyakorlati segítségnyújtáson, lehet, hogy könnyebb lesz, hiszen érezni fogja, hogy már tett valamit a szüleiért.) Ön azzal segíthet, ha megérti az ő szempontjait, és támaszt nyújt neki. Ha feszültséget, ingerültséget kap Öntől, két tűz közé kerül, és aligha tud higgadt lépéseket tenni. Ha Ön megértéséről és mellette állásáról támogatja, előbb-utóbb lesz ereje, hogy határozottan határt szabjon az anyai lelki inváziónak.

Cz. K.

2012. szeptember 21., péntek

277. A dohányzásról való leszokásban szeretnék tanácsot kérni

A dohányzásról való leszokásban szeretnék tanácsot kérni. A párommal töltött hétvégéken egyáltalán nem érzek késztetést arra, hogy rágyújtsak. Nem dohányzok, és teljes mértékben jól érzem magam. Viszont ha véget ér a hétvége, akkor jön a gond. Jön a hétköznap, a munka és a vele járó stressz. Nem élünk még együtt, de mire eljön az az idő, addigra teljesen szeretnék megszabadulni ettől a szenvedélytől. Mindig elhatározom, hogy akkor többet nem csinálom, és onnantól kezdve valami megszólal bennem valami. Elkezdek pánikolni, s innentől kezdve még többet szívok.

Kedves Levélíró!
Nagyon biztatónak találom a hozzáállását a kitűzött céljához: hogy tudatosan megfigyeli magát, milyen helyzetben gyújt rá, illetve, hogy konkrétan köti valamihez, amikorra le akarja tenni a cigarettát. Néhány éve létrejött egy szervezet, ami kifejezetten a dohányzásról való leszokásban segít, ha jól tudom, elsősorban telefonon keresztül. Javaslom a megkeresésüket, mert biztos vagyok benne, tudnak adni tippeket, hogyan csökkentse, szüntesse meg a dohányzást a hétköznapokban is. http://www.leszokasvonal.hu/ a honlapjuk.
Sok sikert kívánok!
Cz. K.

2012. szeptember 19., szerda

276. Egyikünk sem tudja lezárni a dolgot.

Kedves Karolina!
Volt egy 9 évig tartó kapcsolatom, aminek kb.3 éve lett vége.Én szakítottam,mert úgy éreztem,hogy a barátom túlságosan is rám támaszkodik,és ezt a terhet nem bírom el.Én egy ambíciózus ,feltörekvő ember vagyok,aki újabb és újabb lehetőségeket keres. Ő nem ilyen ;ő nem mer semmibe sem belekezdeni,mintha félne a kudarctól.Az idegei sem éppen vasból vannak;nagyon ki tud borulni.Nekem kellett egyensúlyozgatnom őt lelkileg.Olyan érzésem volt már mellette ,mintha én lennék a férfi és ő lenne a nő a kapcsolatunkban. 


Az a gond,hogy valahogy egyikünk sem tudja lezárni a dolgot. Engem elsősorban az gátol,hogy tudomásom van róla,hogy szakításunk óta nem volt senkije,és még mindig utánam vágyakozik. Tehát úgy érzem,hogy ő még mindig nincs rendben. Nem lehetek nyugodt afelől,hogy továbblépett és boldog. Így viszont én sem tudok igazán továbblépni ,mert állandóan ő jár az eszemben. Felelősséget érzek iránta,és lelkiismeret furdalásom van vele szemben.Ráadásul beszélni is szoktunk gyakran skype-on,ami szintén nem normális, ha az ember el akar engedni valakit. Ha én nem hívom, akkor ő biztsan hív. Van -e valami jó ötlete arra,hogy hogyan kezelhetném ezt a helyzetet? Hogyan zárhatnám le végleg a kapcsolatot kettőnk között úgy ,hogy még gondolatban se jöjjön elő többé.És hogyan "szerelhetném" le őt úgy,hogy közben ne bántsam meg ?


Kedves Levélíró!

Mintha mindketten a másiktól várnák, hogy megszakítsa a kapcsolatot... A volt párja talán nehezebben teszi ezt meg, hiszen nem ő akart szakítani, Öné lenne a feladat. Persze, még az is elképzelhető, hogy ő fog előbb ráébredni, milyen romboló ápolgatni ezt a kapcsolatot, és ezzel elvenni az esélyét annak, hogy legyen egy új. Ön kevesebbet veszít a jelenlegi helyzettel, elsősorban nem Ön szenved tőle, sőt, még egy másodlagos nyereség is az Öné: érezheti, hogy továbbra is pátyolgatja a volt partnert, ez kedvez az önbecsülésének, de a régi, nyomasztó teher nélkül jut ehhez az előnyhöz. Legyen őszinte magához, valamiért erre Önnek is szüksége van, ha másért nem, jól esik biztosítva látni, hogy valakinek ennyire fontos még három év után is.

Ha valóban szívén viseli a volt párja sorsát, engedje őt útnak, ne tartsa fenn vele a kapcsolatot! Meghozott egy döntést három éve, ennek mindkettőjükre nézve következményei vannak, vállalja az Ön részét!
Cz. K.

2012. szeptember 17., hétfő

275. Meg akar halni ha nem folytathatja

Kedves Karolina!

Kérem segítsen dönteni. Nem tudom mit tehetnék. Férjem 43 éves 2 éve jár pszichológushoz, depresszió,ödipusz komplexus, erős bűntudat gyermekkorában elkövetett bűne miatt. Javulást reméltünk a terápiáktól. Kb 1 éve hitelt vettem föl, hogy a heti 1 alkalmat finanszírozhassuk, ugyanis amikor a pénzünk elfogyott férjem öngyilkosságot fontolgatott, mondván neki semmit nem sikerül végigcsinálni. Most elfogyni látszik a hitel is. És a férjem olyan függésben van még mindíg a pszichológusától, hogy örök életére tervezi a terápiát, és el nem tudja képzelni, hogy befejezze, vagy szüneteltesse. Tenni sem hajlandó azért, hogy pénzt keressen rá, vagy kompromisszumot kössön és ne járjon csak 2 hetente. Meg akar halni ha nem folytathatja. Persze én vagyok a hibás mert az anyagiakon keresztül én gátolom. Mit tehetnék? Félek ha tényleg elfogy az utolsó fillér is mi lesz? Mit tesz? Öngyilkos lesz? Kérdésem az lenne. Természetes e ez a függés 2 év kezelés után is? Vagy válasszunk másik szakembert aki segít ezt a függést feloldani? A saját pszichológusát 1 évvel ezelőtt kérdeztem, akkor azt mondta majd fogja oldani ezt a kötődést. és szólt a férjemnek, hogy csak az engedélyével lehet öngyilkos. Nekem úgy tűnik a függés csak erősödött,. Mit tegyek?


Kedves Brigitta!

Csak általánosságban tudok válaszolni, hiszen nem tudhatom, hogy hol tart férje terápiája.
Bizonyos fajta terápiás formáknál nem számít soknak a két év, tehát nem okvetlenül jelent túlzott függést, hogy férje nem szeretné most megszakítani a folyamatot. A heti egy alkalom ugyancsak nem számít sűrűnek., az Ön által felvetett kétheti gyakoriság egy feltáró jellegű terápiánál nagyon ritka lenne. (Sokaknál heti kettő a minimum ülés, ami alatt nem vállalnak terápiát.)

Nekem úgy tűnik, a terápia finanszírozása nagy jelentőségre tett szert a kapcsolatukban. Ön azon gondolkodik, másik pszichológust keresne, aki kevésbé tartja függésben férjét, ugyanakkor Ön az anyagiakon keresztül gyakorol rajta kontrollt. Azt írja, férje nem tesz azért, hogy legyen pénz a pszichológusra. Nem fejti ki, de gyanítom, épp a depressziójára hivatkozva? Mindenki sakkban tartja valamivel a másikat. Ha ki akarnak ebből lépni, hasznos lenne, ha együtt vennének részt a kezelésen, amennyiben a pszichológus nyitott erre, vagy valaki másnál párterápiás kezelésen.
Cz. K.

2012. szeptember 2., vasárnap

274. Házasságban élek, de az eltitkolt szenvedély, vágyakozás egyre nagyobb

Kedves Karolina!
A következő kérdéssel fordulnék Önhöz: Körülbelül 2 éve megismerkedtem egy nálam 12 évvel idősebb férfival. Neki családja van, nekem több éve tartó élettársi kapcsolatom. Egy közös baráti társaságban szoktunk lenni. Az első perctől hatalmas vonzódás alakult ki közöttünk. Ő felkeresett engem a hétköznapokban, de természetesen nem akartam róla tudomást venni. Aztán minél többet találkoztunk a társasági életben, elkezdtem vágyakozni utána és mintha szerelmet éreznék, kialakult valami. Egy kis időn keresztül többször titokban találkoztunk, fantasztikus volt vele minden pillanat. Aztán mivel tudtam, hogy közöttünk nem szabad, hogy történjen komolyabb dolog teljesen elfordultam felőle. Ezek után minden helyen őt kerestem, ő pedig meglepetéseket, üzeneteket küldött a munkahelyemre. A párkapcsolatomban megismerkedésünk előtt sem dominált a szenvedély, vele viszont minden pillanat az volt. A párkapcsolatomra térve, ma már házasságban élek, de ez az eltitkolt szenvedély, vágyakozás egyre nagyobb. Ő mára már a családját is feladná értem, és ennek ma már látszatát is adja. Én pedig teljesen össze vagyok zavarodva. A férjemnek én jelentem a mindent, egy kialakult, hétköznapi életünk van, amellyel nem vagyok elégedett, mert akkor nem vágyakóznék más után, de szeretem őt és nem tudnám feladni a jelent. Nem tudom, hogy ez mennyire normális dolog és mi lehet ilyenkor a megoldás. A férjem gyermeket szeretne. Nagyon tanácstalan vagyok. Előre is köszönöm válaszát.
Flóra


Kedves Flóra!
Azt szokták mondani, egy jó kapcsolatnak három pillére van: az elköteleződés, az intimitás és a szenvedély. Azt írja, utóbbi sosem működött igazán a kapcsolatukban a férjével - bizonyára ezért is fért az életébe egy másik férfi, aki éppen ezt képviseli. Ugyanakkor biztos, hogy a másik két területen sok tartalékuk van, hiszen ezért kötötték össze az életüket, ezért nem lépett még ki a házasságából annak ellenére, hogy jó ideje tart a viszonya. Azt gondolom, ha szeretne a házasságában boldogan élni, csak úgy lehetséges, ha hoz egy határozott döntést arról, hogy a szenvedély iránti igényét is ott szeretné kielégíteni, és ezért fog, pontosabban fognak együtt dolgozni a férjével, ha kell (és ez valószínűnek tűnik), párterápiás segítséggel. De ennek csak akkor van értelme, ha egyértelműen lemond arról, hogy más utat keressen.

Természetesen ez csak akkor működik, ha hisz benne, legalábbis valamennyi esélyt tud neki adni, hogy az otthonukba is beköltözhet a szenvedély, és ha elég értéket lát a házasságában ahhoz, hogy hajlandó legyen tenni érte, és elfogadni, hogy nem azonnal jön a változás. Ezt Ön érzi, Ön dönti el, egy biztos: a másik kapcsolatába fektetett energia nem fogja megjavítani a házasságát.

Azt javaslom, a gyerekkel még várjanak, előbb derüljön ki, sikerül-e kilábalni ebből a válságból.

273. Megakad a torkomban valami

Azzal a problémával fordulok önhöz,hogy mindig azt érzem hogy megakad a torkomban valami és így nagyon nehezen eszek pláne ha egyedül vagyok:Mit tegyek?Segítségét szeretném kérni!

Kedves Levélíró!
A gombócérzés a torokban általában szorongásra, feszültségre utal. Több dolgot tehet: megpróbál utána járni, mi az oka ennek, és segíthet az autogén tréning is. A rendszeres sport is oldja a feszültséget.

Azt írja, főleg, ha egyedül eszik, akkor jelenik meg a probléma: ezt két dologhoz tudom kötni: egyrészt, az ember mások társaságában (általában) kevésbé szorong, másrészt ők el is terelik a figyelmet az evésről és a tünetről. Az első szempontról már írtam, ami a figyelemelterelést illeti, ha egyedül eszik, akkor is megpróbálhatja, hátha beválik. Például nézzen filmet.

Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: