Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2010. november 27., szombat

51.

Kedves Karolina!

Én másfél év óta keresek munkalehetőséget! 25 éves munkatapasztalattal, köztisztviselőként, humánpolitikai jártassággal. Eddig naponta legalább 10 álláshirdetésre adtam be jelentkezésem.

Az álláshirdetések többsége csak azért kerül fel, hogy azt a látszatot keltse, hogy van álláslehetőség! Sok meghallgatáson alázzák meg a pályázót. Van ahol csoportosan "eresztik össze" a pályázókat, hogy beszélgessenek!

Úgy tüntetik fel, hogy a mi hibánk, hogy nincs állásunk! Egzisztencia hiányában már- már el is hisszük Önmagunkról, hogy mi vagyunk az alkalmatlanok, tehetetlenek, lúzerek..

Hány öngyilkosságot eredményez a családok ellehetetlenülése?
Én is egyedülállóként nevelem 2 egyetemista gyermekem és nemsokára a bank elviszi fejünk fölül a házat!!!

Tessék mondani, hogy lehet ezt lelkileg túlélni? ! Hogy ne váljon az emberből depressziós, alkoholista, láncdohányos stb.
Csoda, ha idegileg már nem bírják sokan, főként akiknek csak a gyerekük a hozzátartozójuk, mert már a szülők sem élnek. A barátok már rég nem tudnak az "ilyen lecsúszottakkal foglalkozni", mert inkább nem nézik a kínlódásukat, mert segíteni sem tudnak!

Adjon tanácsot, hogyan tartsam magamban a lelket!


Eszter


Kedves Eszter!

Érthető elkeseredettsége, hiszen részben külső körülmények miatt került kilátástalannak tűnő, kiszolgáltatott helyzetbe. Ami a munkakeresést illeti: előfordul, hogy az ember szorult helyzetben nem látja az összes lehetőségét reálisan, a stressz hatására beszűkült állapotba kerül, így az a segítség sem látható rögtön, ami pedig igénybe vehető. Ezt általánosságban írom, anélkül, hogy az Ön pontos körülményeit ismerném. Ebből egyetlen kitörés a kommunikálás minél több emberrel, baráttal. Igenis tudnak segíteni a barátok, és szívesen is teszik, ha nem egyoldalú panaszkodásból áll a "beszélgetés". Közhely, de igaz, hogy minden szituációban lehet találni valami pozitívumot. Aki ezt komolyan veszi, annak van segítség.
Önnek van miért küzdenie. Bizonyára plusz stresszként éli meg, hogy a gyermekekért (akik már nem is olyan kicsik, így kényszerhelyzet esetén ők is hozzájárulhatnak a kasszához) is felelős. Ugyanakkor mozgósítóereje is van ennek a ténynek - sokan elhagyják magukat ilyen helyzetben, és csak sodródnak az árral, Önnel ez nem fog megtörténni.

A biztonság az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, ha veszély kerül, az erős stresszt okoz. Kérdése tulajdonképpen arra irányul, hogyan lehet kibírni tartósan egy stresszhelyzetet. Ez olyan kérdés, amit sokat kutattak. A rövid stressz kimondottan egészséges, a tartós abban az esetben káros, ha az ember elfogadja, hogy nem tud ellen tenni, és már nem is próbálkozik. Ezt kell elkerülni! Ön ezt nagyon jól csinálja, amit az is mutat az aktív álláskeresés mellett, hogy írt nekem, ebből látszik, hogy igyekszik tenni magáért.

Az anyagiakon kívül nagy nehézség ebben a helyzetben, hogy az ember hasznavehetetlennek, feleslegesnek éli meg magát. Ahogy utalt is rá, a kudarcok kihatnak az ember önértékelésére. Ennek legjobb ellenszere a másokon (elnézést, hogy így mondom: a még nehezebb helyzetben lévőkön) való segítés. Látszólag őrültség, hogy akinek úgyis sok a gondja, még másokon is segítsen, de aki kipróbálja, megérti, miért javaslom.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

2010. november 25., csütörtök

50.

Egy 8 éves kapcsolat áll mögöttem a párommal. Nagyon szerettük egymást, ő volt az a férfi akivel el tudtam az életemet képzelni és most is ő az akivel le tudnám élni és el tudom képzelni, hogy együtt fogunk megöregedni. Rengeteg veszekedés van mögöttünk, és az utolsó komolyabb veszekedésnek az lett az eredménye, hogy ő elbizonytalanodott a kapcsolatunk folytatásában, magában a válás mellett döntött, és megcsalt. Én még mindig őt szeretem és tudom, hogy ő is szeret, csak nem tudja kimutatni, hogy megbánta amit tett, de nem mondja vagy érzeteti, csak a közös hosszú távú jövönket tervezi mindig. Ebből tudom, hogy hosszú távon velem tervez. Ebben sem vagyunk egyformák. Az a baj, hogy szeretnék megbocsátani neki mindent, de nem tudom, hogy hogyan kell, és sajnos a sértettség és megbántottság hülyeségeket csináltat velem. Turkálok a telefonjaiban, e-maljeiben, keresem a bizonyítékot, hogy esetleg újra megcsal. Hogyan tudnám kezelni ezt a problémát, ha meg akarok bocsátani, mert ez hogy idáig jutottunk az én hibám is. Hogyan tudok túllépni azon hogy megcsalt. Honnan kérhetek segítséget, hogy ne bántsam érte és bízni tudjak benne újra. Nagyon szeretném újrakezdeni és új alapokon rendbetenni a házasságunkat. Válaszát és figyelmét nagyon köszönöm. üdv: Timea


Kedves Tímea!

A megbocsátás előtt egy kis „rendrakásra” lenne szükség. Olyan tisztázatlanságok mutatkoznak levelében, ami azt sugallja, bizonyos dolgok nincsenek a helyükön.
Kérdés, mi az, amit a férje valóban érez, gondol, és mi az, ami az Ön feltételezése. (Nem mutatja, hogy bűntudata lenne a megcsalás miatt, Ön azonban tudni véli.)
Ön az életét vele tudja elképzelni, azonban mikor azt írja, hogy a férje hosszútávon tervez, hozzáteszi, hogy ebben különböznek egymástól.

Szerintem először is azt kéne eldönteni, hogy ez a kapcsolat van-e. (A levél első sora egy szakítás utáni volt kapcsolatra utal, később kiderül, Önök együtt vannak.)
Aztán azt kéne megtudni, valójában hogyan gondolkodik, érez a férje, mert jelenleg ez egy egyszemélyes történet, ami az Ön fejében zajlik.

Ha mindez kiderül, akkor jön el az ideje a továbblépésnek, közös építkezésnek.

BK

49.

Kedves Karolina!
Egy 19 éves kiábrándult gimnazista ír most önnek.
Az életem átlagos, élem egy tinédzser életét.
Az iskolában kezdődnek azonban a problémák...
A történelem tanár személyre(pofára) osztályoz, és mivel végzős vagyok, ez eléggé nagy nyomással van rám.
Közeledik a fogadóóra, és ezzel a lavina kitöréséhet is egyre közelebb kerülök.
Mivel szüleim szerint ilyen nem létezik hogy a tanár ember alapján válogatja a jegyeket. Így ez az indok, amivel védekezhetnék semmit sem ér., és az a helyzet minden évben megismétlődik. A családban már rég nem olyan a kapcsolatom a szüleimmel mint régen.
állandóak olyan közhelyek pufogtatása mint pl.: \"amíg az én házamban élsz...\" Elegem van ebből, és minél hamarabb kiakarok szakadni ebből a környezetből.
Igazából kérdésem nincs, csak valami megnyilvánulást várok hogy mi lenne a véleménye erről a helyzetről.
A választ előre is köszönöm. D.L.


Kedves Levélíró!

A történelemjegynél fontosabb lenne az egymással való kommunikálás a családban. Csak így lehet egy fedél alatt élni. A kamasz-lázadás fölött már eljárt az idő, Ön felnőtt ember. Vita helyett próbálja a másik fél szempontjait mérlegelni, és a sajátjait úgy megértetni, hogy a „kinek van igaza” helyett az igényei, problémái, érzései legyenek a középpontban.

BK

48.

Én szeretnék segiteni 1 barátomon,akit elhagyott a párja. Távol van tőlem,és még nem igazán ismerem,így nem igazán tudom hogy mivel segitsem át ezen a dolgon,vagy mit írjak neki,mert csak msn-en tudunk kommunikálni!Mit írjak neki,vagy inkább ne is jelentkezzek nála egy darabig? Nem bizik az emberekben,és nagyon szerette a lányt! Mit tegyek most? Kérem,segitsenek,hogy segithessek!! Várom mihamarabbi válaszukat! Tisztelettel: Hajnalka

Kedves Hajnalka!

Egyszerűen jelezze, hogyha igényli, Önnel tud beszélni. Ennél többet nem kell tennie. Ha igényli a segítséget a barátja, úgyis tudatni fogja, milyen formában tudja elfogadni. Egy kezdő gesztus elegendő az Ön részéről.

BK

2010. november 22., hétfő

47.

Kedves Karolina! Egy számomra megválaszolatlan kérdéssel fordulok önhöz! 28 éves nő vagyok, több mint egy éve \"ismerkedem\" egy fiúval. Ő most lett 30 éves. Előzményekből annyit röviden, hogy ismerkedésünk elején az én volt párom belerondított az életembe amint kiderült mással próbálok ismerkedni. Ebbe a dologba az új ismerettséget is bevonta, de normalizálódott a helyzet nehezen és 4 hónap elteltével újra szóba állt velem és megint tartjuk a kapcsolatot.(mert ez után nem beszéltünk érthető módon, valószínű összekavarodott a helyzettől. Sajnos az egy év alatt három alkalommal találkoztunk,(semmi nem volt közöttünk eddig csak találkozós és elbúcsúzós puszik,érzem a közeledését de valami gátolja benne, talán az én viselkedésem)de több sms telefon és videobeszélgetés volt közöttünk. Nem rég kb. 2 hónapja bevallotta belém szeretett, aminek persze örültem. De változás azóta semmi, néha olyan furának érzem az sms hangvételét. Őt megcsalták már kettő alkalommal és a családi háttere sem rózsás, mivel elvált szülők gyermeke, és az édesanyjával nem tartja a kapcsolatot. Ha kedveskedő üzenetet küldök arra válaszol, ha másfajta hangvételűt arra már nem ír. Kérdésem az lenne, mi játszódik le a fejében, miért nem próbál közelebb kerülni hozzám? Talán fél valamitől? Nem értem, a reakcióját mert intelligens embernek ismerem, aki ha gond van közli. Ha beszélünk mindíg mondja, hogy szeret. Nem értem mit tehetnék. Esetleg bővebben is ki tudom fejteni a dolgokat, ha szükséges. én már teljesen romokban heverek ettől a helyzettől, mivel hiányzik. Válaszát és figyelmét nagyon köszönöm, sokat fog nekem segíteni.
ödvözlettel: Melinda

----

Kedves Melinda!

Kétségtelen, hogy belső ellentmondás van a férfi viselkedésében, ami valamiféle gátat jelez. Sajnos azt csak ő tudja (ha ő tudja, ez sem biztos), hogy ez vajon miből ered. Igen, lehetséges, hogy köze van a megcsalásokhoz, talán másképp alakultak az eddigi kapcsolatai, mint szerette volna, és nem akarja ezt elrontani. Lehet, hogy más ok húzódik meg a háttérben. Jó jel, hogy biztosítja Önt szeretetéről, szerelméről, így remélhetőleg nem annak szól bizonytalansága, hogy Önök jó pár (lesznek) e. Azt gondolom, elég rég óta ismerik már egymást ahhoz, hogy leüljenek, és őszintén beszéljenek arról, ki, hogyan képzeli el a kapcsolat jövőjét, kifutását. Kommunikációs gátat sejtek Önök között, kezdve a volt párja okozta galibától (ami talán ma sincs megbeszélve, hiszen nem véletlenül hozta szóba), a „fura” hangvételű SMS-eken át a közeledés hiányának tisztázatlanságáig. Ezt én jelentősebb problémának látom, minta a felsorolás konkrét elemeit.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

46.

sok kérdésem van nem találom magam
----
Kedves Éva!

Kezdje az első kérdéssel!

BK

45.

Ez egy nagyon bonyolult, és nehéz dolog, amiről szeretnék most \"beszélni\".
Kezdem az elején...
Jelenleg 19 éves vagyok, 17 éves koromba megtetszett egy fiú (nevezzük őt Illésnek), aki akkor 16 éves volt. Az elején még csak tetszett, de idővel bele is szerettem, majd eltelt egy év és összejöttünk. De csak pár hónapra. Szakítottam vele, mert úgy éreztem nem ad ebbe a kapcsolatba apait anyait. A szakításunk után 2 hónappal már együtt buliztunk. Minden bulin mi egy párnak számítottunk. Majd kis idővel lefeküdtünk egymással. Nem volt olyan hű, de nagy szám, de mégis annyira-annyira jó volt vele lenni úgy is... A bulin kívül mi nem jártunk. Nekem ez nem volt jó. Neki... hát nem tudom... és elegem lett ebből is, úgy döntöttem, hogy keresek egy normális pasit. Találtam is egy pasit, de nem normálisat. Vége is lett ennek a kapcsolatnak 1 hónapon belül és mentem is vissza Illéshez. De megint nem mentünk semmire. Úgy éreztem újfent, hogy még kisfiú. Ezért megint kerestem egy pasit, ő a jelenlegi párom (nevezzük őt Pongrácnak). Lassan egy éve vagyunk együtt. De volt 2 hónap szünet. Aminek sok oka van: 1. Illés, mert még mindig nem tudom elfelejteni 2. Pongrác anyukája, aki még mindig azt hiszi, h Pongrác 2éves kisfiú.

Kérdésem a következő lenne.
ön szerint miért nem tudom elfelejteni Illést? Mert van amikor szeretném. Van amikor meg úgy érzem megcsalom lelkileg Pongrácot, mert szeretem még mindig Illést. Milyen kimenetele lehet jelenlegi kapcsolatomnak? Mit tegyek? Segítsen


Kedves Timi!

Csak részleges információkat szereztem leveléből, bizonyos dolgok utalásszerűen jelennek meg. Például az, hogy Illés nem adott bele apait-anyait: vajon ez mit jelent, pontosan… Neki kevésbé volt fontos a kapcsolat? Vagy úgy érezte, nem tesz meg Önért eleget? Ugyancsak nyitva marad, hogy Pongrác anyja hogyan szólt bele kapcsolatukba.

Mindenesetre kiderül, hogy az Illéssel való párkapcsolata bizonyos időszakokban tisztázatlan volt, hiszen a szakítás után is folytatódott, és elgyászolása aligha történt meg. Amikor egy kapcsolat megszakad, érdemes időt hagyni a következő elkezdése előtt, és megélni az elvesztett kapcsolathoz tartozó érzéseket (harag, fájdalom, csalódottság, stb.), helyre tenni a történetet, ha vannak tanulságok, levonni azokat. Enélkül nehéz továbblépni, illetve az új kapcsolat sem lesz jobb, mint az előző volt.
Előfordul, hogy ez a folyamat valami miatt megakad, nem megy végbe a maga útján. Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni a feldolgozáshoz.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina

44.

Kedves Karolina!
A problémám a következő:
2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor számomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.


Kedves B.A.!

Édesanyját szűk két éve vesztette el. Biztosan nem véletlenül most írt, hiszen egyrészt közeleg a karácsony, másrészt halála évfordulója. Ez különösen fájdalmas időszak lehet Önnek.
Az anya elvesztése talán a legnehezebb gyász mindenki életében. Ön elég fiatal is volt, és készülni sem tudott rá, hiszen váratlanul történt. Ilyenkor egy kicsit mindenki megárvul, akárhány évesen is élje át az anya halálát.
Azt tanácsolom Önnek, szóban vagy írásban búcsúzzon el Édesanyjától, még ha ez életében nem is adatott meg Önöknek. Egy nyugodt időszakban, mikor egyedül van, gyújtson egy gyertyát, és mondjon el mindent, amit még szeretett volna, ami most a lelkét nyomja. Meg is írhatja egy levélben, ha az jobban esik. Azt tanácsolom, bármilyen nehéz, engedje meg magának, hogy megélje ennek a fájdalmát. Sajnos az egyetlen módja valaki elgyászolásának, ha az ember „kifájja” magából a veszteséget.
Mivel most kezelhetetlennek, feldolgozhatatlannak éli meg ezt a szomorú eseményt, érthető, hogy retteg Édesapja elvesztésétől. Ahogy előre halad ezen az úton, a félelmek is enyhülni fognak.

BK

Leggyakrabban megtekintett kérdések: