307. Lusta vagyok, akaratgyenge és felelősségtudatom sincsen

Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudatom sincsen, kövér vagyok és gyenge vagyok.
Egy elcseszett ember vagyok, elcseszett élettel. Lusta vagyok mozogni, tanulni, segíteni. Egyedül ülni és enni amire képes vagyok.Most kellene igazán sokat tanulnom, de nem fog menni. Mélyre süllyedtem és képtelen vagyok innen kijönni. A szüleimen élősködöm. Már-már az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejembe. A választ előre is köszönöm.


Kedves Levélíró!
A legfőbb akadálya a változásnak, hogy mintha úgy gondolkodna: minél jobban utálkozik önmagán, annál jobban eltávolodik régi énjétől, és annál inkább tud majd változni. Logikusnak látszó gondolatmenet, a probléma csak az, hogy a változásnak előfeltétele, hogy valamennyire kibéküljön önmagával. Miért is... Az erőfeszítésen kívül az is kell célok eléréséhez, hogy például higgyen abban, hogy képes elérni a kitűzött célt, ilyesmiben hinni viszont csak az tud, aki szavaz némi bizalmat önmagának, aki valamelyest becsüli önmagát. Aztán az is kell ahhoz, hogy kitartson a megkezdett úton, hogy közben motiválja, dicsérje, biztassa magát, örüljön a kis részeredményeknek (bármiről is beszéljünk: fogyás, tanulás, munka, stb.). Ha utálja önmagát, hogy tud örülni, büszkének lenni?


Értem a csapdát, egyfajta ördögi körré alakulhat: változni szeretne, ezért nem meri túlzottan elfogadni, szeretni jelenlegi önmagát, hiszen nem akar olyan maradni, mint most. De higgye el, nem ettől ragad meg az ember, éppen az önutálat bilincseli oda! Ha megtanul együtt érezni önmagával, akár azzal a bénító érzéssel is, hogy eddig még nem sikerült változni, akkor kezdi majd megérezni, hogy ott van saját maga mellett (még ha furán is hangzik ez így) támaszként, és akkor mer majd lépni valamerre.

Sok sikert ehhez a folyamathoz!

Üdvözlettel:

Cziglán Karolina