Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2010. május 27., csütörtök

19.

Kedves Karolina,

Sógorom s egyben jóbarátom ügyében írok magának. Mindketten negyvenes éveink elején járunk, jó évtizede ismerjük egymást. Sosem volt egy kiegyensúlyozott, harmonikus ember, néha jött a dilijeivel, azzal is volt hogy fenyegetőzött, hogy felakasztja magát. Azt hittem, ezeknek a durva dolgoknak már vége. Született két kisgyerekük, egy lány és egy fiú, s úgy látszódott, Laci magára talált. Ki vagyok akadva, mert idestova fél éve minden elölről kezdődött! Tegnap éjjel felhívott hajnali kettő után, részeg állapotban, s azzal fenyegetőzött, megöli magát, mert semmi értelme az életének, hiába van meg mindene, nem tud boldog lenni. Mondtam, hogy ne hülyéskedj Lacikám, ott a gyönyörű családod, a szép feleséged, ,meg a gyerekek, akik imádnak! Ő csak bőgött. Valahogy lebeszéltem, lefeküdt aludni, s ma kaptam tőle SMS-t, hogy bocsánat a tegnapiért, felöntött a garatra, azért volt minden.

Szerintem az alkohol csak kihozta belőle, ami ott volt rég óta. Nem tudom, hogy tudnék neki segíteni, nehogy beváltsa ígéretét, s megölje magát. Én elveszteném a jó barátom, a húgom a férjét, és mi lenne a pici gyerekekkel! Nem mehet ez így tovább!

Tisztelettel:

N. András


Kedves András!


Jó lenne, ha el tudná vinni szakemberhez (pszichoterapeutához) a sógorát! A leírtak alapján több lehetőség is felmerült bennem, milyen problémával küzdhet, de nem akarok egy rövid levél alapján diagnózisokkal dobálózni. Lényeg, hogy nem valamilyen átmeneti zavarról van szó, hanem ellenkezőleg, a családi élet, gyerekek születése időlegesen enyhített a rég óta fennálló problémán. Ez azonban nem hozott tartós javulást, hiszen a zavar gyökere a személyiségen belül rejlik, a környezeti változások csak átmenetileg hatnak rá. Próbálják megértetni Lacival, hogy mindenképp külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy lelkileg megerősödjön.


Üdvözlettel:

B.K.


2010. május 26., szerda

18.

Kedves Karolina!
Kb. fél évig jártam egy fiúval. Most szakított velem, mert nem volt szerelmes. Én még sosem voltam szerelmes, s ebben az esetben sem tudtam eldönteni, mi a helyzet.
A szakítás nem ért váratlanul. (Néhány hónapja felmerült bennem, hogy én szakítok, mert nem vagyok szerelmes, de inkább kivártam, mert nem voltam biztos ebben a szerelem-dologban.Később úgy éreztem, kezdek szerelmes lenni- pl. sokszor elmerengtem napközben, ha eszembe jutott ez a fiú, ilyesmi. De tartok tőle, hogy csak beleringattam magam a szerelembe, mint Bovaryné. Különben van ilyen egyáltalán: valaki beleringatja magát a szerelembe?) Néhány napig levert voltam, de magam is meglepődtem, hogy milyen jól viselem. Igaz, amikor egyik este színházban voltam, ahol a szerelemről volt szó, akkor majdnem sírtam.
Valójában arra volnék kíváncsi, honnan tudja az ember, hogy szerelmes. Mert jelen esetben nekem nagyon jól jönne, ha arra a következtetésre juthatnék, hogy nem voltam szerelmes ebbe a fiúba(így nem tűnnék a magam szemében sem lúzernek), de becsapni sem akarom magam. Furcsa, hogy nem annyira visel meg a szakítás. Ugyanakkor tartok attól, hogy ez csak a vihar előtti csend(1 hete szakítottunk), s majd váratlanul lecsap rám a letargia. Az, hogy nem visel meg, nem azt jelenti, hogy ne erre gondolnék állandóan. Folyton rá gondolok, fantáziálok arról, hogy összefutunk valahol véletlenül, s persze én nagyon szép leszek és vidám, ő pedig jól megbánja, hogy dobott:) Ez, azt hiszem, érthető ábrándkép részemről.
Titokban arra is számítok, hogy felkeres, hogy kezdjük újra. Ennek nem lenne sok teteje, hiszen elég langyos volt eleve a kapcsolatunk, azt felmelegíteni nem lenne egyszerű...
Nem tudom eldönteni, hogy ő hiányzik-e vagy a tudat, hogy van valaki, akihez tartozom. Az ő ölelése hiányzik-e vagy az ölelés maga?
Kérem, ne írja azt, hogy az érzéseim úgyis megsúgják, mi is a valóság! Mert épp ez a gondom, hogy nem tudom eldönteni. Persze vicces, hogy mással akarom eldöntetni ezt az egészet...
Még szeretném megtudni, mennyibe kerül egy ülés Önnél. Nem tudom, mire is lenne szükségem(nem csak e konkrét eset-szakítás-kapcsán, hanem úgy egyáltalán), de már régóta gondolkodom azon, hogy pszichológussal beszélgessek magamról. A személyes kapcsolat felvételére ugyan más e-mailcímet adott meg,de gondoltam nem levelezem kétfelé.
Elég hosszú lett a levél, köszönöm a türelmét hozzá!

Kedves Levélíró!

Arról ír, azon töpreng, honnan tudhatja az ember, szerelmes-e, és szeretne rájönni, a volt társába szerelmes volt-e. Mint írja, ennek azért van jelentősége, mert akkor megtudná, mekkora a veszteség.

Az a fantázia, hogy megkeresi a volt párja, találkoznak valahol, és annyira szép lesz, hogy ő megbánja döntését az én értelmezésemben elsősorban nem a szerelemről szól, hanem a sérült önbecsülés helyreállításáról. Egy szakítást általában úgy élünk meg: valaki nemet mondott ránk, elutasított minket, nem voltunk neki elég jók.
Holott a valóság az, mindenki egy csomó rejtett, nem tudatos elképzeléssel és elvárással megy bele egy kapcsolatba, és nem feltétlenül a másik fél hibája, hogy nem felel meg ezeknek az igényeknek. (Ezt könnyű mondani, nehezebb komolyan venni - főleg ilyenkor.)

Mikor azt kérdezi, szerelmes volt-e, azt úgy fordítanám át: vajon megfelelt-e ez a fiú a szükségleteinek, annak, amit egy párkapcsolattól vár? Vajon kit, milyen embert keres? Mivel nem ismerem, természetesen erre nem tudok felelni, de abból kiindulva, hogy langyosnak találta kapcsolatukat, és már maga is gondolkodott a szakításon, azt gondolom, nem pont ezt. Érthető, hogy megérintette a színdarab, mivel a veszteségérzése valós, hiszen remélte, hogy jól fog működni a kapcsolat, és ebben csalódnia kellett.

Honnan tudhatja az ember, hogy szerelmes-e? Nehéz erre válaszolni, mivel tapasztalatom szerint mindenki mást ért szerelem alatt. Van, aki a komoly, megalapozott kötődést, van, aki egyfajta heves rajongást, és még sorolhatnám a változatokat. Ezért én amondó vagyok, előremutatóbb úgy feltenni a kérdést: elég jó-e nekem az a kapcsolat, amiben vagyok? A benne levő hiányokat (mert az minden kapcsolatban van) elfogadom-e őszintén, vagy titkon neheztelek miattuk? Megvalósul-e, amit egy kapcsolattól várok?

B.K.

17.

Kedves Karolina!


" Lelki segítség " című blogjáról az iwiwen, az önismereti forumból értesültem.


Örömmel töltött el, amikor olvastam írásait ...


Tetszik a pszichológus alapfeladatát jól kifejező megfogalmazása :


" Az alázatot tartom hivatásom lényegének: a pszichológus kísérő, aki a klienssel tart élete egy szakaszán. Támogatja, biztatja, de nem dönthet helyette az úticélról. "


A saját életem tapasztalata is ezt mutatja.

Az önismeret gyakorlása, folyamatos továbbmélyítése, a belső világommal való őszinte szembenézés, engem is erre tanított ...

Hosszú idő telt el, amíg egy Önhöz nagyon hasonló elveket valló és gyakorló szakemberrel találkoztam, aki biztonságos háttért jelentett számomra, és így az egyensúlyi állapotomra való újra rátalálásban is sokat segített ...


Az igazi küzdelmet persze önmagamban kellett megvívni, a korábbi kellemetlen mélybe nyomott élményeimet újra megtalálni a tudatalatti rétegekben ... újra átélni - átérezni az egykori eseményt, és gyakran újabb lelki fájdalmakat is átélve helyéretenni önmagamban. Így alig, vagy egyáltalán nem okozott számomra többé ismeretlen eredetű, kezelhetetlennek tűnő lelki zavarokat!

Jelenleg, - egy évtizede - , már önmagamban létezik a biztonság. Képessé váltam a saját életem - sorsom kormányzására, az olykor viharokba kerülő hajómat kivezetni békésebb vizekre, ahol újra nyugalomra, egyensúlyra találok.


Köszönöm, hogy olvashattam írásait, amelyeket közelinek érzek lekemhez!


B. András


Kedves András!

Köszönöm biztató sorait! Örülök, hogy talált olyan szakembert, aki megfelelt igényeinek, és ma már kellő lelki stabilitással éli napjait! Mindig jó érzés ezt hallani.

B.K.

2010. május 17., hétfő

16.

Kedves Karolin,
Ön nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba kerül a gyerekvállalás, és azóta egyre gyakrabban célozgat esküvőre. Nem fér a fejembe, ha tudtunk együtt élni papír nélkül, a gyerekhez miért kell összeházasodni! Az én szüleim elváltak, így tudom, hogy ez az intézmény nem tartja össze a kapcsolatot. Mondja, maga érti ezt?!
Hálás leszek, ha megvilágítja nekem!

Tisztelettel:
H. Endre

Kedves Endre!

Feltételezem, barátnője biztonságban akarja érezni magát, mielőtt családot alapít Önnel. A szabadelvűség nem mond ellent annak, hogy a házasságnak ma is van olyan jelentése, hogy a két fél vállalja egymást, és persze a hiányának is van üzenete a nő felé. Értem, amit ír, és tény, hogy nem tartja össze a kapcsolatot a "papír". Az az elköteleződés tartja össze, amit barátnője számára a házasság szimbolizál.

B.K.

15.

Kedves Karolina!

Mit gondol az álmoskönyvről?

Üdv: Yvette

Kedves Yvette!

Babonagyűjteménynek tartom, amit játékból lehet olvasgatni, de annál nagyobb figyelmet nem érdemes fordítani rá. Az álmok felhasználhatók arra, hogy belelássunk a tudattalanba, de nem így.

B.K.

2010. május 15., szombat

14.

Nekem az a gondom, hogy az elviselhetőnél jobban szorongok, aminek fizikai jelei is vannak (pl. a gerincem körüli izmok görcsben vannak, egyszerűen nem tudom kihúzni magam). Az egy dolog, hogy ezt belülről megélni és elviselni nagyon nehéz, de sajnos a munkakörnyezetem, a kollegáim is érzékeli a depresszió, a szorongás fizikai jeleket: nem tudom kihúzni magam, néha dadogok, nem tudok koncentrálni, feledékeny vagyok, stb. Ez azért gond, mert nem otthon ülő regényíró vagyok, hanem olyan alkalmazott, akinek emberek között és emberekkel kell együtt dolgoznia, sokszor talpraesettséget, magabiztosságot igánylő feladatokat kell ellátnia. Attól tartok, hogy előbb-utóbb olyan mértékben csökken a munkaképességem és a hitelem, hogy a munkámat is elveszítem, ez pedig az eleve megterhelt lelkiállapotom számára újabb kudarcot és terhet fog jelenteni. Pontosan tudom, hogy a legfontosabb feladat az lenne, ha nem a tünetekkel, hanem a tünetek okával (depresszió) foglalkoznék, hisz ha megszűnne a depressszió, annnak fizikai jelei is megszűnnének. Foglalkozom vele, csakhogy ez hosszabb és költséges folyamat (egyelőre nincs pénzem szakemberre). Viszont rövidtávon jó lenne kezelni tudni annyira a tüneteket, hogy a munkakörnyezetem számára nem váljak teljesen hiteltelenné, és jómagam munkaképtelenné, hisz valamiből el kell tartanom magam... És arra is pénzt kéne keresnem, hogy megfizessek egy szakembert. Tehát dolgoznom életbevágó.
Igyekszem sportolni, egy speciális stresszoldó masszázst is kipróbáltam, nem sokat segítettek. Az SZTK-s szakember sem vált be. Gyógyszereket nem szívesen szednék.
Őszintén szólva, jelen körülmények között nem tudom mit tudnék tenni azért, hogy belátható időn belül megtanuljam valamennyir uralni a tneteimet. A hosszabbtávú, okokat érintő vizsglatot ezzel nem helyettesítve.
Ön mit gondol?

Kedves Levélíró (illetve Commentelő)!

Bejegyzése arra utal, hogy komolyan belegondolt problémái okába, és tudja, hogy fizika panaszai mögött lelki ok állhat. A feledékenység, dadogás, szorongás, figyelemzavar alátámasztja ezt a lehetőséget, de ami számomra még inkább jelzésértékű, az az a látásmód, amit tükröznek sorai: szenved a panaszoktól, emellett fél, hogy kollégáit is zavarja az Ön magatartása, és el fogja veszíteni a munkáját, ha nem sikerül gyorsan kezelni a panaszokat; de ha elveszíti munkáját, még kevesebb esélye lesz (anyagi okokból) segítség igénybevételére... Nem állítom, hogy ez a forgatókönyv kizárt, de feltűnően hiányoznak a leírásból a pozitív lehetőségek. Például, hogy munkahelyén azért tartják meg, mert ők elégedettek Önnel. Hogyha mégis elbocsátják, találhat másik munkát. Egy egyirányú versenyfutás rajzolódik ki leveléből, ahol az egyik versenyző Ön, aki kétségbesetten keresi a megoldásokat, a másik a munkahelye, ami csak idő kérdése, mikor veszi észre az Ön alkalmatlanságát. Értse jól: nem viccelődöm a panaszain, ellenkezőleg: nagyon is érthetőnek tartom, hogy nem érzi jól magát ebben a helyzetben.

Hogy konkrét kérdésére válaszoljak, milyen jellegű segítséghez fordulhat: valóban, pszichoterápiába járni általában viszonylag költséges. Felmerült bennem a családállítás lehetősége: ezek egy hétvégés alkalmak, így egyszer kell megteremteni rá a pénzt (azt gondolom, nem kifizethetetlenül drágák).
Ez a múltban gyökerező, akár születésünk előttről, családból hozott traumák feldolgozását célozza. Nincs semmi üzleti érdekeltségem benne, ez jutott eszembe levele kapcsán, reméljük, jó az intuícióm. Ha érdekli, itt kaphat bővebb információkat: http://www.hellingerintezet.hu
Kívánom, hogy megtalálja az Ön számára megfelelő megoldást!
B.K.

2010. május 12., szerda

13.

Olvastam egy pár esettet és gondoltam én is írok,sajnos nekem is van miről.A férjem lassan három éve külön él tőlünk,magyarázván ,hogy dolgozik értünk.De érdekes módon egy hölgy is belecsöppent ebben a nagy munkába.Nagyon megalázzot és olyasmiket vágott a fejemhez hogy mai napig nem bírtam feldolgozni.A fiam mindent hallott,nagyon megviselték a dolgok őt is.A legnehezzeb korszakába érte ez a dolog,igazi kamasz.Sokat változtunk mind hárman,de sajnos rossz oldalra.Én és a fiam próbálunk élni,de nagyon nehéz,nem így éltünk.Nehéz csonka családnak lenni.Itt a településen nincs család tagunk,aki esetleg segíthetne vagy mellettünk lenne.Erdélyből települtünk átt,sajnos sok kudarc és fájdalom ért amit ma is viselek .Próbálom túl élni a múltat és előre gondolni de mindig van valami ami megakadályoz és akkor kész.Mindennap egy túlélés számomra,mokuskerékben forgok,sajnos.Nehezen de lett munkám is,emberekkel foglalkoznék,remélem sikerül mert nagyon jó szakma.Sérült emberek és ott bizony helyt kell állni és csak épp egészséges emberekre van szükség.40-éves leszek és élni szeretnék és a fiamat éppen egészségesen útnak engedni az életben.Köszönöm hogy írhattam.Tisztelettel: MÁRIA

Kedves Mária!

Köszönöm, hogy megosztotta történetét! Számomra az derül ki leveléből, hogy Ön számos komoly nehézséggel sikeresen megküzdött: a lakóhelyváltás másik országba megviseli az embert, a megcsalás is alaposan próbára teszi az önbecsülését, és helyt állni egyedül anyaként minden nap kihívás, különösen, ha nincs a környezetében segítség. Azt is írja, hogy változtak, nem jó irányban, és hogy nem mindig sikerül a jövő felé nézni. Ugyanakkor az derül ki leveléből, hogy mégis csak sikerült elindulni valamerre, hiszen keresett és talált munkát, és érezhető leveléből, hogy látja értelmét ennek a tevékenységnek: meg akar felelni, tudja, hogy épen és egészségesen van Önre ott szükség. Hogy emlékek formájában elő-előjönnek múltbeli témák, az természetes: a múlt is hozzátartozik mindkettőjük életéhez, nem is kell elfelejteni, csak feldolgozni, helyrerakni. Remélem, hamarosan eljön az az érzés is, hogy most már jó irányban is változtak! Sok erőt kívánok Önnek a továbbiakban is!

Üdvözlettel:
B. K.

2010. május 10., hétfő

12.

Én aszt szeretném kérdezni, hogy élhető túl a szakítás?

Egy 17 éves lány

Kedves Levélíró!

Idővel, türelemmel. A szakítás olyan, mint mikor gyászolunk, hiszen szakításkor is hirtelen elvesztünk valakit, aki addig az életünk része volt. Sajnos nem lehet megspórolni az időt, míg az ember feldolgozza ezt az élményt. Könnyíteni kicsit lehet rajta, érdemes nem teljesen begubózni, hanem találkozni, beszélgetni barátokkal, vagy olyasmivel is foglalkozni, ami eltereli egy időre az ember figyelmét. Idővel enyhül a szomorúság.
Kívánom, hogy minél előbb megtörténjen!

B.K.

2010. május 9., vasárnap

11.

Kedves Karolina,
Leszázalékolva élek rokkantnyugdíjasként, 38 éves vagyok, az igazi nevem nem írnám meg, ha nem baj. Nem sok mindent tudok csinálni, internetezem a nap nagy részében, vagy olvasok, a TV idegesít, olyan vacakságok mennek benne többségében. Nem látok perspektívát az itt levésben, elköltözni viszont nem tudok egyelőre. Kicsit depressziós lettem, bár nem értek hozzá, hogy megállapítsam, ez az-e, de tény, hogy nem telnek vidáman a napjaim. Ha nem is tud erre megoldást (talán nincs is megoldás), azért el akartam mesélni. Legalább tudom, hogy nem a vakvilágba írok, hanem lesz, aki elolvassa.
Minden szépet és jót kívánok Önnek!

Tisztelettel:
Nándi

Kedves Nándi!

Azt hallom ki leveléből, hogy napjai ahhoz képest, amire vágyna, egyhangúan telnek.
Az internet és az olvasás jó dolog, de úgy gondolom, hiányzik Önnek, hogy valamit létrehozzon, hogy hasznosnak érezhesse magát. Nem tudom, hogy pontosan mivel van leszázalékolva, és mi az, amit meg tud csinálni. Ha munkát nem is vállalhat állapota, illetve a faluban lévő lehetőségek (hiánya) miatt, azért biztosan van olyasmi, amit meg tud csinálni, és amivel hasznára lehet másoknak. Pénzért vagy ingyen, mindegy. Ezen keresztül a kapcsolata is szorosabbá válhat a falubeliekkel.
Egyébként, Ön is írhatna blogot, ha van kedve, az is alkotás!

B.K.

10. Elkerülő kötődés

Kedves Karolina!

A kötődéselméletről olvastam egy rövid értekezést, amelyben az elkerülő kötődés rész különösen felkeltette az érdeklődésemet. Egy mondat értelmezésében kérem a segítségét. Szó szerint idézve: "Összefüggést találtak a gyermek születéskori temperamentuma és a későbbi elkerülő kötődés között is, nyilvánvalóan egy nehéz temperamentumú gyermekkel nehezebb jól bánni is."

A kérdésem erre a "születéskori temperamentum" kifejezésre vonatkozik. Kérem, írjon róla pár szóban!
Köszönettel:
Sz. Gábor


Kedves Gábor!
A kifejezés arra utal, hogy bizonyos jellemvonásokkal az újszülött csecsemő is rendelkezik, általában három tulajdonságot szoktak kiemelni: aktivitás, szociabilitás, emocionalitás. A harmadik érzékenységet, a negatív érzelmekre való fogékonyságot jelenti, az első kettő gondolom, nem szorul magyarázatra. A mondat arra utal, aki nehezebb temperamentumú, azzal a szülő nehezebben alakít ki kapcsolatot, ennek következménye lehet a későbbi elkerülő kötődés, tehát az, hogy a gyermek már nem is keresi mások közelségét.
B.K.

2010. május 5., szerda

9. Másfél éves kisfiam az ágyunkban alszik

Kedves Karolina!
Én is szülőként kérdezem önt! Másfél éves kisfiam az ágyunkban alszik velem és a férjemmel. Nekünk (mindhármunknak) így jó. De szüleim és férjem szülei rendszeresen megjegyzéseket tesznek, kifejezik rosszallásukat. Ez amiatt is vicces, hogy anyósomék és az én szüleim egyébként nincsenek túl jóban, és mentalitásban sem hasonlítanak, de úgy látszik, ebben a kérdésben nagyon egymásra találtak. A fotóján úgy látom, ön elég fiatal: kíváncsi lennék, ma mi a pszichológia álláspontja.
Előre is köszönöm:
Hajnalka

Kedves Hajnalka!

Kicsit félek, hogy engem meg fognak kövezni. Ha a pszichológia álláspontjára kíváncsi, úgy korrekt, ha elmondom, sok kolléga szerint tilos együtt aludni a gyerekkel, lehetőleg egyáltalán ne, de minél idősebb, annál kevésbé. De ismerek olyan párokat, akik nem hallgatnak a feddő szóra, még sincs semmi probléma.

És most jön a kövezést érdemlő mondat: a pszichológiai iskolák jönnek-mennek, az anyai intuíció állandó. Gyereknevelés kérdésében a lelkiismeret és a jóérzés felülírja a tankönyveket (és folyamatosan változó anyagukat). Ezt tudom Önnek jó lelkiismerettel mondani.
Persze az együtt alvás akkor működik, ha amellett, hogy a gyermek jól érzi magát, a szülők között is egyetértés van a dologban, ilyesmit nem szabad ráerőltetni senkire.

Minden jót kívánok,
B.K.

2010. május 4., kedd

8. Lányom pszichológus szeretne lenni

Kedves Karolina,

lányom pszichológus szeretne lenni, ezzel nincs is bajom, de aggaszt valami: talán valami problémája van, azért találta ki magának ezt a szakmát, még csak 15 éves, nem tudom, miért éppen ez jutott eszébe. Érdemes lenne az iskolaorvossal beszélnem erről, vagy a háziorvossal, mert sok kamasznak van problémája, főleg lányoknak, az aneroxia például?

egy édesanya

Kedves Édesanya!

Inkább a lányával beszéljen! Ha érdekli, miért pont a pszichológiát választotta, kérdezze meg tőle!
Ha valóban csak a pályaválasztás miatt aggódik, megnyugtathatom: divatos szakmáról van szó, sokaknak eszébe jut manapság, talán ő is látott-hallott valahol egy rokonszenves pszichológust, és ettől kedvet kapott. Tapasztalatom szerint nem problémásabbak, akik ezt a pályát választják, mint az átlag.
Van más oka is, hogy aggódik a lánya miatt? 15 évesen bizonyára kevesebb betekintést enged személyes világába, mint korábban, meglehet, ez indította el az Ön aggodalmát. Hogy a lánya gondolkodik a jövőjén, és célja van, mindenképp jó jel.
(Az anorexiának látható jelei vannak: egészségtelen mértékű súlyvesztés például.)

Üdvözlettel B.K.

7. A szerelmem mindig féltékenykedik

Kedves Doktornő

Az a problémám hogy szerelmem mindig féltékenykedik, pedig én sosem csalnám meg, nem vagyok az a típus. Annyit bizonygattam neki hogy csak őt szeretem! Többször úgy tűnt hogy elhitte, aztán másnap kezdődik elölről, napjában nyolcszor-tízszer felhív hogy mit csinálok, kivel vagyok. Nem bírom tovább!
Előre is köszönöm
Üdv

Kedves Levélíró!

Köszönöm a doktornő címet, de nem vagyok az.
Az a féltékenység, ami állandó, és indokolatlan, sosem a másik félről szól, hanem magáról a féltékenykedőről, az ő önbizalomhiányáról. Kevésnek érzi magát ahhoz, hogy a másik vele maradjon, fél az elvesztésétől. (Esetleg attól is, ha elveszti, talál-e még egy ilyen jót.) Ilyen emberrel nagyon nehéz együtt élni. Fontos tudnia, hogyha belemegy bizonyos szintű ellenőrizgetésbe (mint a sokszori telefonhívás), az jósolható, hogy ez csak rosszabb lesz. Szabjon határt, és fejezze ki, mi az, ami Önnek már nem fér bele! Reméljük, társa kontrollálni tudja saját féltékenységét, ha rákényszerül. Ha nem, akkor külső segítségre lesz szüksége.

B.K.

2010. május 3., hétfő

6. Hozzam én szóba az esküvőt ?

Kedves Karolina
Kedvesemmel három és fél éve vagyunk együtt ,nagyon szeretjük egymást .Én sokat gondolok a házasságra ,de nem kéri meg a kezem ,hiába várom sokideje .Karolina szerint hozzam én szóba az esküvőt ?
Ilona

Kedves Ilona!

A legtöbb férfi ma is szereti, ha kezdeményező lehet ilyen kérdésekben. Ugyanakkor az sem várható el Öntől, hogy némán várakozzon, miközben Önben esetleg réges-rég megérett a döntés, hogy hozzámenne párjához. Nem tudom, mennyire szoktak a kapcsolatukról beszélgetni, abból kiderülne, mik a férfi tervei. Ha ez nem szokásuk, akkor valamilyen ürüggyel a házasságot lehetne szóba hozni egy aktuális esemény kapcsán (ha ismerősük házasodik, például). Óvatosan puhatolózzon, csak úgy ne tűnjön, mintha Ön kérné meg a férfi kezét!

B.K.

2010. május 1., szombat

5. Tavaly február óta vagyok absztinens

Kedves Karolina!

Örömmel olvastam, hogy az A.A. csoportot ajánlotta az egyik kérdezőnek. Tavaly február óta vagyok absztinens, én a csoportban kaptam segítséget. Szükség van az ilyen honlapokra, sok sikert kívánok önnek.
Tisztelettel V. István

Kedves István!

Köszönöm biztató sorait, és gratulálok a sikeréhez!

B.K.

4. Tíz éves kisfiamnak olvashatok-e Harry Pottert?

Tisztelt Bujdosó Karolina!

Az ön véleménye szerint tíz éves kisfiamnak olvashatok-e Harry Pottert? Egyáltalán javasolja-e. Mondtak rá hideget, meleget.

Üdvözlettel
Sz. Anita

Kedves Anita!

Az írónő véleményével többé-kevésbé egyet értek, aki azt ajánlja, az olvasó legalább annyi idős legyen, mint a könyvben Harry Potter. Az első kötetben -ha jól emlékszem-, 11 éves, a hetedikben 17. (Csak hát persze, ha beleszeret a gyermek, ember legyen a talpán, aki visszatartja az újabb és újabb részektől.)

Mivel én magam is olvastam, saját tapasztalatból azt mondhatom, a negyedik rész végéig beszélhetünk mesekönyvről, ott viszont hirtelen fordulattal felnőttmesébe alakul át, onnantól a kötetek vége nem nyújtja a meséktől elvárható megnyugtató feloldást. A negyedik és későbbi részeket még évekig nem ajánlanám fiának, az első három kötetben viszont nem látok veszélyt.
Összességében én színvonalasnak tartom a Harry Potter könyveket.

Üdvözlettel,
B.K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: