Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. szeptember 23., péntek

181. Egyre nagyobb teher az anyósom

Kedves Pszichológus Asszony!

31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most jutottam el arra a pontra, amikor nem tudom kezelni a konfliktusaimat. Amióta megszületett a kisfiúnk, nagyon sok minden változott az életünkben, és a megszaporodott problémákat már nagyon nehezen tudom megoldani. 


A gyereknevelésben: az első félévben a fizikai gondozás mellett a gyermekünk mentális nevelése nem okozott gondot, ahogy viszont egyre jobban kinyílik az értelme, már egyre többször elbizonytalanodom, hogy jó úton haladok-e, jó módszerrel próbálkozom-e, pl. amikor nem akar délután aludni, amikor századszorra is odanyúl a konnektorhoz, vagy olyat tesz, amit nem szabad (megtépkedi a muskátlit), amikor egyik napról a másikra elutasítja az addig imádott gyümölcsöt, fogzás problémái, stb. sajnos a közvetlen környezetemben csak gyermektelen házaspárok vannak, mi voltunk az elsők (a családjainkon belül is), ! akik gyermeket vállaltak, így nincs előttem más kisgyermek példája, a szüleink pedig a 30 évvel ezelőtti emlékeiket próbálják sokszor összekaparni, de általában az már nem a mai nézeteknek és elveknek megfelelő hatásos segítség. 

A bizonytalanságaimat igyekszem olvasással (szakkönyv, internet, fórum tapasztalt anyukákkal) is megoldani (főiskolán hallgatott pszichológia előadások ismeretét feleleveníteni), több-kevesebb sikerrel. Ehhez még hozzáadódik, hogy a férjem (az anyagiakat megteremtendő) rengeteget dolgozik, a munkáját sokszor hazahozza, hogy az elmaradásait pótolja és plusz bevételre tegyünk szert. Viszont emiatt rendszeresen fáradt, ingerült. Ahogy én is, amióta gyermekünk megszületett, mert a nagyszülők 250 km-re laknak, csak mi élünk Budapesten (egy városból származunk) és családi segítségre csak akkor számíthatunk, ha azt jó előre leegyeztetjük, hiszen még a szüleink nem nyugdíjasok. 

Az állandó kimerültség és a szürke hétköznapok, a gyermekünkről való gondoskodás (férjem is kiveszi a részét a gondozásból - fürdet, etet, stb) a párkapcsolatunkra is negatívan hat. Sokszor vagyunk egymással ingerültek, a napközben történő eseményeket nincs idő megbeszélni (ahogy régen tettük esténként), az információkat elfelejtjük átadni egymásnak, az anyagiak miatt sokat aggodalmaskodó férjemnek már nincs türelme estére a kicsihez sem. 

A szexuális életünk nagyjából nulla. Amikor próbáltunk kettesben maradni, elmentünk vacsorázni, de egész este arról beszélgettünk, hogy mit csinálhat a pici babánk. Tudom, hogy még ezt is tanulni kell, de sok lehetőségünk nincs a gyakorlására.

Mostanában jött elő és egyre nagyobb problémaforrásnak látom, hogy a férjem (pénzspórolásból) semmilyen "felesleges" dologra nem akar költeni a gyerekkel kapcsolatban. Járunk babaúszásra, de ezzel kb. ki is merül a dolog. Szívesen járnék baba-mama tornára, ringatóra, játszóházba,! stb. de ezeket drágának találja, pedig megegyeztünk annak idején, hogy a gyereknek erőnkön felül próbálunk megadni mindent. 


Emellett még egyre nagyobb teher az anyósom. A megismerkedésünk elején még szimpatikus volt, látszólag kedves, nyílt, lehetett vele beszélgetni, nem szólt bele semmibe. Aztán az esküvőszervezés alatt már több konfliktusom is támadt vele (Bp-ről elég nehéz volt otthonra megszervezni mindent, ő pedig előszeretettel változtatta meg az előre megbeszélteket, amikor a szolgáltatóktól megrendelésre került a sor - sütemények, virágok), de amióta az unoka megszületett, teljesen kiállhatatlan. Azon túl, hogy a kérésünk ellenére, vagy éppen a megkérdezésünk nélkül mindenféle haszontalan dolgot összevásárolnak, még a gondozásába is folyton beleüti az orrát (pl. hogy miért nem teáztattam újszülött korában az anyatej mellett, miért nem adok citromot neki, ha csuklik - csupa általam elavultnak ítélt dolog). 

Reklamál a hátam mögött a férjemnek, hogy keveset vittem hozzá az unokáját, amikor a szüleimnél voltam, de sosem látogatta meg (eljöhetett volna az én szüleimhez, többször is hívták, vagy akár ingyen van neki a vonat Pestre is). Mindenkinek reklámozza, hogy milyen tökéletes és zseni az unokája, ezzel jó nagy ellenszenvet kiváltva a környezetében, aminek mi isszuk a levét. Soha nem csinálja, amit kérek. Pl. hogy ne vegye fel ölbe állandóan a gyereket. Ügyesen eljátszik a szőnyegen, mégis felkapkodja, hurcolássza a lakásban fel-alá (pedig már tud menni), a legjobb játék, amit ki tudott találni vele: az erkélyen található tuják tépkedése és a reluxa rángatása. Hiába mondom, hogy ott a sok játék (fejlesztő játékok, könyvek, kisautók, dömper), azokkal játszanak. A hátam mögött felnőtt kajával etette (apósom is), aminek persze hasfájás lett az eredménye... egyszerűen eljutottam oda, hogy nem szívesen viszem hozzájuk, nem akarom, hogy velük legyen és már kezdem utálni az anyósomat. 

Ez persze újabb vitaforrás a férjemmel, aki ugyanúgy nem tudja leállítani az anyját, mi! nt ahogy nekem sem sikerült. Az ellenérzéseimet csak fokozta, hogy a múltkor "lehülyézett". Nem a szemembe, csak férjem meghallotta. Nagy botrány lett belőle, bocsánatot azóta sem kért. Mindenki tanácsolja, hogy üljek le vele beszélni, de úgy érzem, hogy abból egy olyan nagy kiabálós, sírós, felemlegetős vita kerekedne, ami után garantáltan nem mennénk oda többet. 

Összegezve a hosszú levelemet: a súrlódások a párommal, az anyósommal és az, hogy sokat vagyok egyedül (mármint hogy csak egy 1 éveshez beszélek napokig), illetve első gyermekes szülő révén még csak tapasztalgatom, hogy milyen a gyereknevelés, elég nehéz időket élek, a barátnőim is a szülőhelyemen vannak... hogyan tudom átvészelni ezt az időszakot? Hogyan tudnám megoldani a konfliktusaimat az anyósommal, a férjemmel? 

Elnézését kérem, hogy levelem ilyen hosszúra sikerült, bízom válaszában.
Köszönettel.
Erika

Kedves Erika!

Az egész problémakör oldódását abban látom, ha elhiszi magáról, hogy jó anya, hogy tudja, érzi, mire van szüksége a gyermeknek, és azt is, mire van szüksége magának.

Jó lenne, ha más anyukákkal is találkozhatna, nemcsak a gyerekkel kapcsolatos információcsere miatt, hanem hogy saját magukról is tudjanak beszélni. Így látná, másokban is sok a kérdés, a bizonytalanság – ettől még ők is jó szülők. Úgy tűnik, mintha a családi kasszáról egy személyben döntene a férje. Ez egyáltalán nincs rendben: ahogy Ön a közös gyermeküket gondozza, ő a család közös pénzét keresi meg, amiről közösen kell dönteniük. Mondja el neki világosan, mire miért van szüksége (nemcsak a gyermekre hivatkozhat, a saját igényei ugyanolyan fontosak), és értesse meg vele, hogy ő is jól fog járni, ha nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb feleséget kap esténként.

Érezhető leveléből a szorongás, vajon mindent jól csinál-e. Egy egyéves gyereket még csak igen korlátozottan lehet „nevelni” a szó klasszikus értelmében. Ha veszélyes dologra készül (pl konnektorhoz nyúlás), határozottan rá kell szólni: „nem szabad”, és persze megakadályozni, hogy belenyúljon. A növényekkel kapcsolatban azt gondolom, inkább a szülő feladata, hogy a gyerek keze ügyéből eltegye, amit tönkretehet. Túl sok lenne egy egyévesnek, ha mindennel kapcsolatban meg akarná tanítani, mihez hogyan nyúlunk. Egyébként ha az anyósnál az a játék, hogy leveleket tépked, végképp nem fogja érteni, otthon miért nem szabad. De azt tanácsolom, konfliktus és vita helyett a növényeket zárja el inkább.

Az anyóst, apóst sajnos nem választhatjuk meg, amit tehet, hogy nagyvonalúan elnézi a „hülyeségeiket” (ha már ezt a szót használták ők is), amíg lehet. Hogy meddig lehet? Amíg dicsekednek a gyerekről, tutujgatják, mintha nem tudna járni és előadják nézeteiket (jól tette, hogy nem adott teát a gyereknek!!), addig el lehet nézni. Mosolyogjon kedvesen, és közben legyen magabiztos: Ön az anyja, Ön dönti el, hogy neveli, mások meg hadd gondoljanak, mondjanak, amit csak akarnak! Amit persze nem kell, nem szabad elnézni, ha például olyan ételt adnak, ami még korai a gyereknek. Sajnos, ha a bizalom megbomlott, leginkább az a megoldás, hogy Ön is jelen van a találkozásoknál. Ez nem szerencsés, mert így kiesnek a nagyszülők, mint segítség, tehát nem tudnak elszabadulni a férjével (vagy egyedül), míg leadja a gyereket hozzájuk, de legalább biztonságban tudja a kicsit. Ha úgy érzi, elfogadtatható velük ez az egy szabály, akkor az még jobb. Feltehetően ők is érzik az Ön ellenszenvét, ez nem kedvez az együttműködésnek. Ha tudna ez oldódni, és mindenki elhinné, hogy a másik is jót akar a gyereknek, az lenne a legjobb. Kívülről nem tudom megítélni, van-e erre esély, remélem, igen.

Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: