Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2013. május 29., szerda

314. Úgy érzem nem bírom tovább a feszültséget

Kedves Karolina!
40 éves, két kisgyerekes anyuka vagyok. kb. 1,5 éve mentem vissza dolgozni. Sajnos a munkám olyan, hogy egyedül rám hárul minden felelősség egy kis cég pénzügyese vagyok. Úgy érzem nem bírom tovább a feszültséget, folyamatosan szorongok. 3-4 óra alvás után felébredek, elöntenek a kétségek, vajon ezt vagy azt jól csináltam-e, végigpörgeti az agyam mivel vagyok elmaradva, így visszaaludni nem tudok. Folyton úgy érzem egy elefánt ül a mellkasomon.Szabályosan elönt és elterjed rajtam a rossz érzés. Nem tudom ellátni rendesen az itthoni teendőimet, folyton rohanok, állandóan fáradt vagyok. A férjem sokat dolgozik és semmiben nem tud segíteni. Már lelkileg sem tudok rátámaszkodni, mert fárasztja a panaszkodásom. Ugyanakkor a munkám majdnem hibátlan, de nagyon pörgős, és sajnos sokkal több mint, amit el tudok végezni. Kérem adjon tanácsot, hogyan tudnék felszabadulni egy kicsit? Állandóan azt érzem, hogy nincs kedvem élni, ami persze nem igaz, hiszen fel szeretném nevelni a gyermekeimet.
Szedjek szorongás csökkentőt?
Tudna nekem javasolni valami megoldást? Vagy én ilyen stresszes típus vagyok és így kell leélnem az életem?

Megtisztelő válaszát előre is megköszönve,

Üdvözlettel:
Szilvi



Kedves Szilvi!

A szorongásoldót azért nem javasolnám, mert itt életvezetési problémáról van szó, inkább azt kellene orvosolni. Legfőképp azt látom gondnak, hogy senki nincs, akit támaszként élne meg, akivel megoszthatná a felelősséget, a gyerekek gondját is egyedül viszi, és "panaszkodni" sem mer. Vajon mi lesz ezzel a kapcsolattal, ha nem tudják, vagy legalábbis Ön nem tudja megosztani, ami foglalkoztatja? Javaslom, időben figyeljenek erre oda, mert elhidegülhetnek egymástól, ha együtt élnek, de nem érzik mindenben társnak a másikat.

Amin még segíteni lehet: hogy mennyire hatnak Önre a munkahelyi élmények, ez nyilván hozzáállás, felfogás kérdése is, ezen pszichológussal lehet dolgozni. A stressztűrést, és hogy jobban tudjon pihenni, autogén tréninggel lehet segíteni. Egyszerű ötletnek tűnik, de a kikapcsolódás is fontos: minden héten legyen egy pár órás időszak, mikor valaki vigyáz a gyerekekre, és nincs más dolga, mint lazítani.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2013. május 23., csütörtök

313. Sírva könyörög, hogy ne kelljen elmennie

Valószínűleg jelentéktelennek tűnik a problémám másokéhoz képest, de nekem komoly fejfájást okoz. 

A történet főszereplője a serdülő kislányom (12 éves), aki alig várta a pár nap múlva elkövetkezendő osztálykirándulást Ráktanyán, amely a civilizációtól teljesen elzárt hely a Bakonyban. Egészen mostanáig. A mai napon azonban könnyek között mesélte el, hogy az egyik kísérő megjárta azt az utat, amerre ők is fognak túrázni és mindenféle siklóval találkozott. Ezt persze fel is vette telefon segítségével és a 2 méter hosszú állatott mutogatta a kislányomnak is, aki ettől teljesen kiborult. Remegve mesélte el a történetet és hallani sem akar arról, hogy ő az erdő közepére menjen a kirándulni. Sírva könyörög, hogy ne kelljen elmennie, mert annyira retteg a siklóktól.

A kérdésem a következő lenne: Mi ilyenkor a helyes szülői magatartás? Engedjek neki és ne menjen el a kirándulásra? Vagy ragaszkodjak hozzá, hogy elmenjen és igenis győzze le a félelmét?

Tisztelettel kérem segítségét és válaszát előre is köszönöm.

Kedves Levélíró!

Nehéz kérdés, mert az ember sejti, hogyha elmegy, valószínűleg jól fogja magát érezni, a félelem, fóbia viszont mégiscsak komolyan veendő dolog, "joga" van a lányának félnie a siklótól. Két trükk jutott eszembe, fontolja meg, hátha valamelyik használható:

- mondja lányának, készüljön úgy, mintha elmenne a kirándulásra, csomagoljon össze, kimennek a megbeszélt találkozási helyre a megbeszélt időben, de ha ott is úgy dönt, nem szeretne menni, akkor visszafordulhat. Valószínű, hogyha már ott lesz a nyüzsgő, túrára készülő társasággal, nem fog akarni kimaradni belőle, és ha szorongva is, de menni akar. (Sőt, még valószínűbb, hogy már a készülődés alatt megtörténik ez a változás.)

- Felajánlhatja, hogy elmennek együtt az állatkertbe, ahol vannak kígyók is, nézze meg őket, élőben is olyan szörnyűek-e, és utána döntsön.
A kettő kombinálható is: elmennek az állatkertbe, a végső döntést pedig a többiekkel való találkozáskor hozza meg.

A kötelezővé tételnek valószínűleg nem sok értelme van, ha lánya meg akarja úszni a kirándulást, aznapra rosszul lesz (valóban), és senki nem jár jól, mert mindenki vesztesnek érzi majd magát.

Kíváncsi vagyok, hogy alakult a történet, ha teheti, kérem, jelezzen vissza!

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2013. május 22., szerda

312. Mostanában egyre jobban eluralkodik rajtam a pánikhangulat

Kedves Karolina!
Alapjában véve jó kedélyű embernek tartom magam, de mostanában egyre jobban eluralkodik rajtam a pánikhangulat. Egy diplomával már rendelkezem, most azt folytatom mesterképzésen, azonban most úgy érzem betelt a pohár, elegem lett belőle. Sok az olyan felesleges tantárgy, amelyek nem érnek semmit hosszútávon, és nincs erőm, sem kedvem velük foglalkozni, legszívesebben otthagynám most az egészet, pláne, hogy mostanában kell szakdolgozatcímet is választani, ami még több felesleges munkával kecsegtet, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy állásom nem nagyon lesz ezzel a diplomával, hiába mesterszak.Pedig ígéretesnek indult, az alapképzésen nem is szembesültem ezzel az érzéssel.Ha állások között nézelődök, sosem találok olyat, amihez én értenék, vagy ahova felvennének. 


Úgy érzem felesleges volt ez a 3+1 év, és még mindig van egy, ami a legmegterhelőbb lesz mind közül.Otthagyni sem tudom, mert a szerződés értelmében vissza kell fizetnem az eddigi 1 év költségeit. De csinálni sincs már erőm, mert feleslegesnek érzem az egészet. Az érdeklődésemet teljesen elvesztettem a szakban emiatt, és ha nem érdekel valami, akkor kínszenvedés az egész. A párom próbál támogatni,de igazából sokat ő sem tud tenni, hogy jobban érezzem magam emiatt. Ha ezek a témák járnak a fejemben, rögtön rámtör a rossz hangulat. 

A jelenben nincsenek anyagi problémáim,de nagyon úgy érzem, hogy a jövőben lesznek, félek a jövőtől. Pedig ez eddig nem volt jellemző rám. 

Elnézést, ha ez nem olyan téma, amiben igazán lehet segíteni, de jól esett leírni így egyben, hogy mi nyomaszt.
Köszönöm a figyelmét!


Kedves Levélíró!

Azt hiszem, megijedt attól, mi következik az egyetem bejósolható, kiszámítható világa után. Azt írja, elvesztette az érdeklődését, mégis az a gyanúm, nem az egyetem változott hirtelen érdektelenné, vagy az Ön személyisége, érdeklődése vett nagy fordulatot, hanem arról van szó, hogy közeleg a vége, és egy csomó szorongató kérdés merül fel a hogyan továbbról. Szeretne látni valamilyen perspektívát, lehetőségeket, hiszen eddig nagyjából lehetett tudni a következő lépést. És mivel ezek ebben a pillanatban nem látszódnak, még az is felmerült Önben, az egésznek nem volt értelme, hiszen diploma nélkül is ugyanennyire látná, mi lesz magával.

Azt gondolom, ezt a bizonytalanságot teljes mértékben nem lehet most kiküszöbölni, mert csak akkor fogja látni, mi lesz az útja, ha már rátalált, ami nem tudjuk, mennyi időt fog igénybe venni. Egy biztos: nem kellene még tudnia, nincs semmivel sem lemaradva. Érdemes lenne egy tervet készítenie, mik a lépések. Most szétnézett az álláslehetőségek közt, egyelőre nem talált szóba jöhetőt. Gondolja át, mi a B, C alternatíva, ha nem bukkan fel továbbra sem testhezálló hirdetés. (Pl. ismeretségi körben kiket fog megkérdezni, van-e állásötletük, elkezd-e valahol gyakornokoskodni/önkénteskedni annak érdeklében, hogy később felvegyék...). Egy ilyen terv ad némi biztonságot, aztán ha úgy alakul, rugalmasan kezelheti, és el is térhet tőle.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2013. május 4., szombat

311. Gyakran érzem úgy, köd van a fejemben

Kedves Karolina!
Az a problémám, hogy nagyon gyakran érzem úgy, mintha köd lenne a fejemben, nem tudok odafigyelni arra, amit csinálok és gyakran elfelejtek dolgokat (23 éves vagyok). Kicsit olyan, mintha fizikailag ott lennék valahol, de fejben mégsem. Elég fura ez az érzés, és a munkámban is elég sok nehézséget okoz. Páran mondták már, hogy furán viselkedem, de sajnos nem sikerül változtatni rajta. Olyan, minta nem tudnék teljesen felébredni. Már gondoltam rá, hogy estleg ez vitaminhiány miatt van, ezért elkezdtem vasat, magnéziumot, stb. szedni, de így sincs változás. Elég sokat stresszelek a munkahelyemen, lehet, hogy emiatt van?
Előre is köszönöm a választ!


Kedves Levélíró!

Amit ír: koncentrációzavar, feledékenység, szorongás, egyes lelki zavarok tünetei is lehetnek, ezért jó lenne szakembert felkeresni. A másik javaslatom, hogy sajátítson el valamilyen relaxációs technikát, például az autogén tréninget, ami segít hatékonyabban pihenni, javítja a koncentrációt is.

Természetesen fakadhat a munkahelyi stresszből a többi felsorolt probléma, de a stressztűrő képességéből is, azaz elképzelhető, hogy Ön érzékenyebb bizonyos feszültségkeltő helyzetekre. Ezen lehet javítani a fent javasoltakkal, és persze felmerül a munkahelyváltás lehetősége is, ha az derül ki, nem az Ön érzékenységével van gond, hanem magával a helyzettel, a munkakörülményekkel. Az sem ritka ugyanakkor, hogy a probléma gyökere máshol van, mint ahol látszólag jelentkezik: elképzelhető, hogy valakit a személyes kapcsolatai tesznek sérülékenyebbé, és emiatt a hétköznapi kihívásokban nehezebben tud teljesíteni.

Tudom, meglehetősen általános a válaszom, ugyanakkor a problémafelvetés is: keveset tudok arról, hogy érez a munkájával kapcsolatban (egyébként szeretné, amivel foglalkozik?), hogy van amúgy a bőrében, milyen a kapcsolat az Önhöz közel állókkal. Így csak kiindulási pontokat tudtam javasolni.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: