124.

Kedves Karolina!

Tanácsot szeretnék kérni Öntől. Huszonöt éves nő vagyok, aki éppen most kezdi el élni az önálló életét egyetem után (most írom a szakdolgozataimat, dolgozom mellette, és most költöztem össze a párommal.) Azonban van három kisebb testvérem, (23, 21, 18 évesek, a két idősebb lány, a legfiatalabb fiú) akik közül kettő (a húgaim) rendszeresen próbára teszik a türelmemet. A szüleink immár 5 éve válófélben vannak, ami mindnyájunkat megvisel, azonban a két húgomat sokkal jobban, mint engem és az öcsémet, talán azért, mert az egyetem miatt én már régebben elköltöztem otthonról.

Az édesapám külföldön dolgozik, ritkán találkozunk vele, édesanyám pedig depressziós a munkanélkülisége és egyéb testi betegségei miatt, így mindenki úgy érzi a családban, hogy nekem kell minden kisebb nagyobb problémát megoldani. Ne értsen félre, szívesen segítek mindenkinek, de úgy érzem, hogy nem tudom miattuk élni a saját életemet. Mindkét húgom mentális problémákkal küzd, a nagyobbik gyakran agresszív, a kisebbik pedig rettenetesen kiábrándult, és mindkettő lelki szemetesládának használ. Ráadásul mindig van valamilyen balhé, ami után mindkét vétkes fél megtalál, és a másikat megpróbálja befeketíteni előttem. Úgy érzem, hogy nincs jogom döntőbírót játszani.

Hogy tudnék ebből a helyzetből úgy kimászni, hogy senki se sérüljön még jobban?
Én is családot szeretnék, de így nagyon nehezen megy.
Válaszát előre is köszönöm: Réka


Kedves Réka!

Érthető, hogy nehéznek éli meg helyzetét. Ön élné saját életét, ugyanakkor a családja is fontos Önnek, ők azonban olyan elvárásokat támasztanak Ön felé, ami túlzás, ami megterheli kapacitásait. Ilyenkor a legfontosabb azt elhinni és megérteni, hogy nem azonos a szeretetlenséggel, ha bizonyos határt húz saját védelmében, amin túl már nem segít, nem nyújt támaszt. Ilyen határra mindenkinek szüksége van, éppen ezért különösen megterhelő, ha a hozzánk legközelebb állók akarják ezt átlépni.

Tehát, ami tanácsolható, hogy bizonyos mértékig maradjon kívül érzelmileg, legyen tudatában, hogy nem dolga, sőt, lehetősége sincs a többiek életét megoldani - legyenek bármilyen szeretett családtagok is. Amennyi erejéből telik, segítsen, de utasítsa vissza, amit túlzásnak érez. Ezt persze könnyű tanácsolni, de éppen azért nehéz betartani, mert ilyenkor a visszautasított fél általában igyekszik mindenféle játszmába belevonni az embert. Például bűntudatot kelteni. A legfontosabb, hogy nem kell harcolnia, meggyőznie bárkit az igazáról. Ha haragszanak, hagyja rájuk, higgadtan mondja el, ez túl sok Önnek, és azt is, mi az, amiben számíthatnak Magára. Nem állítom, hogy ez könnyű, de a saját érdekében próbálja meg! Ehhez kívánok erőt!

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina