94.

Üdvözlöm!
Egy 20 éves lány vagyok, aki nem találja a helyét. Először kamaszkori problémára gondoltam, de évekkel később sem múlt el, és úgy érzem, most a legerősebb. A szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük, holott nem érdemlik meg.
Ok nélkül nagyon rossz kedvem van, ami addig fajult, hogy a magam körül lévőket is megfertőztem vele. Örökös pesszimizmus jellemző rám. Emiatt egyre többször vagyok beteg, gyerekkori betegségeim is kialakultak és egyéb pszihés tünet.
Szeretnék végre boldog lenni, hogyan tudnám ezt megoldani?

Kedves Enikő!

A 20 éves korba még belenyúlhat a kamaszkor (pszichológiai értelemben), ez a felnőtt lét kialakításának ideje. Valamiért úgy látja, érzi, nem bíztatók az Ön előtt álló lehetőségek, inkább borúlátón áll a jövő előtt. Kérdés, vannak-e barátai, és milyen a kapcsolatuk. Ha van kivel beszélgetnie erről, tegye meg (lehet az egy nagynéni vagy unokatestvér is), ha nincs, akkor keressen más módot, akár pszichológust. Nem volna jó, ha tartós depresszióvá alakulna ez az állapot.
A szerettekkel való bunkóság gyakran a leválás része: az ember szereti őket, és fontosak, ugyanakkor érzi, hogy már önálló útra kell lépnie, ezért kicsit igyekszik távolodni.

BK