Üdvözlöm!
Egy 20 éves lány vagyok, aki nem találja a helyét. Először kamaszkori problémára gondoltam, de évekkel később sem múlt el, és úgy érzem, most a legerősebb. A szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük, holott nem érdemlik meg.
Ok nélkül nagyon rossz kedvem van, ami addig fajult, hogy a magam körül lévőket is megfertőztem vele. Örökös pesszimizmus jellemző rám. Emiatt egyre többször vagyok beteg, gyerekkori betegségeim is kialakultak és egyéb pszihés tünet.
Szeretnék végre boldog lenni, hogyan tudnám ezt megoldani?
Kedves Enikő!
A 20 éves korba még belenyúlhat a kamaszkor (pszichológiai értelemben), ez a felnőtt lét kialakításának ideje. Valamiért úgy látja, érzi, nem bíztatók az Ön előtt álló lehetőségek, inkább borúlátón áll a jövő előtt. Kérdés, vannak-e barátai, és milyen a kapcsolatuk. Ha van kivel beszélgetnie erről, tegye meg (lehet az egy nagynéni vagy unokatestvér is), ha nincs, akkor keressen más módot, akár pszichológust. Nem volna jó, ha tartós depresszióvá alakulna ez az állapot.
A szerettekkel való bunkóság gyakran a leválás része: az ember szereti őket, és fontosak, ugyanakkor érzi, hogy már önálló útra kell lépnie, ezért kicsit igyekszik távolodni.
BK
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...