85.

Tisztelt doktornő!

5 hónapja szültem, ami problémamentes volt. Nagyon rossz 9 hónap volt, hiszen végig hánytam, egy hétig kórházban is voltam. Annyira gyenge voltam, hogy utáltam a terhességem. A gyermekem nagy szeretettel vártuk a párommal, ezzel gond nem volt, az utálat a gyengeségre vonatkozott, ami a napi kb. 10-15 hányás okozott. A szülés után teljesen jól voltam, hamar belejöttem az anyaságba, a párommal is minden jól ment, a szexuális életünk is rendben volt. A gondok kb 2 hete kezdődtek. 21 éves vagyok, és egyetemista. Mivel aktív félévem volt az egyetemen vizsgaidőszakom is volt. Év közben nem jártam be az iskolába, tehát a félév végén mindenből vizsgáznom kellett. Lányom októberben született, vizsgaidőszakom decemberben és januárban tartott. Nagyon kimerültem ez idő alatt(nem fizikailag)... Az önbizalmam úgy 2 hete a béka feneke alatt van. Néha hülye gondolataim vannak, pl. hogy undorítóan nézek ki... Józan perceimben tudom, hogy nem lenne erre okom (165 cm, 50 kiló vagyok). Ami nagyobb gond, hogy (ezt a vizsgaidőszak vége felé haladva egyre jobban tapasztaltam) egyáltalán nem tudok koncentrálni, a tanulás szinte alig megy... Most hogy vége lett, és felszabadulhatnék és csak a gyerekkel kéne foglalkoznom egész nap kényszeresen teszek veszek, takarítok, mosok, főzök, és nagyon nehezen veszem rá magamat hogy pl. bemenjek a városba a barátaimmal egy teára (a kisbabám élvezné, nagyon jó kislány). Kb két hete nem tudok lefeküdni a párommal és minden ok nélkül úgy érzem, nem vagyok már belé szerelmes. Kiüresedettnek érzem magam, de nem gondolnám hogy depressziós lennék. Sajnos ingerlékeny is vagyok (ezt nem mutatom, nem mondom ki...) csak érzem, de sokszor amikor az amúgy áldott jó kislányom sír, és nem tudom az okát nagyon megharagszom rá. Nem akarom őt bántani vagy ilyesmi, ne gondolja (nem vagyok őrült és nagyon szeretem). Nagyon meg vagyok ijedve, hiszen eddig egy kedves szeretetreméltó embernek tartott mindenki és én is magamat, most meg olyan mintha egy türelmetlen szörnyeteg lennék. Ebből az egészből maximum a szex hiányát veszi észre a párom, a többi ember előtt meg mosolygok... nagyon szégyenlem. Kérem segítsen! Mit tehetnék és mitől van ez? Lehet hogy nem tűnik túl komolynak az emberkerülés, meg az a nagy közöny amit érzek, de mivel nem érzek örömöt, és boldogságot (amit szülés óta már éreztem!) ezért szerintem mégsem bagatell a jelenség.

Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,
Barbara

Kedves Barbara!

Ismert jelenség, hogy miután az ember valamilyen fontos célon teljes erőbedobással dolgozik, majd megvan a cél, vége a „küzdelemnek”, az illető öröm helyett ürességet, depresszió-szerű állapotot él meg. Azt gondolom, a szülés, majd röviddel utána a vizsgaidőszak hatalmas teljesítmény volt Öntől, most pedig belekerült egy sokkal szétfolyóbb, sok apró feladattal teli helyzetbe, aminek szintén fárasztó megfelelni, de nem azt a koncentrált munkát igényli, ami eddig zajlott. Teljesen normális az a lelkiállapot, amiben most van, és minden valószínűség szerint idővel –külső segítség nélkül is- rendeződni fog. Le kell csengenie az elmúlt hónapoknak, és át kell állni egy új életmódra. Gyakorlatban már átállt, de a lélek még nem tudja követni.
Erről az jut eszembe, hogy állítólag az indiánok nem utaznak repülővel, mert túl gyorsnak találják, és úgy vélik, a lelkük nem tud ilyen tempóval velük tartani. Valami ilyesmi történt Magával is: fizikailag már egy pár hete a boldog, gondtalan, vizsgáin túl levő anya szerepét éli, az érzelmei viszont még elakadtak valahol út közben az űrben. Várja meg, amíg utolérik Önt.

Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina