87.

Kedves Karolina!

Velemenyt,illetve tanacsot szeretnek kerni Ontol.A \"fojtogato anyai szeretet\" problemajaval allok szemben,amely mintha a siron tulrol is gyotorne.Szuleim elvaltak,Edesanyam 13 eves korom ota egyedul nevelt (bar Edesapammal is tartom a kapcsolatot).Alapvetoen jo ember volt,es kivalo haziasszony,mindig tokeletessegre torekedett.Egy szem gyerek vagyok,az egesz eletet ram epitette,mindent megadott nekem,apolt,ellatott.Viszont mivel mindent ram epitett,minden elvarasat,erzelmi terhet is ram rotta.Nem volt csaladja,aszexualiskent parja sem,en voltam az egyetlen kozeli rokona.Talan a \"majomszeretet\" szoval is lehetne illetni a kapcsolatunkat.Ez meg nem zavart tizenevesen,de 20 folott mar egyre inkabb elkezdtem erezni,hogy nem jo igy,fojtogatott a ragaszkodasa,a folytonos martirkodas,a tulzott sertodekenyseg,az hogy mindig mindenrol tudni akart,hogy keptelen volt \"elengedni a kezem\".
Aztan nehany evvel ezelott rakot diagnosztizaltak nala.Probaltam segiteni,sok modszert kiprobaltunk,tobb even at \"egyszer fent,egyszer lent\" jellemezte az allapotat.Az utolso evre azonban belefaradtam.Mar nem tudtam ugy viselkedni vele,mint korabban,ugyan megtettem,ami tolem tellett,hogy levegyem rola a terheket,de mar nem tudtam hosszabb idot tolteni a tarsasagaban,mert ereztem,hogy \"lesziv\",minden pozitiv energiam eltunik,ha vele vagyok,megsem jut elorebb,ugyanolyan remenytelen a helyzet,es ez alatt nem az allapotat,hanem inkabb a gondolkodasmodjat ertem (alacsony onbecsules,kisszeru gondolkodas,erzelmi fugges tolem).
Nem tudtam,mi lesz a vege,de szabadulni akartam.22 evesen mar ugy ereztem,a magam eletet kell elnem,mert sem neki,sem nekem nem jo,hogy rajtam fugg,hogy nincs sajat elete,celja.
Ekkor kaptam egy osztondijat,amelynek reven lehetosegem nyilt majdnem egy evet az USA-ban tolteni.Meg is beszeltuk:jo alkalom lesz,neki arra,hogy elengedjen,nekem arra,hogy felnojek.Mikor eljottem,meg jol volt,el tudta latni magat,nem szorult apolasra,de persze sokat segitettek neki a valoban odaado baratnoi is.
En tehat kijottem Amerikaba.Azonban a kijovetelemtol szamitva Edesanyam allapota rohamosan romlani kezdett,par honappal kesobb meghalt.Bevallom,nem ert keszuletlenul a dolog,a betegsege evei alatt hozzaszoktam a gondolathoz,hogy sajnos ez is megtortenhet,bar remenykedtunk a gyogyulasaban.Nem tudtam hazamenni a temetesere,bar a tavolbol igyekeztem intezni az ilyenkor szokasos dolgokat.A problema,amiben a segitseget szeretnem kerni,az a fennallo helyzet kezelese:
1.Neha buntudatom van amiatt,mert ugy erzem,nem tettem meg mindent Edesanyamert,nem viszonoztam az o onfelaldozo,martirkodo szeretetet,megha tudom is,hogy az a szeretet egeszsegtelen.Hogyan lehet ebbol az ordogi csapdabol szabadulni ugy,ha a masik fel mar nem el?Mit tehetek,hogy ne erezzem magam halatlannak?
2.Sajnos kevesen vannak,akik megertik,hogy mi tortent kettonk kozott,a kivulallok (Edesanyam ismerosi kore,munkatarsak) csak azt latjak,hogy en \"elhagytam\" a beteg anyamat,aki nem ezt erdemelte volna,stb.Gyulolkodo levelet is kaptam mar emiatt.Hogy lehet ezt a szituaciot kezelni?
Elnezest a hosszu level miatt,de muszaj volt ennyit irnom,hogy teljes kepet kaphasson.Valaszat,tanacsait elore is koszonom!

Udvozlettel:Laszlo

Kedves László!

A kulcs az, hogy elfogadja, senki sem mentheti meg a szüleit. Az Édesanyja Öntől várta, hogy érzelmi támasza legyen, de egy anya-fiú kapcsolatban fordítva kellene lennie, így a Maga életösztöne azt diktálta, hogy ne engedjen ennek a szorításnak. Ugyanakkor az anyánk a hozzánk legközelebb álló személy, nagyon nehéz konfliktus, ha egyszerre szeretnénk jók és hálásak lenni, mint gyermek, de visszautasítani bizonyos elvárásokat, amik nem a gyermeknek kellene, hogy szóljanak.

A legtöbb embernek bűntudata lenne, ha épp akkor halna meg az édesanyja, mikor ő külföldön van. Az érzés nem meglepő, azzal mentheti fel magát, hogy ebben a helyzetben nem volt más választása, mint elmenni. A megbékélésben az a döntő elem, hogy nem kell senkit hibáztatni, sem magát, sem Édesanyját - neki is megvan a maga története, amiért így tudta csinálni, miközben nyilván a legjobbat szerette volna.

BK