216. Mikor bánatos vagyok, sokkal többet eszem

Kedves Karolina!

Júniusban a nagypapám agyvérzést kapott, amiből sajnos nem tudott felépülni, jelenleg fekvőbeteg, teljes ápolásra szorul. Ez a betegség rengeteg változást idézett elő a családban, felborult a régi, megszokott rend, az otthoni hangulat feszült, sok a családi konfliktus, szüleim, akik végtelen szeretettel ápolják őt és mellette dolgoznak is, szintén nagyon kimerültek, feszültek. Kezdetben azt hittem, jól fogom tudni kezelni a helyzetet, hiszen muszáj elfogadni a változást. De aztán egyre több negatív változást vettem észre magamon. Mióta elkezdődött az egyetem, azóta kevesebbet vagyok otthon, mivel Pesten tanulok, de gondolataim állandóan a szüleimen, nagyszüleimen járnak. Korábban is gyakran éreztem magam stresszesnek, túlterheltnek, de mostanában eddig nem jellemző tüneteket figyeltem meg magamon. Nem találom önmagam, alább hagyott korábbi lelkesedésem jövőbeli céljaimat illetően. Amiről korábban úgy gondoltam, bátran nézek elébe, meg tudom valósítani, az most inkább kétségbe ejt. Nehezen koncentrálok, nem tudom rávenni magam a tanulásra. Gyakran levert vagyok, sokszor nincs kedvem beszélgetni senkivel, nem igénylem a társaságot. Nyomasztó érzéseimet gyakran evéssel próbálom elszorítani, ha nagyon stresszes és bánatos vagyok, sokkal többet eszem. Éjszaka, mikor tudom, hogy már le kéne feküdnöm, nem tudom abbahagyni az internetezést, csak akkor tudom letenni a számítógépet, ha már lecsukódnak a szemeim. Ön szerint minek a tünetei ezek a változások? Mit tanácsol számomra?

Kedves Levélíró!
Kérdés nekem, hogy az egyetem most indult-e, tehát az otthoni változások egybeesnek-e az Ön életmódváltozásával. Mindenesetre azt gondolom, túl sok, hirtelen Önnek most a családtól való elszakadás: egyrészt a költözéssel elszakadt tőlük fizikailag, másrészt érzelmileg sem nyújtanak olyan biztos, bensőséges támaszt, hiszen a nagypapa ápolása rengeteg erőfeszítést kívánhat - a szülők kimerültebbek, így Ön sem tud belőlük úgy töltekezni, mikor találkoznak, mint rég. Olyan, mintha kényszerű hirtelenséggel kellene felnőnie, leválnia. Ez persze nem lehetséges, hiszen a leválás lassú folyamat, amit a saját igényei kell, hogy irányítsanak. Próbálja tudatosítani magában, hogy az otthoni változás nem jelenti, hogy megszűnt volna a támogató háttér, hogy elvesztette volna szüleit, vagy kevésbé szeretnék Önt. Ez most nehezebb időszak, ami nem tart örökké, biztosan vissza fogja nyerni a család a régi egyensúlyt. Addig is tudatosan törekedjen rá, hogy az Ön számára harmóniát biztosító közegeket találjon, legyen az baráti társaság, valamilyen klub vagy olyan családtagok közelsége, akik kevésbé vannak bevonódva az ápolásba. Előfordulhat, hogy erőltetnie kell a találkozást, noha néha úgy érzi, semmi kedve hozzá. Saját maga érdekében érdemes megtennie!
Cz. K.