Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2011. november 11., péntek

207. Minden apróságon elsírja magát az iskolában

Kedves Karolina!
Van egy 7 éves első osztályos fiam. Két hónapja kezdtük az iskolát. Minden jól indult, szeret járni az iskolában. A probléma az, hogy minden apróságon elsírja magát az iskolában. És ez már olyan gyakori, és olyan sokáig tart egy-egy alkalommal, hogy zavarja az órai munkát is. Mindig érzékeny volt a gyerek, és itthon is gyakran elsírja magát. De nem nagyon értem az okát. Férjemmel jó a házasságunk, van egy 5 éves öccse, akivel nincs ilyen probléma. Bár a két gyerek sokat veszekszik, és nagyobbik gyerekem gyakran mondja, hogy nem szereti a testvérét, és másik testvért akar. Én ilyenkor mindig próbálom neki elmagyarázni, hogy milyen jó dolog egy testvér, és ne mondjon ilyet. A tanárnőkkel is beszéltünk erről, és elbeszélgettem a gyerekkel. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért sír (sokszor nagyon keservesen, és hosszan), csak annyit mond, hogy nem tudja megállni, hogy ne sírjon. Nincsennek maximalista elvárásaink v! ele szemben, mindig biztatom, ha valami nem sikerül úgy ahogyan szeretné, hogy majd legközelebb majd jobban sikerül, és nem kell mindig minden iskolai feladatnak tökéletsnek lennie. De úgy látom ő nagyon maximalista. Félek tőle, hogy lassan az osztálytársai is csúfolni kezdik ezért. Kérem segítsen. Üdv: egy aggódó anya


Kedves Levélíró!
Nehéz válaszolni, kevés a támpont, ugyanakkor sok-sok kérdés felmerült bennem. Elsőként, hogy óvodába járt-e a gyermeke, ha igen, ott volt-e hasonló probléma. Úgy tűnik, mintha eddig csak otthon és most az iskolában merült volna fel. Ha így van, vajon miért éli meg annyira másként az iskolát, mint az eddigi gyermekközösségeket? Nekem különös volt levelében, ahogy fia maximalizmusáról ír, egyben aggasztó is, mert ez azt sugallja, már két hónap után komoly teljesítményhelyzetbe került a gyerek. Nem kellene, hogy így legyen egy iskolába frissen bekerült csemetével. Egy hét éves gyermekben, ha a család is elfogadó és az iskolában sem nyomasztják túlzott elvárásokkal, fel sem merül, hogy maximalista módon meg akarjon felelni bárkinek, hanem a világ dolgai iránti spontán érdeklődés jellemzi. Abban biztosak lehetünk, hogy valamilyen felnőtt elvárást vesz magára, érdemes lenne utána gondolni, honnan származik ez.

Ami az otthoni hangulatot illeti, olyan benyomásom van, mintha a kelleténél kicsit kevesebbet tudnának egymásról. Miért szeretne másik testvért a fia? Mit jelent, hogy szeret járni az iskolába (első ránézésre az ezt követő mondat ellentmond ennek)? Férje hogy látja, vajon mi a fiú problémája - azonos az álláspontjuk ebben?

Azt, hogy pontosan miért sír annyit, valószínűleg tényleg nem tudja fia, ezért nem tudja elmondani sem, ezzel együtt érdemes lenne sokat, ráérősen beszélgetni vele, hogy árnyalódjon a kép: hogyan is érzi magát a bőrében, mit hogyan él meg, mi zajlik a lelkében. És ne féljen a negatív érzéseket is elfogadni! Ha például testvérére panaszkodik a fia, tehesse meg, lehessen dühös is, ne próbálja rögtön lebeszélni erről, és azt várni, hogy fia is meglássa a testvérkapcsolat jó oldalát. Gyanítom, hogy a sírás azért tör elő, mert ez a leginkább (egyetlen?) megengedett formája a negatív érzések kifejeződésének. Találják meg a módot, hogy a harag, düh, irigység stb. is meg tudjon jelenni. A viselkedésben persze támasztani kell bizonyos korlátokat, pl. nem verhetik laposra egymást a gyerekek, de az érzés kimondása, esetleg a kispárna elpáholása miért is lenne tilos? Ne féljen, ettől nem lesz belőle rossz ember, az érzelmek elfojtása azonban okozhat később nagyobb gondokat.
Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: