Kedves Karolina!
Megint megakadtam a férfiak gondolkodásának útvesztőjében. Igazából nem értem mit, miért tesznek. Most egy olyan helyzet állt elő, hogy nincs helyzet. Egy hónapja még minden rendben volt névnapomon felköszöntött, mikulásra aranyos sms volt a válasz. Azután már a harmadik sms-re sem válaszolt. Egyszerűen semmire nem ír vissza. Boldog Karácsonyt kívántam neki elmondtam hiányzik, névnapjára küldtem smst, és egyszerűen semmi. Nem értem mi történt, megkérdezni nem merem, mert úgysem jön válasz Pedig 4 hónappal ezelőtt szerelmet vallott, miatta mondtam vissza egy külföldi munkát, kérte hogy ne menjek el, és persze maradtam. Miatta felfordult az életem kicsit de megérte. Viszont most nagyon megvisel ez a helyzet mi történhetett. Ön szerint félhet közelebb kerülni hozzám, mert érték már csalódások, vagy egyszerűen nem kellek csak nem meri megmondani? Több mint egy éve ismerkedtünk meg, de nem volt közöttünk semmi csak puszi. Pedig megbeszéltük, ha van valami szólunk róla a másiknak. Ön szerint mi lehet a baj és mi lehet a helyes cselekedet a részemről? Mert szerintem magyarázattal tartozik mindenképpen, én így gondolom. Köszönöm szíves türelmét és egyben válaszát. Szép estét kívánok: Melinda
Kedves Melinda!
Ez az a helyzet, mikor valaki, aki megtanulta a kommunikáció alapvető szabályait, és joggal feltételezi ezt másokról is, tehetetlenül áll olyan helyzetben, mikor a másik fél ezekhez a normákhoz (ki tudja, miért), nem tartja magát. Sovány vigasz, de így, ismeretlenül hadd küldjek Önnek megerősítést: maga gondolkodik normálisan, mikor abból indul ki, ha egy komolynak induló kapcsolatot szeretnénk valami okból megszakítani, akkor azt először is megbeszéljük a társunkkal. Meg azt is joggal furcsállja, hogy akit nem rég még kértem, maradjon miattam itthon, és mondja le a külföldi lehetőséget, annak pár hónappal később nem reagálok az SMS-eire. Azt nem tudom, hogy mi áll a férfi viselkedése mögött, de arra biztatnám, hogy ennek magyarázatába ne tegyen több időt, energiát. Az illető nem kész, nem nyitott olyan kapcsolat kialakítására, ami kiszámítható viselkedést, készenlétet jelent. Vannak nők, akikben ilyenkor feltámad a "majd én megmentem, meggyógyítom" buzgalom. Óva inteném ettől! Bár ilyenkor a jó tanács keveset ér...
Üdvözlettel:
Bujdosó Karolina
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
2011. január 13., csütörtök
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...