Édesapámmal kapcsolatban keresem. Gyermekkoromban soha nem éreztem a tiszteletet irántam, mindig megkaptuk(tesvéreim is)hogy mi csak gyerekek vagyunk és ne vitatkozzunk. Soha nem lehetett véleményünk, ha felnőttek jöttek hozzánk, minket bezavart a szobábánkba, hogy ne zavarjuk őket. Alig vártam hogy felnőjek, és ennek vége legyen. 32 éves vagyok, van egy másfél éves kisfiam. Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem miatta a nővérem előtt, aki velem veszekedett. És apámban semmi lelkiismeret furdalás nem volt, sőt. Mikor beszéltünk, én megemlítettem, hogy ezt nem illett volna így csinálni. Nem kiabáltam (bár szívem szerint ezt tettem volna), csak ezt így kijelentettem. Erre felháborodott, hog hogy jövök én ahhoz hogy Őt kioktassam, nem vagyok a anyja. Mondtam hogy én szívességet tettem Neki, amiből végül úgy alakult, hogy nekem lett nagyon kellemetlen helyzetem. Nem is beszéltünk 2,5 hónapig. Közben a hátam mögött minkét testvéremmel közölte, hogy soha nem jön meglátogatni, mert tiszteletlen voltam vele. Ma felhívott, előhozta a témát(én magamtól hagytam volna, nem ér annyit az egész), és csak azt mondogatta, hogy nincs jogom kioktatni Őt. Én meg mondtam, hogy Neki kellene bocsánatot kérnie tőlem, nem pedig fordítva. Erre közölte velem, hogy akkor nincs miről beszélnünk ezután. Nagyon tehetetlennek érzem magam, nem akarom megfosztani a kisfiam a nagypapától, de egyszerűen képtelen vagyok újra és újra meghunyászkodni, mindent eltűrni, csakmert "gyerek" vagyok. Ön mit gondol? Válaszát előre is köszönöm, további szép napot!
Üdvözlettel: Vivien
Kedves Vivien!
Nem derül ki leveléből, hogy valójában mi történt, kár, mert egy példán keresztül jobban lehetne látni, milyen a viszonyuk. De ami érthető, hogy úgy érzi, apja továbbra sem ismeri el Önt egyenlő félként, annak ellenére, hogy már felnőtt. Nem szeretné megszakítani vele a kapcsolatot (már kisfia miatt sem), de meghunyászkodni sem.
Én a megoldást abban látom, ha lemond arról a reményről, hogy apja meg fog változni, és hogy "jó útra" tudja téríteni őt. Ez nem meghunyászkodást jelent, hanem érzelmi önállóságot, azt, hogy már nem úgy hatnak Önre apja szavai, mint egy kiszolgáltatott gyerekre, és nem teszi függővé saját egyensúlyát az apai reakcióktól. Amennyiben egy elhangzott mondatot sértőnek talál, kikérheti magának, vagy bármilyen más módon határozottan kifejezheti nemtetszését, de az sose legyen egy vita indítása, egy átdobott labda, ami az apja térfelén pattog. Apja nem fog bocsánatot kérni, és végül Ön frusztrálódik, amiért megint nem úgy alakult a helyzet, ahogy Ön szerette volna. Azt tartsa észben, hogy csak az Ön viselkedése múlik magán, apjáé nem. Egyébként, egy konfliktust gerjesztő embernek az a legnagyobb büntetés, ha a másik nem háborodik fel, nem veszekszik, nem próbál harcolni, ezt higgye el.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
