2 év alatt meghalt apám, nagyanyám, apósom, anyósom, megcsalt a feleségem egy 1,5 éves kapcsolattal, és elvesztettem a munkámat. Miért ne akasszam föl magam?
Kedves Levéíró!
Értem a keserűségét, és nem fogok tudni megválaszolni a kérdését. Csak annyit mondhatok, hogy mindazok miatt, ami megmaradt, és aminek van értelme az életében.
Amikor ennyi tragédia összejön az embernek, nem tud reálisan látni, a jövőt végképp nem, de még a jelent sem. Azt gondolom, Ön krízishelyzetben van, ezért nem hogy életről-halálról, de semmilyen fontos ügyről nem szabad most döntenie. Ez sajátos állapot, ami kizárja, hogy jó döntéseket hozzon. Most ne várja el magától, hogy tisztán lásson, elég belátnia, hogy válságos az állapota. Ebben a helyzetben indokolt akár kórházi segítség igénybevétele is. Ha budapesti, az Erzsébet Kórház krízisintervenciós osztályán az Alsóerdősor utca 7-ben jelentkezzen, mondja el, hogy öngyilkossági gondolatai vannak! Ha ezt nem szeretné, a másik lehetőség egy lelkisegély vonal felhívása, ahol átbeszélheti a helyzetét és a teendőket. Itt találja a lelki segély telefonszámokat: http://szolgalatok.lelki-segely.hu/. Bármelyiket választja a két lehetőség közül, fel vannak készülve, hogy segítsenek Önnek, a többit már az ottani szakemberekre bízhatja.
Várom visszajelzését egy héten belül, hogy melyik segítséget vette igénybe, és hogyan alakult a helyzet!
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...