240. Sem gyermekként, sem felnőttként nem tudtam megfelelni neki

Kedves Karolina!
Régóta foglalkoztat a gondolat, de érzelmileg már nem érint meg egy régi családi gondom. Még is szeretném lezárni magamban ezt a kérdést. Az érintett személy sajnos nem ad lehetőséget a téma tisztázására. 40-es férfi vagyok.

Édesanyámmal való kapcsolatom kezdetektől nem volt igazán jó és ma sem az. Ez a legkorábbi emlékeimtől kezdve így van. Ennek okát szeretném megtudni. Úgy érzem én nem adtam okot erre, főképp gyermekként nem tehettem. Mindig gondoskodott rólam, de ez csak olyan kötelességszerűnek éreztem részéről, érzelmet nem éreztem mögötte. Visszaemlékezve nincs olyan emlékképem, mikor átölelt, "megszeretett" volna.

Nem tudom miért alakult így, de én Őt magázom, Édesapámat tegezem. Nővérem mindkettőjüket tegezi. Édesanyám állítása szerint én választottam a magázódást, kisgyermekorban. Nekem erről nincsenek emlékeim, de nem tartom életszerűnek.

Édesanyám elmondása alapján velem való terhessége alatt leányt akart, szeretett volna. Mindig olyan érzésem van sem gyermekként, sem felnőttként nem tudtam semmiképp megfelelni neki. Holott gyermekként jó tanuló, amolyan "jó kisfiú", felnőttként káros szenvedélytől mentes, polgári életet élő, dolgozó férfi vagyok.

Tehát a kérdésem: Jól látom-e, mindig is fenntartásai voltak velem szemben édesanyámnak, nem tudott elfogadni igazán gyermekének?
Tisztelettel és köszönettel: Salamon


Kedves Salamon!

Hogy konkrét kérdésével kezdjem: levele alapján nyilván igaz ez az állítás, hiszen ezt a levelet Ön írta, aki így látja.

Nem tudok az objektív igazságról írni, de nem is az a fontos, hanem hogy mit kezd az érzésével. Én azt hiszem, Önben van a megoldás kulcsa, mert ha az édesanyja nem tudja kimutatni az érzéseit (vagy nincsenek, ahogy Ön hiszi), akkor egy jövőbeli beszélgetéstől sem várhat mást. Ami fontos, az nem az, hogy édesanyja mit mond, hanem hogy Ön elgyászolja a hiányait. Azt, hogy több melegségre, gyengédségre lett volna szüksége, és ezt nem kapta meg. És hogy valahogyan megbocsásson anyjának, akinek bizonyára megvan a maga története, amiért nem tudta eléggé szeretni, vagy a szeretetét eléggé kimutatni Önnek. Ez az ő sérültsége, amit hozott valahonnan, valószínűleg sosem fogja pontosan megtudni, honnan, miért. Ami Magán múlik, hogy Ön ne adja tovább ezt.

Cz. K.