Következő lenne a problémám: hazudok. Azzal tisztában vagyok, hogy mindenki hazudik, de én magamnak is. Azzal álltatom magam, hogy nem is vagyok én olyan rossz ember, pedig de. Mindenkit becsapok. Képtelen vagyok szeretni. Illetve ez így nem pontos. Nagyon tudok szeretni, de csak nagyon kevés embert. Voltam vagyok szerelmes is. A szerelmem, aki elhagyott ugyan, úgy notórius hazudozó volt, mint én, csak kevésbé rutinos és intelligens, ezért mindig rájöttem. De ezzel is becsaptam magamat. Elhanyagoltam, úgy voltam vele, 3 éve együtt vagyunk, megszereztem, az enyém, már senki nem veheti el tőlem. Ez is önámítás volt, felsőbbrendűségérzés, blődség. Tudom, elé összetett a gondom. A pénzemet is az emberek becsapásából szereztem, úgy, hogy még csak észre sem vették. Kihasználtam azt, hogy bár nem vagyok közel sem zseni, nagyon jó manipulátor vagyok. Ezzel már felhagytam. Pénzem így nincs pszichológusra, ezért kérném, próbálja meg elmondani, hogyan tudnék megváltozni. Annak okát régóta keresem, hogy miért vagyok ilyen, alapvetően nincs oka, legalábbis nem találtam. Talán csak ebben vagyok jó, minden mást feladok. Igen, egy gyenge pöcs vagyok, de változni akarok! Kérem segítsen
Kedves Levélíró!
Levele alapján az a benyomásom, Ön számára az a lehetőség a legijesztőbb, hogy átlagos. Ezért képes egyszerre ravasz manipulátornak, és aljas gazembernek érezni magát. Miközben azon tépelődik, mennyire rossz ember, élvezi, hogy foglalkozhat magával, és szinte mindegy, milyen: jó vagy rossz, lényeg, hogy az nagyon-nagyon legyen. A maga számára is megkönnyebbülés lenne, ha találna valami külső célt, bármi olyasmit, aminek Ön szerint értelme van, és energiájának egy részét arra szánná. Egy-két év múlva visszanézve jó érzés lesz, hogy alkotott valami Önön kívül eső dolgot.
Cz. K.
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...