Kedves Karolina!
Kérdésem a szakmával kapcsolatos lenne.
23 éves frissdiplomás vagyok, idén júliusban végeztem el a pszichológia BA-t, tehát „viselkedéselemző” a végzettségem, és bár felvettek a mesterképzésre, de csak levelezőre, így kénytelen vagyok rendes munka után nézni. Azt szeretném kérdezni maga szerint mennyi esélyem van így egy szakmába vágó területen elhelyezkedni, pl. asszisztensként egy pszichológus mellett Budapesten? (Elsősorban a klinikai terület vonz, az iskola és a HR világa már kevésbé.) Volt ilyesmire már példa?
Gyakorlattal sajnos nem rendelkezem, épp ezért örülnék is, ha végre kipróbálhatnám magam az életben, de ugyanakkor nem tudom hogy merre keressek. Az interneten levő álláshirdetések sajnos nem bővelkednek a pszichológus asszisztensek keresésében (ami persze nem lep meg…), ráadásul vidéki vagyok, de mindenképpen Bp-re szeretnék költözni.
Tudom, nem könnyű kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen végzettséggel (a tanárok se tudják), de ha mégis lenne vmi ötlete, hogy kb. hol próbálkozzak, örülnék ha megosztaná velem :)
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:
Kati
Kedves Katalin!
Sajnos pont olyan tippet nem tudok adni, amit leginkább szeretne, tehát amiben a pénzkereset és a szakmai tapasztalat együtt lenne meg. (Ez nem jelenti, hogy nincs ilyen, persze.) Ha ez az ideális kombináció nem jön össze, azt tudom tanácsolni, hogy a szakmai gyakorlatot valamilyen önkéntes munkával szerezze meg. Ilyet biztosan talál, például el lehet menni lelkisegély szolgálatokhoz (a Kék vonal rendszeresen keres embereket, ha a gyerekek érdeklik, a Háttér Társaságnál épp most fog indulni új képzés, ha a szexuális kisebbségek érdeklik /www.hatter.hu/), de úgy hallottam, szoktak önkénteseket foglalkoztatni a Hospice-nél, és valószínűleg még sok más helyen. Mivel a klinikai irány érdekli, és a pszichológia szakok általában kis súlyt fektetnek annak megtanítására, mit is kell kezdeni egy hús-vér emberrel a való életben, ezt hasznosabbnak gondolom, mint asszisztenskedni valaki mellett. De ha esetleg valaki tud ilyen lehetőséget, és megírja, szívesen továbbítom az információt.
Sok sikert kívánok!
BK
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...