Remélem tud nekem segíteni, mert nagyon kétségbe vagyok esve kisfiam viselkedése miatt. Ketten vannak testvérek a fiam 6, lányom 5 éves múlt. Az utóbbi időben mindkettőjük sokat mondogatja nekem, ha valamiért rájuk szólok, hogy nem is szeretem őket, így aztán ők sem engem, bárcsak ne is vagy ne ilyen anyukájuk lenne. Kisfiam a mai napon pedig közölte egy újabb vita után, hogy lelő engem és bárcsak ne is lennék.
Ezeket az ún. beszólásaikat mindig próbálom megbeszélni velük és most is mondta a kisfiam, hogy ő csak viccelt, de én ezt egyáltalán nem tartom nevetségesnek és tanácstalan vagyok a szerintem zsarolásukkal szemben. Hozzáteszem sosem verem őket, rájuk kiabálni azonban sokadik oda nem figyelés esetén szoktam, bár már erről is beszéltem velük. Most teljesen el vagyok keseredve és megkérdőjelezem saját szülői képességeimet, valóban ennyire rossz anya lennék ?
Válaszát előre is nagyon köszönöm,
Tisztelettel: Mónika
Kedves Mónika
Sajnos vannak olyan fontos körülmények, melyek nem derülnek ki leveléből. Például van-e apa, és ha igen, ő hogyan reagál ezekben a helyzetekben, illetve az, hogy általánosságban milyen szoros, meghitt a kapcsolata gyermekeivel. A leírt jelenség jellemző, vagy az amúgy érzelmekkel teli kapcsolatban bukkannak fel ezek a megjegyzések időnként? Ez mind nem mindegy, de azért leírom, ami ennyi alapján mondható. Valamiféle jelzésnek, figyelemfelkeltésnek minősül, amit gyermekei mondanak. Próbálja ne sértésként felfogni ezeket a mondatokat (és ne is zsarolásnak, ahogy említette), hanem azon gondolkozzon, vajon mitől bizonytalanodhattak el abban, számíthatnak-e az Ön szeretetére. Biztosan nem az alkalmankénti kiabálások miatt. Nem váltak külön a férjével? Nem hiszik azt, hogy választaniuk kell kettőjük között?
Amit ezen kívül tehet, hogy minden alkalommal biztosítja őket, hogy Maga igenis szereti őket, és ez örökké így is marad. Ha ezzel a viselkedése is összhangban van, a gyerekek meg fognak nyugodni.
Cz. K.
