Én egy 27 éves férfi vagyok, és kisgyerek korom óta nagyon komoly problémáim vannak az emberi kapcsolatokkal. Beilleszkedni soha nem tudtam egyetlen közösségbe sem, bár néhány röpke pillanatot leszámítva erre gyerekkoromban nem is vágytam. 1-2 barátom mindig akadt ugyan (hozzájuk ragaszkodtam is), de velük is csak nagyon nehézkesen, inkább a "véletlen" műveként sikerült összebarátkoznom. Sokszor értek már olyan vádak, hogy illetlen, érzéketlen vagyok, többek között a szüleim a mai napig időnként előhozakodnak azzal, hogy úgy érzik (az egész családdal egyetemben), hogy nem szeretem őket, ami egyáltalán nem igaz, mégsem tudom megfelelően kimutatni a szeretetemet, örömömet. Sok egyéb furcsaságomból kifolyólag (pl rázom a kezeim, hajlamos vagyok részletekbe belemerülni, stb...) én már régóta egy enyhe fokú autizmusra gyanakszom, szakemberhez ezzel eddig nem fordultam, ugyanis kicsit ódzkodom egy hivatalos diagnózistól (tartok tőle, hogy attól a pillanattól feladnám a küzdelmet, és tovább romlana a helyzet). Másrészről szívesen fejleszteném magam (amennyiben ez ilyen idősen még reális), fáj, hogy fájdalmat okozok a szeretteimnek, akaratom ellenére. Ráadásul szeptembertől a továbbtanulás mellett döntöttem, amit új esélynek fogok fel, amit jó lenne a lehető legjobban kihasználni, vmi kapcsolatfélét kialakítani másokkal, ideális esetben elfogadó párt találni.
A kérdésem igazából az lenne, hogy lehet-e, és ha igen, milyen mértékű fejlődést elérni? Vannak-e esetleg felnőttekkel foglalkozó csoportok, ahol ilyen problémákkal küzdőknek segítenek, akár szakértői vélemény nélkül is? Amennyiben mindenképpen előkövetelmény a szakértő vélemény, azt hol, és hogyan lehet beszerezni?
Válaszát előre is köszönöm,
Ben
Kedves Ben!
Semmiképp nem gondolnám Önt reménytelen esetnek, hiszen csak az nem tud változni személyes kapcsolatok terén, aki nem akar, vagy nem látja be, hogy kellene. Ön komolyan vette családja visszajelzéseit, és gondolkodik önmagán.
Mint biztosan tudja, ha foglalkoztatja egy ideje a téma, az autizmus inkább egy skála/dimenzió, mintsem olyan kategória, amibe vagy beletartozik valaki, vagy nem. Tehát kiben kevesebb, kiben több az autisztikus vonás. Jól teszi, hogy nem ebben a címkében keresni a megoldást.
A kommunikációs, társas készségek természetesen fejleszthetők minden életkorban. Leginkább csoportterápiát vagy bármilyen önismereti csoportot javasolnék, olyat, ahol kaphat visszajelzést a többiektől. Az is jó, ha a hétköznapi életben vállal fel minél több társas helyzetet, és az élményeit egyéni terápiában dolgozza fel. A lényeg, hogy mindkettő megvalósuljon: a társas helyzet gyakorlása, és egy külső szemlélővel való feldolgozás.
Cz. K.
