Üdvözletem!
Van egy 18 éves fiam, aki nagyon agresszív, és tanácstalan vagyok. Próbálom, szépen megmagyarázni neki a dolgokat, és meggyőzni arról, hogy ha ennyire nem tud uralkodni az indulatain akkor keressünk fel egy pszichológust. De sajnos az a válasz menjek én oda, mert én vagyok bolond nem ő. Már félek tőle, mert rám emeli a kezét, és sajnos az egész család retteg, mikor kezdi el az őrjöngését. Fenyegetőzik, tör-zúz. Mit tehetek? Hogyan vigyem orvoshoz, mert látom, hogy egyedül nem tudja megoldani, a segítséget pedig nem fogadja el. Attól tartok köz-és önveszélyessé válik, ha nem teszek valamit. Magam pedagógus vagyok, ezért már mindent megpróbáltam amit tanultam pszichológiából. De semmi nem használ. Parancsol, utasít, követel. Ha nemet mondok őrjöng, és támad. Két éve hagytuk el az apját, pont az agresszív viselkedése miatt. Őt sem tudtam annak idején rávenni, hogy tegyen valamit. Most a gyerek teljesen leutánozza az apja viselkedésformáit, és éppen úgy reagál mint Ő Tudom, hogy a gyökér onnan indul,de tenni szeretnék valamit. Még kiskorú, március végéig, szeretném tudni, mint szülője, tehetek-e valamit, hogyha kell "kényszerből" vigyem orvoshoz. Nem akarok rosszat neki, de nem akarom végignézni, ahogy tönkreteszi magát, és maga körül mindenkit. Kérem adjon tanácsot hova fordulhatnék, vagy mit tehetnék! Előre is köszönöm!
Tisztelettel:Éva
Kedves Éva!
Egyértelműen a családterápia lenne a megoldás. Mindketten a másik felet hibáztatják: jó lenne kilépni ebből a keretből, nem felelőst keresni, hanem azt, hogyan tudnának közösen változtatni a kapcsolatukon. Ehhez külső, elfogulatlan személyre van szükség. Kényszeríteni nem tudja fiát, hogy pszichológushoz menjen, nem is lenne értelme, mert bizonyára nem nyílna meg, nem lenne motivált a változásban. Ha onnan közelít, hogy van valami, amiben egyetértenek: egyiküknek sem jó, ami most otthon folyik (az agresszív kitörések kétségbeesett jelzései ennek), és mindketten érdekeltek abban, hogy valami változzon, akkor van rá esély, hogy rábeszélje fiát a terápiára. De csak akkor, ha Ön is nyitott rá, és nem csak a fiától várja a "megjavulást".
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...