263. Ha nem dolgozik egész nap semmit se csinál

Kedves Karolina!
A testvéremmel kapcsolatosan szeretném leírni aggodalmaim. 4 tagú család vagyunk, a szülőkkel jómagam és nővérem élünk. Ő 32 éves, nálam 10 évvel idősebb. Teljesen motiválatlan személyiség, nem célja önállósodni, lusta, néha arra nem képes, hogy a mindennapi dolgait rendezze Pl: lemenjen a boltba. Dolgozik, de a munkája inkább kibújó kifogás a feladatok elől - Pl: "Tegnap nehéz volt a munka, ezért ma egész nap pihenek.". A probléma csak ott van, hogy nincsenek barátai, nem jár sehová, partner kapcsolata is nagyon rég volt. Ha nem dolgozik egész nap semmit se csinál. Mindig is voltak furcsaságai, amelyek mostanában egyre erősödnek. Mindentől fél. Fél ismerkedni új emberekkel, fél önálló életbe belekezdeni. A szociális félelmein kívül szorongásai is vannak. Egyszer a szomszédban elektromos tűz volt, azóta mániákusan retteg, hogy nálunk is lesz, de sorolhatnám a különböző ilyen jellegű félelmeit. A legsúlyosabb az étel undora, irreálisan minden ételt romlottnak hisz. Aggodalmam azóta erősödött, hogy egyre többet tettekben is megnyilvánulnak ezek a félelmei, 1 napig nem voltunk itthon csak ő volt, és az összes elektromos eszközt kihúzta, az hűtőből sok ételt kidobott és egyéb. Azután döntöttem el, hogy írok önnek, miután tegnap éjjel hajnalban én még ébren voltam és filmeztem, és ő berontott a szobámba mert "furcsa hangokat hallott, és furcsa szagokat érzett", és nem a filmezésem hangjára mondta mert megmutattam neki, hogy erre gondolsz? Már javasoltuk neki, hogy nem szégyen felkeresni 1 orvost, de ő ezt határozottan elutasítja.
Kedves Levélíró!

Pedig fontos lenne, hogy külső segítséghez jusson, mert magától nem fog megváltozni a helyzet. Esetleg közelíthet onnan, hogy Önök is elkísérik, és részt vesznek családterápián. Ehhez az együtt élő családtagoknak bele kell menniük a dologba. Kettős értelme lenne ennek: egyrészt testvére látná, mindenkinek fontos, hogy ő hogy van, másrészt azért lenne jó, mert ez az irányzat rendszerként tekint a családra: anélkül, hogy hibáztatna bárkit, vagy felelősöket keresne, arra keresi a választ, hogyan lehet úgy változtatni, hogy mindenkinek jobb legyen. Nyilván nem könnyű az együtt élés (például, mikor a hűtőből kidobja testvére az ételeket), így Önök is érintettek a történetben, nem a testvér egyszemélyes problémájáról van szó.

A másik érv a terápia mellett (legyen egyéni vagy családterápia), hogy testvére biztosan nem érzi jól magát a bőrében, tehát megéli az ún. szenvedésnyomást: azt a szenvedést, ami motiválja az embert, hogy bekapcsolódjon és bent maradjon egy terápiában. Efelől is közelíthet: megkérdezheti, nem akarja-e, hogy ne kelljen ennyit félni, hogy könnyebb legyen az élete. Ha nem azt érzi testvére, azért kell pszichológushoz fordulni, mert vele baj van, hanem azért, hogy neki jobb legyen, van remény a meggyőzésre.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina