Segítségét szeretném kérni, hogy a lehető legjobban dönthessek egy számomra nagyon fontos kérdésben.
32 éves férfi vagyok. Ezidáig nem igen gondolkodtam komoly kapcsolatban senkivel, és eszerint is éltem. Az életemben bekövetkezett egy komoly változás, családi tragédia, ami elgondolkodtatott, hogy merre is haladok. Egy éve megismerkedtem a jelenlegi élettársammal, akivel egy hónap után össze is költöztünk. Lehet, hogy egy kicsit gyors volt ez az összeköltözés, de van egy nagyon aranyos kislánya és csak így tudtunk együtt lenni. Elég jól kijövök a gyerekekkel, ezért nagyon hamar össze is barátkoztam a párom gyermekével, aminek nagyon örültem. Mivel nagyon szeretem a párom és a kislányt is nagyon megkedveltem, ezért rájöttem, hogy ő (ők) az akire vártam. Ezért mindent el is követek, hogy megtartsam őket. Páromnak vannak olyan berögződései, amik nem igazán tetsszenek nekem, és ezt neki is jeleztem. Nem vagyok egy vitatkozós típus, inkább nyugodtan szeretem megbeszélni a problémákat.
Nem szeret csókot adni (kapni se), megölelni a másikat, megfogni a kezét, tehát semmi olyat, ami szerintem az egymás iránti kötődés mindennapi velejárója. Eddig nem sok szerencséje volt a férfiakkal, és talán ez miatt vált ilyenné. A szexuális életünkre is erősen kihat ez a fajta zárkózottság. Kapcsolatunk elején se szeretkeztünk annyit, mint amennyit szeretnék. Megjegyzem, hogy nincsenek teljesíthetetlen elvárásaim, de szerintem ebben a korban a heti egy alkalom részemről nem nagy kérés. Jelenleg nagyjából a havi egy alkalom a valós együttlét. Többször felhozom beszélgetés szintjére ezt a témát, de mindig sértődöttség a vége. Itt még megjegyezném, hogy nőgyógyászati probléma is fellépett az egy év alatt és én azt az időt is szépen kivártam és mellette álltam mindenben. Ez a probléma elmúlt, de a helyzet változatlan. Legtöbbször a magyarázat a részéről az, hogy fáradt, amit meg is értek, mert eléggé fáradékony. Nem igazán tudom, hogy mit csináljak, mert már rendszeresen belülről gyötröm magam. A szívem azt mondja, hogy tartsak ki mellette, mert szüksége van rám és én is szeretem. Az eszem, meg azt sugallja, hogy lépjek ki a kapcsolatból. Kérem segítsen.
Köszönöm.
Attila
Kedves Attila!
A kapcsolatuk, amennyire kiderül, nem szenvedélyes szerelemként indult, hanem mindkettőjük részéről inkább a család, a biztonság vágya dominált. Ez teljesen rendben van, sőt, valószínűleg kedvezőbb alap egy tartós kapcsolathoz, mint a romantikus szerelem. Azonban ez azzal járhat együtt, hogy a szexuális összeszokás több idő, esetleg nem zökkenőmentes. Jó lenne őszintén beszélgetni arról, hogy a párja hogy látja ezt a kérdést, érzi-e, hogy segítségre lenne szüksége, és nyitott-e rá, hogy igénybe is vegyék.
Fontos lenne látni, de az csak a párja leveléből derülne ki, hogy érzi magát ebben a kapcsolatban, régebben hogy viszonyult a testi intimitáshoz (beleértve a csókot, ölelést), esetleg érte-e valami rossz élmény ezen a téren. (Nem annyira a párkapcsolatokra gondolok, inkább gyermekkori élményekre.) Amit Ön tehet, próbáljon nagyon finoman puhatolózva beszélgetni vele ezekről a kérdésekről. Kereshetnének párterápiás segítséget.
B.K.
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...