Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2016. október 18., kedd

381. Vádolom magam, tehettem volna többet

Kedves Karolina
Én már nem vagyok gyerek, de talán kezdjem az elején. Eleve neurológiai rendellenességgel születtem, amit figyelemzavar, asszimmetria és 8-éves koromban egy agydaganat diagnosztizálása tett elviselhetetlenné. Rossz képességeim miatt 3-as 4-es közötti tanulóként mindig kevés voltam arra, amit igazán szerettem volna (irigy is voltam arra,akinek sikerült). Nehezen bejutottam egy gyenge középiskolába, aztán egy színvonal alatti főiskolára. Azóta már 10 év telt el és azóta próbálom összekaparni a diploma kiadás feltételéül szabott nyelvvizsgát(a szóbeli már megvan). Sokáig tisztában vagyok lehetőségeim szűkös mivoltával és hogy nálam százasabb embereknek sincs sokszor ennyi, de ez sovány vigasz.Néha meg egyenesen vádolom magam, mert hát tényleg tehettem volna többet. Találkozott ilyen esettel korábban?

Dani

Kedves Dani!

Amit leírt, az a történetének egyik olvasata. Eszerint talán jogosan haragszik, irigy azokra az emberekre, akiknek az Önénél könnyebb élet adatott meg, másfelől saját magára is haragszik, mert úgy érzi, többet is tehetett volna (ezt nem tudom megítélni, de elfogadom, hogy bizonyára így van, ha így látja). Egy másfajta olvasat pedig az lenne például, amiben a világ legszerencsésebb és legsikeresebb emberének tartja magát, amiért a 8 éves kori agydaganat ellenére most itt van, még egy főiskolát is elvégzett, és éli életét. Hogy melyiket látja, Önből fakad, Önön múlik, nem az objektív körülményeken...

Kezdjük az irigység kérdésével: kár tagadni, hogy az élet nem igazságos. Amellett, hogy igaz a közhelyes kijelentés, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az is igaz, hogy azért az egyik ember sokkal több nehézséget kap, a másiknak meg elég simán alakulnak a dolgai. Mégsem érdemes erre túl sok energiát és időt szánni, mert az, hogy az ember épp szerencsétlennek vagy irigylésre méltónak találja magát, leginkább azon múlik, kit választ összehasonlításul. Nem mennék bele, hogy soroljak példákat, kikhez képest szerencsés Ön, hogy egyáltalán arról beszélgetünk, milyen színvonalú iskolát végzett, de szerintem tudja, hogy sokan vannak, akik Önre lehetnének irigyek.

Ami a saját magához való viszonyát illeti: talán azért ítéli meg magát szigorúan, mert arra gondol, hogy Önnek mindent, apait-anyait bele kellett volna adnia, mert rosszabb adottságokkal indult. De úgy látom, sokat elért a nehezebb indulás, egészségi állapot dacára, és elképzelhető, hogy lehetett volna többet, de vajon mások mindent kihoznak magukból? Nem robotok vagyunk, akik élete arról szól, 100%-ot teljesítsünk, hanem emberek, akik szeretnének teljes életet élni. Ennek része a munka, tanulás, teljesítés is, de része az elbambulós pihenés, a zenehallgatás, a barátokkal együtt töltött idő és sok minden más is. Önnek is legyen az a célja: teljes életet élni, ne maximálisat. És onnantól, hogy ez a cél, talán nincs is értelme összehasonlítani magunkat másokkal, hiszen ez a lehetőség, a teljes életé mindenki előtt nyitva áll.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: