367. Mindennaposak a veszekedések

Kedves Pszichológus!
A húgom (25 éves) januárban vetett véget egy 3 éves kapcsolatának,ami megbánt, begyógyszerezte magát! Időben észleltük, különösebb dolog nem történt belőle, de azóta anyával nagyon megromlott a viszonya. Mindennaposak a veszekedések, bántja a szüleimet szavakkal,"köpdösi őket". Ők tehetnek a szakításukról, anya marta szét őket, pedig a 3 év alatt mindenki figyelmeztette hogy nem hozzá való, szélhámos! Tiszta depressziós, állandóan a sötét szobában fekszik, alig csinál valamit! Nagyon anyás volt gyerekként is, most meg talán utálja is őket! Látni rajta hogy utál otthon lenni, szerinte a szülőkben van a hiba, környezetem szerint is sokat változott. Most azt vette a fejébe, hogy albérletbe megy! Nem akarnánk engedni, mert otthon megvan mindene gyűjtögetni is tud, de hiába a stabil talán jól fizető állása, albérlethez kevés! Begyógyszerezés után járt pszichológushoz, de hiába tanácsait nem fogadta meg, sőt nem is hisz neki! Mit tegyünk, csak a szüleimet sajnálom! Engedjük el? Hogy tudnék rá hatni! Milyen magatartást tanúsítsunk? Válaszát köszönöm!
Mária


Kedves Mária!
Ha röviden válaszolnék, azt mondanám: legyen (csak) a testvére! Megértem, hogy sajnálja szüleit. Mégis, ha segíteni szeretne húgának, akkor forduljon felé is, és próbáljon afelé nyitni: ő hogy van, vele mi történt, történik. Levele nagyobbrészt a húga és szülei kapcsolatáról szól, és olykor egészen úgy fogalmaz, mintha harmadik szülőnek tekintené magát. ("Milyen magatartást tanúsítsunk? Engedjük el?") Ne vegye kritikának, de nem az Ön feladata eldönteni, hogy húga menjen vagy ne albérletbe. Igazság szerint talán már nem is a szüleié, hiszen felnőtt, kereső emberről van szó, de amennyiben csak a szülők anyagi segítségével lenne megvalósítható az albérlet, az ő döntésük, hogy megadják-e.

Azt is nehéz megítélni, szülei vajon hogyan hatottak a kapcsolatra, de nem is kell ebben igazságot tenni. Volt egy fiú, akit nem kedveltek, húga szerette, valamiért szakított vele, ebben akár benne lehetett a szülői hatás, de mivel megbánta döntését, talán ezt utólag eltúlozza, hogy áthárítsa a felelősség egy részét, számos részletet nem is tudunk, hiszen magába a kapcsolatban nem látunk bele. De éppen a mindentudást, a bírói szerepet kellene ahhoz elengedni, hogy húgának segíthessen, és egyszerűen csak felajánlani a támogatást, a beszélgetést, az elfogadást. Azzal együtt is elfogadhatja őt, hogy nem szereti, ahogy szüleivel beszél. A saját érzéseit elmondhatja: hogy Önnek ezt miért rossz hallani. De ettől még nem kell bármelyik oldalra állni: végül is az ő dolguk rendezni a kapcsolatukat (a húgáé és szüleié), ebben Önnek nincs felelőssége.

Egy fontos dolog nem derül ki leveléből: Önnek eddig milyen volt a kapcsolata a húgával? Régebben tudtak-e jókat beszélgetni, volt-e, amit megosztottak egymással? Ha igen, az könnyebb helyzet, van mire alapozni. Ha nem, akkor sem késő elkezdeni. Ez viszont csak akkor működhet, ha egyenlő félként tekint rá, és kíváncsi, neki mit jelentett ez a kapcsolat - még akkor is, ha Önnek nem volt szimpatikus a férfi. Ha érdekli, miért keseredett el ennyire a testvére, és érdekli, hogy ő mit érezne most segítségnek. És a hangsúly az "ő"-n van. És a nyitottságon: húga másik ember más személyiséggel. Attól még, hogy neki más választásai vannak, másképp beszél a szüleivel, lehetnek jóban, és segíthetnek egymásnak. Most éppen Ön neki.

Ha gyakorlatiasan nézzük az első lépést: kérdezze meg, hogy van.

Jó párbeszédet kívánok:
Cziglán Karolina