366. Hogyan tudnám a kötődésünket erősebbé tenni?

A következő kérdésem lenne: van egy alig 3 éves nevelt kislányom, aki most került júliusban a családunkba. Férjemmel és 16 és fél éves fiammal szeretettel fogadtuk be a kislányt. rendkívül szeretetigényes, és ő is rengeteg szeretetet ad mindnyájunknak. vannak lemaradásai kortársaihoz képest (játékban, figyelemben stb.), de most nyáron együtt leszünk és remélem sikerül majd őt fejleszteni. 5 napos korától élt csecsemőotthonban, nagyon sok dolgot nem volt módja megtanulni, kipróbálni. Kérdésem ahhoz kapcsolódna, hogy a kislány nagyon barátságos, általában mindenkihez, főként a férfiakhoz. Utcán, hivatalban is odafut vadidegenekhez és köszönti őket, szia bácsi/néni. Hogyan tudnám ezt valahogy leépíteni, hogyan tudnám a kötődésünket erősebbé tenni vagy ki tudom-e még nála egyáltalán alakítani?

Köszönöm előre is segítségét:
Bella

Kedves Bella!

A konkrét kérdésével kapcsolatban: nem gondolom, hogy sietősen le kellene ezt építeni. Kislánya látni fogja, hogy Önök nem köszönnek az idegeneknek, csak az ismerősöknek, és idővel megtanulja ezt az új rendet. Ahogy írja is, ő sok mindent nem tanult meg, ami más gyerekeknek természetes: a csecsemőotthonban nem tapasztalhatta meg a különbséget, hogy van ismerős, és van idegen, és az idegennek nem kell köszönni. Aki ott volt, az bizonyos fokon ismerősnek számított, még ha idegen is jött valamiért látogatóba, akkor is normális volt, ha üdvözli a gyerek. Gondolom, keveset jártak ki, így számára nem különül el ez a két kategória: akivel kapcsolatban van, és kivel csak egy időben vannak az utcán (postán stb.)

Hozzáteszem, a családban nevelkedett gyerekek sem ugyanúgy viszonyulnak az idegenekhez, mint a felnőttek, van persze gyerek, aki kifejezetten tart az idegenektől, de sokan könnyedén odamennek, és beszélgetésbe elegyednek ebben a korban olyannal is, akivel a felnőtt szabályaink szerint már nem tennénk.

Érthető, ha figyelik, vajon milyen viselkedés lehet a csecsemőotthonos nevelkedés eredménye, és ezeknél talán erősebben felmerül Önökben, hogy "korrigálni" kéne. És ilyenkor talán túlzásba is esik az ember, és olyasmi is zavarni kezdi, ami bizonyos fokig természetes gyermeki tulajdonság, például a közvetlenség. Úgy gondolom, ezzel most nincs dolga, a bácsik, nénik általában jó néven szokták venni, ha egy 3 éves kedvesen rájuk köszön, emiatt senki sem fog furcsán nézni Önökre. Ha nem rendeződne magától a "probléma" (ha ez az), akkor később, egy-két év múlva már szóvá tehetik, de akkor is kedvesen, esetleg viccelődve, hogy "nem kell azért az egész várost üdvözölni", de ne úgy, mint hibát, mert ezzel azt az érzést kelthetnék, hogy barátkozni, nyitni mások felé nem jó. Idővel meg fogja érteni, kinek köszönünk, kihez szólunk, kihez nem.

Kérdéséből azt is kihallom, hogy az zavarhatja, nem tesz különbséget Önök és az idegenek között a lánya - ezt abból gondolom, hogy ahhoz kapcsolja kérdését, hogyan erősíthetnék a kötődést. Azzal erősítik a kötődést, ha együtt élnek, nyitottak rá, megpróbálják megismerni őt a saját kis világával együtt, elfogadni, és nem akarják úgy megváltoztatni, mintha ő nem lenne egy örökbefogadott gyermek. Ennek az is része például, hogy valószínűleg lesznek jelei ennek a három évnek a kötődésében, és igen, lehet, hogy nem pont úgy fog viszonyulni Önökhöz, mintha oda született volna. (Talán éppen ettől fél?) De ez nem jobb vagy rosszabb, csak más. Megvan a sajátos története, életútja, ha erre, és arra, akivé ez az út formálta őt, nyitottak tudnak lenni, akkor találnak egymásra. Nincsen speciális technika a kötődés erősítésére, túl azon, hogy együtt élni, elfogadni, szeretni egymást. Forszírozni nem lehet, mert az visszaüt, csak elfogadni, amit kap az ember. Az is könnyebbé teszi a kapcsolatukat, ha a nyárhoz sem állnak túl nagy elvárásokkal "fejlesztési" szempontból. Nem mondom, hogyha valóban van valami olyan terület, amiben segítségre szorul, ne kapja meg, de legyenek nyugodtak: ez nem verseny, van ideje a kislánynak behozni a lemaradását, persze, ha Önök is megadják neki.


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina