Kedves Karolina!
Hosszú ideje tartó kapcsolatom van egy nővel, nagyon szeretem és úgy érzem vele boldogan élhetnék. Viszont van egy 4 éves gyermekem, és együtt élek az édesanyjával a gyerek miatt. Közöttünk rég nincs olyan viszony mint egy normális párnál. Mindketten tudjuk, hogy ez nekünk már nem megy. Már semmi esély arra, hogy újra boldogok lehetnénk, egyikőnk sem akarja. A gyermekem nagyon apás, velem alszik éppen ezért félek megtenni a lépést. Képtelen lennék elhagyni amíg úgy érzem, nem képes megérteni, hogy a szülei nem voltak együtt boldogok és apa azért költözött el. Nem szeretném, hogy a gyerekem szenvedjen. Nekem sem jó így élni, boldogtalan vagyok otthon, egyedül a gyerek miatt vagyok még ott. A gyermekem édesanyjának sem jó, tudja, hogy van valakim és ,hogy nem szeretem őt és nem szeretnék vele élni. Ezenkívül a barátnőmnek is nagyon nehéz mert csak vár rám türelmesen, miközben így sokat szenved. Nem tudom mit mondhatnék neki, mikor tudom ezt a lépést megtenni. Ön szerint hány évesnek kell lennie ahhoz egy gyereknek, hogy már megérthesse miért történik ez, miért válnak külön a szülei? És hogyan kellene ezt megértetni vele? Vagy ha most lépném ezt meg,egy 4 éves gyerek hogyan reagálna erre? Mit értene/érezne ebből?
Köszönettel: Amália
Kedves Amália!
Bár nem a lényegi kérdéshez tartozik, a levél és a válasz olvasóját megzavarhatja, hogyhogy Natasának hívják, miközben leveléből kiderül, Ön a gyerek apja. Ha jól értem, Ön transznemű, így lehetséges ez. Talán azért nem emelte ezt ki, mert nem erre vonatkozik a kérdése, ám az értelmezéshez ezt is jó tisztázni.
Tehát: mikor azt kérdezi, mikor érti meg egy gyerek, hogy a szülei miért válnak el, arra gondolok, nem kell ezt várni egy gyerektől. Ő sajnálni fogja, és igazán talán sosem érti meg, vagy esetleg utólag, felnőttként. Ami valójában fontos, hogy biztonságban érezze magát, átláthatók legyenek a feltételek, például az, hogy az ő életében mindketten meg fognak maradni, azaz a szülei egymással, mint párral szakítanak, de anya és apa megmarad. Akkor beszéljenek erről, mikor már tudják, hogy is lesz a kapcsolattartás, kinél fog élni, milyen gyakran, hol találkozik a másik szülővel. Ezek a gyakorlati kérdések és tisztázásuk biztonságot adnak a gyereknek. Azt is jó, ha tudják érzékeltetni, hogy nem miatta válnak el - ez Önben nyilván fel sem merült, de a gyerekekben felmerül. Azaz fogalmazzák meg, hogy mindketten nagyon szeretik őt, de sajnos egymással már nem olyan a kapcsolat, mint régen, egymást már nem szeretik úgy, mint párt. Elmondhatják azt is, hogy az ember a gyerekét mindig szereti, bármi is történjen, de a párkapcsolat sajnos nem ilyen, ott előfordul, hogy vége a szerelemnek.
Ami az életkort illeti: nem gondolom, hogyha nagyobb lesz, könnyebbé válna. Egy kiemelt életkor van, a kamaszkor, mikor az ember különösen nehezen veszi a változásokat, talán éppen a saját belső változásai miatt - ekkor még nagyobb szükség van a stabilitásra. Egyébként, ahogy fejlődik a gyerek, egyre többet ért, de ez ugyanannyira előny, mint hátrány. Megért bizonyos összefüggéseket, hogy miért történnek, de a veszteséget is jobban felfogja.
A hangsúly tehát a biztonságon és az átláthatóságon van, és hogy mindketten megmaradjanak a gyerek életében, eleget kapjon magukból, és hogy ez kiszámítható legyen számára.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
