Röviden és lényegre törően igyekszem felvázolni helyzetemet. Remélem tud segíteni. Huszonéves kismama vagyok, pár hét múlva megszületik első gyermekünk. Természetesen nagyon várjuk, és izgatottak vagyunk. Konkrét ideáim voltak azzal kapcsolatban, hogyan fogom nevelni a gyermekünket, mit fogok másként csinálni mint a szüleim, de ez a teória kezd megdőlni.
Eléggé szorongó típus vagyok, gyerekkoromban kifejezetten szorongó, szégyellős, gátlásos kislány voltam.19 évesen átestem átestem a depresszión és a pánikbetegség gyötrelmein, melyek helyett mára már a szorongás és kisebb melankólia, ami megmaradt. Betegségem oka a szüleim viselkedése- ami abban nyilvánult meg hogy édesapánk és édesanyánk sem foglalkozott velünk. Szinte semmi jóleső élményem nincs a gyerekkoromból. Édesapám dolgozott, vacsorázott, és tévézett, vagy olvasott. Napjai egykedvűek voltak. Édesanyám pedánsan mosott, főzött, takarított, vasalt ránk, mindig azt nézte, mindig minden nagyon pedáns legyen. 6 éves korunkig mesélt nekünk mesét, aztán ős is elfásult. Nagyon féltettek minket mindentől és mindenkitől. Számos dolgot írhatnék még le, de sosem lenne vége.
Szüleimmel jó a kapcsolat, de nagyon felszínes, kölcsönösen nem tudunk megnyílni egymásnak. Én mióta férjhez mentem, sokkal nyíltabb vagyok, képes lennék egy nagy ölelésre, és sokszor kezdeményezek komolyabb témákról beszélgetéseket) pl a babám fejlődése a pocakomban) de kényelmetlenül érzik magukat tőle. Sokat segítenek anyagilag, és mindig hoznak valamit de képtelenek kimutatni, hogy szeretnek. Attól félek, nem tudom majd úgy nevelni a gyermekemet, és úgy foglalkozni vele, ahogyan azt én szeretném! Mert félek, nem tudom a hátam mögött hagyni a múltat, és félek, hogy bizonyos dolgok átöröklődhetnek a lányunkba (szorongás). Vidéken élek. Itt pszichológushoz járni egyenlő a kiközösítéssel. Mit lehetne tenni?
Köszönöm előre is remélem lesz ideje válaszolni.
Tisztelettel: kismama
Kedves Kismama!
Bár természetes, hogy vannak tervei, hogyan fogja nevelni a lányát, legyen nyitott arra, hogy elhagyja ezeket az elveket! Nem ezek fogják igazán segíteni, hanem ha meri jól érezni magát a bőrében. Édesanyjának is voltak elképzelései egy asszony feladatairól, és fásultság lett az eredmény. Ha Ön meg akar felelni egy elképzelt ideális anya képének, könnyen elfáradhat a kudarcoktól (hiszen a tökéleteshez képest csak kudarcok érhetik az embert). A gyerekeknek egyébként sincs szükségük tökéletes szülőre, csak olyanra, aki hitelesen meg tudja mutatni: az élet jó, jól lehet benne érezni magunkat. Ehhez pedig az a kulcs, hogy valóban így élje meg. Az egyetlen, amire elég odafigyelnie, az a korrigálás képessége. Azaz nem kell supermannak lennie, elég, ha odafigyel a saját és a baba visszajelzéseire, és hajlandó változtatni, ha valami nem stimmel.
Ami a szülőkkel való viszonyt és a múlt rendezését illeti: látszólagos ellentmondás, de éppen az fog változást jelenteni, ha már nem akarja megváltoztatni őket, a velük való kapcsolatot. A valódi feldolgozás az, ha elfogadja őket olyannak, amilyenek.
Jó egészséget és sok örömet kívánok a babához!
