14.

Nekem az a gondom, hogy az elviselhetőnél jobban szorongok, aminek fizikai jelei is vannak (pl. a gerincem körüli izmok görcsben vannak, egyszerűen nem tudom kihúzni magam). Az egy dolog, hogy ezt belülről megélni és elviselni nagyon nehéz, de sajnos a munkakörnyezetem, a kollegáim is érzékeli a depresszió, a szorongás fizikai jeleket: nem tudom kihúzni magam, néha dadogok, nem tudok koncentrálni, feledékeny vagyok, stb. Ez azért gond, mert nem otthon ülő regényíró vagyok, hanem olyan alkalmazott, akinek emberek között és emberekkel kell együtt dolgoznia, sokszor talpraesettséget, magabiztosságot igánylő feladatokat kell ellátnia. Attól tartok, hogy előbb-utóbb olyan mértékben csökken a munkaképességem és a hitelem, hogy a munkámat is elveszítem, ez pedig az eleve megterhelt lelkiállapotom számára újabb kudarcot és terhet fog jelenteni. Pontosan tudom, hogy a legfontosabb feladat az lenne, ha nem a tünetekkel, hanem a tünetek okával (depresszió) foglalkoznék, hisz ha megszűnne a depressszió, annnak fizikai jelei is megszűnnének. Foglalkozom vele, csakhogy ez hosszabb és költséges folyamat (egyelőre nincs pénzem szakemberre). Viszont rövidtávon jó lenne kezelni tudni annyira a tüneteket, hogy a munkakörnyezetem számára nem váljak teljesen hiteltelenné, és jómagam munkaképtelenné, hisz valamiből el kell tartanom magam... És arra is pénzt kéne keresnem, hogy megfizessek egy szakembert. Tehát dolgoznom életbevágó.
Igyekszem sportolni, egy speciális stresszoldó masszázst is kipróbáltam, nem sokat segítettek. Az SZTK-s szakember sem vált be. Gyógyszereket nem szívesen szednék.
Őszintén szólva, jelen körülmények között nem tudom mit tudnék tenni azért, hogy belátható időn belül megtanuljam valamennyir uralni a tneteimet. A hosszabbtávú, okokat érintő vizsglatot ezzel nem helyettesítve.
Ön mit gondol?

Kedves Levélíró (illetve Commentelő)!

Bejegyzése arra utal, hogy komolyan belegondolt problémái okába, és tudja, hogy fizika panaszai mögött lelki ok állhat. A feledékenység, dadogás, szorongás, figyelemzavar alátámasztja ezt a lehetőséget, de ami számomra még inkább jelzésértékű, az az a látásmód, amit tükröznek sorai: szenved a panaszoktól, emellett fél, hogy kollégáit is zavarja az Ön magatartása, és el fogja veszíteni a munkáját, ha nem sikerül gyorsan kezelni a panaszokat; de ha elveszíti munkáját, még kevesebb esélye lesz (anyagi okokból) segítség igénybevételére... Nem állítom, hogy ez a forgatókönyv kizárt, de feltűnően hiányoznak a leírásból a pozitív lehetőségek. Például, hogy munkahelyén azért tartják meg, mert ők elégedettek Önnel. Hogyha mégis elbocsátják, találhat másik munkát. Egy egyirányú versenyfutás rajzolódik ki leveléből, ahol az egyik versenyző Ön, aki kétségbesetten keresi a megoldásokat, a másik a munkahelye, ami csak idő kérdése, mikor veszi észre az Ön alkalmatlanságát. Értse jól: nem viccelődöm a panaszain, ellenkezőleg: nagyon is érthetőnek tartom, hogy nem érzi jól magát ebben a helyzetben.

Hogy konkrét kérdésére válaszoljak, milyen jellegű segítséghez fordulhat: valóban, pszichoterápiába járni általában viszonylag költséges. Felmerült bennem a családállítás lehetősége: ezek egy hétvégés alkalmak, így egyszer kell megteremteni rá a pénzt (azt gondolom, nem kifizethetetlenül drágák).
Ez a múltban gyökerező, akár születésünk előttről, családból hozott traumák feldolgozását célozza. Nincs semmi üzleti érdekeltségem benne, ez jutott eszembe levele kapcsán, reméljük, jó az intuícióm. Ha érdekli, itt kaphat bővebb információkat: http://www.hellingerintezet.hu
Kívánom, hogy megtalálja az Ön számára megfelelő megoldást!
B.K.