Kedves Karolina! Segítséget kérnék, illetve tanácsot.
Közel egy éve vesztettem el súlyosan beteg Gyermekemet. Nagyon nehezen dolgozom fel, és iszonyatosan hiányzik. Nincs pillanat, hogy ne gondoljak Rá és ne érezzek végtelen fájdalmat.
Senkit nem hibáztatok érte, sem orvost sem magunkat.
Eddig sem volt rózsás a kapcsolatunk a férjemmel, de utána a poklokat járta meg a kapcsolat.
Folyamatos veszekedések sorozata következett teljes mértékben elhidegültünk egymástól.
Ő váltig állítja, hogy szeret, mindenáron ragaszkodik hozzám...én nem. Nem vágyom az érintésére, a jelenlétére és egyáltalán semmire ami vele kapcsolatos.
Több dolgot megpróbáltunk már. Meghitt romantikus estét (ami nekem egy szenvedés volt), nyaralást a gyerekek nélkül (alig vártam, hogy vége legyen).
A gyermekeimmel (két iskolás korú kislányom van) nagyon jól érzem magam, ha együtt vagyunk teljesnek érzem magam, viszont ha már négyesben kell lennünk borsódzik a hátam.
Nincs alapvetően a férjemmel gond, nem kocsmázik, nem herdálja a pénzt, talán kicsit indulatosabb, de ez érthető. Viszont nagyon uralkodó típus. Talán nem csalt meg soha, talán soha nem volt rajtamkívül más kapcsolata, de én soha nem nyomoztam ez után.
Ő váltig állítja hogy van valakim, ezért nem kívánom őt. Nincs más rajta kívül férfi az életemben, de ezt neki hiába mondom. Azt mondta várjunk egy kicsit hátha azért vagyok ennyire elutasító, mert megvisel a gyász....
Tudja, bevallom őszintén én az utóbbi időben nagyon megváltoztam. Hol jobb a hangulatom hol rosszabb. Ez változik egyik pillanatról a másikra. Sokat sírok és legalább annyit nevetek. Alapvetően ez utóbbi jellemzi a hangulatom, de 15 éves házasságunk alatt soha nem éreztem ennyire nőnek magam mint mostanában,de csak akkor, hogy ha ő nincs mellettem, előtte szégyellem hogy egyáltalán vagyok (ha érti mire gondolok). Ha velem van, kicsinek és butának érzem magam.
én mindig azt kérdezem, hogy és ha nem így van akkor...?
A gyerekek is látják, hogy szenvedek, más is mondta hogy hagyjam el...mégsem tudom mit tegyek?
valóban várjak még? valóban azért nem szeretem, mert még erősebb a gyász?
Köszönöm hogy elolvasta levelem:
Gabriella
Kedves Gabriella!
Fogadja őszinte részvétem!
Kevesebb, mint egy éve vesztette el gyermekét: bár fájdalomból sok, de ahhoz, hogy feldolgozza a gyászt, és megtanuljon együtt élni a veszteséggel, kevés. Még ha tökéletes is lett volna kapcsolata férjével, akkor is próbára tenné ez az időszak. Ez most valóban próbatétel a kapcsolatuk szempontjából, amit nem érzek lezártnak, azaz nem gondolnám, hogy váljon, mert elhidegültek, de azt valóban gondolom, hogy ebben a pillanatban nincsenek jó úton a megoldás felé. A romantikus vacsora és a nyaralás jó ötlet lenne egész más élethelyzetben: ha nagyjából minden rendben lenne, csak kissé eltávolodtak volna egymástól, és csak fel kellene éleszteni a szikrát. Önök most krízishelyzetben vannak, gyászidőszakban, melyben egymásban tudnának támaszra lelni, ha megtalálnák az utat egymáshoz. Csak a férje van ugyanabban a helyzetben, mint Ön, és csak Ön van ugyanabban a helyzetben, mint ő. Persze, egyikük anya, másikuk apa, és két különböző személyiség, de talán érti, mire gondolok. Nem csoda, hogy tele van indulattal, és borzasztóan érzi magát a társaságában, ha nem érzi, hogy társak lennének ebben a gyászban. Azt javaslom, keressenek fel egy tapasztalt párterapeutát, és adjanak esélyt annak, hogy megtalálják az utat egymáshoz! (A tapasztalatot azért hangsúlyozom, mert meglehet, már jártak is valakinél, és talán éppen párterápiás feladat volt a romantikus vacsora... Ha így is történt, ne adják fel.) Ne várja magától, hogy rögtön pozitív érzései legyenek férjével szemben, ebben a pillanatban talán Önök ketten vannak a legtávolabb egymástól a Földön, hiszen Maguk között tornyosodik a közös gyermek halálának fájdalma, amiben még nem találtak egymásra. Ha sikerül beengedni egymást erre a területre, akkor fognak változni érzései, és akkor talán Önök lesznek a legközelebb egymáshoz.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
2013. szeptember 25., szerda
2013. szeptember 16., hétfő
330. Minden ürügyet megtalál, hogy hívogasson
Kedves Karolina!
2011-be halt meg édesapám, édesanyámat nagyon megviselte. Egy településen lakunk, a testvérem Budapesten. Eleinte gyakran látogattam, hogy enyhítsem a magányát és mindennap beszéltünk telefonon. Így, két év után is anyukám állandóan telefonál, amikor unatkozik, van olyan nap, hogy 4-szer is. Minden ürügyet megtalál, hogy hívogasson. Ugyanakkor, a testvéremmel legfeljebb egyszer egy nap beszél. Sajnos egyre terhesebbnek érzem ezt a dolgot, a férjem is egyre nehezebben tolerálja.
Már említettem neki, hogy foglalja el magát, olvasson könyvet, vagy járjon el hasonló korú társaságba, de mintha meg sem hallaná, és mindig azt mondja, hogy nekem fogalmam sincs, hogy milyen rossz egyedül. Volt rá példa, hogy hívott, és kérdeztem, hogy mi a gond, akkor azt felelte, hogy semmi, csak valakivel beszélni akart,én éppen el voltam foglalva, ezt közöltem vele, erre ő azt válaszolta, hogy az biztosan fontosabb nekem, mint ő. Erre mit lehet mondani? Tanácstalan vagyok, mert nem szeretném megbántani, de ez így nekem, érzem, hogy nagyon rossz. Nem igazán tudom, hogy mit tegyek!
2011-be halt meg édesapám, édesanyámat nagyon megviselte. Egy településen lakunk, a testvérem Budapesten. Eleinte gyakran látogattam, hogy enyhítsem a magányát és mindennap beszéltünk telefonon. Így, két év után is anyukám állandóan telefonál, amikor unatkozik, van olyan nap, hogy 4-szer is. Minden ürügyet megtalál, hogy hívogasson. Ugyanakkor, a testvéremmel legfeljebb egyszer egy nap beszél. Sajnos egyre terhesebbnek érzem ezt a dolgot, a férjem is egyre nehezebben tolerálja.
Már említettem neki, hogy foglalja el magát, olvasson könyvet, vagy járjon el hasonló korú társaságba, de mintha meg sem hallaná, és mindig azt mondja, hogy nekem fogalmam sincs, hogy milyen rossz egyedül. Volt rá példa, hogy hívott, és kérdeztem, hogy mi a gond, akkor azt felelte, hogy semmi, csak valakivel beszélni akart,én éppen el voltam foglalva, ezt közöltem vele, erre ő azt válaszolta, hogy az biztosan fontosabb nekem, mint ő. Erre mit lehet mondani? Tanácstalan vagyok, mert nem szeretném megbántani, de ez így nekem, érzem, hogy nagyon rossz. Nem igazán tudom, hogy mit tegyek!
Dalma
Kedves Dalma!
Apja halála után talán indokolt volt az intenzív kapcsolattartás, de a gyászév letelt, mára már életformává vált a napi többszöri beszélgetés. Nem kríziskezelésről van hát szó, hanem berögzült szokásról. Leveléről az jutott eszembe, hogy minden lelkisegély szolgálatot hívnak úgynevezett "krónikus hívók", akik nem egy aktuális, feszítő probléma megoldását várják a segítőtől (és ha megkapták, továbblépnek), hanem életformává válik számukra, hogy rendszeresen elbeszélgetnek a szolgálattal. Néha csak az időjárásról, vagy arról, mit főztek aznap. Ezzel nincs is baj, ám ha ez túlmegy egy határon, például mindennapossá válik, akkor a saját érdekükben korlátozzák őket, csak a hét bizonyos napján, vagy csak bizonyos időtartamban beszélnek velük. Ennek értelme, hogy ne erre korlátozódjon életük, kicsit rá legyenek kényszerítve más emberi kapcsolatokra is, a lelkisegély ne elégítse ki az emberi kapcsolatokra irányuló minden szükségletüket.
Ezt azért írtam le ilyen részletesen, mert Önnek is van egy krónikus hívója, akit korlátoznia kell a saját és az ő érdekében is. Nem lehet egyszerre a lánya, a szomszédja, a barátnője (hogy tovább menjek: az elhunyt férje...). Ön "csak" a lánya, legyen olyan a kapcsolat Önök között, mint egy jó anya-lánya kapcsolat, beszéljenek naponta-kétnaponta egyszer.
Hogy mit mondjon Édesanyjának? Erre is lehet persze ötleteket adni, de azt gondolom, ki fogja találni, ha Önben belül megerősödött az elhatározás, és ha megbékélt azzal, hogy ez egy darabig nehéz lesz, de tudja, helyesen cselekszik. A lényeg nem az, hogy mit mond, hanem hogy hogyan. Nyugodt kedvességgel. Nem esedezik, hogy hívja kevesebbet, de nem is támad, nem sértődik meg. Ha azt vet fel Édesanyja, hogy akkor ez a dolog Önnek fontosabb (ami miatt leteszi), mondhatja, ebben a pillanatban valóban fontosabb, mint hogy sokadszorra aznap beszéljenek. De olyan egyszerű technikai megoldás is megteszi, ha hívja Önt, küld egy SMS-t (vagy szóban mondja), hogy elfoglalt, majd este visszahívja. Ezek már részletkérdések, azt hiszem, nem ez nehéz Önnek, hanem hogy megengedje magának, hogy határokat húzzon.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Kedves Dalma!
Apja halála után talán indokolt volt az intenzív kapcsolattartás, de a gyászév letelt, mára már életformává vált a napi többszöri beszélgetés. Nem kríziskezelésről van hát szó, hanem berögzült szokásról. Leveléről az jutott eszembe, hogy minden lelkisegély szolgálatot hívnak úgynevezett "krónikus hívók", akik nem egy aktuális, feszítő probléma megoldását várják a segítőtől (és ha megkapták, továbblépnek), hanem életformává válik számukra, hogy rendszeresen elbeszélgetnek a szolgálattal. Néha csak az időjárásról, vagy arról, mit főztek aznap. Ezzel nincs is baj, ám ha ez túlmegy egy határon, például mindennapossá válik, akkor a saját érdekükben korlátozzák őket, csak a hét bizonyos napján, vagy csak bizonyos időtartamban beszélnek velük. Ennek értelme, hogy ne erre korlátozódjon életük, kicsit rá legyenek kényszerítve más emberi kapcsolatokra is, a lelkisegély ne elégítse ki az emberi kapcsolatokra irányuló minden szükségletüket.
Ezt azért írtam le ilyen részletesen, mert Önnek is van egy krónikus hívója, akit korlátoznia kell a saját és az ő érdekében is. Nem lehet egyszerre a lánya, a szomszédja, a barátnője (hogy tovább menjek: az elhunyt férje...). Ön "csak" a lánya, legyen olyan a kapcsolat Önök között, mint egy jó anya-lánya kapcsolat, beszéljenek naponta-kétnaponta egyszer.
Hogy mit mondjon Édesanyjának? Erre is lehet persze ötleteket adni, de azt gondolom, ki fogja találni, ha Önben belül megerősödött az elhatározás, és ha megbékélt azzal, hogy ez egy darabig nehéz lesz, de tudja, helyesen cselekszik. A lényeg nem az, hogy mit mond, hanem hogy hogyan. Nyugodt kedvességgel. Nem esedezik, hogy hívja kevesebbet, de nem is támad, nem sértődik meg. Ha azt vet fel Édesanyja, hogy akkor ez a dolog Önnek fontosabb (ami miatt leteszi), mondhatja, ebben a pillanatban valóban fontosabb, mint hogy sokadszorra aznap beszéljenek. De olyan egyszerű technikai megoldás is megteszi, ha hívja Önt, küld egy SMS-t (vagy szóban mondja), hogy elfoglalt, majd este visszahívja. Ezek már részletkérdések, azt hiszem, nem ez nehéz Önnek, hanem hogy megengedje magának, hogy határokat húzzon.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
2013. szeptember 10., kedd
329. Azt gondolja, hogy lehet, hogy meleg
Kedves Karolina!
A férjemmel elég régóta sok vitánk van,leginkább a pénz miatt, a így a szexuális életünk szinte semmi. Azt mondtam neki egyik nap, hogy költözzön el, hátha változtat a viselkedésén, de az ellenkezőjét értem el. Nagyon hiányzik, nagyon szeretem. Van két kis gyermekünk. Beszéltem vele és mondtam, hogy hiányzik, és azt mondta, hogy ő neki is mi. Szeretne megölelni, de van valami, ami nem hagyja nyugodni. Azt gondolja, hogy lehet, hogy meleg, bár nem vonzza senki, még az elköltözése előtt pedig mondta, hogy mennyire kíván, de nem akar kihasználni. De ez a gondolat, nagyon nyugtalanítja, és így nem akar visszajönni, hozzánk mert nem tudja,hogy mi van és sajnál minket, és nagyon szeret bennünket. Én ezt nem tudom elfogadni, hogy az egyik nap kíván, a másik nap gyanakszik arra, hogy meleg. Lehet, hogy a sok vita összekavarta benne az érzéseket. Mi tévő legyek? Nagyon szeretem.
Judit
Kedves Judit!
Nem gondolnám, hogy a veszekedések miatt merült fel férjében a gondolat, hogy meleg. Éppen fordítva: azt hiszem, azért "kellett" annyit vitázni a pénz kapcsán, mert hiányzott az intimitás, és ilyenkor jól jön egy téma, amit ki lehet nevezni feszültségforrásként. Kevés a pénz, tehát nincs szex. Valójában nincs szex, mert gond van a kapcsolattal (lehet, azért, mert férje valóban meleg, ezt nem tudhatjuk mi most, hiszen ő sem tudja még), tehát mindenkiben nő a feszültség, mert érzi, valami nem stimmel. Senki nem tudja, mivel van gond, így hát elkezdi keresni, mi okoz problémát, és sok minden kínálkozik, például az, hogy feszültek a pénz miatt. Ez arra is alkalmas, hogy eltereljék a figyelmet a személyesebb problémákról. Persze, mindez nem tudatosan, nem szándékosan történt.
Amit most tehet, hogy megpróbálja elviselni a jelenlegi helyzet bizonytalanságát (hogy nem tudja, helyreáll-e a család, hogy valóban meleg-e a férje), és minél nyitottabban, ugyanakkor nyugodtabban kommunikálni férjével arról, melyikük mit szeretne. Mi az, amiben biztosak. Jó kiindulási pont például, ha abban biztosak, hogy jót akarnak a gyerekeknek, és hogy normális viszonyt szeretnének egymással. Akkor egyelőre ezen lehet dolgozni. Napolják el azt a kérdést, együtt maradnak-e (vagy inkább újra együtt lesznek-e). Az segít a legtöbbet, ha nem keresnek hibást, sőt, még hibát sem. Olyanná alakult a kapcsolat, ami már egyiküknek sem jó. Most azt kell nyitottan megnézni, vajon ki tudnak-e alakítani egy másfajta kapcsolatot: akár párkapcsolat formájában, akár barátként és szülőtársként.
Lehet, hogy férjének még sok idő lesz, míg megbizonyosodik róla, meleg-e, ezt hiába próbálná sürgetni. Ebben a pillanatban olyan megoldást kell találni arra, hogy elviselhető legyen a légkör, amibe belefér, hogy nyitva marad ez a kérdés.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
A férjemmel elég régóta sok vitánk van,leginkább a pénz miatt, a így a szexuális életünk szinte semmi. Azt mondtam neki egyik nap, hogy költözzön el, hátha változtat a viselkedésén, de az ellenkezőjét értem el. Nagyon hiányzik, nagyon szeretem. Van két kis gyermekünk. Beszéltem vele és mondtam, hogy hiányzik, és azt mondta, hogy ő neki is mi. Szeretne megölelni, de van valami, ami nem hagyja nyugodni. Azt gondolja, hogy lehet, hogy meleg, bár nem vonzza senki, még az elköltözése előtt pedig mondta, hogy mennyire kíván, de nem akar kihasználni. De ez a gondolat, nagyon nyugtalanítja, és így nem akar visszajönni, hozzánk mert nem tudja,hogy mi van és sajnál minket, és nagyon szeret bennünket. Én ezt nem tudom elfogadni, hogy az egyik nap kíván, a másik nap gyanakszik arra, hogy meleg. Lehet, hogy a sok vita összekavarta benne az érzéseket. Mi tévő legyek? Nagyon szeretem.
Judit
Kedves Judit!
Nem gondolnám, hogy a veszekedések miatt merült fel férjében a gondolat, hogy meleg. Éppen fordítva: azt hiszem, azért "kellett" annyit vitázni a pénz kapcsán, mert hiányzott az intimitás, és ilyenkor jól jön egy téma, amit ki lehet nevezni feszültségforrásként. Kevés a pénz, tehát nincs szex. Valójában nincs szex, mert gond van a kapcsolattal (lehet, azért, mert férje valóban meleg, ezt nem tudhatjuk mi most, hiszen ő sem tudja még), tehát mindenkiben nő a feszültség, mert érzi, valami nem stimmel. Senki nem tudja, mivel van gond, így hát elkezdi keresni, mi okoz problémát, és sok minden kínálkozik, például az, hogy feszültek a pénz miatt. Ez arra is alkalmas, hogy eltereljék a figyelmet a személyesebb problémákról. Persze, mindez nem tudatosan, nem szándékosan történt.
Amit most tehet, hogy megpróbálja elviselni a jelenlegi helyzet bizonytalanságát (hogy nem tudja, helyreáll-e a család, hogy valóban meleg-e a férje), és minél nyitottabban, ugyanakkor nyugodtabban kommunikálni férjével arról, melyikük mit szeretne. Mi az, amiben biztosak. Jó kiindulási pont például, ha abban biztosak, hogy jót akarnak a gyerekeknek, és hogy normális viszonyt szeretnének egymással. Akkor egyelőre ezen lehet dolgozni. Napolják el azt a kérdést, együtt maradnak-e (vagy inkább újra együtt lesznek-e). Az segít a legtöbbet, ha nem keresnek hibást, sőt, még hibát sem. Olyanná alakult a kapcsolat, ami már egyiküknek sem jó. Most azt kell nyitottan megnézni, vajon ki tudnak-e alakítani egy másfajta kapcsolatot: akár párkapcsolat formájában, akár barátként és szülőtársként.
Lehet, hogy férjének még sok idő lesz, míg megbizonyosodik róla, meleg-e, ezt hiába próbálná sürgetni. Ebben a pillanatban olyan megoldást kell találni arra, hogy elviselhető legyen a légkör, amibe belefér, hogy nyitva marad ez a kérdés.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
2013. szeptember 3., kedd
328. Megcsaltam őt, mivel ő is ezt tette velem
Tisztelt Cziglán Karolina!
Az én problémám igen összetett. Nagyon hálás lennék, ha valami jó tanáccsal tudna ellátni, mert már az öngyilkosság gondolata is megkörnyékezett, nem is egyszer. 43 éves vagyok és 18 éve házas,két lányunk van. 10 és 16 évesek.
Egy jó pár éve kezdtem azt érezni, hogy a feleségem eltávolodik tőlem, tudtam hogy szeret, de már nem olyan volt mint régen. Fél évvel ezelőtt, nem tudom mi okból, talán az Isten akarta így, talán nem, de felkeresett az életem első nagy szerelme Szlovákiából, akivel 18 évesen fülig oda voltunk egymásért, de két év után a pénztelenség és a talán az akkori rendszer is lehetett az oka, de én elfelejtettem azt a nőt, mert csak ritkán tudtunk találkozni. Most viszont újra szerelembe estünk. Ráadásul sokkal jobban, mint annak idején, és ez a lamour azóta is tart, és egyre többet találkozgatunk, amire már a feleségem is rájött, és voltak vitáink ezen. Bár nekem mindig is lelkiismeret furdalásom volt, amikor vele találkoztam, mert éreztem hogy a feleségem sohasem tenne ilyet velem.
A hetekben viszont igen gyanús lett a feleségem, és nyomozni kezdtem utána, ami alapján kiderült, és ő be is vallotta, hogy már 2 éve van valakije, de sírva esküdözött, és a nyakamba borult, hogy mindig is lelkiismeret furdalása volt ezért, és mostantól vége, befejezte. Megbocsát nekem, és kezdjünk újra mindent, ha én is megtudok neki bocsátani, mert ő nem akar engem elveszíteni és szeret engem. Így, ha újra kezdünk mindent az én lelkiismeretemnek is könnyebb, hogy megcsaltam őt, mivel ő is ezt tette velem, és már régebben, mint én ővele. Viszont most a Szlovák lány sír nagyon, hogy ő sosem hazudott nekem, én vagyok neki a minden, és csak velem akar élni, és nem tudja miért akarom azt a nőt választani, aki már 2 éve hazudozik nekem. Ő az idén vált el, mert a férjének már 10 éve szeretői voltak, és nem bírta tovább elviselni. Most viszont nem akar már nélkülem élni, én vagyok neki a minden.
Én viszont tanácstalan vagyok. Ragadjam meg az alkalmat a feleségemmel való békülésre (megbízva benne úgy, hogy előző nap még a találkát beszélte meg a férfivel), eldobva ezzel azt, aki szeret engem nagyon, és én is őt, vagy szakítsam szét a családomat, annak ellenére, hogy a feleségemet is szeretem, és nem tudom kiverni a fejemből az együtt eltöltött 18 évet.
Tudom, sokan mondják nem lehet egyszerre két nőt szeretni, én mégis ebben a helyzetben vagyok.
A szlovák nő viszont úgy ragaszkodik hozzám, mint egy gyerek, és soha senki nem szeretett még így engem. A feleségem viszont két éve hazudozik nekem. Igaz fél éve már én is neki. Mégis szeretem őt is. Nem tudom mit tegyek.
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Az én problémám igen összetett. Nagyon hálás lennék, ha valami jó tanáccsal tudna ellátni, mert már az öngyilkosság gondolata is megkörnyékezett, nem is egyszer. 43 éves vagyok és 18 éve házas,két lányunk van. 10 és 16 évesek.
Egy jó pár éve kezdtem azt érezni, hogy a feleségem eltávolodik tőlem, tudtam hogy szeret, de már nem olyan volt mint régen. Fél évvel ezelőtt, nem tudom mi okból, talán az Isten akarta így, talán nem, de felkeresett az életem első nagy szerelme Szlovákiából, akivel 18 évesen fülig oda voltunk egymásért, de két év után a pénztelenség és a talán az akkori rendszer is lehetett az oka, de én elfelejtettem azt a nőt, mert csak ritkán tudtunk találkozni. Most viszont újra szerelembe estünk. Ráadásul sokkal jobban, mint annak idején, és ez a lamour azóta is tart, és egyre többet találkozgatunk, amire már a feleségem is rájött, és voltak vitáink ezen. Bár nekem mindig is lelkiismeret furdalásom volt, amikor vele találkoztam, mert éreztem hogy a feleségem sohasem tenne ilyet velem.
A hetekben viszont igen gyanús lett a feleségem, és nyomozni kezdtem utána, ami alapján kiderült, és ő be is vallotta, hogy már 2 éve van valakije, de sírva esküdözött, és a nyakamba borult, hogy mindig is lelkiismeret furdalása volt ezért, és mostantól vége, befejezte. Megbocsát nekem, és kezdjünk újra mindent, ha én is megtudok neki bocsátani, mert ő nem akar engem elveszíteni és szeret engem. Így, ha újra kezdünk mindent az én lelkiismeretemnek is könnyebb, hogy megcsaltam őt, mivel ő is ezt tette velem, és már régebben, mint én ővele. Viszont most a Szlovák lány sír nagyon, hogy ő sosem hazudott nekem, én vagyok neki a minden, és csak velem akar élni, és nem tudja miért akarom azt a nőt választani, aki már 2 éve hazudozik nekem. Ő az idén vált el, mert a férjének már 10 éve szeretői voltak, és nem bírta tovább elviselni. Most viszont nem akar már nélkülem élni, én vagyok neki a minden.
Én viszont tanácstalan vagyok. Ragadjam meg az alkalmat a feleségemmel való békülésre (megbízva benne úgy, hogy előző nap még a találkát beszélte meg a férfivel), eldobva ezzel azt, aki szeret engem nagyon, és én is őt, vagy szakítsam szét a családomat, annak ellenére, hogy a feleségemet is szeretem, és nem tudom kiverni a fejemből az együtt eltöltött 18 évet.
Tudom, sokan mondják nem lehet egyszerre két nőt szeretni, én mégis ebben a helyzetben vagyok.
A szlovák nő viszont úgy ragaszkodik hozzám, mint egy gyerek, és soha senki nem szeretett még így engem. A feleségem viszont két éve hazudozik nekem. Igaz fél éve már én is neki. Mégis szeretem őt is. Nem tudom mit tegyek.
Köszönöm megtisztelő válaszát!
István
Kedves István!
A jelenlegi, csak fájdalmasan megoldható helyzetet vegye úgy, mint az árát annak, hogy már régen érezte, gond van a házasságában, mégsem tett aktív lépéseket. Ilyenkor előbb-utóbb felbukkan egy harmadik. Ha jól működött volna a házasság, bizonyára egyikük sem lett volna nyitott a külső kapcsolatra. Mindenképp komoly veszteség lesz lemondani az egyik nőről, ezt nem tudja megspórolni. Annak idején, mikor elkezdte érezni, hogy gond van a házassággal, amennyire leveléből kiderül, aktívan nem sokat tettek, hogy javítsanak a helyzeten, és ismét közel kerüljenek egymáshoz. Most jóvá teheti ezt, és kezébe veheti az irányítást. A legrosszabb az lenne, ha nem tudván dönteni a két nő között, várna, hogy megoldódjon magától a helyzet (például valamelyik nő mondjon nemet). Ezt azért írom, mert sokakkal történik ez, és bár abban nem adhatok tanácsot, kit válasszon, de azt határozottan javaslom, hogy ez utóbbi, mindenkinek ártalmas megoldást ne válassza. Egyszóval: bárhogy is dönt, fel kell vállalni a gyászt és veszteséget a döntés következtében.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Kedves István!
A jelenlegi, csak fájdalmasan megoldható helyzetet vegye úgy, mint az árát annak, hogy már régen érezte, gond van a házasságában, mégsem tett aktív lépéseket. Ilyenkor előbb-utóbb felbukkan egy harmadik. Ha jól működött volna a házasság, bizonyára egyikük sem lett volna nyitott a külső kapcsolatra. Mindenképp komoly veszteség lesz lemondani az egyik nőről, ezt nem tudja megspórolni. Annak idején, mikor elkezdte érezni, hogy gond van a házassággal, amennyire leveléből kiderül, aktívan nem sokat tettek, hogy javítsanak a helyzeten, és ismét közel kerüljenek egymáshoz. Most jóvá teheti ezt, és kezébe veheti az irányítást. A legrosszabb az lenne, ha nem tudván dönteni a két nő között, várna, hogy megoldódjon magától a helyzet (például valamelyik nő mondjon nemet). Ezt azért írom, mert sokakkal történik ez, és bár abban nem adhatok tanácsot, kit válasszon, de azt határozottan javaslom, hogy ez utóbbi, mindenkinek ártalmas megoldást ne válassza. Egyszóval: bárhogy is dönt, fel kell vállalni a gyászt és veszteséget a döntés következtében.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)