Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2014. június 26., csütörtök

348. Tartok tőle, hogy észreveszi, hogy vonzódom hozzá

Tisztelt Karolina!

Egyetemista vagyok, első két évben egy tanársegéd tartott nekünk pár gyakorlatot. Mindig elég szeszélyes hangulata volt, rendesen kivágta a "hisztit" (de szó szerint olyat, amit egy nő is megirigyelne) ha nem dolgoztunk (mások sosem akadtak ki ilyenkor, főleg nem ennyire), de velem sosem kiabált, mindig rendes volt, még ilyenkor is..


Elsőben az írásbeli vizsgán, sétállt le-fel, nézte menyire tudjuk a kérdéseket, a terem elég széles volt, így ha elment az egyik végébe, simán lehetett puskázni, csak én sosem mertem, mert féltem, hogy lebukok. Mikor visszajött és látta, hogy még mindig nem puskáztam ki az egy kérdést, amit nem tudtam (ezen múlt volna, hogy leteszem e), elment ismét a terem másik végébe és feltűnő érdeklődést mutatott a falon lógó rajzok iránt, közben fél szemmel oda-oda sandított, hogy sikerült e már átírnom valakitől, majd ismét odajött, és mikor látta, hogy végre írtam valamit, elégedetten folytatta a le-fel sétálást.

Miután harmadik évben már nem tanított, kicsit hiányozni kezdett, ezért megkértem, hogy legyen a mentorom, egy konferencia versenyen, amit örömmel el is vállalt, de végül nem érkezett nagyon segíteni a munkában. A konferencia után, épp ment el a folyosón, míg én vártam egy terem előtt és a mobilommal "babráltam", persze fél szemmel figyeltem, nyilván ő is észrevette, de nem jött oda, míg nem köszöntem. Direkt nem akartam vele beszélgetni, mert a konferencia előtti napon válaszolt a két héttel azelőtt elküldött munkára, hogy lenne mit kipofozni rajta, persze nem volt már rá idő, megbeszélni, mit. Végül nem birtam ki, hogy ne köszönjek, mire odajött, érdeklődött, hogy ment, elmondta hogy nem volt idelye és ha gondolom, utólag átnézhetjük. Persze örömmel beleegyeztem, de valószinűleg ismét nem volt idelye, mert végül nem sikerült időpontot egyeztetnünk. Azóta nem kerestem, nem akartam rámenősnek tűnni.

Időközben azonban rájöttem, hogy nem közönbös a számomra. Nagyot dobban a szívem, mikor néha meglátom. Fiatal, úgy 13 évvel lehet idősebb nálam, amennyire tudom, nincs senkije
Most végzős vagyok, szeretném vele megbeszélni a történteket, mert sokat jelentett/jelent a számomra, de tartok tőle, hogy észreveszi, hogy vonzódom hozzá. Nem szeretném, hogy megtudja, nem akarom komplikálni az életem, viszont így sem szeretnék elválni tőle. Mivel külföldön tanulok, a tudomásomra jutott, hogy ő is tud valamennyire magyarul, régebben beszélt is pár diákkal a korábbi generációkból, de velem még nem... Erre is szeretnék rákérdezni, szinte alig vagyunk magyarok a szakon, és jó lenne tudni, hogy nem vagyunk egyedül… Csak nem tudom, merjek e beszélgetést kezdeményezni? A kapcsolatunk mindig kizárólag szakmai volt, akoriban nem is éreztem iránta mást, és nem is szeretném ha a tudomására jutna, hogy ez megváltozott. Viszont hálás vagyok neki a támogatásáért és szeretnék vele mégegyszer beszélgetni, mielőtt befejezem az egyetemet, de nem tudom, hogyan közelítsem meg? Nem szeretnék bonyodalmat, csak lezárni az egyetemi éveket… Önnek mi a véleménye?

Üdvözlettel,
Annamari


Kedves Annamária!

Legyen őszinte magával, és mielőtt találkoznak (ha találkoznak), fogalmazza meg magának, valójában mit szeretne ettől az embertől! Nem akar bonyadalmat, írja, de valamit mégis csak akar tőle...

Lezárni az egyetemi éveket? Ezek szerint a többi tanárhoz is oda fog menni...? Megköszönni a támogatását? De hiszen éppen hogy kevéssé segített, nem adott időben visszajelzést ahhoz, hogy fel tudja használni. Azt gondolom, látni szeretné, mert tetszik magának, sőt, évek óta fontos Önnek, hiszen már harmadikban "hiányozni kezdett" (gondolom, nem minden korábbi gyakorlatvezető hiányzott). Ez rendben van, nincs ezzel semmi baj, csak akkor miért nem ezt mondja magának?

Viszont valójában keveset tudunk arról, kölcsönös-e a vonzalom: az, hogy hosszan nézte a vizsgán a falon lógó képeket, úgy gondolom, kevés támpontot ad, és voltak olyan helyzetek, mikor lett volna lehetősége a tanárnak szorosabbra fűzni a kapcsolatot, és nem élt vele. Ahogy ír erről, van ebben valami rajongás-féle, ami alatt azt értem, fontossá vált Önnek ez a férfi, ha összefutottak, figyelte minden mozdulatát., és igyekezett messzemenő következtetéseket levonni belőlük, de meglehet, ennyi talán elég is Önnek. Ez is érthető, az ember mindennapjait szebbé tudja tenni, ha van kire gondolni, figyelni, felbukkan-e az illető. Ha ez a helyzet, azt gondolom, most nem vele van dolga, hanem saját magával: elengedni ezt az érzést, elfogadni, hogy lassan lezárul ez a szakasz az életében.

Ha viszont úgy látja, lehet realitása a kapcsolatnak, érdemes lenne a tettek mezejére lépni. Megértem, hogy nyíltan nem szeretne kezdeményezni. Egyfajta középút lehetne, ha alkalmat teremtene rá, hogy ő kezdeményezhessen, például megkeresné valamilyen ürüggyel, aztán felvetné, igyanak meg a büfében egy kávét, majd átadná neki a lehetőséget, javasol-e külső programot. Persze, először saját magával lenne érdemes tisztázni, ha valami visszatartja az ismerkedéstől, valamiért nem tartja helyesnek, akkor vajon mi az a gát? Úgy tűnik, mintha levelében is, és nyilván saját maga előtt is igyekezne palástolni vonzalmát, és azt, hogy valamit szeretne ettől a férfitől. Miért, ha szeretne, az baj?

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: