349. A hosszabb távollét megviseli-e a 22 hónapos gyermekem?

Tisztelt Karolina!
A férjemmel már régebb óta van szó külföldön történő munkavállalásról, habár inkább én erősködöm, ő, úgy vettem észre, nem akar. A véleménye az, hogy menjek én (szerinte amúgy is csak „fantáziálok” erről), mert én úgyis GYES-en vagyok, neki itt az állása a viszonylag jó fizetésével (ebből a kettőből épphogy megélünk). Ha sikerül, ő eljön GYES-re a kislányunkkal, aztán ha lehetőség adódik, jönnek utánam. A lányunk 22 hónapos, vele kapcsolatban szeretném kérdezni, ha én most elmegyek és külföldön vállalok munkát, amiből kifolyólag előfordulhat, hogy hónapokig csak telefonon és skype-on tudom vele tartani a kapcsolatot, az milyen rövid- és hosszú távú hatásokkal járhat a kislányunk számára? Van-e olyan kor, esetleg, amit, ha elér a gyermek, az anyuka is bizton elindulhat hosszabb távra külföldre dolgozni, és a hosszabb távollét nem viseli meg a gyermeket?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Rita

Kedves Rita!
A 22 hónapos kor ebből a szempontból nagyon fiatal. Az ún. tárgyállandóság képessége szükséges ahhoz, hogy ne okozzon sérülést az anya távolléte, ami azt jelenti, a gyermekben az anya és a kapcsolat képe akkor is fennmarad, ha fizikailag egy darabig távol vannak egymástól. Azaz tudja a gyermek, hogy az anya nem tűnt el, megvan, a kapcsolat is folytonos, csak most valamiért egy időre nem tudnak találkozni. Amíg ez ki nem alakult, néhány napos távollétet sem ajánlanak a szakemberek. Mint minden, ez is nyilván egyéni eltérésekkel fejlődik, általában három éves kort szokás mondani (van, aki inkább négyet), amikor nem gond, ha az anya több napig nem találkozik a gyermekkel. Azt is tegyük hozzá, a beszéd fejlődése ebben meglehetősen fontos: sokat segít, ha meg lehet beszélni a gyerekkel, hogy mi az oka a távollétnek.

Csakhogy: Ön több hónapról ír. Általánosságban jellemző rám, hogy nem pártolom a lelkiismeret furdalás keltését a szülőkben, és abban hiszek, hogy sokféleképp lehet jó szülőnek lenni. De most jó érzéssel csak azt írhatom Önnek, hogy egy kisgyerek esetében nagyon soknak tartom a több hónapos anyai távollétet. (A skype és telefon ezen aligha enyhít: persze, ha egy nagykamaszról beszélnénk, mást mondanék, de a gyerekkel való kapcsolatnak szerves része a testi kontaktus, ölelés, simogatás, összebújás.) Szívem szerint egyáltalán nem ajánlanék ilyet, hiszen, amennyiben klasszikus felállásról beszélünk, azaz, az anya az "elsődleges gondozó" (elnézést a ronda kifejezésért - Önöknél ez van, hiszen Ön van GYES-en), akkor ő biztosítja a folytonosságot, adja meg a biztonságérzetet. Persze, jobban elő lehet ezt készíteni, megbeszélni egy iskolás korú gyereknél, de ott sem biztos, hogy a több hónapos elszakadás nem okoz zavart a kapcsolatukban. De egy kétévesnél vagy óvodás korú gyereknél ilyen hosszú különválást semmiképp nem ajánlanék, sőt, határozottan lebeszélném róla.

Csak óvatosan kérdezem: a saját szempontjából beleképzelte magát abba a helyzetbe, hogy hónapokig nem találkozik a kislányával? Vajon csak a gyermeknek lenne ez nehéz?

Sajnálom, hogy nem írhattam biztatóbbat,
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina