Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2012. október 1., hétfő

280. Nem hiszem, hogy örült a születésemnek

Elkeseredtem. 21 éves vagyok, tanulok. Édesanyám harmadik gyermekeként születtem, a második házasságából.A nagymamám, Édesanyám anyukája nem hiszem, hogy örült a születésemnek.
Egész életemben mellőzve éreztem magam nála, minden az unokaöcsém, illetve a nővérem körül forog. Még a börtönben ülő bátyámnak is havonta küldi a pénzt a nyugdíjából, engem azonban még a születésnapomon sem köszöntött. Rosszul esik, hogy sosem beszélünk, hogy nem hívott fel magához, nem vigyázott rám, míg az unokaöcsémnek még a kakaót is ágyba vitte. Igen, féltékeny vagyok...
Azonban nagymamám több agyvérzést is kapott, állapota jelentősen romlott, mondhatni, haldoklik. Jelenleg minden nap megy hozzá a családból valaki, különben nem iszik, és kiszáradhat. A család elvárja tőlem, hogy én is vegyek részt az ápolásában, amit én meg is teszek, de titkon nagyon keserű szájízzel teszem ezt. Soha nem kaptam tőle figyelmet, törődést, a tizenhat éves unokaöcsémnek ajánlották fel a 3 éves autójukat is, mikor nekem a munkámhoz hatalmas segítség lenne. Igazából a gesztus hiányzik. Bánt a kettős mérce, mert amíg az egyik unoka laptopot kapott, én néhány pár zoknit. Nem érzem magam teljes jogú családtagnak.


Nem akarok veszekedést generálni, és sajnálom, hogy ilyen rossz állapotban van, tudom, hogy nem érzi jól magát, de mégsem tudok neki szívből segíteni. Látom, hogy unokaöcsémről ezernyi kép van kirakva, rólam pedig egy óvodáskori, ami kb. 16 éve készült. 

Hogy tudnék ezen túllépni, hogy szinte nem is viselkedett velem nagymamaként? Viszont, ha nem látogatom, engem furdalna a lelkiismeret, amiért ilyen gonosz vagyok, hogy nem érdekel a haldokló nagyszülőm sorsa. Annyira bánt a dolog, szeretnék valami tanácsot, mit is tehetnék...
Köszönettel:
Dorka



Kedves Dorka!
A rossz szájíz akkor múlik el, ha megbocsát a nagymamának, ami hangsúlyozom, nem a hibája bagatellizálását, pláne nem az elkenését jelenti. Ezt azért sietek leszögezni, mert sokan félreértik a megbocsátást, mintha azzal azt mondaná az ember, "áh, nem is követett el olyan nagy bűnt velem szemben", és legyintene. Ez inkább elmaszatolás. A megbocsátás azt jelenti, tisztán látja, mi történt, ésmégis lemond az elégtételről. Mintha egy tartozást engedne el a másiknak.

Ebben az elengedésben az segítheti, ha inkább szánalommal, mint haraggal tekint a nagymamára. Nem tudjuk, mi volt az oka a viselkedésének, egy biztos: nem Önből fakadt, valahogy a család és az ő története alakult úgy, hogy másként tekintett a legkisebb unokára. Nem tudom, a nővére az előző házasságból való-e, ha igen, akkor már itt is a magyarázat: azt érezte a nagymama, a régi férjhez kell lojálisnak lennie. Ez tényleg az ő története, az Ön személyének ehhez semmi köze. A nagymama igazságtalanul Önt büntette valami más rossz érzéséért. Van mit megbocsátani neki, és higgye el, meg fog könnyebbülni, ha sikerül.
Cz. K.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: