Kedves Pszichológus.
23 éves srác vagyok, és bizony kimaradtak az életemből a nagy bulik. Tovább tanulni nem mentem, inkább elmentem dolgozni, mellette a saját regényemet írom. Sajnálatos módon úgy vettem észre, hogy bizony elszáguldott mellettem az élet, lassan 30 leszek, és nem volt még egy kapcsolatom se. Félek, hogy egyedül maradok. Nem nézek ki jól, és a beszélőkém sincs meg. A barátaim meg távol vannak tőlem.
Köszönöm előre is a válaszát.
Kedves István!
23 évesen korai bejelenteni, hogy elment Ön mellett az élet. Különösen, mivel az élet részét képezi a munka, a regény is, és ha jól értem, barátai is vannak, csak most nem elérhetők. Ami a párkapcsolatot illeti, nagyon sokan vannak, akik később kezdik, 23 évesen még nem volt kapcsolatuk. Nem késett le semmiről! Viszont az érezhető, hogy nem érzi magát jól a bőrében, hiszen nem gondolja, hogy vonzó lenne, és már az egyedül maradás lebeg a szeme előtt. Javaslom, keressen olyan helyzeteket, amiben visszajelzéseket kaphat. Nem feltétlenül azonnali párkeresésre gondolok, inkább a társas életének feldobására. Nem csak buliban lehet kikapcsolódni, ha az nem az Ön világa, kereshet nyugisabb közeget is, ahol könnyebben feloldódik. Lényeg, hogy ne gubózzon be, mert akkor lassan elhiszi, hogy nem is tartanak magára igényt. Ha ez megvan (társaság, elérhető barátok), akkor lehet a következő lépés a párkapcsolat keresése.
Cz. K.
Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.
Leggyakrabban megtekintett kérdések:
-
Kedves Karolina! Gyűlölöm magam a természetemet, hogy tisztában vagyok vele mit kéne tennem hogy jobb legyen de egyszerűen képtelen vagyok r...
-
Kedves Karolina! Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem...
-
Tisztelt Pszichológus Asszony! Lányom decemberben lesz 17 éves. Körülbelül egy éve ismert meg interneten egy lányt akivel barátnők lettek, ...
-
Kedves Pszichológus Asszony! 31 éves nő vagyok, 1 éves kisfiammal gyeden. Férjemmel 3 éve vagyunk házasok, 10 éve vagyunk egy pár. Most ju...
-
Kedves Karolina! Először is köszönöm,hogy elolvassa a levelemet. Talán az is segít, ha csak kiírom magamból, ha pedig esetleg megoldást , va...
-
Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudato...
-
Kedves Karolina Segítségét szeretném kérni. A problémám az lenne, hogy nem tudok társaságban beszélgetni mert hamar zavarba jövök. Már régó...
-
Tisztelt Karolina! Nem tudom mit kezdjek az életemmel. 19 éves vagyok, nem rég érettségiztem. Emelt szintű újságíróra járok, de sajnos kik...
-
Kedves Karolina! Egy aggódó keresztanya vagyok. A keresztlányom egy cigány ill. félcigány fiúval jár egy éve. Családunk soha nem szidta a ci...
-
Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az...