44.

Kedves Karolina!
A problémám a következő:
2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor számomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.

Kedves B.A.!

Édesanyját szűk két éve vesztette el. Biztosan nem véletlenül most írt, hiszen egyrészt közeleg a karácsony, másrészt halála évfordulója. Ez különösen fájdalmas időszak lehet Önnek.
Az anya elvesztése talán a legnehezebb gyász mindenki életében. Ön elég fiatal is volt, és készülni sem tudott rá, hiszen váratlanul történt. Ilyenkor egy kicsit mindenki megárvul, akárhány évesen is élje át az anya halálát.
Azt tanácsolom Önnek, szóban vagy írásban búcsúzzon el Édesanyjától, még ha ez életében nem is adatott meg Önöknek. Egy nyugodt időszakban, mikor egyedül van, gyújtson egy gyertyát, és mondjon el mindent, amit még szeretett volna, ami most a lelkét nyomja. Meg is írhatja egy levélben, ha az jobban esik. Azt tanácsolom, bármilyen nehéz, engedje meg magának, hogy megélje ennek a fájdalmát. Sajnos az egyetlen módja valaki elgyászolásának, ha az ember „kifájja” magából a veszteséget.
Mivel most kezelhetetlennek, feldolgozhatatlannak éli meg ezt a szomorú eseményt, érthető, hogy retteg Édesapja elvesztésétől. Ahogy előre halad ezen az úton, a félelmek is enyhülni fognak.

BK