361. Új főnököm van, nem jövünk ki egymással

Kedves Karolina!
Négy éve új főnököm van. Sajnos három éve nem igazán jövünk ki egymással. Elmondása szerint teljesen kikészítem, mert ha hibázok mindig másban keresem az okokat, nem magamban. Ha kritizál én rögtön visszatámadok. Azt is felrótta nekem, hogy mások előtt hajlamos vagyok mártírnak beállítani magam. Előfordulhat, hogy ez valamilyen korábbi traumára utalhat nálam? Odáig fajultak a dolgok kettőnk között, hogy neurológushoz küldött. Ott nem találtak problémát.Most pszichológust kell felkeresnem, hogy feltárjuk, miért viselkedem így. Először persze tiltakoztam, de mi van, ha igaza van, és ő látja jól a helyzetet? Tud segíteni? Előre is köszönöm: Irma

Kedves Irma!

Nem derült ki leveléből, Ön mit gondol főnöke megállapításairól. Maga hogy érzi: nehéz vállalnia a felelősséget, nehéz elfogadnia, ha hibázott? Ha pszichológushoz fordul, ne a főnöke miatt tegye (persze az állás megtartása sem utolsó szempont), de a saját érdeke, hogyha valóban nehézségei vannak ezen a téren, segítséget kapjon benne. Hiszen Ön is szenved tőle, ha nem tudja kezelni, amennyiben valamit elrontott. Kérdésére felelve: nem gondolnám, hogy feltétlenül valami konkrét trauma áll ennek a hátterében, inkább az, hogy sérülékeny az önbecsülése, nem fér bele, hogy hibázhat, de attól még, hogy hibázott, megmaradhat a jó közérzet és a jó viszony önmagával. Azok szokták rosszul viselni a kritikát, akik úgy hiszik, ahhoz, hogy szerethetők legyenek, tökéletesnek kell lenniük. Azaz, ha hibáztak, már nem is lehet őket szeretni, értéktelenek. A cél egy rugalmasabb önértékelés kialakítása lenne, ami valahogy úgy szól: "alapvetően rendben vagyok, jó munkaerő és szerethető ember vagyok, és ebbe belefér, hogy néha elrontok ezt-azt". Ha így fogja érezni, nem lesz rá szükség, hogy mást hibáztasson vagy támadjon, ha kritikát kap.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina