343. Már többen a fejemhez vágták, hogy leszbikus vagyok

Kedves Karolina,

20 éves egyetemista vagyok. A probléma, amivel önhöz fordulok az lényegében az, hogy teljes mértékben kiráz a hideg bármilyen jellegű kapcsolattól, ami a férfiakkal lehetséges. Vannak férfinemű barátaim, de én ennél többet nem kívánok senkitől. Nem volt soha túl sok érdeklődő utánam, de az a néhány nagyon megkeserítette az életemet, őket rövid úton-módon elzavartam, mert a felfordult a gyomrom a gondolattól is, hogy hozzám érhetnek. Sőt, néha egyenesen gyűlölöm őket, az egész férfi társadalmat, amiben én csak egy préda lehetek vagy egy felszolgáló életük végéig.

A környezetemben már többen a fejemhez vágták, hogy leszbikus vagyok, azonban a nők sem mozgatnak meg jobban, mint bármelyik férfi. A szüleim csak jelzőket dobálnak a fejemhez, mert meglehetősen konzervatívak (azért nem vallásosak, csak régi vágásúak).

Azért írok, mert ez kezd tarthatatlanná válni. Egyszerűen néha szétvett a düh a másik nem iránt, a folyamatos vádaskodások, amik pedig a családomtól érkeznek továbbront az egészen. Undorodom magamtól, mert úgy érzem én vagyok a hibás és tényleg nem vagyok normális, és néha azt mondom magamnak, hogy oké megpróbálom, de akkor a legmélyéből valami bődületes erővel tőr elő a NEM AKAROM érzés. Hogyan tudnám ezeket az érzéseket legyőzni, legalább valamivel kellemesebbé tenni az életemet?

Üdvözlettel
Beáta

Kedves Beáta!

Bár férfiakhoz vonzódni nem kötelező (sem férfiként, sem nőként), és sokféle kapcsolat, életmód elképzelhető, amiben ki-ki boldogan élhet, a levele alapján mégis azt javasolnám, próbáljon utána járni (akár szakmai segítséggel), hogy mi áll az indulatai mögött! Ugyanis Önnek nem az a problémája, hogy nem vonzódik a férfiakhoz, hanem az, hogy nagy adag harag, feszültség tombol Önben, aminek a mélyén bizonyára van valami más érzés: szomorúság vagy csalódottság valami miatt, amihez egyelőre nem tudunk eljutni. Feltűnő, hogy levele tele van nagyon erős kifejezésekkel, amik nehezen köthetők össze a megfogalmazott tartalommal. Ha belegondolunk, egész semleges szavakkal is le lehet írni, hogy nem vonzódik sem a férfiakhoz, sem a nőkhöz, hogy bántja Önt, hogy ezt mások nem értik meg, és hogy a maga részéről megelégszik a férfiak barátságával. De egész máshogy hangzottak sorai, egy mélyen tomboló vihar képe rajzolódott ki. A forrásra csak következtetni lehet, azt gondolom, valahol a kiszolgáltatottságtól való félelem körül van keresnivalónk. Azt írja, nem akar préda, sem cseléd lenni. Ezek arról szólnak, eleve nem egy kiegyensúlyozott párkapcsolat képe merül fel lelki szemei előtt, hanem arra számít, csak használni akarják Önt. De hogy merül ez fel: ki várja ezt Öntől (hogy préda, cseléd legyen)? Mintha máris védekezne egy meg nem történt támadás ellen. Ha valaki ezt akarja Öntől, nyilván nem ő lesz a maga embere, választ majd olyat, aki nem prédát és kiszolgáló személyzetet lát Önben. Ezek persze csak a józan ész szavai, az érzései egész más szinten mozognak, és ez megérne egy kis utánajárást. Azt gondolom, mindenképp érdemes elmerengenie azon, milyennek látja, érzi szülei párkapcsolatát, és mit üzen ez az Ön számára. A szülők kapcsolata mindenképp erősen befolyásolja, mit hiszünk arról, milyenek a párkapcsolatok, hiszen ebből láttunk a legtöbbet, ez az, aminek áldásos vagy káros hatásait (a kiegyensúlyozottságot, örömet vagy feszültséget) a saját bőrünkön tapasztaltuk. És azon is érdemes morfondíroznia, lát-e olyan kapcsolatot, ami rokonszenves az Ön számára, ahol úgy bánnak egymással a felek, ahogy Maga is várná. Van-e akadálya, hogy azt valósítsa meg?

Gondolatébresztőként ennyit tudtam írni, remélem, sikerül elindulnia ennek alapján!

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina