41.

A problémám a következő. Mérhetetlen nagy vágyat érzek az édességek elfogyasztására. Most már minden nap fogyasztok süteményt, kekszet, vagy bármit, ami édes. Újabban nincsennek barátaim, ha ez számít. Itthon vagyok a kisbabámmal, nem sok időm van odafigyelni a megfelelő táplálkozásra és időm sincsen sportolni, mint régebben. Ha édesanyám meglátogat minket, akkor különösen kívános vagyok. Valószínű valamilyen gyermekkori trauma okozza az édesség utáni sóvárgásomat? Édesanyám sokszor megengedte este is a palacsintát, fánkot, süteményt (fő étkezés helyett). Most 29 éves fejjel küzdök az ellen, hogy édességeket egyek, hogy mire a pici fiam nagyobbacska lesz, ne legyek neki rossz példa. A férjem egyáltalán nem eszik édességet.


Nem hiszem, hogy konkrét trauma következménye az édesség utáni vágya, inkább, hogy valamit pótol az életében. A függőségekre általában igaz ez, és szinte bármi kialakíthatja, nemcsak a közismert játék-alkohol-drog.
Azzal is hosszan el lehet "játszani", hogy az ember megpróbálja magát megnevelni, letenni vagy csökkenteni az adagot. Aztán nem sikerül, akkor újabb fogadalmakat lehet tenni. Javaslom, ne fordítson erre energiát, mert akkor egész nap ezzel lesz elfoglalva, és csak annál jobban fogja kívánni az édességet.
Inkább próbáljon rájönni (ha kell, pszichológus segítségével), hogy mit pótol az édesség, miért cserébe jutalmazza/vígasztalja magát ezzel?
Miután levelében kiemelte édesanyját, lehet, hogy érdemes vele kezdeni a gondolkodást.
Érdekes módon a nevelés témája erősen jelen van levelében: egyfelől, hogy jó példát szeretne mutatni fiának, másfelől, hogy édesanyja nem tette ezt. Vajon van-e Önben sérelem vele kapcsolatban, amiért vígaszra szorul? Hiányzik-e Önnek a gondoskodás (hiszen most már Ön a fő gondoskodó, mint anya)?
Ezek csak ötletek, amiken elindulhat, ha egyetért valamelyikkel.